Puss Sándor atya jezsuita szerzetest kérdeztük az ördög szüntelen munkálkodásáról. Az ördög télen szabadságra menne? Mire kéne jobban figyelnünk az év vége közeledtével? 

– Ön szerint mit csinál az ördög karácsonykor?

Mióta szociális munkával is foglalkozom, tudom, épp karácsonykor van a legtöbb öngyilkossági kísérlet. Pár évet dolgoztam kórházban, s ott a karácsonyi szolgálatok a legelevenebbek, hiszen ilyenkor a legnehezebb elviselni a szeretethiányt, amikor másról sem esik szó. S ahogy esik, az sem mindig őszinte, csak megjátszott, álcázott, ajándékfüggő. Az ördög, bár mondják, sosem alszik – ilyenkor ünnepel, úszik a sikerélményekben. De elmondhatom, hogy a karácsonyesti önkéntes szolgálatok a legcsodálatosabbak! Már csak ezért sem kell sajnálni a papot, mert ilyenkor tudatosítja, milyen okos dolog, hogy nincs családja. Egyesek szerint a papi nőtlenség (cölibátus) csak kacérkodás az ördöggel. Szerintem épp ellenkezőleg. 

puss-atya-b-w_0.jpg
Puss Sándor atya

– Az angyalok is teszik a dolgukat ez idő tájt?

– Egyik idős rendtársam szokta mondogatni: Ha majd meghalok, és a Jóisten elé kerülök, lesz hozzá egy-két keresetlen szavam! Rendtársam történetesen 40 évet dolgozott különböző afrikai nyomortelepeken. A szenvedéseket látva, bosszús sóhaját én is sokáig aláírtam volna, számomra is érthetetlen volt, hogyan tudja mindezt megengedni az Isten. Ma már tudom, nem engedi meg, de sajnos nem is akadályozza meg. A mi nagy feladatunk a földön az, hogy megakadályozzuk a rosszat. Tegyük a jót, mert jót tenni jó! Az ördögnek azonban sokkal több a munkatársa, mint az őrzőangyaloknak. Elég csak nem tenni semmit, máris az ördög „csatlósai” lettünk. Ezt mondták már a középkori szerzetesek is. Szerintem manapság a közöny az, ami öl, butít, és nyomorba dönt. Az ördögtől – ha nem is megszállott – csupán megkísértett emberek is hihetetlenül gonoszak tudnak lenni. De hogy miért olyan kevés a jó angyaloktól megszállott ember? Ez számomra a nagy kérdés. Vajon kihalóban a jóság, a jóindulat?

– Télen, karácsony közeledtével fényt gyújt az ember, hogy elűzze a sötétséget, az ördögöt. Sikerül neki?

– A sötétséget könnyű elűzni, elég egy szál gyertyát meggyújtani. Írországban láttam egy ősi templomot, mely szándékosan úgy van megépítve, hogy annak keleti ablaka az évnek csak pár napján engedi behatolni a fényt. Épp a leghosszabb, legsötétebb éjszakák hajnalán, amikor a napkelte olyan szögben hatol be, ami pont az oltárra veti (remény)sugarait. Nagy bölcsesség rejlik e hitben. Amikor már a legelviselhetetlenebbnek látszik a sötét, az éj, akkor érkezik a fény. Aki egészen idáig eljut, megmenekül, de sajnos sokan egy-két nappal korábban feladják, s ez gyakran épp a karácsony éjjele. Ha még bírták volna egy-két napig, ha megpróbáltak volna még egyszer segítséget kérni (valaki mást felhívni), megmenekülhettek volna. Legtöbbször azoknál fogy el idő előtt a türelem, akik ebben sosem jártak az élen. Például az a „drága” gyermek, aki mindig mindent megkap, az már most nagy bajban van. Nem tudja, mi a türelem. Pedig hány szülő igyekszik mindent megadni a csemetéjének, s gyakran épp ezzel árt neki a legtöbbet! Zsarnoknak nevelik az ilyet. Azzal, hogy hagyják zsarnokoskodni, idővel saját szüleit is képes érzelmileg megzsarolni. Sajnos itt-ott erről is szól a karácsony.

– Mindannyian beengedjük karácsonykor a rosszat az életünkben, a rohanással, az őrült ajándékvásárlással. Ön szerint miért incselkedünk állandóan az ördöggel?

– Jól tudjuk, hogy az ajándékok, a rohanás csak egy álca, egy maszk, amit le kellene vetni legalább karácsonykor. Azt viszont már nem nagyon tudatosítjuk, milyen könnyedén be tudjuk engedni a gonoszt az életünkbe. Ördögtől megszállott emberrel még nem találkoztam, de olyan nővel igen, aki „csak” mellette ült egy ördögtől megszállottnak. Az valami kegyetlen! Képtelen voltam megvigasztalni őt, csak zokogott, remegett. Ezért nem tartom okos dolognak incselkedni az ördöggel, mert az tényleg nem játék. Ha nem is szállja meg az embert azonnal, de megkörnyékezi, szállást keres. S ez alól mi, papok sem vagyunk kivételek. 

– Mennyire van jelen az ördög a mindennapi életünkben?

– Nem számolva a próbálkozásokat, szűkebb ismeretségi körömben eddig nyolc öngyilkosságot tartok számon. Mondták sokan, hogy ez magyar specialitás – s csak akkor kezdtem erre tüzetesebben felfigyelni, amikor 1986-ben Molnár Csilla (Miss Hungary) is ebbe a zsákutcába tévedt. Ő lett az első, aki bekerült a Nőciklopédiámba. De még ettől is megdöbbentőbb hatás ért, amikor egy bizonyos Ignatius de Loyola nevű fiatalember életrajzát olvastam. Őt is megkörnyékezte a gonosz, a kilátástalan élet érzése, ezért életével saját kezűleg akart végezni. De legyőzte az ördögöt, majd egy különleges szerzetesrendet alapított, úgy is mondhatnánk, a pápa idegenlégiósait, közismerten a jezsuitákat. Ők azok, akik követik alapítójuk módszertanát, azt, hogyan kell felismerni az ördög cselvetéseit a mindennapi életünk során. Mert ott van, jelen van, s alig várja, hogy hibázzunk. Az ördögöt nem is annyira az ún. „bűnös” emberek érdeklik, hanem azok, akik igyekeznek. Mert aki bűnben él, az a gonoszt szolgálja, ha látszólag nem is árt senkinek. De az ilyen egyén hosszú távon nincs is hasznára senkinek. Az ördög jelenlétét ott érezni igazán, ahol még van remény a jobbra, a szebb életre. Ott tudja igazán bosszantani az embert az alattomos gonoszság.

– Mire kéne jobban ügyelnünk? Hogyan cselekedjünk jól, és mit tegyünk az ördög állandó és szüntelen munkálkodása ellen?

– Az ördögről azt tanítja az egyház, hogy az egyik legintelligensebb lény, teljesen átlát rajtunk. Egyetlen esélyünk, ha nem csak a saját eszünkre hallgatunk, ha ragaszkodunk az évek során fáradságosan kidolgozott elveinkhez (tapasztalatainkhoz). A lelkek megkülönböztetése jezsuita specialitás, a XVI. században kidolgozott módszertani könyv, amit egy halálosan megsérült baszk katonatiszt dolgozott ki, s a mai napig helytálló. Ez, a ma Ignácnak nevezett baszk szerzetes azt tanítja, hogy a nap legfontosabb pillanatai a lefekvés előtti kiértékelések, summázások. Másnap az ördög újra választás elé fog állítani minket, és szeretné, ha legalább ugyanazt a hibát újra elkövetnénk. Ami engem illet, ilyenkor mindig az István, a király rockopera egyik refrénje cseng a fülemben: Mondd, te kit választanál! Naponta választások előtt állunk, és dönteni kell kicsiben, néha nagyban. Majd döntéseinket este ki kell értékelnünk, a tapasztalatokat leszűrnünk. Na, de ki ér erre rá? Itt tud győzni leggyakrabban a gonosz, amikor a tévé előtt ülve vagy online alszunk el.

– Mi az, amire jobban kéne figyelnünk, és nem csak az ünnepek idején.

– Odafigyelni magában kevés. Akik önvédelmet, harcművészetet gyakorolnak, s ha nem is profi szinten, tudják, hogyan kell elsajátítani az olyan mozdulatokat, amik szinte reflexszerűen kivédik a támadást. A lelkiségi szakirodalom a jó és a rossz szűnni nem akaró szellemi harcában ezt erénynek nevezi. Nem akarok papos szöveggel érvelni sem prédikálni, de az erénygyakorlatok valóban egyetlen eszköznek látszanak a gonosz elleni hétköznapi harcokban. Ahogy a gépjárművek vezetésekor sem figyelünk a lábmunkára (pedálozásra), úgy a küzdőtéren sincs időnk mindenre figyelni. Minél több erényt sajátítunk el, annál gördülékenyebben vívjuk meg hétköznapi csatáinkat. Úgy is mondhatnánk: ezek a jó szokásaink, a szó nemes értelmében. Az, amikor „nem is tehetünk róla”, hogy jók, kedvesek, vidámak vagyunk – ilyenek vagyunk, jobban mondva, lettünk eddigi (rendszeres napzáró) tapasztalataink kiértékelése alapján. Mindezt egy példával illusztrálnám. Felvidéki ismerőseim nyári nászútjáról most a napokban kaptam meg az ígért levelet. Többek között ezt olvasom: Amit Tanzániáról semmilyen online enciklopédia, tankönyv vagy dokumentumfilm nem képes átadni, az a hakuna matata (semmi vész) életérzést. Az ott élő emberek átlagosan napi egy, azaz 1 dollárért dolgoznak. Házaikat két kezükkel építik, melyek a legegyszerűbb alapanyagokból készülnek. Mi, európaiak sajnálkozhatunk, hogy szegényeknek micsoda élet jutott, azonban sehol másutt nem láttam annyi jókedvű embert, mint Tanzániában. Nem láttam torkaszakadtából ordító gyereket hisztizni azért, mert nem a katicás pelenka van rajta. Láttam azonban számtalan kis és nagy gyereket mosolyogva integetni nekünk, egymásnak, csak úgy, mert jólesett nekik. A fafaragó bácsi boltjában szinte egész sort véletlenül ledöntő turista hölgy is csak egy hakuna matatát hallott, durva szavak és kioktatás helyett. A hakuna matata tehát nem azt jelenti, hogy az égvilágon semminek nem tulajdonítanak jelentőséget, hanem azt, hogy csak az igazán fontos dolgok miatt érdemes törni a fejünket. Éppen ezért úgy gondolom, sajnálkozás helyett inkább tisztelni kell az itt élőket, hogy az embert próbáló nehézségek ellenére boldogok, vidámak, igazi értékekkel rendelkező emberek tudnak maradni. 

Hát karácsony közeledtével valami ilyesmit szeretne kívánni egy jezsuita szerzetes is az Új Nő kedves olvasóinak.

derzsi