A cukorbetegség egyik súlyos szövődménye a végstádiumú veseelégtelenség. De ez a betegség más okból is kialakulhat. Ilyen esetben az élet meghosszabbításának egyetlen lehetősége marad, a vesepótló kezelések valamelyike (amikor a szervezetet megtisztítják a felhalmozódott méreganyagoktól). Ezek pedig: a hemodialízis, a hasi dialízis, és a vesetranszplantáció.
A dialíziskezelésekkel a beteg akár évtizedekig is életben tartható, ám a veseműködés helyreállítása és a dialíziskezelés elhagyása csak egy új, átültetett vese működésével érhető el.
A hemodialízis az ún. dialízisközpon-tokban (kórház) nyújtott gépi kezelés, és általában hetente 3x4 órában történik. A kezelésekhez fisztulát, ideiglenes, illetve tartós katétert tesznek egy érre, ezen keresztül kapcsolódik a vért tisztító gépre. Tudni kell, hogy a dialízis a veseműködést nem teljes egészében, csak részben pótolja.
A hasi dialízis a hasüregbe ültetett szilikonkatéteren keresztül történik. Az oldatcseréket a páciens önmaga, naponta általában 4 alkalommal, otthonában végzi. Egy ilyen kezelés időtartama 20–30 perc. Bizonyos esetekben automata hasi dialízisre is lehetőség van, ekkor az oldatcserék éjszaka történnek. A betegnek többnyire havonta csak egyszer kell megjelenni ellenőrzésre. Az otthon végzett dialízis a beteg számára szabadabb életet biztosít, de hasi kezelés során is előfordulhatnak szövődmények. A veseátültetés nagy és komoly műtét. A felajánlott vesét össze kell kapcsolni a beteg vizeletelvezető rendszerével és ereivel. A veseátültetések többsége a donor (szervadó) halála után történik. A veséket kiveszik, lehűtik és gyorsan elszállítják a transzplantációs központba.
A szervet olyan betegbe ültetik, akinek megfelelő a szöveti típusa, a vére nem tartalmaz antitesteket az átültetendő szövet ellen. Ha az átültetés sikertelen, a dialízist újra kell kezdeni. A veseátültetéssel ismét meg lehet próbálkozni, az esélyek ugyanis többszöri próbálkozásnál is jók.
Élő donor – az átültetésre kerülő vese élő személytől származik: vagy rokontól (elsősorban szülő, testvér, unokatestvér), vagy ún. érzelmi donortól (férj vagy feleség, szoros kapcsolatban álló barát). Élő donor csak abban az esetben jöhet szóba, ha halottból származó szervre nincs vagy csak nagyon kevés a lehetőség. A szerv felajánlása csak önkéntes és térítésmentes lehet. Minden ország törvénykezése tiltja a szervek pénzért történő eladását. A szerv átadása csak akkor lehetséges, ha a donor és a beteg vércsoportja megegyezik, és közöttük az ún. szöveti egyezési rendszerben is hasonlóság mutatkozik. A tapasztalatok alapján elsősorban a testvérek a legjobb donorok.
Agyhalott donor – általában koponyasérült (vagy agyvérzéses), de egyébként egészséges szervekkel rendelkezik. Ez esetben a szív és a szervek vérellátása működik, de az agy véglegesen károsodott. A donor – a dobogó szív ellenére – halottnak tekinthető, az életbe vissza nem hozható. Az agyhalál megállapítása szigorúan szabályozott.
A szervet kapó személy (recipiens) – elvileg minden olyan vesebeteg, aki visszafordíthatatlan veseelégtelenségben szenved, veseátültetésre alkalmas. Vagyis a betegnek nincsenek olyan betegségei (fertőzések, súlyos érelmeszesedés, daganat, szívelégtelenség), melyek miatt a műtéttel járó megterhelést nem bírná, illetve a műtét utáni időszakban fokozottan veszélyeztetett lenne. Az átültetett vese működéséig rendszeresen és pontosan kell gyógyszereket szednie, kerülnie kell a fertőzéseket, és egészséges életmódot kell folytatnia.
A vesetranszplantációs műtét – az új vesét a csípő környékére ültetik be. A húgyvezetéket bevarrják a beteg hólyagjába, összevarrják a beültetett vese és a recipiens megfelelő ereit is. A tönkrement veséket nem kell eltávolítani. A műtét végén a beteg hólyagjába néhány napra katétert vezetnek be, hogy pontosan meg tudják ítélni a beültetett vese működését. Néha az átültetett vese körüli területbe egy csövet (drént) helyeznek, hogy a műtéti területben keletkező vérzést vagy vizenyőt ki tudják vezetni.
Amíg az új vese működni kezd, néhány napos dialíziskezelésre is sor kerülhet, hogy a méreganyagok ne tudjanak összegyűlni a szervezetben.
A beültetett vese kilökődése – a vesét kapó beteg védekező – (immunológiai) rendszere gyakran néhány napon belül észreveszi, hogy egy „idegen” tolakodott be a szervezetbe, és ki akarja lökni azt. A beültetett vese védelmére minden betegnek gyógyszereket (ún. immunszuppresszív szereket) kell szednie, melyek azonban nem mindig tudják megakadályozni a szervezet reakcióját.
A transzplantáción átesett betegnek rendszeres orvosi ellenőrzésre kell járnia. Ettől eltekintve szinte teljes életet élhet, és az orvossal való konzultáció után ismét dolgozhat, sőt rendszeresen sportolhat. Sőt a rendszeres könnyű testmozgás (séta, úszás, kerékpározás, tenisz) kifejezetten ajánlott. Ha a beültetett vese tönkremegy, a beteg ismét dialízisre kerül, állapota és kívánsága szerint újra felveszik a várólistára, és utána bármikor ismét új vesét kaphat. Élő donor esetében, mivel nem kis műtétről van szó, a beavatkozás mind a két ember számára kockázatot jelent. Az adományozónál is felléphetnek szövődmények, ezért mindenképpen alaposan és komolyan át kell gondolni az elhatározást. Mind a donor, mind a beteg – akár közvetlenül a műtét előtt – minden következmény nélkül megváltoztathatja az elhatározását.
