A mosolygós képem! A régit a telefonom legmélyebb bugyraiba temettem el. Ez az a kép, amit mindennap előveszek, hogy lássam: hova jutottam!

Ágika szép és vékony. Andi szép és vékony. Enikő szép és vékony. Ildikó magas és kövér... Petike, miután felolvasta házi feladatát, dicséretet várva a tanító nénire mosolygott.

ollary-portre-kezdo_0.jpg

Tisztán emlékszem, épp egy bohócot színeztem a szlovák munkafüzetben, amikor eljutott a tudatomig, hogy mit mondott. A következő pillanatban huszonkét kíváncsi szempár szegeződött rám, én pedig reflexszerűen a fal felé fordultam.

– Ne sírj, légyszi ne sírj! – kérleltem magam, de késő volt, ekkorra már beborították a bohócot a nagy, kövér könnycseppek. Kisvártatva a tanító néni törte meg a csendet, aki, mintha meg sem hallotta volna az utolsó mondatot, csak ennyit kérdezett:

– Nahát, Petikém, neked minden lány tetszik?

Petike meg csak bólogatott, hogy igen. Majdnem mindegyik lány – de azért akadt kivétel. Például én.

Súlykérdés

Mostanában gyakran elgondolkodom azon, hogy mi lett volna, ha másképp alakul. Mi lett volna, ha kedvezőbb genetikával születek, s világéletemben megehettem volna bármit, büntetlenül. Ha nem én lettem volna az a gyerek, akit tornaórán utoljára választanak be a csapatba. Ha soha, egyetlen osztálytársam sem piszkált volna a súlyom miatt. Vajon akkor is ennyire központi szerepet játszana életemben a súlykérdés? Akkor is lettek volna olyan kudarcaim, melyeket (gyönge pillanataimban) az alkatomra vezetek vissza? Nem tudom, egy dolog viszont biztos: életem legjobb döntése volt, amikor úgy határoztam, szembenézek a démonommal. Magam miatt kezdtem bele!

Alapvetően soha, senkit nem biztatnék arra, hogy fogyjon le vagy hízzon meg, ha jól érzi magát a bőrében. Nincs vonzóbb dolog ugyanis annál, mint amikor az ember testileg-lelkileg harmóniában van magával, s ez minden apró megmozdulásán látszik.

Elég csak megnézni a világhírű plus size modellt, Ashley Grahamet: XL-es méret, szuperszexi és ragyog, mint a nap! Ám testpozitív mozgalom ide vagy oda, túlsúllyal keveseknek megy az önelfogadás – nekem sem ment. Korábban évekig küzdöttem azért, hogy elfogadjam az adottságaimat, ám végig ott bujkált bennem a szégyen. Tudtam ugyanis, hogy kis erőfeszítéssel változtathatnék azon, ami zavar, csak lusta vagyok hozzá. Könnyebb volt bő fazonú pólókat rendelni a netről. Könnyebb volt a mérleget a pokol bugyraira kívánni, s elfogadni, hogy a gátlásaim miatt nem tudok százszázalékos nőként kiteljesedni. Aztán az életem egy nehéz szakaszához érve beláttam: változtatnom kell. Hosszú távon ugyanis már a saját mentális egészségem a tét.

Változtatni: de hogyan?

Ez volt mind közül a legnehezebb kérdés. Ültem a kanapén és a nagy fogyásról ábrándoztam, közben meg ötpercenként kísértett a gondolat, hogy „de befalnék egy sajtos-tejfölös lángost.” A korábbi diétákat is ott szúrtam el, hogy nagyjából két hét után alábbhagyott a lelkesedésem. Tudtam: kapaszkodóra van szükségem! Olyan módszert kell találni, ami nem teszi lehetővé, hogy kiszálljak. Ekkor már hónapok óta olvasgattam Balogh Tominak, a Life T!LT megalapítójának a blogját. Viszonylag hamar megszületett a döntés: megvásárolom a tízhetes programjukat. A Közös fogyás I-II. csomagokat választottam. Ezek nem koplalásra biztatnak, épp ellenkezőleg: egészséges táplálkozásra „nevelik át” a diétázót. Sőt, a tíz hét során elsajátított készségeket és szokásokat a program végezetével is hasznosítani tudjuk. Míg máskor napokig gondolkodom egy alkalmi vételen, most habozás nélkül nyomtam egy entert a számítógépen. S onnantól fogva, hogy beletettem a pénzem, tudtam: nincs visszaút. Végig kell csinálni a tíz hetet.

Felkészülés

Míg vártam, hogy a csomag megérkezzen, előtte-utána képeket nézegettem a Bakker, lefogyok! Facebook-csoportban. Ezek a fotók elképesztő motivációt adtak: szinte számoltam a napokat. Közben a szervezetemet is próbáltam felkészíteni a változásra, már a diéta előtt elhagytam a cukrokat, liszteket és a nehéz ételeket: nem volt hát utolsó, nagy bezabálás. Emlékszem, mennyire izgatottan pakoltam ki a dobozokat (az étrendhez fehérje, zsírégető s táplálékkiegészítő is tartozott), mikor végre megérkezett a csomag... Majd fogtam is az első heti bevásárlólistát, s felkerekedtem.

mosollyal-a-merlegen.jpg

START!

Tíz hét, hetven nap: azt mondták, ha végigcsinálom, nemcsak a testem, de a lelkem is meghálálja majd. Túlzás nélkül állíthatom, hogy így lett. A diéta első napján készítettem magamról egy fotót, amit akkor annyira szégyelltem, hogy eltemettem a mobilom legmélyebb bugyrába. Na, ez az a kép, amit ma mindennap előveszek, hogy lássam: hova jutottam el! Az étrend írója azt tanácsolta, hogy kéthetes lebontásokban gondolkodjak. Azaz mindig csak az előttem álló két hétre fókuszáljak, s véletlenül se arra, hogy mennyi idő van még hátra. Reggelire többségében répát, almát, tojást, olajos magvakat ettem; édesebb heteken pedig chia pudingot, gyümölcsöt, esetleg light krémtúrót.

Az ebédet és a vacsorát többségében halak és fehér húsok tették ki édesburgonya vagy pároltzöldség körettel, de volt néhány hét, amikor a marhahús is engedélyezett volt. Emellett minden nap meg kellett innom legalább három liter vizet (a felét almaecettel hígítottam), és az étkezések mellé – a reggelin kívül – zöldsaláta is járt. Nem fogok hazudni: az első hét az új, 1400-1500 kalóriás étrenddel megterhelő volt, fáradékony voltam, s a hangulatom percenként változott. Ám a kezdeti nehézségek ellenére elszántan vágtam bele a második hétbe, valahol a 9-10. nap környékén pedig fordulóponthoz érkeztem. Egyszeriben élvezni kezdtem azt, amit csinálok.

Megtanultam enni!

„Nem hiszed el, de megtanultam enni!”, hívtam fel lelkesen a barátnőmet, akinek nem győztem ecsetelni, hogy mennyire finom, színes és egészséges ételeket eszek. A megfelelő tápanyagbevitelnek köszönhetően soha, egyetlen percig sem voltam éhes. Olyan is előfordult, hogy nem bírtam megenni az előírt mennyiséget. Anyukám végig rengeteget segített: sokszor ő főzött rám. (Ezúttal is köszönöm.)

A tíz hét során furamód ritkán fogott el a kísértés, hogy félreegyek. A cukrot, a lisztet és az állati eredetű tejet (amelyek azelőtt a táplálkozásom szerves részét képezték), szinte egyik pillanatról a másikra hagytam el, mégsem volt hiányérzetem. Az alkohollal ugyanez volt a helyzet: vizet szürcsölgetve ültem végig a görbe éjszakákat is.

Sőt, még józanul táncolni is megtanultam. A Közös fogyás II.-höz ugyan edzésterv is járt, de bevallom, a tornát elsumákoltam. Az egyetlen érdemleges mozgásforma, amit a diéta alatt végeztem a futás volt: heti 2-3 alkalommal 5-6 km-t futottam.

Eredmények

A mérlegen nagyjából két-három hét után láttam változást, a negyedik héten pedig már a 40-es nadrágom bő volt rám. Az ötödik-hatodik hét környékén az ismerőseim is elkezdték kérdezgetni: „Fogytál?”. A tizedik hét végére a mérleg nyolc kilóval kevesebbet mutatott. Ám az, hogy a tükörben egy lapos hasú és slankabb combú nőci állt, csupán csak „mellékhatása” volt a diétának. Mert az igazi változás – ahogy azt megjósolták – belül történt. Talán soha azelőtt nem éreztem úgy, hogy ennyire jó érzés a testemben lenni. Nem arról van szó, hogy ez a test nyolc kiló plusszal ne érdemelte volna meg, hogy szeressék: épp ellenkezőleg. Ám én ducibban mégsem tudtam elfogadni. Ugyanakkor az, hogy ezt felismertem, és hajlandó voltam tenni a változásért, tiszteletet ébresztett bennem. Tiszteletet magam és megedződött akaraterőm iránt.

Folytatom-e a diétát?

Nem. Az új életmódot annál inkább! Nyolc kiló nem a világ: tudom. S azt is tudom, hogy továbbra sem vagyok modell alkat. A széles vállammal és vastag combommal valószínűleg soha nem is leszek, de nem is ez a cél. Én csak egészséges, kiegyensúlyozott és boldog szeretnék lenni. Sok folyadékot inni, tisztán enni és mozogni, s közben nem stresszelni magam halálra azon, ha időnként lecsúszik egy szelet pizza. Hiszem ugyanis, hogy az életet élni és élvezni kell – ám jó, ha közben arra is figyelünk, hogy megmaradjon a balansz. Végezetül pedig, üzenem Péternek, aki negyedikben nyíltan lekövérezett, s az osztályban egyedüli lányként nem talált szépnek, hogy ne írogasson nekem Facebookon, mert nem az esetem.

Fotó: Dömötör Ede

web-bannerek-instagram.jpg

Olláry Ildikó