Munkahelyünkön gyakran visszatérhet bennünk egy régi, gyerekkori érzés, emlék vagy déjà vu. Az, amikor még az iskolapadban ültünk: feladatokat kaptunk, készültünk, ötleteltünk, egyénileg vagy csapatban, és feltehetőleg már akkor is a legjobbat akartuk nyújtani.
Ma is teljesíteni akarunk, ezért nyomás alá helyezzük magunkat, és kezdődik a stressz. Hogy fogom megoldani a rám bízott feladatot? Hogy fogom megoldani úgy, hogy én legyek a legjobb?
Arról nem is beszélve, hogy a kollégánk, aki rémisztően lusta, sokkal nagyobb szeretetnek örvend a cégben, mint mi, akik halálra dolgozzuk magunkat. Elképedve nézzük végig, hogy az az ember, aki felületesen dolgozik, görcsök nélkül, fél mondattal kivágja magát a főnöknél. S ha ez még nem lenne elég, jöhet a desszert, vagyis a hab a tortán: még a dicséretet is ő kapja! Több tanulmány foglalkozik ezzel a problémával, hiszen a kivételezés és a mellőzés érzése lehangoltsághoz, ingerlékenységhez és depresszióhoz vezethet.
Elég, ha a szemünk láttára jutalmaznak meg egy kollégát, aki jóformán semmit sem tett a cég sikeréért, és máris romokban hever a lelkivilágunk. Lógatjuk az orrunkat, és kedvetlenek leszünk. Pont, mint régen a suliban.
Gábor két évig dolgozott egy multinál. Az első pillanattól kezdve lelkesen tanult az idősebbektől, hogy végül bizonyítson.
– Jól éreztem magam a cégben, igazán igyekeztem. Azonban megjelent Szilvia, akit én tanítottam be, majd egy csapásra minden megváltozott.
A fiatal lány – Gábor elmondása szerint – minden munkát elhalászott az orra elől, ráadásul minden új ötletet a magáénak titulált. Azzal az indokkal, hogy gyorsabb volt, mint mások.
– Hihetetlen versenyszellemet diktált a többiekkel szemben. A főnök pedig kitüntette őt a figyelmével, hiszen csak annyit látott belőle, hogy nagyon akar. Csakhogy ez nem mindig erről szól. Hanem korrektségről és csapatmunkáról – teszi hozzá Gábor, aki bár eleinte rendkívül szerette a munkáját, és mindenkivel jól kijött, hirtelen mellőzve érezte magát. Majd döntött: új munkahely után nézett, és kilépett a cégtől. Azóta is úgy véli, ez volt élete egyik legjobb döntése.
Nem csoda, hisz manapság a munkahelyek többsége az irigykedésről, a mellőzésről és a kivételezésekről szól. Ritka az olyan munkahely, ahol az ember igazán jól érzi magát, és ahol tényleg megbecsülik. Persze, Gábornak nagy szerencséje volt, mert rögtön talált egy másik munkahelyet. S ettől tartanak talán a legtöbben. Hiszen megfélemlítve érzik magukat, ami természetes. Mert mi van, ha…? Ha nem lesz másik munka? Ha nem lesz jobb, mint az előző? Ha az is ilyen lesz? Vagy rosszabb…
