Dusza Máté története dióhéjban: mínusz 100 kiló. Nem csoda, hogy arra kértük, mesélje el az életét. Ha egy ember leadja testének a felét, azzal nem hasad le a lelkéből is valamennyi? Hogyan tud egy ilyen szép szál fiatalember majd száz kiló felesleget magára szedni? Ilyeneket és hasonlókat kérdeztünk tőle.

Mátéval (36) először virtuális találkozásunk volt: megdicsérte riportalanyainkat, akik negyven kilót lefogytak. Nem véletlenül kommentelt a poszt alá, mert később kiderült, hogy ő a testének a felét faragta le. S ma már egy büszke ember! Hamar rájöttünk, hogy ismertük az édesapját, hisz a gömöri származású Dusza István ismert publicista volt, és egy ideig a Nőben dolgozott.

a-nagy-fogyas-belso.jpg

Máté azzal kezdi életmeséjét, hogy ő már Pozsonyban született, s minden a fővároshoz köti. Bár a gimnáziumba a ferencesekhez járt Esztergomba...

Miért pont Esztergomba? Nagyvárosból ritkán megy valaki vidékre tanulni...

– A szüleim miatt. Az apumnak felállt a szőr a hátán attól, hogy én a Duna utcai gimnáziumba kerüljek. Az apum közismertsége – és közutálata legendás volt, mert sokszor vitriolba mártotta a tollát. A bentlakásos iskolát már édesanyám választotta, mert szerette volna, hogy regulát tanuljak, és embert faragjanak belőlem. 

– Sikerült? 

– Megtanultam csapatban dolgozni. Az iskolában 70 emberrel voltam összezárva egész nap. Fegyelemre, rendre, tisztességes és igényes életre tanítottak. Utána Komáromban a Corvinus Egyetem kihelyezett tagozatán közgazdaságtant tanultam. Neves pesti professzorok tanítottak minket. A pozsonyi Volkswagenbe kerültem gyakorlatra, és ott ragadtam, immár 12 éve ott vagyok. Jelenleg folyamat- és rendszermérnök, ami annyit jelent, hogy próbálom a számítástechnika és az informatika világát összehozni a gyártással. Végül is több szempontból jobb volt, hogy nem kerültem távol a szüleimtől. Komáromban öt évig tanultam, plusz egy évet ráhúztam. Ekkor már összecsaptak a család feje felett a hullámok. Az apum elment, az anyukám egészsége pedig kritikusra fordult: sclerosis multiplexszel harcolt, amely nagyon csúnya betegség, az idegsejteket támadja meg. 

– Ha jól tudom, édesanyád közgazdász volt. A kolléganőm mesélte, hogy nívós bútor- és lámpaüzlete volt Pozsonyban a Széplak utcában, s vett tőle egy gyönyörű német étkezőbútort. Néha ma is bevillan neki az üzlet képe, ha ránéz a faragásokra... 

– Én már csak az üzlet leállításában segédkeztem, félbeszakítottam miatta az egyetemet is. Nem volt senkink Pozsonyban, aki segíthetett volna. Az anyukám a keleti végekről, Nagykövesdről származott, józan és racionális ember volt. Apu pedig a felvidéki kultúra egyik zászlóvivője és megmondóembere... 

Nem bántottak soha miatta?

– Én az ő világába nem folytam bele. Mindig azt mondta: „Fiam, csak a te neveddel ne kelljen szembetalálkoznom. Tudják, ki vagy, de nem szeretném, ha belekevernének a férfiak dolgába.” Kiváló kritikus volt, bár nem volt ékes példája a türelemnek. A munkája mellett a kilóival is harcolt, s végül a túlsúlya lett a veszte. Egész nap semmit nem evett, majd éjjel, mikor hazaért, bezárkózott a konyhába, és letámadta a hűtőt. Addig evett, míg ki nem dőlt.

Minden másra odafigyelt, csak magára nem. Ment mindig előre, és nyers jellemével sok embert maga ellen fordított. Emiatt aztán belül őrlődött, de nem bírt leállni, s a vége felé, nitroglicerinnel a nyelve alatt járt kiszállásokra. 

Mikor kezdődtek a te súlyproblémáid?

– Az én súlyproblémáim 1983. november 12-én kezdődtek, reggel 8 órakor, mikor megszülettem. (Mosolyog) Egy hónappal korábban születtem, ennek ellenére majdnem 4 kilós gyerek voltam. Az alapiskola végére egyre erősebb lettem. Mindenki azt mondta a szüleimnek, hogy ne aggódjanak, majd biztosan kinövöm. Hát nem nőttem ki... Az egyetemi éveim alatt is rengeteget felszedtem. Egész nap nem ettem, majd este bevágtam 10 tojást, egy jó nagy kolbászt és hozzá jó pár szelet kenyeret. Egyre nagyobbra nőtt a bendőm, és állandóan étel után sóvárgott. 

– Ekkor már felnőtt voltál. Nem gondolkodtál el rajta, hogy miért vágysz egyre több ételre?

– 15 éves voltam, mikor az anyukám megbetegedett. Az apukám három év múlva meghalt. Nagy teher nyomta a vállamat, és mindenre egyedül voltam, mint az ujjam. A rokonok messze éltek, senkink sem volt Pozsonyban egymáson kívül. Mindent szerettem volna bebiztosítani az anyukámnak, így ha kellett, éjjel is felkeltem neki segíteni. A végén mégis tolószékbe kényszerült.

– Te ekkor már Pozsonyban voltál?

– Igen. Három műszakban dolgoztam, mert a munkából haza is dolgozni mentem. Semmi mással nem tudtam foglalkozni, minden időmet az anyukámra áldoztam. Nem érdekelt semmi más, csak az, hogy mellette legyek, és ellássam őt. S anyum örült, hogy ott vagyok mellette! Tudtam, hogy csak egymásra számíthatunk. Anyunak enni kellett adni, lefektetni. Mindenért én feleltem. Az anyu betegsége irányította az életünket, az én életemet pedig az evés. Az én súlyommal ott és akkor senki sem foglalkozott. Anyu 2010-re került tolókocsiba – 2014 decemberében ment el. Az apukám pedig az érettségim előtt, 2002-ben halt meg. 

elofizetes_uj_no_0.png

– Mikor gondoltál először arra, hogy le kellene fogynod?

Háromszor futottam neki a fogyókúrának. Mérlegre először nagyjából 29 évesen álltam. Az első fogyókúrám nagyjából fél évig tartott. Ekkor odafigyeltem arra, hogy mit eszem, eljártam két-három naponta úszni. Az edzőterembe még nem jutottam el. 10-20 kiló lement, viszont hamar visszajött, s hozzá még jó pár kiló. Láttam, hogy nagy a baj, viszont nem foglalkoztam vele. Minden mással foglalkoztam, csak magammal nem – akárcsak apu. Egyik éjjel éreztem, hogy rosszul vagyok, de azért bementem dolgozni. Majd egyszer csak rosszul lettem, szívritmuszavarral és 180-as pulzussal kerültem az intenzívre. Azt mondták, csak azért bírtam ki a napot, mert erős a szívem. Ekkor úgy döntöttem, hogy másodszor is nekifutok a fogyásnak. 

– Hány kiló voltál ekkor?

180 kg körül jártam. Ez 2012-ben volt – s ekkor tudatosult az anyumban, hogy ez így tovább nem mehet, ennek véget kell vetni. Úgy döntöttünk, hogy beköltözik egy gondozóotthonba. Végül Diószegre került. Ekkor felszabadultam, s több idő jutott magamra. Nekiálltam főzőcskézni, és egy nap kivételével minden nap jártam úszni. Anyut heti háromszor látogattam, este pedig rohantam az uszodába. Annyira belejöttem, hogy 160 kilósan átúsztam a Balatont. 

– Miért éppen úszni kezdtél?

A túlsúlyosok számára az úszás a legjobb sport. Először mindenképp az volt a legfontosabb, hogy kardióedzést végezzek. Mellúszással kezdtem, majd nagyjából fél év után vettem magamnak egy pipát és szemüveget, és megtanultam gyorsúszni. Egy órán át oda-vissza úsztam, pihenés nélkül. Egy napot sem hagytam ki.

– Miért éppen a Balatont úsztad át?

Egy év után már nagyobb kihívásokat kerestem. Jött a balatoni öbölátúszás – és még elmentünk Porečbe, ahol a tengeren egy öt kilométeres maratont úsztunk. A következő évben újra átúsztam a Balatont, ekkor viszont már csak a lendület vitt. Anyum meghalt, én pedig teljesen összeomlottam. Az étkezésemben és a sportolásomban is csökkent a szigor. Rendszertelenül étkeztem, és a sportot is elhanyagoltam. 150 kiló voltam, de azért normálisan néztem ki, mert magas vagyok. Ám visszatelepedtek rám a kilók, s végül annyit ettem, hogy felhíztam 205 kilóra.

Újra rosszul lettem, ismét bekerültem a kórházba 200-as vérnyomással. A doktornő azt mondta: „Ha most nem kezd magával valamit, akkor vége. Ha megéri a 40-et, akkor pezsgőt bonthat!” Ekkor döntöttem úgy, hogy újra nekifutok. 

– Ez már a harmadik menet volt, ugye?

Itt már az életemért futottam. Eldöntöttem, hogy rendet rakok a fejemben. Ha az ember nem rak rendet a fejében, nem lesz tartós az eredmény. Nem szégyen a segítségkérés, így szakemberhez fordultam. 

– A szakember hogyan segített?

Egy paphoz fordultam. Katolikus pappal beszélgettem. Kibeszéltem azt, ami a lelkemet nyomja, ami odabenn ragadt – és ami éveken keresztül csak gyülemlett bennem. Azt mondta, hogy csak akkor fogjuk tudni a másik embert szeretni, ha magunkat is szeretjük. Legyek egoista, és próbáljam meg azt csinálni, ami nekem jó. Azt mondta, ha nem fogok odafigyelni magamra, akkor annak tragikus következményei lehetnek. A jókedv sokat tud segíteni. Két hónapig rendszeresen beszélgettünk, és sikeresen elindított az utamon. 

– Hogyan jutottál el a fitneszterembe?

Épp karácsony volt, egy csomagért befutottam az egyik áruházba. Kijövet szembe találtam magamat egy fitneszteremmel. Az volt a neve, hogy „Your Change, A te változásod”. Azonnal bementem. Megszólítottam az egyik edzőt, s elmondtam, hogy pontosan mit is szeretnék. Azt javasolta, hogy itt az új év, ezért januárban kezdjük el. Ekkor már annyira el voltam lustulva, hogy már azért is morogtam, ha csak 500 métert kellett sétálnom. A mérleg 205 kilót mutatott. Az edző összeállította az étrendemet, emellett pedig heti háromszor edzettem edzővel, ehhez egyszer kardióztam, és úszni is eljártam. Heti ötször megvolt az egy óra sport. 

– Az úszás után nem éheztél meg?

– Én mindig éhes voltam! Ennyi kilónál az embernek már nincs olyan pillanata, hogy ne gondolna ételre. Mindig éhes voltam, és ettem is mindig. Nem szeretem a köreteket, viszont volt, hogy quinoát, kuszkuszt vagy hasonló köreteket fogyasztottam, ezeket az edzőm írta fel. Az étrendem rengeteg zöldséget tartalmazott. Kilószámra fogyasztottam az uborkát. A salátákat olívaolajjal leöntve és egy kis fűszerrel megszórva ettem. 

a-nagy-fogyas-2.jpg

– Hogyan nézett ki egy napod?

Reggel hétkor tornázni mentem az edzővel, kilencre beértem a munkába, ahol öt-hat körül végeztem, s az estém még szabadon maradt. Viszont a kardiót a 200 kiló cipelése miatt a térdeim nem bírták. 

– Hogyan étkeztél?

Két-három óránként ettem, 2800 kalóriára lett kiszámolva a bevitel. Egy étkezésnél nagyjából 500 kalóriát vittem be. Kis tányérról ettem, mert így az étel többnek hat. Megtanultam végre, hogyan kell lassan enni, mivel addig csak nyeltem az ételt, nem élveztem az ízeket. Folyamatosan szűkült a gyomrom, mozgással és étrenddel sikerült lefogynom 160 kg-ra. Utána viszont stagnálni kezdtem, megakadt a fogyás, hiába edzettem. Nagyon sokat gondolkodtam azon, hogy mi legyen, kérdezősködtem. Egy nagyon jó barátom a gyomorkisebbítés, a csőgyomor műtét mellett döntött. Így én is belevágtam! 

– Nem féltél?

– Dehogyisnem! Tudom, óvatosnak kell lenni a műtét után is, hiszen a barátom most csúszik vissza. A csőgyomor nem megoldás a fogyásra – csak akkor, ha valaki életmódot vált. Úgy nem szabad belevágni, hogy majd meglátjuk... 

– Hogy képzeljük el a műtétet?

– Nagyszombatban végezték. Ami sokkolt, hogy másfél liternyi gyomrot távolítottak el. A kitágult gyomrom háromnegyedét – körülbelül 80 százalékát – kivágták. A kisgömböc a sokévnyi evés miatt tágult ki ennyire. Már akkora volt, hogy a tükrözés után azt mondta az orvos: nyomja a tüdőmet, a májamat s a szívemet is. Levágták minden komplikáció nélkül. Csak egy ökölnyi méretű gyomrocska maradt meg, ami egy hároméves gyermek bendőcskéjének felel meg.

– A műtét után mi változott meg?

Két hónapig rá sem bírtam nézni az ételre. Örültem, hogy túléltem. Ettől jobb volt a közérzetem, ami látszódott. Kiült az arcomra is a jókedv, ezért vonzottam az embereket, ekkor ismertem meg a barátnőmet is, aki most már, ugye, a feleségem. 

– Ekkor hány kiló voltál?

– 140, és végre azt éreztem, hogy nem vagyok éhes! A gyomrom csak nagyon kevés ételt volt képes befogadni. Hamar jóllaktam, s egy szelet vajas kenyeret nagyjából fél óra alatt nyámmogtam el. Nagyjából másfél éve volt a műtétem – és ma már nincs az evéssel problémám.

Ha étterembe megyünk, akkor nagyjából másfél órát eszek, és a tányér felét ott hagyom. Ha rám jön az éhség, akkor két harapás után úgy érzem, hogy telített a gyomrom. 

– A nagyevő ember nem csupán testi éhséget érez. A lelki éhségeddel mi lett?

Mire a lelki éhséget legyőzi az ember, az nagy idő. Nálam még mindig jelen van, de már nem győz felettem! Ha elkap is, egy-két harapás után már le tudom magam állítani, nem habzsolom be az egész tányért, amit magam előtt látok. Egyre ritkábban van ez, talán azért is, mert az életem rendeződött. Nincs már annyi stressz, reggel nyugodtan kelek fel. A túlsúlyos időszakomban maszkkal az arcomon aludtam, mivel kihagyott a lélegzetem. Most már becsomagolva a sarokban áll. A műtéttel restartolták az életem. 

– Mennyi idő után kezdtél el tornázni?

Nagyjából egy hónappal a műtét után. Először óvatosan, majd egyre erősebben. Mivel a műtétet kulcslyuksebészeti eljárással, laparószkópiával végezték el, nem vágták fel a hasamat, és nem éreztem nagy fájdalmat. Viszont üreg keletkezett a hasamban, mivel a gyomrom háromnegyede eltűnt, így ha most lefekszem, akkor egy bemélyedést látni. 

– Mit mondtak az orvosok, mi volt az oka a nagy étvágyadnak?

Sok minden. Kamaszkoromban előjött a pajzsmirigybetegségem, gyógyszert szedtem rá. Ez is hatással volt a súlyingadozásaimra. A túlevés nálam és az apukámnál is pszichés eredetű volt. Mint mondtam: amíg fejben nincs minden rendben, addig a súly nem tűnik el. Mikor kiderült, hogy az anyum beteg, akkor én még gyerek voltam, de felnőttek terhével a vállamon. Amin keresztülmentem, nem tudtam tenni ellene – viszont azokért a dolgokért, amelyekért felnőtt fejjel már tudok tenni, azokért tennem kell. Mindig irdatlanul szégyelltem magam, hiszen tudtam, hogy a keserves állapotomról csak én tehetek. Volt bennem egy állandó lelkiismeret-furdalás és szégyenérzet.

– Hogyan viszonyultak hozzád az emberek régen – és hogyan most? Hogyan kezel egy túlsúlyos férfit a környezete?

– A hétvégén Prágában jártunk a feleségemmel, s egy thai masszázsszalon kirakatában megpillantottam egy hatalmas pasast. Arra gondoltam, hogy egy ekkora darab minek ül ki a kirakatba... Kilátszott az óriási szőrös hasa. Elképesztő látvány volt. Pedig én is akkora darab voltam, de én odafigyeltem az ápoltságra, tiszta ruhát hordtam. Fontos volt, mert néha így is csúnyán néztek rám az emberek a monumentalitásom miatt. Érdekes még, hogy a szalon előtt mellénk szegődött egy idősebb úr a fiával, akik szintén a nagydarab pasast lesték. Odaszóltam nekik: „Na, másfél éve még én is ekkora darab voltam.“ Mire a pasas, hogy ő is, de nála gyomorgyűrűt alkalmaztak. Olyan véletlen találkozás volt, és olyan jólesett. Mindketten elővettük a telefonjainkat, és egymásnak mutogattuk a régi képeinket. Én ma végtelenül sajnálattal nézek a nagydarab emberekre. Az életüket sajnálom, hiszen én átéltem mindazt a szenvedést, a kínt, ami a túlsúllyal jár.

Átéltem azt, hogy reggel fáj, este fáj, nem akaródzik semmit sem csinálni, lusta vagy, és minden más. A túlsúly ugyanolyan fogyatékosság az én szememben, mintha valakinek egy végtagja hiányozna. Az apukámat is a túlsúly tette tönkre.

– Nem félsz attól, hogy átbillensz, s megint megkísért az étel?

Van, hogy pánikban menekülök az ételtől, nehogy többet egyek. Vigyázok, bár a csokoládét nagyon szeretem. Egy jó süti vagy egy 70%-os csoki gond nélkül belefér az étrendembe. 

– Már nem kívánod az ételt annyira, mint régen?

– Megtanultam nemet mondani. Van olyan étel, amelyet teljesen megvontam magamtól, és van olyan is, amelyet a gyomrom sem fogad be, például a lisztes, nagyon cukros ételeket. A csőgyomor másként működik, mint a gyomorgyűrű: a gyomorgyűrű csak egyik részét engedi használni a gyomornak, de a gyomor térfogata megmarad. Az ember a gyógyuláskor pépesített ételeket ehet, s ha egyszerre sok ételt visz be, akkor a gyomorgyűrű felett is elkezdhet tágulni a gyomor. A gyomor kivágásánál ez nem fordulhat elő. 

– Van kedvenc ételed?

Imádom a nagymamán konyháját. A kedvencem a juhtúrós galuska, szalonnapörccel, szorosan utána a pizza és utána a rántott hús következik, és a sajt. Ezek, sajnos, mind a magas koleszterin barátai, ezért havi egyszer engedélyezem magamnak fogyasztásukat. 

– Nem érzed azt, hogy más ember lettél? Elveszett a másik feled...

Jelenleg 105 kiló vagyok, egy lógó úszógumival a hasamon élek, ami nagyjából 15 kiló. Korrekciós plasztikai műtéttel tudnák eltávolítani, ám rizikós az ütőerek miatt. A restart után teljesen más ember lettem. Még most sem hiszem el, hogy sikerült. A lépcsőkön még mindig úgy megyek fel, mint egy pingvin. Ha a buszban sok az ember, akkor még mindig összehúzom magamat, hogy férjenek el mellettem. A feleségem mindig megdorgál: „Te már fejben megint 200 kilósnak érzed magad.” Még mindig úgy ülök le egy székre, hogy vajon el fog-e bírni.

– Mit üzennél az olvasóknak?

Úgy érzem, arra kell törekednünk az életben, hogy nyomot hagyjunk magunk után a világban, és úgy érzem, mind a két szülőm nyomot hagyott maga után. Arra fogok törekedni, hogy méltó legyek hozzájuk. Az apum nem volt rossz ember, mert a rossz ember nem tud olyan önfeláldozóan harcolni az igazságért és az igazáért, mint ahogy azt ő tette.

hirlevel_web_banner_2.jpg

  • Miért?
    A túlsúly hátterében sokszor lelki problémák állnak. Az étel néha önjutalmazás. Szomorúságból eszünk, vagy mert szorongunk valami miatt, és az ételből megnyugvást nyerünk. Gyakran alakul ki túlsúly azoknál, akik fiatalkorukban elveszítenek egy közeli hozzátartozót, és nem tudják, hogyan dolgozzák fel a gyászt. 
  • A csőgyomor műtét gyomorszűkítő műtétnek számít. Itt a gyomor 85 százalékát eltávolítják, és csak egy szűk cső marad meg, melyen keresztül az étel a belekbe juthat. A beteg így csak kisebb adagokat tud enni. Visszafordíthatatlan műtét, hosszútávon hiánybetegségeket okozhat. Apró bemetszéseken keresztül végzik, laparoszkóposan.
  • Nitroglicerin tabletta anginára
    Nem tévedés, ugyanarról a nitroglicerinről van szó, amelyet robbanóanyagként is használnak. 1846-ban találta fel egy Ascanio Sobrero nevű olasz fiatalember, aki éppen robbanóanyagok kikísérletezésén munkálkodott. Nitrátot, kénsavat és glicerint öntött vattára, majd az elegyet meggyújtotta. Akkor még nem tudta, hogy találmánya később sok százezer szívbeteg ember életét menti meg, sőt, kifejezetten bosszankodott, amikor a robbanás kicsipkézte a szemöldökét.
  • Kardió jellegű mozgásnak nevezik azokat a sportokat (futás, úszás), melyek megemelik és huzamosabb ideig magasan tartják a pulzusszámot s rövid idő alatt jó sok kalóriát égetnek.
Darnay Krisztina
Cookies