Mi egy nagymama feladata? Ezt a kérdést járjuk körül az Andódon élő Peško Ildikóval (58), aki igen fiatalon lett édesanya.

Ildikó mindössze 43 éves volt, amikor megszületett az első unokája. Immáron négy unokának örülhet.

nagymama-kezdo.jpg

– Mindössze 17 éves voltam, másodéves középiskolás a nagymegyeri kereskedelmi akadémián, amikor a nagyfiam megszületett – kezdi Ildikó. – Később aztán leérettségiztem, majd évekig az érsekújvári Elektrosvitben dolgoztam. Majd Andódra költöztünk – a fiaink már itt ismerkedtek meg a feleségeikkel. Három szép fiam van. A középső 21 éves volt, mikor megszületett az első unokám, Lacika – ők most is velünk laknak. Négy évig Írországban éltek. Közben a nagyfiamnak lánya született, Bianka. Nagyon örültem neki, mert mindig vágytam egy lánygyerekre. Laciék a hazatérésük után újabb unokával ajándékoztak meg: ő Krisztinka. Ugyanebben az évben született meg legkisebb fiam kislánya, aki a Viktória nevet kapta. Így a lányok fölénybe kerültek.

– Milyen érzés volt fiatalon nagyszülőnek lenni?

– Jó érzés. Legalább bírtam a gyerekekkel az iramot! Mindig óvónő szerettem volna lenni, de aki a szociban hittanra járt, az nem művelhette a gyerekeket. Én az a fajta nagyi vagyok, aki ki sem látszik a bolyhos pamutgombolyagok közül.

Igyekszem a család minden kis jövevényét ellátni pihe-puha takaróval és ruhácskával. A kötés a hobbim, plusz a Formula–1-es autóverseny. Ki nem hagynék egyet sem a tévében. 

– Emlékszik a saját nagymamájára, hogy ő milyen volt?

– Édesanyám felőli nagymamám 94 évet élt. Szeretnék olyan türelmes lenni, mint amilyen ő volt. Lacika kétéves korában kicsimamának és kicsipapának hívta az ükszüleit, akik nagy példaképnek számítanak a családban, mert a 70 évnyi házasságuk alatt egy rossz szó nem hangzott el köztük. Mikor a nagypapa meghalt, hat hétre a nagyi is követte. Talán ez a sírig tartó szerelem! A másik nagymama igazi kalácsillatú nagyi volt, tőle tanultam sütni, főzni, kézimunkázni. Virtre jártam óvodába, és ő az óvodakonyhán dolgozott. Az unokatestvéreimmel sok szép nyarat töltöttünk náluk.

– Mennyi ideje volt játékra a nagymamának?

– Mindent együtt csináltunk, együtt sütöttünk, főztünk, utána az óvodában hallott mondókákat, verseket tanította nekem.

– Fiatalon gondolkozott azon, hogy milyen nagymama szeretne lenni?

– Mindig a virti nagymamára szerettem volna hasonlítani. Úgy gondoltam, könnyebb lesz nagymamának lenni, mint édesanyának, mert a nagyinak csak az a dolga, hogy kényeztesse az unokáit. E szerint is járok el. Túlzásba nem esek: ha a szülő azt mondja, hogy ezt vagy azt nem szabad, akkor nem szabad. De azért a gyerekek mindig tudták, hogy melyik szekrényben van az édesség. (Huncutul mosolyog.) Ha csak egy fagyi volt megengedve, betartottuk: egyet ebéd után, egyet estefelé.

pesko-ildiko.jpg
Peško Ildikó (58) ógyallai származású, 21 éve Andódon él. Férjével, Lászlóval 40 éve boldog házasok. Három fiára, menyeire, valamint négy unokájára a legbüszkébb.

– Ezek szerint megengedő nagyi?

– Igen. Ennek ellenére szót fogadnak az unokák. Általában a szülő ezerfelé rohan, siet, én pedig az unokáknak mindig mindent szépen, ráérősen elmagyarázok. Ezt nagyon szeretik, hogy itt nálunk van miheztartás. A nyári szünetben előre megterveztük a napirendet, hogy mit csinálunk bent, és mikor megyünk ki a medencéhez fürödni. Ha lejárt az idő, és jelzett a telefon kijelzője, akkor szépen kijöttek a vízből. Tudták, hogy másképp nem lesz délutáni fürdés. A karantén idejére Lacika és Krisztinka mellé Bianka unokámat is áthozták a szülők, hogy felügyelet mellett tanuljon. A szomszéd utcában laknak, s otthon megesett, hogy elfelejtett bekapcsolódni az online órába. Én pedig szívesen felügyelem a tanulásukat. Az egyik menyem szlovák iskolába járt, de a gyerekek a magyar iskolát látogatják. Három unokám „czuczoros”, Lacika pedig középiskolás.

– Ön szerint mi a nagymama szerepe?

– Több ideje jut az unokákra. A nagyi például bevezetheti a lányokat a sütés-főzés tudományába, taníthatja őket kötni, kézimunkázni. Én ezt tudom továbbadni. A lányokkal palacsintát sütünk, pogácsát szaggatunk. A múlt évben lábtörést szenvedtem, így sokat kötöttünk.

A fiatalok nem szeretik, hogy a nagyinál minden máshogy van, de a gyereknek pont az az izgalmas. Olyan jó, hogy van egy hely, ahol feltétel nélkül szeretnek bennünket. A szülő nevel és követel: jó jegyeket, jó magaviseletet. A kalácsillatú nagyi csak magunkért szeret, jobban mondva, magunk ellenére, s ez a legjobb a világon!

– Sok nagyszülő ma a saját életét éli, és nem akarja a család oltárán feláldozni magát. Mi erről a véleménye?

– A baráti körömből is ismerek ilyen nagyit. Ő azt tartja, hogy a gyerek a szülő dolga, neki elég, ha havonta egyszer meglátogatja őket. Én más természet vagyok. Amikor gyárban dolgoztam, számoltam az órákat, hogy végre láthassam az unokákat. Fontosnak tartottam, hogy ott legyek nekik, mikor szükség van rám, de sose legyek tolakodó! A menyeim tudják, hogy számíthatnak rám.

– Jó az, ha a nagymama feláldozza magát a családért?

– Ha kényszernek érzi, akkor nem kell csinálni. Én nagy örömmel vagyok az unokákkal. Nekem ez nem áldozat.

– Milyen egy modern nagymama? Annak tartja magát?

– Igen, mert én is tanulok az unokáktól. Lacika ezerszer jobban ért a számítógéphez, az okostelefonhoz, mint én. Tanítgat, mert fontosnak érzem, hogy valamennyire lépést tartsak a digitális világgal. Mekkora áldás volt a Skype, mikor Laci fiamék Írországban éltek! Van itt még egy érdekes vonatkozás: régen elképzelhetetlen lett volna, hogy bármelyik unoka azt mondja a nagyszülőnek: „Én ezt jobban tudom!”  Változnak az idők, már a gyerek is jobban tudhatja!

hirlevel_web_banner_1_152.jpg

– Az unokákhoz hogyan viszonyul? Kire miért lehet büszke?

– Mindegyik unokámra büszke vagyok. Lacika (15) az első unoka. Amikor Írországban éltek, fél évre rá meglátogattam őket. Lacika egész idő alatt csak rajtam csüngött, nem felejtett el! Olyan boldog voltam, hogy madarat lehetett volna velem fogatni. A nagypapa szakmáját választotta, gáz- és vízszerelőnek tanul. Szeret focizni, mi pedig kitartóan drukkolunk neki a lelátóról. Bianka (12) gyönyörűen rajzol, és tetoválóművész szeretne lenni. (Mosolyog.) Krisztinka (10) is igen ügyes, kreatív, néptáncolt is, de még keresi önmagát. Viktória (10) kiváló tanuló, részt vesz minden iskolai versenyen, és nagyon szeret olvasni.

– Hogyan telik egy napja?

– Hat óra körül ébredek, elkészítem a kávét és a reggelit. Ha lehet, akkor a férjemmel együtt reggelizünk, utána ő dolgozni indul. Én keltem az unokákat, mert a szülők már hét előtt elindulnak hazulról. Felrakom őket a buszra, most, karantén idején pedig összeterelem őket, mert már nyolckor kezdődik az online tanítás. Ezután rakodom, teszek-veszek, bekapcsolom a Gizi mosogatógépünket, nekiállok az ebédnek, vagy elugrok az üzletbe. Mire a gyerekek végeznek, a konyhában finom illatok terjengenek, ott gőzölög az asztalon az ebéd. Ha a férjem a közelben dolgozik, akkor ő is velünk ebédel. Délután kimegyünk sétálni, utána mindenki megy a dolgára: a gyerekek tanulnak, mi bevásárolunk a férjemmel az anyósnak, aki a városban lakik, és segítségre szorul. Estefelé pedig tévézünk, szórakozunk, közben én ki sem látszom a gombolyagok alól, megállás nélkül kötögetek.

– Mit kívánt az új évben?

– Az első kívánságom az volt, hogy ez a fránya vírus tűnjön el. Kapjuk vissza a régi életünket, és az unokák szabaduljanak ki a bezártságból.

M. Ando Krisztina