A hosszú téli estéken van időnk randevúzni, megkeresni az igazit. Tanácsunk: az első randevú legyen „nem randi”. A megoldásnak rengeteg előnye van!

A „nem randi”: mind a ketten tudják, hogy ez is randevú, de úgy tesznek, mintha nem volna randevú, hogy lazák és oldottak lehessenek, és úgy tehessenek, mintha a találkának nem volna tétje. Különben – ha egyébként sincs gyakorlatuk a randevúzásban – az egész találka egy nagy blamázs lesz, rövidebb-hosszabb kínos helyzetekkel. Ilyen lelkiállapotban az ember hajlamos rá, hogy csupa butaságot kövessen el.

nem-randi-kezdo.jpg
(© Ward Brackett)

Az első randevút csak azok vészelik át, akiknek jó a humoruk, és nagy gyakorlatuk van a kínos helyzetek feloldásában. Ilyen ember kevés van. Arról ismerni fel őket, hogy a másik ballépéseit kedvesen helyreteszik, és ügyesen közbelépnek, ha a másik kínos helyzetet teremt. Nagyvonalúak és segítőkészek, amiért a másik olyan hálás, hogy már az első találka során fennáll a megszerelmesedés veszélye. Ekkor kell résen lenni: az ilyen ember megfelel flörtre, rövid viszonyra, könnyed kényeztetésre (ha csak erre vágyik, élvezze ki a helyzetet), de hosszú kapcsolatra semmiképp. Az ilyen partner rászokott az első randevú sikerére (mint a drogra), és a további randevúk már sokkal kevésbé érdeklik.

Az első randevún a férfi ugyanolyan ideges, feszült, mint a nő, és megtörténhet, hogy a nőnek kell őt kimentenie a kínos helyzetekből. Az áhított gyakorlat a sokadik első randevú után alakul ki, miután az összes lehetetlen helyzetet átéltük, a kínos helyzetekben általában veszítettünk, és rengeteg buta kiszólást, ügyetlen megoldást abszolváltunk. Idővel az ember gyakorlottabb lesz, ami egyáltalán nem jelenti azt, hogy a nyolcvanegyedik első randevún már egy hibát sem követ el.

A gyakorlat megszerzése évekig tarthat, s ha le szeretnénk rövidíteni ezt az időt, olvassuk el az alábbi jó tanácsokat.

A „randevú” szó azt jelenti, hogy kettesben találkozunk valakivel, akit közelebbről meg szeretnénk ismerni. A „nem randi” azt jelenti, hogy társaságban találkozunk azzal, akit kiszemeltünk. A randevúból nem randit csinálni azt jelenti, hogy meghívatjuk mindkettőnket olyan összejövetelre – baráti társaságba, kiállításra, hangversenyre, színházba, vacsorára stb., ahol sokan vannak. Ezzel elkerülhetjük a megakadó beszélgetés idegölő perceit. Mert mindig van valaki, aki odajön hozzánk, mond vagy kérdez valamit, és ezzel átsegít bennünket a kínos perceken. Közben arra is alkalom nyílik, hogy választottunkat egy kicsit leteszteljük, kivel hogyan beszélget, hogyan viselkedik, díjazzák-e őt az ön ismerősei, kedvesek-e önhöz az ő ismerősei, továbbá hogy mi érdekli őt, mi nem, stb. Az első ilyen „nem randi” után elég részletes kép alakulhat ki a másikról.

Válaszoljunk tehát a következő kérdésekre:

  • Egészében véve rokonszenvesnek találom? (Szellemileg, társadalmilag, esztétikailag, fizikailag?)
  • Egy életre szóló társnak szeretném, vagy csak szórakozásra, felfrissülésre, rövid távra szeretőnek, vagy csak plátói barátnak, alkalmi kísérőnek, mindenfajta bizalmas kapcsolat nélkül?
  • Megfelelnek-e a tulajdonságai erre vagy arra a szerepre?
  • Van elég közös érdeklődési körünk, hosszabb távon is érdekesnek találjuk majd egymást?
  • Gazdagabb leszek-e általa szellemiekben, érzelmekben? Mit tudok felajánlani én neki?

elofizetes_uj_no.png

Válaszoljon igennel, nemmel, nem tudommal. Ha a válaszok között egyetlenegy nem is van, a férfit felejtse el, és ne találkozzon vele többet. Fölöslegesen rabolná mind az ő, mind a saját idejét. Ha nincs egyetlen nem válasza sem, de csak a kérdések felére válaszol igennel (ha a többi válasz nem tudom, akkor félő, hogy később nem lesz belőlük), akkor két lehetőség közül választhat.

1. Ismételje meg a „nem randi”-t még egyszer, és a nem tudom válaszokat pontosítsa igen-re vagy nem-re. Ennek alapján döntsön, hogy lesz-e következő randevú.

2. Kockáztasson, és újra randevúzzon az illetővel, és próbálja jobban megismerni. Kérdéseire legegyszerűbben akkor kaphat választ, ha kérdez, ezért a randevún vegye át a kezdeményező szerepét. Ha a kapott válaszok nincsenek a kedvére, három dolgot tehet:

  • a/ megismételheti a „nem randi”-t,
  • b/ megismételheti az első randevút,
  • c/ hagyja a fenébe az egészet, és új jelöltet keres.
Most azonban hegyezze a fülét, mert a legfontosabb információ következik! Eláruljuk, melyik az a hiba, amelyet a nők a leggyakrabban követnek el. Az, hogy nem egyértelmű jelzéseket küldenek a célba vett férfinak.

A férfiak intellektusa nem olyan kifinomult, mint a nőké – a férfiak nem tudják kisilabizálni a nő viselkedéséből, hogy mik a szándékai vele: barátot akar-e, vagy szeretőt. Ha a nő nem jelzi egyértelműen, hogy erotikáról ebben a kapcsolatban szó sem lehet, akkor a férfi természetesnek fogja venni, hogy legkésőbb a negyedik randevún intim közeledésre kerül sor. Egészséges férfiegója ekkor már azt diktálja neki, hogy meg kell a nőt hódítania, és nemcsak a libidója miatt, hanem hiúságból is, mert attól tart, hogy ha nem ezt teszi, a nő nem tartja őt férfinak.

Tehát, hölgyeim, először is tisztázzák magukban, mit akarnak. S ha eldöntötték, mindjárt elejétől kezdve világosan adják a férfi tudtára, mit várnak tőle. Hacsak nem megrögzött randevúzgatók! Ne csücsörítsék az ajkukat, amikor a férfira néznek, és ne hívják meg a lakásukba, ha csupán barátkozni akarnak vele. És ne fogadják el az ő meghívását sem a lakására, hacsak nem biztosak benne, hogy szexre is hajlandóak. Ha nem viselkednek egyértelműen, akkor csak kínozzák a férfit, mint a bogarat, amelynek egyenként tépkedik ki a lábait. És ezt nem érdemli meg a nőktől a legunalmasabb és legutálatosabb férfi sem.

Néma László
Cookies