Általában mi miatt szokott veszekedni a párjával? Legtöbbször ezek semmiségek: nem rakta el a helyükre a ruháit, elfelejtett bevásárolni, megint későn jött haza… Valójában azonban nem is ezek az apróságok dühítik, sokkal inkább a saját, felszín alatt rejtőző sérelmei. Cikkünk segíthet abban, hogy felismerje a valódi okokat.
A párterápiában fontos szerepe van a házirend betartásának. Amikor a terapeuta mélyebbre ás a kérdéseivel, sokszor kiderül, hogy a nézeteltérést nem az okozza, hogy párunk csak lerúgja a cipőjét, és otthagyja az előszoba közepén. Az ok valójában az, amit ez a szokás előhív bennünk. Hogy semmibe veszi a kívánságainkat, pedig százszor elmondtuk már neki, hová tegye a cipőjét. És itt nem is a rendről van szó, hanem arról, hogy nem vesz komolyan minket.
A pszichológus azt mondja, hogy első lépésnek elég egy figyelmeztetés. Ha azonban valami többször megismétlődik, az bennünk érzelmi vihart kavar, és sértődést szül. Ez már súlyosabb dolog – úgy érezzük, hogy a párunk ránk se hederít, nem érez együtt velünk.
Szemrehányás helyett beszélgetés
A párkapcsolati problémák esetében a terapeuta szerint elsősorban azt kell megérteni, hogy párunk mit közöl velünk egyik-másik idegesítő szokásával. A konfliktusoknak rejtett jelentésük van. A párterápia ezek felismeréséhez nyújt segítséget, közelebb visz ahhoz, hogy a szokást ne személyünk elleni támadásnak, hanem jelzésnek vegyük, hogy valamin változtatnunk kell az együttélésben. Ezzel egy időben fény derül arra is, megalapozott-e a párunk kívánsága, vagy védenünk kell saját álláspontunkat, hogy párunk állandó figyelmeztetése ne nyomja el saját személyiségünket.
Mit tehetünk? A szakemberek egyetértenek abban, hogy mindig kifizetődik az „én” hangsúlyozása. Ez azt jelenti, hogy beszéljünk róla, mit érzünk, ne csak a párunkat hibáztassuk, hogy figyelmetlen, hogy nem érti, sőt nem is akarja érteni, miről beszélünk. Ha úgy érezzük, hogy párunk viselkedése sért minket, akkor a nyílt beszéd sokkal hatékonyabb, mint a szemrehányások. Azt már mondanunk sem kell, hogy mit sem ér az a romantikus elképzelés, hogy a párunk úgyis tudja, mit akarunk, hiszen szeret minket.
Saját határaink kijelölése művészet – ráadásul úgy, hogy a párunk ne sértődjön meg. A tiszteleten kívül nagyfokú érzelmi intelligenciát és szociális érzékenységet feltételez.
Színlelt kifogások
Arról ismerhetjük fel, hogy a konfliktusnak mélyebb gyökerei vannak, hogy egy-egy szó vagy tett nagy indulatot vált ki belőlünk, és gyakran ismétlődik. „Volt egy férfi, aki a kezelés során arra panaszkodott, hogy a felesége túl gyakran telefonálgat a barátnőivel – meséli a pszichológus. – Végül kiderült, hogy nem a telefonálással van baja, hanem azzal, hogy bizonytalan a felesége szeretetét illetően. Attól rettegett, hogy a felesége számára ő már nem is fontos.”
Ha a veszekedés mély sebet ejt rajtunk, és úgy érezzük, hogy védekeznünk vagy támadnunk kell, esetleg magunkba zárkóznunk, akkor ez általában azt jelenti, hogy itt másról is szó van, nem csak magáról a veszekedésről. Hogy mélyen bennünk egy fontosabb kérdés rejtőzik. Gyakran az, hogy több elismerésre, nagyobb elfogadásra vágyunk. „Arról lehet szó, hogy attól tartunk, nem vagyunk elég jók a másik számára, vagy arról, hogy nem számítunk neki. Ilyen esetekben egy percre meg kell állni, és elgondolkodni azon, hogy mit is érzünk valójában. Mire lenne szükségünk, mit szeretnénk hallani, hogy megnyugodjunk. Az őszinte válasznak sokszor semmi köze nincs a telefonáláshoz” – fejezi be a pszichológus.
Vágyunk az elismerésre
„A másik ember irántunk érzett tisztelete és nagyrabecsülése nem eleve adott, hanem olyan valami, amit újra és újra ki kell érdemelnünk. Meglétük abban mutatkozik meg, hogy hallgatunk a másik véleményére, nem vesszük magunkra, amit mond, és kedvesen szólunk hozzá akkor is, amikor fáradtak vagyunk” – mondja a szakember. Véleménye szerint azt is tudnunk kell, mit jelent az elismerés a párunk számára. „Egy fiatalasszony a terápia során elmondta, hogy számára az jelenti az elismerést, ha reggel a férje ráadja a gyerekekre azt a ruhát, amit ő este kikészített.” Hozzátette azt is, hogy a tiszteletet és az elismerést meg is lehet újítani, ha a másik viselkedése ezt indokolja, és mi ezt észrevesszük és elismerjük. „De újra szeretném hangsúlyozni, hogy ezt az érzést állandóan ápolni kell, akkor is, ha ez néha fárasztó.”
Terápiás tapasztalatai szerint a másik nagyrabecsülése akkor születik meg, amikor a pár tagjai rájönnek: nem az a lényeg, hogy a szóváltásból ki kerül ki győztesen, hanem az, hogy megértsék, mi játszódik le a másikban, mire van szüksége. A tisztelet újraélesztését a másik dicsérete is elősegíti. „Az elismerés csodákat tud művelni, és azonnal megváltozik a hangulat, ha egyszerűen azt mondjuk, »köszönöm, hogy elintézted«.”
Megbillen az egyensúly
A párterápiában gyakori téma a kapcsolat egyenetlensége, tehát az az állapot, amikor az egyik fél dominanciát szerez, a másik pedig csak alkalmazkodik. „Nemrégiben egy olyan párral dolgoztam, ahol az asszony elmondta, hogy éveken keresztül minden terhet ő viselt: irányította a háztartást, az egész család életét, a férje pedig csak úgy ott volt. A terápia során kiderült, hogy tudat alatt mind a ketten egy régi mintát követtek: a feleség viselte a felelősséget az egész családért, a férfi pedig úgy gondolta, akkor van nyugalom, ha nem fog ellentmondani neki – meséli. – Ez a helyzet csak akkor változott meg, amikor tudatosult bennük, hogy idegen minták szerint élnek. Miután elhatározták, hogy új egyensúlyt alakítanak ki, rendbe jött az életük.”
Alapvetően hozzájárul a sikerhez az, ha a pár képes megérteni, hogy a kapcsolat egyensúlyához nemcsak a hatalom megosztása fontos, hanem a felelősségé is.
„Ha az egyik fél dominánssá válik, a másik alkalmazkodni kezd hozzá pusztán azért, hogy nyugalom legyen. Csakhogy ilyen esetben lemond a saját elképzeléseiről. Ez hosszú távon feszültséget szül, ami passzív ellenállássá változhat, és szorongáshoz, tehetetlenségérzethez vezet” – figyelmeztet a pszichológus.
A gyerekkor öröksége
A terapeuta szerint a gyerekkor nagyban befolyásolja viselkedésünket a párkapcsolati nézeteltérések során. „Az emberek gyakran mondják: Úgy érzem, mintha az anyámnak magyarázkodnék.” Vagy: „A párommal beszélek, de az az érzésem, mintha az apám vallatna.” A párkapcsolatunkba is átvisszük a régi mintákat. A gyerekkor nehéz időszak, akkor tanuljuk meg, mi a szeretet, hogyan kell reagálni a csalódásra, mit jelent a kapcsolat és az érdek.
„Ha például egy olyan családban nőttünk fel, ahol minden problémát a szőnyeg alá söpörtek, akkor általában félünk a vélemények ütköztetésétől, és a vita során inkább visszakozunk. Ha viszont gyakran volt kiabálás a családban, akkor hajlamosak vagyunk a kirobbanásra és a védekezésre” – mondja a pszichológus. A partnerkapcsolat az egyik legszorosabb kapocs, ami az életben előfordul, és a régi minták sokszor átíródnak. Ennek köszönhetően új megoldásokat tanulunk, más módszerekkel hatunk a másikra, és ellentétek esetén is a párunk mellett maradunk. A párterápia ezt is előretudja mozdítani. „Segít abban, hogy levegyük a gyerekkori szemüveget, és megértsük, hogy a párunk nem a szülőnk, valamint azt, hogy a szóváltás nem kötelezően jelent veszélyt a párkapcsolat számára.”
Mit tehetünk?
- Mielőtt kitörne a botrány, tartsunk szünetet. Amikor érezzük, hogy a veszekedés elmérgesedik, álljunk meg egy pillanatra, vegyünk mély lélegzetet, és magunkban mondjuk ezt: „Most nem az számít, kinek van igaza. A párom nem az ellenségem. Az a fontos, hogy meghallgassuk egymást.”
- Támadás helyett mondjuk ezt: „Kell egy kis idő, hogy végiggondoljam a dolgot.” Ezzel megelőzhetjük, hogy kirobbanjon a mérgünk.
- Az érintés is segíthet. Megsimogatom a páromat, megfogom a kezét, a szemébe nézek, megölelem, vagy mondok valami vicceset. Ez nem mindig sikerül, de ha mégis, akkor eszünkbe jut, hogy a veszekedés ellenére még mindig egy pár vagyunk, s a kapcsolatot ápolni kell. Ha úrrá tudunk lenni az ellentéteken, akkor erősödik az egymásba vetett bizalom.
