Lea kevergetni kezdte habos kávéját. Lassan, kiélvezve minden pillanatát. Azért szerette ezt a kávézót, mert itt a kávé mellé selymes tejcsokoládéba mártott mandulaszemeket is felszolgáltak. A fahéjas csokigolyó szétolvadt a szájában, alatta megtalálva a ropogtatnivaló kemény magot. Milyen gyorsan elszaladt ez a hét – gondolt vissza a lányával töltött napokra. Mindketten nagyon jól érezték magukat, szinte minden előre betervezett programpontot ki tudtak pipálni.
Olvassák el az 1. részt, a 2. részt és a 3. részt is.
Rebeka nagyon igyekezett édesanyja kedvében járni. Segített neki kiválasztani egy új nyári ruhát is, ami illik majd az esti tengerparti sétákhoz. Az élénk színű, pántos, puha selyemruha távol állt Lea ruhatárától, most mégis izgalommal forgolódott benne a butik hatalmas tükre előtt. Rebeka még ki is akarta fizetni helyette, de azt már Lea nem engedte. Hogyne! Diák vagy, nem kereső ember. Még én törődök veled, ezt ne felejtsd el – mondta.
– Itt is vagyok. – Gábor óvatosan érintette meg a gondolataiba mélyedt nő vállát. – Elnézést kérek, csak most rakom össze a pénzt a lakásra, és nagyon oda kell figyelnem, hogy diplomatikusan tudjak tárgyalni Eszterrel. Mindössze ezért mentem ki, és nem itt beszéltem vele. Még egyszer elnézést.
– Semmi baj. – Lea megértő és kedves volt Gáborral. Igazából nagyon örült volna, ha sikerülne Gábor terve. Ez azt jelentené, hogy közel fognak lakni egymáshoz. Valahogyan ezt most nagyon szeretné.
– Eszter nem akar kisemmizni, csak van néhány dolog, amit meg kellett magyarázni. De a végén neki is be kell látnia, hogy a házat csak úgy nem engedhetem el, mikor annyi pénzem van a felújításában. Az édesapámtól örökölt nyaraló ára nem lenne elég a lakásra. Kell hozzá még készpénz, de valóban csak annyira tartok igényt, amennyi hiányzik még a lakás árához. Egy centtel se kérek többet, hiszen az egész házat Eszter örökölte, s most a fiamék újítják fel az alsó szintet. Hogy ők is ott fognak lakni, eszembe sincs kihúzni a gyufát az exfeleségemnél. Illetve még a feleségem. Jaj, bocsánat, nem kellene ennyit beszélnem a dolgaimról.
– Valahogy sokat kérsz bocsánatot – incselkedik kedvesen Lea, és a férfi felé kínálja a mandulás tálkát. – Mondom, hogy nincs semmi baj. Most ez foglalkoztat, érthető, hogy erről beszélsz.
– Inkább te mesélj, milyen volt a lányoddal töltött hét?
– Nagyon jó… Felnőtt nő, önálló ember lett abból a kislányból. – Lea szomorkás mosollyal kortyolt bele a kávéba. – Nagyon gyorsan felnőtt. Én még húztam volna egy kicsit az időt, de úgy látszik, ennyi volt. Barátja van, céljaik vannak, s az anyja, ki tudja, hányadik a sorban. Azt mondják, ez a természetes, nemde? Majd csak elleszek valahogy. És nem kell vigasztalni a magányos anyát, nem halok bele – tette hozzá kedvesen, mivel közben Gábor a két nagy tenyerébe süllyesztette az övét. Az arcuk közel került egymáshoz, Gábor kutatva szemlélte Lea szégyenlős mosolyát.
– Nem azért fogtam meg a kezed. – Lea megborzongott a mély férfihang hallatán. – Csak azon gondolkodtam, hogy,sajnos, elmulasztottam engedélyt kérni Rebekától, hogy udvarolhassak az édesanyjának.
– Nagylány vagyok már – nevetett fel Lea –, harminckilenc éves, senkitől sem kell engedélyt kérned.
Gábor jobb szemöldöke felszaladt. – Harminckilenc? Viccelsz? Rebekád hány éves?
– Miért? Idősebbnek látszom? – húzta fel az orrát Lea, megjátszva a sértődöttet.
– Dehogy – engesztelte lágy hangon a férfi –, ha harmincöt évet mondtál volna, azt is elhiszem, hiszen olyan az alakod, mint egy tinilányé. Csak nem értem…
– Tizennyolc évesen szültem Rebekát. De ha lehet, a körülményekről nem beszélnék az első randin – csúszott ki a száján. Egy kissé megrémült a szavaitól. Gábornak viszont tetszett ez a spontán megnyilvánulás, és tiszteletben tartotta Lea kérését. Kézen fogva távoztak a kis cukrászdából. Néhány lépés után azonban Lea kihúzta a kezét Gábor erős, határozott szorításából. Kérdő tekintetére csak ennyi volt a válasz: Nős vagy. Még.
A következő hét végre a tanév utolsó hete volt. Lea már nagyon várta, hogy megpihenjen, bár nem igazán oldotta a nagy nyári magányosság című történetét. Az igazság az, hogy nem volt mit oldania, Gábor gyakran hívta sétálni, kávézni, beszélgetni. Már étteremben is voltak, Lea kedvenc olasz éttermében a szomszéd városban. A lakásvásárlás elé állandóan valamilyen akadály gördült, valahogy nehezen mozdult előre a dolog. Gábor még mindig bízott benne, hogy ha Eszter megkapja, amit akart, vagyis elválnak, nem lesz neki probléma egy nagyobb összeg készpénzt Gábor számlájára utalni, hiszen neki ott marad a négyszobás felújított lakás a tetőtéri jakuzzis terasszal, a kertben medencével. Élvezheti tovább az életet, nem fogja zavarni köreit olyan badarságokkal, mint a rózsametszés, marhatrágyázás, borsófejtés. Eszter mindezt szívből utálta.
Lea hiába szeretné megfejteni, nem érti, Ibi mit hadovál összevissza a telefon túloldalán. Csak annyit ért belőle, hogy valami nagyon felpörgette a barátnőjét.
– Légy szíves, nyugodj le, mert küldöm a rohammentőt, és ők majd kényszerzubbonyban visznek el. Egy szavadat sem értem. Lassan és érthetően. Valami gond van?
– Deeeeeehoooooogy! – Ibi igyekszik elhúzni a szót, hogy értse meg végre Lea: lefoglalta a kirándulást, mert talált egy fantasztikus akciót.
– Micsoda? Miért nem ezzel kezdted?
– Na, figyelj. Igaz, hogy a szülinapod csak három hét múlva lesz, találtam egy olyan helyet, hogy bekakálsz. Bocsi. Fantasztikus tengerpart, ötcsillagos hotel, tíz nap all inclusive, koktélok, vérpezsdítő zene, közös apartman, de külön szobával. Minden, amit kívánni lehet, érted? Érted??? De van egy pici bökkenő – teszi hozzá Ibi, s meg sem várta, hogy Lea erre reagáljon valamit. – Holnap utazunk.
– Tessééééééék? – Most Leán volt a sor, hogy elhúzza a szót. Hátha addig valami csoda folytán kiderül, hogy valamit nagyon félreértett Ibolya utolsó mondatából.
– Jól hallod, édesem. Éjfél után Bécsben kell lennünk, reggelizni már Balin fogunk. Szívem, ez egy kihagyhatatlan lehetőség. Egyet fizetsz, kettőt kapsz. Nem lehetett veszni hagyni. A te adataidat most kell pótolni, de már elfogadták a jelentkezésünket a két utolsó helyre.
– Mi… mit mondtál? Mikor indulunk?
– Hááááát, hmmmmm, van még öt órád pakolni, aztán megállok nálad taxival.
– Ibolya!
– Neeeeeeeeee, nenenenenenenenenene, most az egyszer ne stresszeld túl a dolgokat. Bepakolsz, a szomszédéknak átadod a lakáskulcsot, hogy öntözzék a virágaidat, a lányodnak meg majd írsz a reptérről egy üzenetet, ki tudja, ők is hol járhatnak.
– Franciaországban vannak, ma lépték át a német–francia határt. Ma beszéltem Rebekával.
Az utolsó mondatot nagy levegőkifújás követte, amiből Ibi mindjárt tudta: barátnője megadta magát. Indulhat a buli!
Lea nem tudta, hogy nevessen vagy sírjon, igazán nem szerette a kapkodós dolgokat. Most viszont nem maradt más választása, gyorsan kellett cselekedni. Imre bácsiéknak átvitte a lakáskulcsot, szigorúan meghagyva nekik, hogy senkinek se kotyogják el, hogy üres a lakás. A hűtőt még kiűrítette, mert nem szeretett volna arra hazaérni, hogy a sonka magától kimászik a felső polcról. Az édesburgonyáról nem is beszélve. Csinált belőlük egy könnyű kis vacsit, majd lecimbálta a bőröndöt a nagy szekrény tetejéről. Nem nagyon volt ideje átgondolni, mikor milyen szettbe vágja majd magát a kirándulás alatt, ezért az összes valamirevaló nyári ruháját belerámolta a bőröndbe, az új ruhájával és a fehér bikinijével egyetemben.
Szia – pötyögte be Gábornak az üzenetet –, éjjel utazunk Balira, Ibi nemrég hívott. Ha lesz egy-két perced, gondozhatnád a kinti virágaimat. – A végére odabiggyesztett egy mosolygós emojit, bár Rebeka szerint ilyeneket csak az öregek küldözgetnek egymásnak.
Micsoda? – válaszolt Gábor pár pillanat múlva. – Mindened megvan az úthoz? Alapgyógyszerek? 50 faktoros naptej? Szalmakalap? Póttöltő a mobilodhoz? Esetleg powerbank? – Lea meg volt lepődve, hogy Gábor milyen jártas a hosszabb utakhoz való pakolásban. Be kellett vallania, hogy a felsoroltakból elég sok hiányzik a csomagjából. Hála töltötte el, hogy a férfi ilyen gyorsan segít neki.
Néhány perc múlva furgon állt meg a ház előtt. Lea megnyomta a gombot, hogy a férfi be tudjon surranni a lépcsőházba. Nincs kedve visszahallani a pletykás néniktől, milyen férfilátogatót fogadott. Gábor megölelte Leát, majd kipakolta a hozott holmikat. Egy kis neszesszerben túlélő-gyógyszercsomag volt lázra, gyomorrontásra, allergiás reakcióra és krém rovarcsípésre vagy leégésre. Hozott még egy powerbankot, olyan férfias feketét és egy felfújható kispárnát, amelyet puha, bársonyos anyag borított.
– Jó hasznát veszed majd a repülőúton. Na, mit kell még vinni? – Gábor teljes figyelmét Leára fordította. Lea kezdett fáradni, ezért hagyta, hogy a folyosói fogason Gábor keresse meg a sildes sapkáját, az is belekerült a bőröndbe. Minden útra készen állt. Még jelezték Ibolyának, hogy mondja le a taxit, majd felveszik őt útban a reptérre. Éjfélhez közel járt az óramutató, egymás karjaiban elszundítottak a nappali kényelmes kanapéján. Még szerencse, hogy Leának volt annyi előrelátása, hogy hajnali fél egyre ébresztést állítson be a mobilján. Álmosan összekészültek, néha összemosolyogtak, de egy szó sem hangzott el közöttük. Gábor átölelte Lea derekát, míg az vizet engedett egy kis műanyag flakonba. Majd kinyitotta az egyik fiókot, papírzsepicsomagokat halászott elő, Gábor pedig kinyitotta a bőröndöt. Lea célzott, és a kis csomagok a bőröndben landoltak. Halkan nevettek, összeölelkeztek, majd tudatosították, hogy mennyi az idő, s gyorsan kisurrantak az éjszakába. Lea nem tudta, mit érez, de amit érzett, az nagyon jó volt, nem akarta, hogy vége legyen. Ibolya három hatalmas koffert húzott az autóhoz. Gábor ugrott, hogy segítsen neki, de a tetőtől talpig lilába öltözött Ibi nem törődött a segítségnyújtással, hanem egyenesen Leához fordult.
– Ő az, akiről meséltél? Marha jó pasi! Mázlista vagy, drága barátném. Egyszer veted ki a hálódat, s kifogod az aranyhalat. Nem is vagy te olyan… bamba.
– Észre sem veszi, hogy itt vagyunk? – súgta oda Gábor Leának, majd kuncogva beültek a kocsiba, miután minden csomag valahogy megtalálta helyét a csomagtérben.
– Ibolya Martína Fernández. Örvendek – nyújtotta kezét az éppen körforgalomba kanyarodó Gábornak. – És dehogynem, látlak titeket, kedveskéim. És azt is látja ez az öreg boszorka, hogy milyen jól néztek ki együtt. Még ilyen gyűrötten is, Lea drágám. Mindent hozol? Jegyek a mobilomban… mobil… hol a mobil? – Gábor hirtelen nem tudta, hogy most megálljon, vagy folytathatja az utat, de szerencsére a következő pillanatban Ibolya előhúzta a múlt századi arany- és ezüstfonallal telehímzett szütyőjéből a telefonját.
– Szar se fér el benne – morogta, de azonnal mosolyra húzódott a szája –, de olyan szép, nem hagyhattam itthon. Mint a reptéren később kiderült, mind a tizenhárom kézitáskáját becsomagolta az útra, mivel nem tudta eldönteni, melyik kell majd az egzotikus kirándulásukon.
– Azért a fekete kis bőrretikülöd igazán otthon maradhatott volna, a fekete selyemkesztyűvel egyetemben. Nem hiszem, hogy a tíz nap alatt győzöl még egy temetést is – élcelődött Lea, amikor már a gépen ültek.
– Jól van na, ne témázz. Inkább mesélj, milyen a lovagod az ágyban, Hú, régen lovagoltam egy jót… – Lea zavartan körülnézett, remélve, hogy senki nem figyeli Ibolya magánszámát. Amint lehetett, kért egy whiskyt az utaskísérőtől,Ibolyába döntötte, hogy aludjon végre. Egyedül szeretett volna maradni a gondolataival.
A tengerparti kirándulás maga volt az álom. Lea már az első napon beszerzett egy hatalmas, színes selyemkendőt, azt maga köré csavarva beléphetett a szebbnél szebb szentélyekbe. A vízen úszó hindu templomok megnyugvást adtak a lelkének, napról napra erősebben érezte, hogy életének olyan szakaszához ért, ami akár ajándék is lehet számára. Csak hozzáállás kérdése volt. Rebekának és Gábornak rengeteg fotót küldött a vízesésekről, a közeli falukról, a faragott szobrokról.
A hotel halljában felszolgált kontinentális ételeket Lea nem igazán fogyasztotta, inkább helyi finomságokat vett az egyszerű árusoktól. A balinéz emberek vidámak voltak, kedvesen és nyitott szívvel fordultak Lea felé. Bár nyelvtudás híján beszélgetni nem tudtak, mégis valahogy megértették egymást. Ibolyával csak esténként találkozott a medence melletti bárban, ahol minden áldott nap zenés mulatság volt. A forró levegő izzott körülöttük, Ibolya egyik koktélt a másik után rendelte magának.
Éjfél után elvonult aludni, de addigra az összes félmeztelen, kigyúrt testű, jóképű helyi bikával megtáncoltatta magát. Másnap délig aludt, majd hideg borogatással a fején a hotelszobában várta meg a következő estét. Lea nem is vágyott a társaságára, érezte, hogy barátnője már régen ki akarta engedni a gőzt. Ő csak alibinek kellett a lelkiismerete megnyugtatására. De Lea ezt egyáltalán nem bánta. Csak az volt kellemetlen neki, hogy Leát úgy ajánlgatta minden este újdonsült barátainak, mint a friss húst.
A búcsúbulin egy nagyon kellemes angol pár mellé ültek vacsorázni. Ők is először kirándulnak kettesben, miután két gyerekük kirepült, és családot alapított. A vacsora után koktéloztak, beszélgettek, meglepő módon még Ibolya is visszafogta magát.
A jó hangulat hevében Lea még egy táncra is igent mondott, amit természetesen barátnéja intézett neki. Hiszen ez a kirándulás az ő szülinapi ajándéka. A harmincas férfi Leához nyomta kigyúrt testét, s úgy vitte táncba, hogy Leának teljesen eltűnt a saját akarata. Először próbált ellenállni, hogy kicsit szolidabbra vegyék a figurát, de aztán beadva derekát élvezettel engedte, hogy vezesse őt a férfi. Gatot, mert így hívták a táncpartnerét, még az asztalhoz kísérés után is levakarhatatlan volt. Koccintottak valami fura ízű koktéllal, s bár Lea nem itta meg még a felét sem, az este hátralevő részéről csak foszlányokban maradtak emlékei.
Másnap reggel olyan fejfájással kelt, amilyet még sohasem érzett. Bevett egy fájdalomcsillapítót a Gábor által összekészített mentőcsomagból, de a tablettának nem volt ideje hatni, mivel fél óra múlva Lea gyomortartalma az apartman aranyozott vécékagylójában landolt. Ibolya nagyon jól ismerte az érzést, így felajánlotta barátnőjének a már jól ismert vizes borogatást.
Lea mindaddig szorította lüktető homlokához a rongyot, míg a hotel egészségügyis személyzete nem hozott neki valamilyen gyógyport, ami vízben feloldva végre megnyugtatta a gyomrát és idegrendszerét. Semmit nem evett a hosszú repülőút előtt, ezért mire a leszállásnál Gábor boldogan integetett a két barnára sült nő felé, Lea majdnem elájult a gyengeségtől.
