Sok szülő nyaranta kétségek közt gyötrődik: küldje, ne küldje csemetéjét táborba, és ha igen, akkor milyenbe. Ha meg már döntött, vajon jól választott-e? És egyáltalán, jól érzi-e magát az aprónép a családtól távol? Szerkesztőségünk tagjai felkerekedtek, hogy egy kis körképben bemutassák: merre, milyen körülmények közt nyaralnak gyerkőceink.
A lurkók egyike gyöngyöt fűz, a másik a természetben barangol, a harmadik az állatokat kedveli. Egyvalamiben azonban mindnyájan egyetértenek: jól érzik magukat, és vallják: Jövőre veled ugyanitt! Legyünk ismét táborlakók!
Középen Schlár Gréta
Az első állomás: az aranyosi kézművestábor
Ez a tábor jó pár évvel ezelőtt Gútán született meg, de idén már hatodik esztendeje, hogy a csallóközaranyosi alapiskola nyújt ideiglenes otthont az idejüket hasznosan eltölteni kívánó gyerkőcöknek. A kézműves foglakozásokon kívül lehet itt különféle érdekes játékokat játszani, például gólyalábakon járni, de akár csak egyszerűen pihenni is. A tanító nénik szeretettel várnak ide óvodástól iskolásig mindenkit. Akadnak fiatalok, akik már a húsz felé ballagnak, de szívesen segédkeznek, elvállalják a takarítást is, csak hogy újra és újra táborlakók lehessenek (lásd fent).
Schlár Gréta, avagy Vigyori (Komárom, 9 éves)
– Ez a harmadik évem ebben a táborban, és olyan jól érzem itt magam, hogy még becenevet is kaptam: mindenki csak Vigyorinak szólít. Szeretek festeni, vágni, rajzolni, de a legjobban a gyöngyöket szeretem. Ma például egy narancssárga karkötőt fűzök magamnak, piros virágokkal. Sok barátot találtam itt magamnak, de az idén velünk táborozik az egyik unokatesóm is. A tanító nénik szintén nagyon kedvesek: mindig mutatnak nekünk valami újat. Az idén a leginkább a hungarocell tojásokból készített állatok tetszenek. Én bárányt és katicabogarat készítettem. Minden foglalkozást szeretek, de mindig várom az estéket is, mert olyankor mesélünk, meg jó nagyokat beszélgetünk. Ha ennek a tábornak vége, megyek még egy színjátszósba is, de utána már otthon leszek.
Remélem, jó lesz az idő, hogy majd mindennap strandolhassak, meg sokat játszhassak a barátaimmal a ház mögött. Unatkozni biztos nem fogok, mert még a szüleimmel is megyünk kirándulni, jót fürdünk majd a görög tengerben.
Bakus Zsófia (Csallóközaranyos, 8 éves)
– Én már óvodás korom óta járok ebbe a táborba, és jövőre már ahhoz is elég nagy leszek, hogy itt aludjak. A szüleim örülnek, hogy jól érzem magam, mert így nyugodtan tudnak dolgozni. Ma éppen egy szép, fehér virágokból álló bokaláncot készítek az anyukámnak, de készítettem már hungarocellből barikát és álomcsapdát is. Az indiánoknál, amikor kisbaba született, az apuka mindig készített egy álomcsapdát, amelyet a baba ágya fölé akasztottak, hogy elűzze a rossz álmokat.
– Majd ha lesz kistestvérem, akkor én is a kiságya fölé akasztom, hogy mindig szépeket álmodjon. Sajnos, az idén nem lehetek itt egész héten, mert a szüleimmel megyünk a hegyekbe kirándulni. Ha hazajövünk, akkor meg meglátogatom a nagyszüleimet. Az egyik mamám Zonctoronyban, a másik Dunaradványon lakik. Szeretek hozzájuk járni, mert mindig csinálunk valami érdekeset. Ha jó meleg van, sokat vagyok kinn, de a legjobban fürödni szeretek. Na, jó, azért egy icipicit tanulok is, főleg a szlovákot, nehogy mindent elfelejtsek, mire kezdődik a suli.
Bakus Zsófia
Hübsch Dominik (Örsújfalu, 9 éves)
– Ez életem első tábora. Magamnak választottam, és roppant elégedett vagyok vele. Az itteni tanító nénikkel Klipecen találkoztam, és nagyon megtetszettek az általuk mutatott dolgok, ezért eljöttem hozzájuk ide is. Otthon is sokat szoktam nyírni meg ragasztani. Jöttek a táborba otthoni barátaim is, de már szereztem újakat is. Jó ilyen sok gyerek közt tölteni a nyarat. Estefelé sokat vagyunk kinn, focizunk, játszunk. A tábor elején mindenki készített egy szép színes dobozt magának, ebbe gyűjtögetjük a kincseinket.
– Az enyémben van már virág anyunak, és fűztem gyöngyökből egy hipnotizálót. Igen várom már a gyertyakészítést, biztos rendkívül izgalmas lesz! Ha otthon vagyok, szeretek sokat mozogni, tavaly megtanultam a spárgát! Erre felettébb büszke vagyok. Minden évben eljönnek hozzánk a zselízi unokatesóim, velük sem unatkozom. Remekül érzem magam itt, és jövő héten visszajövök a színjátszó táborba is. De azért már nagyon várom, hogy otthon lehessek a szüleimmel meg a kistesómmal.
Hübsch Dominik
A második állomás: Szelle Lovasudvar, Dunasziget
A Szigetköz vadregényes tájain, Sérfenyőszigeten már húsz éve működik egy udvar, ahol szívesen látják a lovagolni vágyókat. Idén harmadik éve, hogy lovas táborokat is szerveznek a természetet kedvelő, az állatok közelségét igénylő gyermekek számára.
A táborok jellegzetessége, hogy egyszerre csak tizenkét lurkót fogadnak, így mindnyájuknak jut egy-egy ló, s a családias környezetben mindegyikük két lovaglóleckét vehet naponta. A napi kalandok után pedig mi sem esik jobban, mint megmártózni a Duna csendes ágvizeinek egyikében.
Mayer Viktória (13 éves) és Zsuzsanna (9 éves) – testvérpár, Sárosfa
Viktória:
– Anyu találta nekünk ezt a tábort, hogy ne üljünk annyit a számítógép előtt a Facebookot böngészve. Amúgy nem csak a gép előtt szoktam ülni, mert szeretek korcsolyázni, úszni meg csavarogni is. Kicsit persze ellenkeztem, de utána megadtam magam, mert imádom a lovakat, és néha eddig is eljártam lovagolni. Mikor ideértünk, megijedtem egy picit, mert csak nálam kisebb gyerekeket láttam, aztán szerencsére megérkeztek a korombéliek is. Jobban érzem magam, mint ahogy vártam. A lovak szelídek, jól megy a velük lovaglás, és szeretek törődni is velük. A kedvencem Gin, mert roppant okos és ügyes. Szuper a társaság is, a leckék meg a strandolás után a társalgóban múlatjuk az időt. Először csoda furi volt, hogy mindenki olyan szépen beszél, néha nem is értjük egymást. A többiek sokszor kérnek arra is, hogy szlovákul tanítsuk őket. Este nincs takarodó, de már reggel nyolckor adják a reggelit. A kaja ízlik, pedig én ugyancsak finnyás vagyok!
Viktória
Zsuzsanna:
– Most vagyok először táborban, és eddig még lovon se ültem, csak néztem, ahogy Viki lovagol. De itt egyáltalán nem félek, és ma már azt is megengedték, hogy egyedül ügessek. Csodálatosak a lovak, csak kicsit nehéz rájuk fölszállni, nekem még sámli kell hozzá. Az én kedvencem Azúr, aki végtelenül okos, csak egy kicsit lusta. Amikor megáll, a többiek megböködik, meg beleharapnak a fenekébe, hogy noszogassák. Van ám itt egy csodaszép póni is, de beteg szegény, nagyon fáj a lába!
– A nagyok be szokták kenni a lábát, hogy gyorsabban gyógyuljon. Szerencsére simogatni lehet őt, attól gyógyul. Ebéd után kijárunk fürödni. Én csak egy kicsit tudok úszni, de itt mindenhol leér a lábam, és a víz is jó meleg. Nagyon szívesen maradnék még, de anyuék várnak haza, ugyanis megyünk Ausztriába kirándulni. Mi, Vikivel inkább a tengerhez akartunk menni, de majd itt is jó lesz, mert a hegyekben finom csokit készítenek.
Zsuzsanna
A harmadik állomás: a lukanényei cserkésztábor
A cserkészet célja a fiatalok adottságainak, valamint szociális érzékének kifejlesztése, istenhitre alapozott neveléssel. Arra akarja nevelni őket, hogy felnőve jellemes egyéniségként hasznos tagjai legyenek a helyi közösségnek, a nemzetnek és az emberiségnek. A magyar cserkészet fontos célja kultúránk és történelmi hagyományaink ápolása is. Teszi mindezt játékosan, észrevétlenül. Nevelési módszerei a szabadban végzett elfoglaltságokra, többek között táborozásra, erdei és vízi életre, túrákra és sportra építenek. A cserkészet heti kétórás foglalkozásokból áll, ahol valójában a nagyobb cserkészek foglalkoznak a kisebbekkel. Ezenkívül rendszeresen túráznak és játszanak a szabadban.
A legfőbb attrakció azonban a nyári táborozás, ahol a gyerekeket arra is nevelik, hogy munkával és szorgalommal hogyan legyenek képesek minél jobban gondoskodni magukról. Mi most a komáromi cserkészcsapat lukanényei (Ipolynyékhez közel), nyolcnapos sátortáborból visszatérő Simon Barnabást kérdeztük.
Simon Barni (8 éves):
– Pazarul éreztem magam! Igaz, hogy sokat esett az eső, de nem fáztunk, még éjjel sem, mert jól felöltöztünk, és a hálózsákunk is meleg volt. A nap reggel fél nyolckor sípszóval indult, aztán valaki nagyot üvöltött: TOOORNAAA! És mi siettünk tornázni. Utána a felnőttek ellenőrizték a rendet a sátrainkban (nem mi voltunk a legrendesebb gyerekek), majd öt percet kaptunk arra, hogy elérjük a sorakozót a zászlófelvonással. Szerencsére a mi sátrunk állt a legközelebb a zászlórúdhoz, úgyhogy odaértünk időben. A nap nagy részében játszottunk, de tanultunk is mindenféle érdekes dolgokat, például csomózást, cserkészjeleket, rovásírást. A játékok közül én a métát (leginkább a baseballhoz hasonló játék) meg a fólialabdát szeretem a legjobban. A hét legjobb mókája a vízi csata volt. Bementünk az erdei patakba vödrökkel, és csatáztunk: a lányok a fiúk ellen, a kicsik a nagyok ellen, végül pedig mindenki mindenki ellen!
Simon Barni
– Jól nyakon öntöttük egymást vízzel, aznap mosakodni se kellett. Meg aztán a túra is tetszett. 17 kilométert gyalogoltunk, az utat cserkészjelek alapján kellett megtalálnunk. És amikor a végére értünk, várt minket egy rovásírással megírt levél, a megfejtőnek pedig járt egy pohár KOFOLA! Huh, de jólesett! Gyönyörű volt a kilátás is a dacsókeszi kereszttől, amely a hegytetőn áll. Este hétre értünk haza – reggel kilenctől. Különben minden este tüzet raktunk, körbeültük, népdalokat énekeltünk, mindennap egy másik őrsnek kellett előadnia valamit.
– Ha tetszett, üvöltöztük a csatakiáltásokat (ha nem, akkor is): TEMPERAMENTO – OLLÉ – TEMPERAMENTO – OLLÉ – TEMPERAMENTO – OLLÉ, OLLÉ, OLLÉ – CSACSACSA, HU, ÁH, KAKUKK! Különben én már sárga nyakkendős vagyok, tavalytól. Szerfelett büszke vagyok rá, hordom az őrsi gyűlésekre is. Ha nagyobb leszek, megkapom a zöldet, ami azt fogja jelenteni, hogy már majdnem mindent tudok. Van barna nyakkendő is, de azt csak az öreg cserkészek hordják.
