Vannak nők, akik az anyaságra, mások a karrierre esküsznek. Igazság szerint ma a nőnek nincs választása: a kettőt együtt kell valahogy megoldani.
Riportalanyainktól azt kérdeztük: mit jelentett számukra a kimaradás a munkából?
Molnár Éva ügyvéd (33, Nagymegyer), ikrei nyolc hónaposak: Izabella és Marcell
– Valamiért mindig csúszott a babaprojekt (hat év házasság után határoztuk el magunkat). Igazság szerint nehéz volt feladni a független életet, de most már semmiért sem adnám őket. Várandósságom utolsó hónapját töltöttem csak otthon, egészen addig ingáztam Megyer és Pozsony között. Izi és Marcell születésével sok minden megváltozott: lassult a munkatempó. Bár a munkát nem tudtam teljesen abbahagyni – az én szakmámban nemigen lehet kiszállni –, de a család segítségével egyelőre otthon és „online” oldom a feladatokat. A nagyszülőkre és legfőképp a férjemre mindenben számíthatok. Szerencsére a babák nagyon jó természetűek, az etetésnél türelmesen várnak a sorukra. Már most látszik, mennyire különbözik a természetük.
Molnár Éva
– Izi a főnök, és már most igazi nő: nyugtázza, amit kap, de hamar elunja a játékot. Marcell csak egy játék bilétájának nézegetésével órákat tölt. Egyre több az aktivitás velük: úszni járunk, korábban pedig egy nővérkével szinkronban masszíroztuk őket. Mértékkel ugyan, de jut idő mellettük magamra is. Előtte azt gondoltam: minden csak logisztikai kérdés lesz, hiszen a szülőn múlik, hogy milyen napirendet alakít ki. Mára ezt átértékeltem, a programomat az ő menetrendjükhöz igazítom.
– Fontos, hogy tudjam, mikor éhesek, mikor álmosak, mikor jön el a játék ideje. Tény, hogy a gyerekekkel a fontossági sorrend megváltozott: az én igényeim háttérbe szorultak, s mivel otthonról intézem az ügyeket, a dress code nem szentírás. Ma már mindenben ők az elsők, ők életem főszereplői!
Októbertől, a szülési szabadság letelte után (ikrek esetében ez 43 hét) részmunkaidőben, heti három nap erejéig visszamegyek dolgozni. A hét maradék négy napját viszont csak velük töltöm majd. Míg én munkában leszek, a gyerekek bölcsibe mennek. Nehéz döntés volt, de a munkámat nem tudnám feladni!
Kliment Tímea (Pozsony) kommunikációs szakértő (35), 14 hónapos kislánya Fazekas Dorka
– Férjemmel már több mint tíz éve alkotunk egy párt, de gyermekre csak két-három évvel ezelőtt gondoltunk először, akkor kezdtem úgy érezni, hogy már igazán gyermeket szeretnék, magam miatt és nem a környezetem vagy az korom miatt. Tény, hogy mára a nőknél a gyermekvállalás ideje kitolódik, és nekünk is mindig annyi tennivalónk volt! Dorkára igazán vágytunk, ezért egyáltalán nem érezzük úgy, hogy érkezésével felfordultak volna a mindennapjaink. Bár az elmúlt jó egy évem kicsit mozgalmasra sikerült: júniusban megszületett Dorka, novemberben ledoktoráltam. Ez év áprilisában visszamentem dolgozni. A gyermekgondozási szabadságon a párommal váltottuk egymást, decemberig ő marad otthon a kislányunkkal.
Kliment Tímea
– Tudatosan döntöttünk így, és mindenképpen szerettem volna már munkába állni. Férjem pedig úgy gondolta, szeretné kipróbálni, milyen egy kispapa élete. A visszatérést a munkahelyemre nem az anyagiak motiválták. Én úgy gondolom, hogy az anyaságot nem lehet aszerint megszabni, hogy hány hónapot töltök otthon a törvény által megszabott időből. Úgy érzem, ahhoz, hogy a szellemi egészségem is rendben legyen, dolgozni is kell, így kerek az életem. Nem tagadom, eleinte nehéz volt Dorkát otthon hagyni. Sőt, nagyon nehéz!
– Az üresjáratokban rögtön azt kérdeztem magamtól: mi a fenét keresek én itt? De mindig jöttek a racionális válaszok, és mára már megszoktam, hogy ez az élet rendje. Most úgy alakult, megengedhetem magamnak, hogy csak heti négy napot dolgozzam, a hosszú hétvégéken pedig a családé vagyok. Dorka a legfőbb kincsünk, s bár a nagyszülők nem élnek a közelben, mindig megoldjuk valahogy! Eddig még sikerült úgy intézni, hogy nem kellett őt senkinek odaadni megőrzésre, és egyetlen éjszakát sem töltöttünk nélküle. Dorka, mióta csak kibújt, mosolygós, így mindenhová magunkkal tudjuk vinni. Jókedvével, kacagásával akkora műsort csap, hogy a kikapcsolódás garantált!
Hideghéty Mónika (32) pedagógus, az egyházkarcsai alapiskola igazgatónője, kislányával, a húsz hónapos Hannával és férjével Dunaszerdahelyen élnek
– Olyan szerencsés vagyok, hogy több városi intézmény után egy falusi kisiskolában taníthattam, ahol igazán családias légkör uralkodik. Tulajdonképpen a gyermekvállalással teljesedett ki az életem – az életünk. Mivel az egész várandósságomat végigdolgoztam, most kiélvezem az anyaság minden pillanatát, és bizony nem siettetem a visszatérést. Két és fél évre tervezem a „mamás-babást”, tehát csak a jövő év szeptemberétől térek vissza a katedrára. Hanna nagyon jó baba, mozgalmas életet élünk együtt, nem szeretünk otthon ülni. Három hónapos korától rengeteg programon vettünk részt! Jártunk babamasszázsra, úszunk és angolul is tanulunk. A családi kirándulást is úgy szervezzük, hogy Hanna is jól érezze magát.
Hideghéty Mónika
– A gyermek születésével sok minden megváltozik, kiszámíthatatlanabb a napirend – meg persze kevesebb a pénz is, amit magunkra, magamra fordíthatok. Amit az államtól kapunk, alig fedezi a gyermek szükségleteit. Bár én úgy gondolom, hogy egy igazi nőnél a stílus nem pénz, hanem odafigyelés kérdése. Ezért ügyelek a nőiességemre, heti egyszer-kétszer zumbázni járok, és a fodrászt, kozmetikust sem hanyagolom el. Ilyenkor Hannára a férjem vigyáz. Anyagiak miatt semmiképp nem mennék vissza dolgozni.
– Szülés előtt persze nagy volt a szám, hogy a picinek is szüksége van a közösségre, a bölcsődére. Édesanyaként azonban ezt már teljesen másként gondolom. Vannak persze nehéz pillanatok, de egy mosoly vagy ölelés mindent megold. Hanna nagyon anyás baba, de valószínűleg én még nehezebben viselném a különválást.
Büszke vagyok arra, hogy a lányom még egyetlen éjszakát sem töltött külön tőlünk. A férjemmel eljárunk társaságba, színházba, Hannára ilyenkor a nagyszülők vigyáznak.
Juhász Klára (29) irodai alkalmazott és öt hónapos kisfia, Zsombor a Bécs melletti Laxenburgban élnek (a férj is ott dolgozik)
– Mindenképpen még a harmincadik születésnapom előtt szerettem volna gyermeket. Zsombor jövetelével sok minden megváltozott: először is ahhoz, hogy kényelmesen elférjünk, lakást kellett cserélnünk. Zsombi nagyon jó baba, egyáltalán nincs okom panaszra, mégis fenekestül felforgatta az életünket. Főként az éjszakáink nehezek, még jó, hogy a férjemre a böfiztetésnél és a pelenkázásnál számíthatok. Mivel a nagyszülőktől messze élünk, Zsombor a nap nagy részét velem tölti. Néha azért lopok magamnak egy kis időt. Egyetlen valami hiányzik a Zsombor előtti időszakból: a nyugodt reggelek. Az, hogy komótosan megreggelizhessem, és elolvashassam a napi sajtót – ennyi kellene, semmi más. De ez még nem megy, és még sokáig nem fog menni, azt hiszem!
Juhász Klára
– Nem vagyunk otthon ülők, napközben nagyokat sétálunk a környéken. Ausztriában odafigyelnek az anyukák és a babák kényelmére. A bevásárlóközpontokban kényelmes szoptatóhelyiségek vannak, amelyek ragyognak a tisztaságtól. Mivel a baba születését megelőzően Ausztriában dolgoztam, ezért a gyermekgondozási segélyt is az osztrák államtól kapom. Az osztrák jogrend kiemelten odafigyel az édesanyákra. Az anyukák előre meghatározzák, hogy mennyi ideig lesznek gyermekgondozási szabadságon, és eszerint kapják a támogatást.
– Emellett meghatározott óraszámban dolgozhatnak is. Ha pedig legkésőbb a gyermekük második születésnapján visszamennek dolgozni, az utolsó munkahelyük köteles őket visszavenni. (Nálunk három évig.) Az anyukák ekkor is meghatározhatják, hogy milyen óraszámban szeretnének dolgozni, és a gyermekük hétéves koráig nem lehet elbocsátani őket. Én Zsombi második szülinapjáig szeretnék otthon maradni, s mivel megtetszett az anyaszerep, ezért idővel szeretnénk Zsombornak legalább még egy testvérkét.
