A nők döntő többsége előbb vagy utóbb dönteni kényszerül: család vagy karrier, harminc előtt vagy harmincon túl. Szülni vagy nem szülni, mikor szülni? A döntést jócskán megnehezítheti egy komoly állás – vagy az előrejutás lehetősége. A választás fontosságáról, gyermekvállalásról, a munka világáról (és benne a nő helyéről) a dióspatonyi Bernáth Szilviával beszélgettünk.
– Gyermekként is ügyvédi karrierről álmodozott?
– Ahogy az osztálytársnőim zöme, annak idején én is tanító néni szerettem volna lenni. Majd az alapiskola felsőbb osztályaiban megtetszett az újságírás. Kijelentettem: márpedig én újságíró leszek, és ki is tartottam az álmom mellett egészen a gimnázium végéig, amikor egy kedves tanárnőm ötletén felbuzdulva, jogra is beadtam a felvételi kérelmemet. A jog sikerült, az újságírás viszont nem. Ma már cseppet sem bánom, hogy így történt, mert a jogba rögtön beleszerelmesedtem.
– Egyetemistaként több lapnak, többek közt az Új Nőnek is dolgozott…
– Erre az időszakra szívesen gondolok vissza. Már középiskolásként írtam a Csallóköznek, majd az Új Szónak, az Új Nőnek, és a Hajrá!-nak is készítettem riportokat, interjúkat. Kész jogászként pedig jogi ügyekben adtam tanácsot.
Aztán idő hiányában a publikálás abbamaradt, de a kifejezőkészségemet mindennap használom a munkám során: minden beadványt, szerződést vagy más jogi iratot is nagy gonddal, nyelvi leleménnyel kell megszerkeszteni.
– Újságíróként gyakran találkozott emberekkel, sorsokkal, gondokkal. A paragrafusok mögött van lehetőség meglátni az embert?
– Mivel kisvárosban dolgozom, fontos, hogy több témában is otthon érezzem magam. Alkalmazkodni kell a közeghez! Érdekelnek a nagy beruházások jogi ügyletei, az ingatlanokkal kapcsolatos kérdések vagy éppen a különféle cégek teljes körű jogi képviselete. Ezekben az ügyekben azonban általában személytelen az érintkezés, mivel a kommunikáció telefonon vagy e-mailben történik. A munka- és családjogi esetekben, illetve más peres ügyekben már közvetlenebb a kapcsolat, az emberek megnyílnak előttem, szembesítenek az igazi, hús-vér élettel, a nagy bánatokkal, az örömeikkel. Ilyenkor minden apróság számít. És ezt a kettősséget nagyon szeretem.
– Szerencsésnek mondhatja magát, hiszen az egyetem befejezése óta ugyanannál az ügyvédi irodánál dolgozik. Lemaradni, persze, nem lehet, mert aki lemarad, az kimarad.
– Mi is tapasztaljuk, hogy az ügyvédi irodák gombamód szaporodnak, és a jogi pálya telítetté válik. Ügyvédként nagyon sokat kell dolgozni, fejleszteni a tudásunkat és folyamatosan figyelni a változásokat, mert csak így lehet felzárkózni és versenyben maradni. Az új, fiatalabb kollégák és kolleginák már két világnyelvet beszélnek, és nem csak kommunikációs szinten idegen nyelvű jogi nyilatkozatokat, szerződéseket írnak, és a többi. Manapság egy ügyvédnek már nem elég csak a paragrafusokat ismernie, otthon kell, hogy érezze magát a menedzseri témákban, és naprakésznek kell lennünk gazdasági, könyvelési kérdésekben is. Munkámnak ezt a részét én különösen élvezem.
– Mennyire tapasztalható a szakmában a férfiak fölénye?
– A férfiak egymás közt másképp kommunikálnak, hamarabb megegyeznek és kiegyeznek. Egy nő, különösen, ha egyedüliként van jelen, ebben a világban idegen marad. Persze, ha nő kerül a társaságba, megadják a neki járó tiszteletet. Ugyanakkor sok esetben rájátszanak a nő vélt gyengeségére, holott egyáltalán nem vagyunk gyengék, sőt! Rengeteg teher nyomja a vállunkat. A munkában sem lehet a nemtől elvonatkoztatni: másképp gondolkodik egy férfi, és másként egy nő. És a nő felé rengeteg elvárás irányul. A második gyermekem születése után egy évvel sikerült összeszednem magam. Jó pár kilóval könnyebben, új frizurával tértem vissza, és engem is meglepett, amit tapasztaltam: elismerő pillantásokat, bókokat kaptam, és úgy éreztem, hogy másként, „nőbbként” kezdtek el kezelni.
– Két kislány, a 11 éves Kinga és a 4 éves Blanka édesanyja. Mennyire volt tudatos a korai gyermekvállalás?
– Tizenhét éves korom óta ismerem a férjemet, és nem volt egy percig sem kérdéses, hogy gyermekeket szeretnénk. Akkoriban még nyugodt szívvel mertem egy évvel az egyetem befejezése után kismama lenni. Örülök, hogy így döntöttünk, hiszen mára már utána vagyok mindannak, amire sok korombéli kolléganőm még csak éppen készülődik. Persze, ehhez elengedhetetlen a jó családi háttér. Egy év után mindkét esetben a férjem maradt otthon a lányokkal.
A lányoknak így különleges kapcsolatuk alakult ki az édesapjukkal. Reggelente együtt készítjük el a lányok tízóraiját, és indítjuk őket iskolába és oviba. Délután pedig, mire hazaérek, a férjem már sok mindent elintéz helyettem. A tudat, hogy a gyermekeim jó kezekben vannak, óriási nyugalmat és biztonságérzetet ad, így a munkahelyemen minden erőmmel a feladataimra összpontosíthatok.
– Önmagára mennyire tud odafigyelni?
– Azt vallom, hogy amire nagyon akarunk, arra találunk is időt. A szakmában alapkövetelmény az ápoltság, ezért fodrászra, kozmetikusra muszáj időt találni. De egy elhúzódó tárgyaláson nem állhatok fel, hogy bocsánat, de vár a fodrász. A torna az, amiből nem engedek. Pedikűröshöz viszont nem járok – bár mindig észreveszem és megnézem más nők szép körmét –, mert úgy érzem, hogy az ott eltöltött időt a gyermekeimtől venném el. Ha pedig szabadidőm van, azt szeretem a családdal közösen, kirándulással, piknikkel, kertészkedéssel tölteni. A legjobban olvasni szeretek, és ebben még önző is tudok lenni. Imádom a krimiket, és párszor már megfordult a fejemben, hogy én is írok egyet.
