Bolondériák

Nemegyszer tapasztaltuk, hogy egyik-másik ismerősünk, családtagunk furcsán viselkedik. A szőnyeg rojtjait igazgatja megállás nélkül, vagy váratlan dührohamokat kap, vagy valami más őrült dolgot tesz... Ilyenkor felmerül bennünk a kérdés: normális ez? 

A laikusoknak egyszerű elképzeléseik vannak a lelki betegségekről. „Üldözési mániája van” annak, aki minden Jó napot! mögött ellenséges ügynököt lát, A szkizofréniásnak két személyisége van, mint doktor Jekyllnek és Mr. Hyde-nak, a neurotikus Woody Allenre hasonlít. A pszichiátriai esetek egészen másak. Az enyhe zavart neurózisnak mondják. Idetartozik a szorongás, a depresszió, a krónikus fáradtság, a hipochondria, a hisztéria és a különböző fóbiák. A súlyosabb lelki zavarokat pszichózisnak nevezik, amely személyiségzavarral, kóros észlelésekkel, például képzelgésekkel és hallucinációkkal jár. A páciens nem fogja fel, hogy beteg.

Mi a normális? 

Egy pszichiáter azt ajánlotta, hogy a „normális” és „nem normális” meghatározásokat inkább ne használjuk, mert nincs olyan ember, aki mindig teljesen szabályosan viselkedik, azaz megnyilvánulásaiban nincsenek kisebb-nagyobb furcsaságok. Nem volnánk emberek, ha teljesen szabályszerű volna minden tettünk. Mégis vannak bizonyos határok, amelyeken belül kellene maradnia az emberi magatartásnak. Kató nagymama férje például hirtelen haragú, dohogó, pörlekedő ember volt, s ettől Kató néni sokat szenvedett. (Akkoriban még nem váltak el az emberek.)

Ellenállása azonban megmutatkozott: meghagyta, nehogy a férje mellé temessék. Erre bizonyára azt válaszolják, hogy ma már ez nem történhet meg. De bizony megtörténik. Nagyon sok ember többet tűr, mint kellene. „A különcséget csak addig a pontig kell elviselni, ameddig nem sérül a másik ember” – mondja a pszichiáter. Ez az alapszabály. 

A friss szerelem időszakában a viselkedés furcsaságai lecsiszolódhatnak. Az érintett vagy megváltoztatja magatartását, vagy a másik elfogadja a viselkedését. Ha ekkor nem történik változás, bele kell nyugodni, hogy a furcsa ember örökre ilyen furcsa marad. Ezek a szokások okozzák, hogy az első év végén van a legtöbb válás. A „normális” viselkedést nehéz definiálni. A feleségek általában ismerik a különc férj szélsőséges természetét. Pszichiáterhez akkor kell fordulni, ha a férj nem tartja be a megállapodásokat, amelyekben előzőleg megegyeztek.

A pszichiáter segítségét kell kérni akkor is, ha a furcsa viselkedés hirtelen kezdődik, és ha ezt a környezet egyáltalán nem érti. Jó, ha a feleség megbeszéli a problémát valamelyik közeli ismerősével vagy a barátnőjével, hogy ő is ugyanúgy látja-e a dolgot, mint ő. Ha igen, szakemberhez kell fordulni.

Üldöznek, bántani akarnak! 

A téveszmés pszichotikus zavar nem csak abban nyilvánulhat meg, hogy a beteg marslakók látogatásától tart. Ismert annak a fiatal nőnek az esete, aki egy munkahelyen se bírta ki pár hétnél tovább, mert meggyőződése volt, hogy mindenki összeesküszik ellene, bántják és kihasználják. „Irigylik, hogy tetszem a férfiaknak, hogy mindenkinél okosabb vagyok” – magyarázta. Az ön munkahelyén is van olyan valaki, aki azt mondja, őt mindenki gyűlöli, mindenki keresztbe tesz neki azért, mert ügyes és okos? Vigyázzon, lehet, hogy kveruláns paranoiával áll szemben!

A gyanakvásnak néha valós alapja is lehet. Meg kell különböztetni egymástól a kevéssé valószínű reális helyzeteket azoktól a helyzetektől, amelyek már nyilvánvalóan nem nevezhetőek reálisnak. Néha a körülmények véletlenül is összejátszhatnak. Ilyenkor ügyelni kell arra, hogy helyesen értékeljük a helyzetet. Más szóval: lehet valaki olyan utálatos, hogy mindenütt meggyűlölik, viselkedése mögött még sincs lelki zavar.

Mit kell tenni, ha felmerül a lelki betegség gyanúja? Pszichiáterhez kell küldeni azt az embert, akinek téveszméi vannak, azaz olyan állításai, amelyek nem a valóságon alapulnak. A téveszmékre jellemző, hogy az illetőt észérvekkel nem lehet meggyőzni azok helytelenségéről.

Rendmániások, szőrszálhasogatók 

Rita férje megköveteli, hogy otthonukban tökéletes csönd legyen. Az asszony senkit sem engedhet be a lakásba, látogatókat egyáltalán nem hívhat. Gizike annyira „szereti a rendet”, hogy örökké takarít, minden szobaajtóhoz másik váltópapucsot tesz. Örökké a férje nyomában jár, hogy fölszedje utána a morzsákat, eltakarítsa a megüresedett kekszestálkát, összerakja az elolvasott újságot, szekrénybe tegye a fotel karfájára terített szvettert. Ezek a furcsa emberek az áldozat arcát öltik magukra, ugyanakkor terrorizálják az egész családot.

A mániás tulajdonságok kezdettől fogva hozzájuk tartoznak, ezért a környezetük nem lepődik meg rajtuk. A pedánsság és szőrszálhasogatás nem egyik napról a másikra alakul ki, hanem lassan, fokról fokra. Akiknél nem túl intenzívek a tünetek, azoknál jellemvonásnak tartja a család, és elhatalmasodása a környezet türelmétől és a közös megegyezésektől függ. A betegség néha gyógyítható, de senkit sem lehet kényszeríteni a kezelésre, a páciensnek magának kell eldöntenie, kezelteti-e magát. A család megbeszélheti vele a problémát, és ha nem sikerül megegyezniük, nem kell mindjárt pszichiáterhez fordulni, inkább a házassági tanácsadóban kell kezdeni a kezelést. 

Mint az olaszok?

Lehet, de... csak akkor, ha mind a ketten ilyen heves temperamentumúak. Az indulatos ember nem veszi komolyan saját dühkitöréseit, mert tapasztalatból tudja, hogy amilyen gyorsan jött a harag, olyan gyorsan el is múlik, és ő megkönnyebbül. A családtagokat azonban ezek a dühkitörések megijesztik és hosszú időre megfélemlítik. Ráadásul nincs rá garancia, hogy a dühkitörés nem fordul tettlegességbe. A párnak a veszekedés szabályaiban is meg kell állapodnia.

Veszekedéssel le lehet reagálni a feszültségeket, de nem szabad megsérteni a másikat. Vannak emberek, akik szeretik a veszekedés utáni kibéküléseket, azaz a megoldásnak ez a formája mindkettőjüknek megfelel.

A pszichológus szerint a viharos veszekedés akkor teljesíti a funkcióját, ha mindkét fél egyformán temperamentumos. Ha valaki nem tudja ellenőrizni az indulatait, netalán ezzel akar előnyöket biztosítani magának a másik rovására, akkor bizony itt az ideje, hogy kikérje a pszichológus tanácsát. Az agresszív hajlamú emberek kiélezett érzelmi helyzetekben viselkedhetnek agresszívan, vagy például alkohol hatása alatt. Az indulatos embernek két típusa van. Az egyik hamar felmérged, de haragja ugyanolyan gyorsan le is lohad. A másik lassabban jön indulatba, de egyre jobban felhergeli magát, és ebben az esetben csakugyan fennáll a családi erőszak veszélye. Az ilyen emberrel jobb minél előbb megszakítani a kapcsolatot. 

Hallgatagok, csodabogarak 

Ezek a tulajdonságok kilencven százalékban a férfiakra jellemzőek, és a házassági tanácsadók gyakran foglalkoznak velük. Az autizmus ritka betegség, a személy kóros magába fordulását jelenti. A pszichológusok normálisnak tartják, hogy a férfiak nagy része az esküvő után hallgatagabb lesz. Kevesebbet beszél, mint a feleségek. Ezt az asszonyok sokszor nehezményezik, de nincs mit tenni -- a férfiak ilyenek. Fel kell figyelni viszont arra, ha az ember magatartásában hirtelen és váratlanul következik be változás. Ilyenkor jobb kikérni a pszichiáter tanácsát. 

Néha a személyiség szkizoid vonásai is szóba kerülnek. A szkizoid vonások tartósak. Közéjük tartozik az érzelmi hidegség. Az ilyen embernek semmi nem szerez örömet, közönyösen fogadja mind a dicséretet, mind a kritikát, magányosan szeret tevékenykedni, gyakran fantáziavilágban él, nem tudja kimutatni az érzelmeit sem a haragját, nem tud kapcsolatot tartani az emberekkel, nincsenek barátai sem érzelmi kapcsolatai. A betegség neve onnan ered, hogy ezeknél az embereknél gyakrabban fordul elő a szkizofrénia, mint a más természetűeknél. 

Hol a határ? 

Hol az elviselhetőség határa? Minden attól függ, hogyan viszonyul az egyén az élet dolgaihoz, kezdve a fanatikus érdeklődéstől az érdektelenségig vagy elutasításig. Mindent az általánoshoz kell viszonyítanunk: ha a férj hetente háromszor akar szexelni, az asszony pedig csak havonta egyszer, akkor a férj még nem nevezhető szexmániásnak. A beteges hajlamot az jellemzi, hogy az egyén minden figyelme az adott célra összpontosul, és eléréséért kritikátlanul mindent feláldoz, az élet egyéb dolgait pedig érdektelenül szemléli, és háttérbe szorítja. Tehát visszatérhetünk az írásunk elején mondottakhoz: beteges az, ami megzavarja a harmonikus életet.

Láthatatlan ellenségünk: a depresszió

• A szakemberek egyetértenek abban, hogy a leggyakoribb és a legritkábban észrevett lelki betegség a depresszió. Pedig a szó szoros értelmében a beteg élete foroghat kockán.
• A depresszió komoly tünetekkel jelentkezik. Ilyenek: súlyos lehangoltság, az egyszerű napi tevékenységek elvégzésére való képtelenség, önmagunk leértékelése, önvád, az örömérzésre való képtelenség. A betegség azért veszélyes, mert hajlamosak vagyunk egyszerű szomorúságnak nevezni vagy fáradtsággal magyarázni a tüneteket. Ha a fentiekhez hasonló állapotban vagyunk, mindenképpen forduljunk szakemberhez, mert a tünetek súlyosbodásával jelentősen romlik az ember életminősége, némely esetben a beteg komolyan foglalkozik az öngyilkosság gondolatával.
• A depressziót nagyon gyakran félremagyarázzák, lustaságnak, akaraterő-hiánynak, érdektelenségnek minősítik. A beteges depressziót nem mindig jellemzi szomorúság és bánat, sokkal gyakoribb az az eset, amikor a beteg nem tud örülni semminek. Feltétlenül szakember segítségét kell kérni, ha ezek a tünetek négy hétnél tovább tartanak.