Az 1860-70-es években új divat alakult ki a festők körében: a kinti jelenetek szabad térben való festése.
Odakint festeni nem volt teljesen új dolog – sok 18. századi festő készített vázlatokat a szabadban. Ám most a festők az egész képet a szabadban készítették el!
Edouard Manet: Monet bárkaműterme (1874). Manet barátjáról és művésztársáról festett képe azt mutatja, hogy Monet bárhol hajlandó volt felállítani a műtermét.
Új, hordozható festőszerek
Az egyik dolog, ami lehetővé tette a szabadban festést, az új festőeszközök felfedezése volt az 1850-es években. A művészek már vehettek hordozható dobozokban vagy lezárható fémtubusban kész festéket, amit bárhová magukkal vihettek.
Gyakorlati problémák
A szabadban festés sok problémát vetett fel. Néha hideg volt, vagy például csónakban dolgozni (amit Claude Monet gyakran művelt) igencsak ingatag „munkának” bizonyult. A parton festve viszont a szél homokot fújt a festékbe. A művészek mégis úgy érezték: hogy megéri a helyszínen dolgozni a közvetlen és friss hatás érdekében.
Monet egyszer leszedette néhány fáról a tavaszi leveleket, hogy befejezhessen egy téli képet.
Merész hatások
Az új szabadtéri festmények modern témákat ábrázoltak erős színekkel, megtört ecsetvonásokkal, szabálytalan, „vázlatos" benyomást keltve. Bár a festők sokáig dolgoztak egy képen, azon voltak, hogy a kép spontánnak hasson, megragadva a fény és árnyék múló hatásait.
Akkoriban a kritikusok sokat támadták az új stílust, mert „impresszionista" és nyers. A sértő név (impresszionisták!) alapján nevezték el az irányzatot impresszionizmusnak. Sok impresszionista rendkívül sikeres lett, mint pl. Auguste Renoir, Berthe Morisot és Alfred Sisley, valamint Monet és Pissarro. A hivatalos kiállítások azonban nem fogadták el a képeiket.
Claude Monet: Nők a trouville-i tengerparton (1870) c. képe egy észak-franciaországi nyaralás alatt készült. A bal oldali nő Camille, a felesége.
Ha megnézzük a részletet, láthatjuk, hogy homokszemek tapadtak a nedves festékbe, amit Monet nagy, széles ecsetvonásokkal vitt fel a vászonra.
Napos és világos
Dereglyék a Szajnán c. képen Renoir élénk színekkel keltette a napfényben fürdő táj benyomását. A hatás eltúlzott, mivel komplementer színeket (egymást kiegészítő színeket) használt együtt. Például azzal, hogy a csónakot narancsszínűre festette, a körülötte lévő kék víz még élénkebbnek tűnik.
Auguste Renoir: A csónak (1879-80) körül
