Amikor a barátnőnk depressziós, ne mondjuk neki azt, hogy menjen, szellőztesse ki a fejét, vagy nézzen pozitívan az életre. Ez nem segít rajta. Segít viszont, ha mellette vagyunk és időt szánunk rá. Ha meghallgatjuk és támogatjuk – akár azzal, hogy ebédet főzünk neki, kitakarítunk a lakásában. Meggyógyítani nem tudjuk, ehhez szakmai segítség kell, de mellette lehetünk és biztathatjuk.
Janka barátnőm mesélte: „A férjemet 56 éves korában elbocsátották a munkahelyéről, pont akkor, amikor egy fontos vizsgálat eredményét várta. Ráadásul nemrég halt meg az édesanyja, úgyhogy ez így túl sok volt neki.” Janka annak ellenére, hogy jól ismerte a férjét, nem sejtette, mindez mekkora csapást jelent számára. „A férjem soha nem volt bőbeszédű, tehát az, hogy még jobban magába zárkózott, nem volt meglepő. Próbáltam felvidítani, de sehogy sem sikerült.”
Janka férje végül a legtragikusabb módon oldotta meg a helyzetét: öngyilkos lett. Ennek már egy éve, de Janka nem tud megbékélni azzal, ami történt. „Mérges vagyok rá, de rettenetesen hiányzik is. A legjobban az fáj, hogy mind a gyerekeim, mind a család és az ismerőseim azt ismételgetik, hogy túl kell tennem magam rajta, élnem kell. Azt is mondják, hogy találjak magamnak valakit. De nekem semmi kedvem hozzá. Üldögélek a nappaliban, a kanapénak abban a sarkában, ahol ő szokott ülni, azokat a filmeket nézem, amiket ő szeretett, és azon töprengek, van-e egyáltalán értelme, hogy éljek, mert rossz feleség voltam” – fejezi be Janka, akit depresszióval kezelnek, mert folyton a férje döntését próbálja megérteni.
Ne ítélkezzünk, ne hasonlítgassunk
Janka esetében az a legfontosabb, hogy azok, akik segíteni akarnak neki, ne minősítsék a férj cselekedetét. „Bár úgy gondolják, hogy a férjnek nem volt oka ilyen radikális megoldáshoz folyamodni, hiszen sok embernek sokkal nehezebb a sorsa, mint neki, ebben nincs igazuk. A gondok súlyosságát nem lehet összehasonlítani, mint ahogy azt sem, hogy ki hogyan reagál a saját problémáira. Az öngyilkosság nem tartozik a könnyű elhatározások közé” – mondja a pszichológus. A depressziónak sokféle oka lehet, s gyakran egészen kis esemény hívja elő, nem kell rögtön tragédiákra gondolnunk.
A legnagyobb hiba, amit elkövethetnek a hozzátartozók, hogy általánosítják vagy kicsinek mutatják a problémát. Minden ember önálló egyéniség – ami az egyikről lepereg, az a másikat a földre teszi. Ezért egy kívülálló soha ne ítélkezzen.
Legyünk kitartóak
Aki volt már olyan helyzetben, hogy a barátnője, testvére vagy rokona teljesen elmerült a bánatban, tudja, hogy sokszor elutasítják a segítő szándékot. Ezen nem szabad megsértődni, épp ellenkezőleg, kis idő után újra fel kell ajánlani a segítséget. Többször is. Mondjuk el, hogy mindig számíthat ránk, akár éjjel is. Az a fontos, hogy a barátnő tudja, bármikor fordulhat hozzánk, mert megértjük, min megy keresztül. Legyünk az a személy, akinek hinni lehet.
„Csak az tudhatja, milyen mély és sötét az a szakadék, amelybe a barátnő került, aki maga is átélte azt, amit ő. De még akkor is mellette kell lennünk, ha nem tudjuk teljes mértékben felfogni a fájdalmát. Várjuk ki a pillanatot, amikor barátnőnk képes lesz találkozni velünk, és lesz lelkiereje elmondani azokat a lelki gyötrelmeket, amelyeken keresztülmegy” – tanácsolja a pszichológus.
A gyakorlati segítség
Amikor a barátnő nehéz élethelyzetbe kerül, ne filozofálgassunk, legyünk gyakorlatiasak. Álljunk autónkkal a háza elé, amikor orvoshoz kell mennie, vásároljunk be neki, főzzünk vacsorát, vigyük el kirándulni a gyerekeit. A depressziós beteg lelke törékeny, tapintatosan kell ápolni. Ha a barátnő elfogadja a segítséget, félig már nyert ügyünk van. „Senki ne várjon arra, hogy a barátnő majd telefonál, ha kell neki valami. Kérni nagy erőfeszítés. Mi viszont megpróbálhatjuk felhívni, esetleg írhatunk is neki. Ha nem közeli barátról van szó, elmondhatjuk neki, hogy tudunk róla, milyen nehéz helyzetben van, és szívesen meghallgatjuk, ha beszélni akar róla” – tanácsolja a pszichológus.
Egy szál virág
Dórának egyszer az szerep jutott, hogy alkalma volt segíteni a barátnőjén. „Kitti, a gimnáziumi osztálytársnőm autóbalesetben elvesztette a férjét. A temetésen találkoztunk, de azután hosszú ideig nem hallottam róla. Hívtam telefonon, küldtem üzeneteket, de semmire nem válaszolt. Egy hónap után elmentem hozzá.”
Kitti egyedül üldögélt otthon. A lakás rendetlen volt, Kitti haja kócos és mosatlan, és csak annyit mondott Dórának, hogy nincs lelkiereje bármit is csinálni. „Nem szóltam semmit. Egy kis idő után nekiálltam, és rendet raktam a lakásban. Elhatároztam, hogy minden nap viszek neki egy szál virágot. Vettem egy kis akváriumot is, a díszhalakkal nincs sok tennivaló, de mégis élőlények, legyen Kittinek társasága. És elhatároztam, hogy idővel végigjárjuk a presszókat, ahol gimnazista korunkban kávézni szoktunk” – meséli Dóra.
Az első néhány alkalommal szótlanul töltötték az időt, de aztán beszélgetni kezdtek. Előbb az iskoláról, aztán a randevúkról.
„Telefonos barátnő lettem, és Kitti tudta, hogy hajnali háromkor is felhívhat, ha egyedül érzi magát. Ilyenkor fölkeltem, elmentem hozzá, hogy ne szomorkodjon magában a nagy franciaágyban. Egy idő után új ágyat vettünk neki, amihez nem kötődtek emlékek. Aztán megállapítottuk, hogy van egy mindent feledtető gyógyír a bánatos lélekre: a paprikás csirke. Ezt ezután gyakran készítettük el együtt.”
Ha a mi segítségünk nem elég...
Egy évig tartott, amíg Kitti visszatért az életbe, de Dóra nem sajnál egyetlen percet sem, amit a barátnőjével töltött. És a barátságuk azóta is tart, sőt, erősebb, mint valaha.
Dóra anélkül, hogy tudta volna, megtalálta a receptet a gyászoló barátnő megsegítésére. A segítség ugyanis négy pontból áll. Ne kerüljük a gyászolót. Ne hasonlítsuk a fájdalmát a mi fájdalmunkhoz. Hallgassuk meg. Keressünk módokat, hogyan fejezhetjük ki szeretetünket iránta.
Ha a mi igyekezetünk nem jár sikerrel, beszéljük rá a gyászoló barátnőt, hogy konzultáljon egy szakemberrel. Főleg abban az esetben, ha nem bír enni, nem tud aludni, nem érdekli a világ folyása, nincsenek „jobb pillanatai”, vagy azt hangoztatja, hogy nincs értelme az életének. A depressziós emberek gyakran szégyenkeznek a depressziójuk miatt, úgy érzik, hogy erős akarattal képesnek kell lenniük legyőzni. A valódi depresszió azonban magától, kezelés nélkül nem múlik el!
