34 éves hajadon vagyok. A problémám az, hogy már nagyon sok éve depressziós vagyok. A tüneteim a következők: szomorúság, nagyon le vagyok lassulva, sokat alszom és sokat eszem. Nehezen koncentrálok, és nagyon hamar felejtek. Emiatt sok problémám akad. Igazán semmi nem érdekel, már több munkahelyem volt. Nagyon sokszor volt már rá példa, hogy dührohamot is kaptam. Ilyenkor rám tör egy erős vágy: partnerre vágyom. Nem tudom, hogy mit is várok ilyenkor egy férfitól, talán szeretetet, vagy azt, hogy legyen valaki az oldalamon. Férfival kapcsolatom még nem volt, pontosan azért, mert ilyen problémáim vannak… Nem is tudom, bele merjek-e vágni... (Részlet egy olvasói levélből)
Egyre többet olvashatunk arról, hogy lassan az emberiség háromnegyede depressziós. És hogy gyógyszert kéne rá szednie. Ez persze nem igaz. A komoly depressziót ne keverjük össze a rossz hangulattal! Az nem betegség (csak a gyógyszergyárak szerint).
– A depresszió egyik alaptünete a szomorú hangulat, az örömre való képtelenség és az akaratgyengeség – mondja dr. Sárközy László pszichiáter. – Nem ritka a belső nyugtalanság, a szorongásos állapotok, az alaptalan bűntudat, az étvágytalanság (falánkság is felléphet, de ez ritkább), a szexuális érdeklődés elveszítése, a koncentrációs képesség romlása, valamint az alvászavar. A depressziós embernek minden nehezebben megy, mint korábban. Másmilyen lesz: gyengébb, lassúbb, nem érdekli semmi. Minél mélyebb a depresszió, a beteg annál kilátástalanabbnak ítéli meg az életét. Nincs már remény, gondolja. A súlyosabb esetekben a depresszió akár hallucinációval is párosulhat.
– Mire vezethető vissza ez a betegség?
– Az endogén depresszió belső rendellenesség, bizonyos vegyületek hiányából fakad. A reaktív depressziót valamilyen külső körülmény váltja ki, mint például a létbiztonság, a munkahely vagy egy szeretett személy elvesztése. A testi betegség is vezethet depresszióhoz. Minden életkorban vannak élethelyzetek, amelyek kiválthatnak depressziót. Idősebb korban valamivel gyakoribbak a korral megjelenő betegségek, az életvitel megváltozása, a házastárs elvesztése miatt. A depresszió és a magány társulása egyébként rossz kombináció. Ennél már csak az rosszabb, ha a depresszióhoz valamilyen szenvedélybetegség (drogfüggőség, alkoholizmus) is járul.
– Az ember személyiségével, illetve neveltetésével is összefüggésbe hozható a depresszió?
– Egy érzékeny személyiség hajlamosabb a mélabúra, a depresszív reakcióra. Az apróbb kudarcokat is drámainak éli meg. Ugyanez érvényes arra is, akinek sérült az énképe, kisebbségi érzéssel küszködik, zárkózott vagy félszeg. A magabiztos, pozitívan gondolkodó ember hamarabb megtalálja a problémáira a megoldást. Sajnos, nem egy szülő, pedagógus inkább tilt, mint ösztönöz. Ha lépten-nyomon azt hangoztatjuk a gyereknek, hogy mit nem szabad, és hogy ő milyen rossz, ügyetlen és a többi, egyszer csak elhiszi.
A lelki egészség egyik kulcsa, ha a gyerekkorban a pozitív motiváció érvényesül. Mennyire jobban esik a dicséret, mint a szidás! Mert mindig van miért dicsérni.
– Az emberekben az a tévhit él, hogy a nőknél gyakoribb a depresszió.
– A felmérések azt mutatják, hogy pont olyan gyakori a férfiaknál is, mint a nőknél, csak ők ritkábban fordulnak szakemberhez. Szégyellik a gyengeséget, a lelki betegséget. A nők hajlamosabbak sírni, szomorkodni, a problémáikról beszélni. A társadalom is jobban elfogadja a nőtől a sírást, mint a férfitól. A férfiak inkább megpróbálják maguk „kezelni” a problémáikat – alkoholba fojtják a bánatukat. A felnőttkori alkoholfüggőség mögött sok esetben a depresszió áll. Különben a depressziósok nagy része magától fordul orvoshoz. Előfordul, hogy a körorvos irányítja hozzánk a beteget, mert az szomatikus tüneteket produkál (fáj a gyomra, a háta, szúr a szíve és a többi), bár a szakorvosok nem találnak semmilyen rendellenességet. Vagyis a depresszió testi tünetekben is megnyilatkozhat.
– Mi alapján állítják fel a diagnózist?
– Itt nem lehet a röntgenkép alapján látni, hogy mi a baj. Nagyjából azt tudjuk, amit a beteg elmesél – verbálisan, illetve nonverbálisan –, és kitöltetünk vele egy tesztet is. Ezek alapján aztán behatároljuk, hogy a depresszió melyik fajtájáról van szó, és a diagnózistól függően választunk gyógyszert. A hangulatjavító hatás mellett a gyógyszer nyugtat, altat vagy serkent. Az utóbbi években a pszichiátria egyébként rengeteget fejlődött. Régebben a depresszióra 3-4 fajta gyógyszert írtak elő. Manapság van rá ötvenféle nagyon hatékony, biztonságos gyógyszerünk, amelyeknek köszönhetően a beteg teljes értékű, tünetmentes életet élhet. A modern pszichiátriai gyógyszerek nem okoznak függőséget, és nincsenek különösebb mellékhatásaik.
– Mennyi ideig van szükség a gyógyszeres kezelésre?
– Első depressziós epizódus esetén több mint fél évig kell szedni a gyógyszert. Nagyjából 2-3 hét után a beteg jobban lesz, nagyjából egy hónap után mondjuk azt, hogy jól van. Nemegyszer előfordul, hogy a páciens ilyenkor felelőtlenül kihagyja a gyógyszert. Pár napig a nélkül is jól érzi magát, de hamar visszaeshet! Ezért fontos, hogy betartsa az orvos utasításait. Ha visszatérő depresszióról van szó, például másodszor is visszatér a beteg, a kezelés általában két évig tart. Ha többször jelentkezik a betegség, a megtartó kezelés évekig is elhúzódhat. A megtartó kezelés azt jelenti, hogy a legkisebb, még jó állapotot elérő gyógyszermennyiséget adjuk. Ha rosszabbodik a beteg állapota, emeljük az adagot.
– Milyen gyakran kerül sor pszichoterápiára, a szakemberrel való beszélgetésre?
– Változó. A második beszélgetésre általában két hét múlva kerül sor (leghamarabb ekkor lehet látni, hogy bevált-e a gyógyszer). De közben is jelentkezhet a beteg, ha gond van. Ha jól érzi magát, általában havonta egyszer találkozunk. Ha reaktív depresszióról van szó, tehát van valami külső kiváltó oka a betegségnek, akkor nem elég csak magát a depressziós tünetet kezelni. A konfliktushelyzetet kell megoldani – a beteggel karöltve. Fontos az őszinteség és a bizalom: csak akkor tudunk segíteni, ha a beteg engedi, hogy segítsünk.
– Mit tehet a család?
– Tudni kell, hogy a megfelelő kezelés a betegek többségét teljesen meggyógyítja. Ha viszont nincs kezelve a depresszió, akár életveszélyes is lehet! Ha önpusztító gondolatok kísértik az embert, azonnali orvosi segítségre van szüksége. A családtagok legyenek empatikusak, megértők, segítőkészek. Ne mondják azt a betegnek, hogy szedje össze magát. Egy mély vagy akár középsúlyú depresszióban az ember nem tudja összeszedni magát, mert az akarat szintén sérült. Ez a felszólítás demotiválóan hat, még inkább lehangolja a beteget. (Azt gondolja, hogy ő még erre sem képes.) Két-három hét gyógyszeres kezelés után viszont már van remény.
– Milyen esetben indokolt a zárt kezelés?
– Zárt osztályra ritkán kell beutalni a depressziós beteget – akkor, ha öngyilkosságot kísérelt meg, vagy ilyesmit forgat a fejében, vagyis önveszélyes.
Ilyenkor törvényből eredő kötelességünk kórházba utalni. A zárt kezelés időtartama legalább két hét, de nem hosszabb hat hétnél.
– Még ma is akad, aki a lelki betegséget szégyellnivalónak fogja fel.
– Kezdenek megszűnni az előítéletek. Ám ennek ellenére a depressziós betegeknek csupán egytizede keresi fel a szakembert. Egy begyulladt vakbél vagy egy törött lábszárcsont esetében fel sem merül a kérdés, hogy elmenjünk-e orvoshoz... A depresszió ugyanolyan betegség, mint bármelyik más. Minek szenvedjen az ember, amikor meg lehet gyógyulni!
– Köszönöm a beszélgetést!
A depresszió változatos kórkép. Fő ismertetőjele, hogy sokáig fel sem ismerhető. Sem az érintett, sem a környezete nem gondolja, hogy betegségről van szó. Ezért aztán sokkal kevesebben kerülnek panaszaikkal az orvoshoz, mint ahányan hangulati egyensúlyukból kórosan kibillennek. A depresszió másik véglete a mániás depresszió: a gátlásait vesztett beteg túlságosan is feldobott. Fáradhatatlan, sokat beszél, keveset alszik, feleslegesen költekezik. Önbizalma eltúlzott, szexuális viselkedése gátlástalan.
Grandiózus elképzelései, illetve kritikátlan magatartása miatt sokat ütközik a környezetével. Az öltözködése kissé bizarr. A depressziós beteggel ellentétben (aki egy idő után azért érzékeli, hogy valami nincs vele rendjén) a mániás kedélybeteg kiválóan érzi magát, és eszébe sem jut, hogy esetleg baja lehet. Ezért sem könnyű őt orvoshoz juttatni. (Pedig féktelen életvitele idővel családját is komoly erkölcsi-anyagi veszélybe sodorhatja.) A mánia nevű betegségben inkább férfiak szenvednek, a nők között viszont a depresszió terjedt el rendkívüli módon. Az összetevők változhatnak, a mániás állapot depresszióba csaphat át.
A depresszió az egyik leggyakoribb betegség. Nem egyenlő a rossz hangulattal, az érzelmileg indokolt szomorúsággal. Nem a személyes gyengeség jele, vagy olyan állapot, amely akarattal befolyásolható lenne. A depressziós betegek nem tudják „összeszedni magukat”. Kezelés nélkül a tünetek hónapokig vagy akár évekig is fennállhatnak. De nem kell ennyit szenvednünk, mert ez a betegség gyógyítható!
Az egészséges ember hangulata széles skálán mozog. Az egészséges ember többé-kevésbé kontroll alatt képes tartani a hangulatváltozásait és érzelmeit. (Egy szeretett személy halálát követően például a két hónapos „gyászreakció“ a természetes.) A hangulatzavarok a pszichiátriai megbetegedések azon csoportját alkotják, amelyben ez a kontroll elvész.
Az egyik jellegzetesen női kedélybeteg állapot a terhesség utáni depresszió, amelyen az édesanyáknak legalább a fele átesik. Ezt a jelenséget már Hippokratész is leírta. Többnyire a szülés utáni negyedik, hetedik napon jelentkezik, és jó esetben pár nap alatt elmúlik. (Közvetlenül a szülés után megváltozik a szervezet anyagcsere- és hormonháztartása.) Az édesanyák három-öt százaléka viszont tartós ideig szenved a depressziótól, és orvosi kezelésre szorul(na).
– Nagyon vártam a babát – emlékszik Zsuzsa. – A szülés mégis szörnyű élmény volt. És utána jöttek a látogatók, a férjem, meg a szüleim, meg az anyósomék, meg a jó ég tudja, hogy ki... A harmadik nap már senkit nem kívántam látni! Nem tudtam örülni, mindenem fájt. Lassan jött meg a tejem, és izgultam, hogy elég lesz-e a kicsinek. A szorongásom otthon sem szűnt meg. Az anyukám állandóan beleszólt, hogy mit csináljak, a férjem pedig olyasmikkel piszkált, hogy hajszál van a baba pólyáján... Úgy éreztem, nem vagyok jó anya, sírógörcsök kínoztak, el akartam válni, el akartam felejteni, hogy gyermekem van. Az egész majdnem egy évig tartott. Rettenetes volt.
Civilizációs betegség?
A depresszió egyáltalán nem civilizációs betegség, sőt! Ez az egyetlen lelki betegség, amelynek leírása már az ókori irodalomban is megjelent. Viszont mindig is gyakoribb volt a városi lakosság körében – legalábbis a kimutatások alapján. Amit azért úgy kell érteni, hogy amíg a városi „naccságák“ kedélybetegségét divatos orvosok kezelték – a „Terkák“ vagy „Ilonok“, mikor „búskomorságba estek“, és végképp nem láttak kiutat, a „kútba ugrottak“.
