Fiatal lányok és fiúk lépnek be zajosan egy cukrászdába. Leülnek a legnagyobb asztalhoz, és valamennyien előhúznak egy-egy furcsa fecskendőt. Aztán az egyik a vállába, a másik a hasába, a harmadik a combjába szúrja a tűt. A rémült elárusítónő már-már a rendőrséget hívja, amikor egy lány odalép a pulthoz, és azt mondja: „Ne féljen, nem vagyunk mi drogosok, csak inzulint adtunk magunknak, hogy megehessünk egy-két szelet süteményt...”
Péter már századszor meséli el ezt a történetet, és mindig nagy sikert arat vele. Pedig a cukorbaj egy cseppet sem vicces. Nála is gyerekkorában állapították meg ezt az alattomos betegséget. Már azt is megérte, hogy az utcán kómába esett, és az emberek közönyösen elmentek mellette. Meg is halhatott volna, ha véletlenül nem megy arra egyik osztálytársa, aki tudta, mi baja van. „Jó volna, ha minden cukorbeteg magával hordana egy azonosító kártyát” – mondja a diabetológus. „Elég egy fémből vagy műanyagból készült lapocska, amelyre rá van írva: Cukorbeteg vagyok. Ha az ember egy eszméletlen beteget lát, rögtön az ingét gombolja ki, hogy könnyebben lélegezhessen.”
Időzített bomba
A statisztikák szerint az elmúlt húsz évben ijesztő mértékben megnövekedett a cukorbetegek száma Szlovákiában. 1980-ban 120 000 beteget tartottak nyilván – ma közel 300 000 a számuk. A cukorbetegség alattomos. Ez rá a legjellemzőbb. A cukorbetegség ugyanis hosszú ideig nem mutat tüneteket. A páciens nem is tudja, hogy vérében magas a cukorszint. Eközben a betegség lassan, de biztosan tönkreteszi a veséjét, a szemét, a szívét, az alsó végtagok ereit... A feltételezések szerint egy harmadával több a betegek száma, mint amennyit nyilvántartanak. Ez újabb százezer beteget jelent, akiknek fogalmuk sincs róla, hogy testükben egy időzített bomba ketyeg.
A cukorbaj más szempontból is alattomos. A vércukorszint ugyanis meglehetősen ingadozó görbét mutat. Kezdődő cukorbetegség esetében gyakran előfordul, hogy az adatok a normán belül vannak. A kialakulóban levő betegséget egyszeri ellenőrzés ritkán fedi fel. Ezért nem elég egyetlen mérés – és akinél határértéket mutat, alapos kivizsgálásnak kell alávetni. A betegnél a vizeletben is megjelenik a cukor, ami egészséges embernél sose fordul elő.
Feltehetnénk a kérdést: Mikor „megemelkedett” a cukorszint, és mikor van szó cukorbetegségről? Az Egészségügyi Világszervezet meghatározása szerint az az ember cukorbeteg, akinek éhgyomorra ismételten 7,2 mmol feletti vércukorszintet mérnek. Evés után a cukorbetegek vércukorszintje 11,2 mmol-nál magasabb. Az egészséges ember vércukorszintje normális körülmények között nem haladja meg a 6,0 mmol-t.
Mese a rozsdás kulcsról meg a zárról
Magdi műfordító. Teljes egy évig tartott, amíg el tudta fogadni, hogy cukorbajos. Bár a betegség Damoklesz kardjaként függött a feje felett, hiszen édesanyja is cukorbeteg. Miért éppen én lettem beteg? Hogy lehet az, hogy eddig semmi bajom se volt, és most megbetegedtem? Mi lesz velem, ha megvakulok, hogyan fogok dolgozni? Hiszen a szememből élek! – kérdezgette.
Mi történt Magdi addig megbízhatóan működő szervezetében? A cukorbetegek hasnyálmirigyében nem működnek jól az inzulint előállító Langerhans-szigetek. 1907-ben kétfajta sejtet fedeztek fel a Langerhans-szigetekben: alfa és béta sejteket. A béta sejtek naponta 20-40 egységnyi inzulint termelnek. Ennek körülbelül a fele a nap folyamán fokozatosan, kis adagokban kerül a vérbe. A legmagasabb értékeket reggel és késő délután éri el, a legkisebbet délben és éjszaka, éjféltől hajnali három óráig. Az inzulinmennyiség másik része az étkezések alkalmával termelődik. A hasnyálmirigy ezt az 50-60 százaléknyi inzulint evés után választja ki.
Az 1. típusú cukorbetegségben (diabetes mellitus) szenvedő betegek hasnyálmirigye nem termel elegendő inzulint. Az ő szervezetükben a béta sejtek fokozatosan elhalnak, ezáltal nem tudnak annyi inzulint termelni, amennyi elegendő a cukrok feldolgozásához. Később már a zsírokat és a fehérjéket is nehezebben dolgozzák fel. Amikor a béta sejtek 60-80 százaléka károsodott, a szervezetben már olyan kevés az inzulin, hogy nem tudja fenntartani a normális vércukorszintet. A vérben levő cukor mennyisége megemelkedik, és megjelennek a cukorbetegség első tünetei: a gyakori szomjúság és a gyakori vizeletürítés. A cukorbetegek szervezetébe kívülről kell bevinni az inzulint.
Az 1. típusú cukorbajban szenvedő betegek szervezetéből sokszor már kisgyerekkorukban hiányzik az inzulin nevű hormon, amelynek az a feladata, hogy beengedje a sejtekbe a cukrot. Az inzulin úgy működik, mint egy kulcs, amely kinyitja a sejt ajtaját, és azt mondja a cukornak: Tessék, fáradj be! A sejtek pedig feldolgozzák a cukrot. Akkor történik baj, ha a cukor nem tud bejutni a sejtekbe, hanem továbbra is a vérben kering. A vérben keringő cukor károsítja az érfalat. Ha az egyes szervekben károsodnak a kisebb és nagyobb erek, akkor a szerv rosszul működik. Vegyük például a szemfeneket: a magas vércukorszint hatására a szemfenék erei vagy megvastagodnak, vagy törékennyé válnak. Megváltozik az erekben keringő vér folyása, megnövekedhet bennük a nyomás, és az ér elpattan. Romlik a látás, sőt a beteg meg is vakulhat. Ha az erek a vesében mennek tönkre, akkor a vese szűrőszerepe megszűnik. Ha a szív erei károsodnak, akkor bekövetkezik az infarktus. Ha a láb erei mennek tönkre, akkor nem elégséges a végtagok vérellátása, és amputálni kell a lábat.
Az 1. típusú cukorbaj a betegek 15 százalékát érinti. Ezért a betegségért a betegek nem hibáztathatók. Az ember helyesen élhet és táplálkozhat, mégis – egy napon a szervezete ellenanyagokat kezd termelni azon sejtek ellen, amelyek előállítják az inzulint. Ebben az esetben autoimmun betegségről beszélünk. Kialakulásához sokszor elegendő egy egyszerű vírusfertőzés, nátha, amelyet a beteg hamar elfelejt, mégis ez indítja el az ellenanyagok termelését.
A betegek nagyobbik része a 2. típusú cukorbetegségben szenved, amelyet az időskorúak betegségének tartanak. Ez azonban nem egészen igaz, hiszen évről évre nő azoknak a fiatalabb betegeknek a száma, akiknél a 2. típusú cukorbetegséget diagnosztizálják. Ezeknek a betegeknek a hasnyálmirigye elegendő inzulint termel, csak nehezen választja ki, ezáltal a hatása sem megfelelő.
A kulcsos hasonlathoz visszatérve: az 1. típusú cukorbetegeknél hiányzik a kulcs, a 2. típusú cukorbetegeknél pedig rozsdás a zár, amelyet a kulcs nyit, tehát a cukor nehezen jut be a sejtekbe.
Tudjuk-e, miért rozsdás a zár? Nagy a valószínűsége, hogy ennek is örökletes okai vannak. Ahogy az egyik ember magas, a másik alacsony, az egyik szomorú, a másik vidám természetű, úgy az egyik szervezetnek gondot jelent a cukor feldolgozása, a másiknak nem. Éppen ezért azoknak az embereknek, akiknek a szervezete nehezebben dolgozza fel a cukrot, figyelniük kell arra, hogy ne egyenek nagy mennyiségű ételt, ne fogyasszanak sok cukrot, fehérjét és zsírt.
Hogyan kerülhető el a betegség, ha valaki olyan balszerencsés, hogy jelen van családjában a cukorbaj? A 2. típusú diabétesz multifaktoriális betegség. A hajlam öröklődik, de mindig a konkrét egyén állapotától függ, hogy előjön-e, vagy sem.
Miért éppen én?
Gábor vállalkozó, autószervize, lassan őszülő haja van – és néhány éve cukorbeteg. Az egész úgy kezdődött, hogy éjszakánként többször felébredt, hogy vécére kell mennie, utána pedig iszonyúan szomjas. Hozzá örökösen fáradt volt. Azelőtt el se tudta képzelni, hogy ennyire fáradt tud lenni az ember. Azért érezte így magát, mert a vérében maradó cukor a szervezetében keringő folyadékot, s a folyadékkal együtt még sok fontos anyagot, a nátriumot, káliumot és számos nyomelemet is kiürített a vizelettel. Ez volt az oka a folytonos szomjúságnak és gyengeségnek.
Magda szemrehányást tesz magának, hogy túl sok süteményt evett, azért lett cukorbajos. Sokan hiszik azt, hogy az ember azért lesz cukorbeteg, mert túl sok édességet eszik. Ez nem igaz. A szervezetnek mindegy, hogy tortával vagy rántott hússal tömjük-e tele a gyomrunkat. A nagy evés eredménye új és új zsírsejtek kialakulása. Ha szervezetünk hosszú időn keresztül kénytelen inzulinnal táplálni a semmire se használható zsírsejteket, akkor egy napon elfogy az inzulintartalékunk. Sok ötvenes nem is sejti, hogy cukorbeteg. Csak a lábukat érzik nehéznek. Mintha ólomból volna a lábam, mondják. Ez is egyik nem tipikus tünete a betegségnek. A szervezet folyadék- és táplálékhiánya az idegek elhalásához vezethet.
A diétától az inzulinig
A diabetológus első mondata mindig ez: Csökkentse a testsúlyát! Az a beteg, aki megváltoztatja az étrendjét, és többet mozog, tíz-tizenöt egészségben eltöltött évet biztosít magának. Az első lépés tehát a diéta és a fogyás. Három, esetleg hat hónap múlva megmutatkozik az eredmény. Ha nem javultak a mutatók, tablettát kell szedni. Ha ez sem segít, nem marad más hátra, mint az inzulin.
A betegek félnek az inzulintól, holott ez valódi ajándék. Legjobban azok tiltakoznak ellene, akiknek a legnagyobb szükségük van rá. Méltatlankodnak, ellentmondanak az orvosnak: Hiszen nekem semmi bajom nincs, jól érzem magam. Csakhogy mi már tudjuk, hogy a cukorbaj alattomos betegség. Éppen azért, mert a beteg nem érez fájdalmat, sőt más panasza sincs. Pedig a cukorbaj már régen végzi a szervezetében romboló munkáját. S ha már tünetei vannak a betegségnek, késő azt hajtogatni: Hej, ha tudtam volna!
Testünk sejtjei zsírokból, fehérjékből és cukrokból nyerik az energiát. Az idegsejtek működéséhez azonban egyedül cukorra van szükség. Ha a cukorbeteg ember nagy fizikai terhelésnek teszi ki magát, ha keveset eszik, vagy túl sok inzulint fecskendezett be magának, akkor vérében a cukorszint a normális értékek alá csökken.
Az idegsejtek nagyon érzékenyen reagálnak a cukor hiányára, működésük akadozik. Az agyi idegsejtek cukor nélkül rosszul működnek. A pedagógusok például azonnal észreveszik a tanulókon a cukorhiányt, mert a gyerekek nem figyelnek. A hipoglikémiás (alacsony vércukorszintű) ember furcsán viselkedik, tántorog, mintha részeg volna, énekelget, reszket, sőt eszméletét is elveszíti.
Ezzel ellentétben a magas cukorszint is kellemetlen, sőt veszélyes tüneteket okoz. Olyankor jelentkezik, ha a beteg kevés inzulint kapott, vagy túl sokat evett. Erősödik a vizelési inger, növekedik a folyadékszükséglet, és acetonszagú lehet a lehelet. Ha például a beteg naponta egy óra hosszat teniszezett, és egy napon eltöri a lábát, ami hat héten át mozdulatlanságra kényszeríti, akkor feltétlenül meg kell változtatnia az étrendjét és napi inzulinadagját, hogy fel ne szökjön a cukorszintje. Azaz: ha kevesebbet mozog, kevesebbet szabad ennie. És fordítva: ha a cukorbeteg nem sportol, és egy nehéz túrára indul, akkor vagy többet kell ennie, vagy csökkentenie kell aznapi inzulinadagját, hogy a nagyobb erőkifejtés miatt lecsökkenő vércukorszintje ne okozzon problémát.
Váratlan helyzetekben jó szolgálatot tesz a glukomer. Vendég érkezik a házba, és mandulát vagy déligyümölcsöt hoz ajándékba. A cukorbeteg nem tudja, hogy ezek az ételek megemelik-e a cukorszintjét, vagy sem. Ilyenkor fogja a glukomert, és megméri a cukorszintjét evés előtt és egy-két órával evés után is. Ebből megtudhatja, hogy az elfogyasztott étel hogyan hat a cukorszintjére, és legközelebb már tudni fogja, mit ehet, és mit nem. Hasonló a helyzet a mozgással is. Előtte és utána, sőt félidőben is tanácsos megmérni a cukorszintet, ha a tevékenység egy óránál tovább tart, és az étkezést és az inzulinadagot az eredményhez igazítani.
Semmi sem lehetetlen
A frissen diagnosztizált cukorbetegnek adott első tanács: tessék többet mozogni! Tornázzon naponta egy órát.
Tibor sose volt valami nagy sportoló. Találnia kellett egy olyan mozgásformát, amelyben örömét leli, mert tudta, hogy ha valami nem érdekli, egykettőre abbahagyja. Szerzett hát egy kiskutyát, és mindennap kiment vele futni a töltésre. Még ma is gyakran látni őket kergetőzni a szabad levegőn.
Télen az ember többet lustálkodik. Nem csoda, ha a tavaszi jó idő megérkezésével többet mozog. A beteg ember cukorszintje ilyenkor föl-le ugrándozik. Ezért jó, ha télen is talál elfoglaltságot magának. A legjobb mozgás a szobabicikli. De például nem jó, ha a cukorbeteg súlyoz, mert kezdődő retinopátiája rosszabbodhat, és bevérezhet a szem recehártyája.
A cukorbetegség azonban nem azt jelenti, hogy le kell mondania a sportról, hiszen ismerünk diabéteszes maratoni futót, teniszezőt és jégkorongozót is. A cukorbetegség nem csupa „nem szabad”-ot, „nem lehet”-et jelent.
Ha a cukorbeteg hosszú repülőútra megy, tisztában kell lennie az időeltolódással, hogy tudja, mikor kell megennie az ételadagját. Megfelelő utazási biztosítást kell kötnie, és magával kell hordania egy írásos jelentést (anyanyelvén és angolul) arról, hogy cukorbeteg. Feltétlenül vigyen magával injekciót, inzulint, inzulinpumát.
A statisztikák szerint a cukorbetegek átlagosan nyolc évvel rövidebb ideig élnek, mint a nem cukorbeteg népesség. Az orvosok ezt cáfolják. Az utóbbi tizenöt évben új gyógyszereket, új diagnosztizáló eljárásokat és új cukorszintmérő módszereket fedeztek fel. Azonkívül a cukorbetegség azok közé a diagnózisok közé tartozik, melyeknél 85 százalékban a betegtől függ saját sorsának alakulása. További 10 százalékot vállal az orvos és a gyógyszerek. Van-e még egy olyan krónikus betegség, amelyet 95 százalékban az emberek hozzáállása alakíthat? A modern diabetológia misszió – mondják az orvosok. Ha sikerül meggyőzni a beteget, hogy változtasson életmódján, akkor garantált a siker.
