A mai ember csak a földi létével foglalkozik, a lélekkel való foglalatosságot munkának tekinti. Bősön megesett a csoda, hogy felújítottak egy haszontalan víztornyot, ami ezentúl az ég felé viszi a tekintetet.
Az Amade-víztorony egy bősi csoda. A régi víztornyok a kor szimbólumai voltak, vizet adtak, fenntartották a mindennapokat, röviden az életet szolgálták. A bősi víztorony története is így kezdődött, az Amade-kastély vízellátását és a park öntözését biztosította. (Fotók: Dömötör Ede)
Ám jöttek a modernebb idők, a falakat benőtte a moha, és megjelent a rossz, a gonosz műve, a mocskolódó, csúnya beszédű graffiti. Aki a bősi parkba sétálni indult – a park az Amade grófok örökségeként maradt a világra –, ezzel a csúfsággal találkozhatott.
Nem véletlenül ezzel kezdték az átalakítást, hogy a rossznak írmagja se maradjon, s még akkor se üssön vissza, ha másra fog szolgálni a ház. A bősi emberek megvalósították az ötletet: Mi lenne, ha a torony kápolnaként születne újjá?
Megtisztulás: a közösség, ha összefog
Az első lépés a torony megtisztítása volt. A helyiek összefogtak, s ennek eredményeképpen a szemét, a törmelék eltűnt. A falakról minden oda nem illő jelkép és felirat lekerült. Számos segítő, mesterember kapcsolódott be a munkába – nem kértek érte semmi fizetséget, mert cserébe valami anyagiakban meg nem fizethetőt kaptak.
Végh György készítette az imazsámolyokat, a padokat, az ajtókat és a négy darab boltíves, hosszú ablakot. A padok égerfából vannak, a bejárati ajtó szintén égerből és tölgyből készült. A kovácsoltvas korlát Bott Szabolcs és testvére keze munkája. A káprázatos ólomüvegeket Kósa Imre készítette. Csörgő Vilmos pedig anyaggal, fával és bátorítással is segített: „Mindenkinek segítek, aki a közösségért dolgozik. Ez a kápolna pedig bennünket szolgál.” A kápolna felső keresztje egy ősi platánfából készült, amelyet egy villámcsapás döntött ki. Molnár Tamás talált rá, s tőle jött az ötlet, hogy ebből lehetne a kereszt.
Az ég felé mutató torony a közös munka gyümölcse
A benti feszület a Vatikánból érkezett, és a Szent Péter-bazilikában szentelték meg, majd a zarándokcsoport tagjai hozták haza Bősre. A padok Székelyföldről származnak. Ezek által a három hely – Csallóköz, Székelyföld és Róma – találkozik a kápolnában. Zsidó János esperes fiatal plébánosként tevékenykedett Bősön a kommunizmus ideje alatt. „Ha valaki akkor azt mondja nekem, hogy ebből a víztoronyból egyszer még kápolna lesz, nem hiszem el neki.
Ma pedig itt állunk az ég felé mutató torony mellett, amely emlékeztet minket arra, hogy emeljük olykor a tekintetünket felfelé...” A kápolnával nem csupán egy épület újult meg, hanem egy közösség is. Egy olyan helyet hoztak létre, ahová bárki békével betérhet, ahol imára kulcsolhatjuk kezeinket, elmélyülhetünk és elcsendesedhetünk.
A bősi víztorony ma már nem csak múltidéző épület. Aki betér ide, az nem csupán téglát, fát, üveget lát... A bősi Amade-torony, amely egykor a vizet őrizte, ma a lélek szomjúságát enyhíti. S azzal, hogy a régi víztorony kápolnaként született újjá, nemcsak egy épület, hanem egy közösség is új erőre kapott.
