Mikor szombatonként más boldogok a másik oldalukra fordulnak, én hajnali hatkor már autóba pattanok, hogy odaérjek csengetésre. Nyolckor kezdődik ugyanis a tanítás, mi vagyunk a felnőtt csoport, akik virágkötészetet tanulunk Karván, immár második éve, minden második szombaton.
Jár ide doktornő, tanár, pszichológus és sok más érdekes hölgy, idős és fiatal egyaránt. Ami összeköt minket, az a kreatívkodás. Órákon át együtt görnyedünk az asztal fölött, hogy érdemdús tanárnőnk, Icuka vezetésével kitanuljuk a virágkötő szakma csínját-bínját.
Jelképes ajándékként egy adventi asztaldíszt készítettünk olvasóinknak. Egyre elterjedtebb az a „koszorúforma”, amin a négy gyertya egymás mellett, egy sorban helyezkedik el. A hagyományos színek a három lila és az egy rózsaszín gyertya, melyek a karácsony előtti négy, várakozással teli adventi hetet szimbolizálják. A lila gyertya a bűnbánat, a rózsaszín a várakozás színe, miszerint lassan megszületik a Jézuska.
A rózsaszín gyertyát a harmadik adventi vasárnapon kell majd meggyújtani, azért a harmadik a sorban. S hogy miért nem a negyedik? Azért, mert a harmadik héten már megtörjük a szomorkodást, de örömünk nem teljes, mert még nem érkezett meg az örömhír, hogy a Kisjézus megszületett. Így aztán a bűnbánat színét, a lilát összekeverjük a fehérrel, az öröm színével, hogy rózsaszínt kapjunk. Több szabály nincs a díszítésben – alakra lehet a gyertya magasabb, vékonyabb vagy ducibb.
Otthon mindenkinél gyűlnek a készletek, ágak, növényfragmentumok, mert csak akkor lehet dolgozni, ha van hozzá alapanyag. Mi már be vagyunk oltva a pazarlás ellen (ahogy a tanárnőnk mondja), mert hörcsög módjára gyűjtögetünk. Az autónkban mindig van metszőolló, mert sosem tudhatjuk, mikor pillantunk meg az út szélén valami szépet – egy furcsa növényt, egy érdekes formájú száraz ágat, egy terményt –, melyet alkalomadtán felhasználhatunk.
A mi koszorúnk!
Mi az iskolában a természetes alapanyagokra és az újrafelhasználásra helyezzük a hangsúlyt. Így én a feladatot azzal kezdem, hogy egy papírdobozt kettévágok: ez adja meg a dísz alapját. Lehet ez fa- vagy műanyag doboz is, bármilyen hulladék – a kinézete ebben az esetben azért nem fontos, mivel fakéreggel vonjuk be.
Diófa, platánfa, de akár valamilyen fenyőfa kérgét is fel lehet használni e célra. Az egyenetlen darabokat ragasztópisztoly segítségével erősítjük a helyükre.
A körberagasztott alapot jó szorosan száraz tűzőhabbal béleljük ki.
Ezután beállítjuk a gyertyákat. Vagy gyertyatartókba faragjuk bele, vagy drótot nyomunk a gyertya aljába, és azt tűzzük a tűzőhabba.
Ilyenkor meg lehet erősíteni egy kis ragasztóval, hogy stabilan tartson.
A tanárnőnk mindig azzal ijesztget minket, hogy a végén jön a rázáspróba, ami annyit jelent, hogy ha nem eléggé erősen rögzítettünk valamit, az rázáskor lehull. S ugye ki venne meg olyan asztali díszt a virágüzletben, amelyik az első megmozdításakor szétpotyog?
Az iskolában készült kész adventi és karácsonyi koszorúk termésekből összeállítva.
A virágkötő szakma elsajátításához sok gyakorlás kell, s hogy ez minél hatékonyabb legyen, az iskola maga termeszti meg a hozzávalókat, vagyis a növényeket. A növényszárítás a hatalmas üvegházak melletti folyosón történik.
Mivel időközben elkészült az alapunk a gyertyákkal, hamisciprust szedünk az iskola udvarán álló fákról. A fenyőággal együtt ugyanis ezt használjuk a díszítéshez.
Az előkészített ágak végét letisztítjuk, úgy szúrjuk bele őket a tűzőhabba. A tanárnő megmutatja a technikát, hogy milyen hosszúságú ágakat készítsünk elő.
Munkához látunk, metszőollóval vágjuk a fenyőágat és a hamisciprust, majd fokozatosan kitöltjük a gyertyák körüli teret. Méghozzá úgy, hogy a tűzőhab a végén ne látszódjon.
A gyertya drótozása.
A fotókon látszik, mennyire belemélyedünk a munkába. Ez egyfajta valódi kikapcsolódás, hiszen ilyenkor nem azon járnak a gondolataink, hogy mit kell vásárolni, főzni a családnak, hogyan oldjunk meg egy-egy családi problémát. Kikapcsol az agyunk, s arra koncentrálunk, hogy minél szebb legyen a végeredmény.
Valójában nem az az elsődleges célunk, hogy később virágkötőként dolgozzunk (bár sosem lehet tudni, mit hoz az élet), de szépet alkotni mindannyian szeretünk.
Nemcsak gyakorlati részből áll a napunk, növényismeret is van benne – itt éppen a felhasználható növényeket és terméseket ismételjük át, hogy az év végi vizsgánál ne legyen gondunk. Nekem személy szerint nagyon nehezen megy már a tanulás! Ám ezzel nem vagyok egyedül: szegény tanárnő nem győzi újra és újra elmondani a virágkötés fajtáit, a stílusokat, na meg a növények megnevezését...
Kezdődhet a díszítés dekoratív stílusban, ami annyit jelent, hogy a zöld alapon elszórtan helyezzük el a díszítőelemeket. Mivel az adventi időszakot a befelé fordulás jellemzi, a díszítés is szolid, nem harsány és hivalkodó. A tobozokat, a kis almát és a többi termést drótozzuk, majd a tűzőhabba szúrjuk, a kisebb darabokat pedig ragasztópisztoly segítségével rögzítjük.
Felkerülhet még az asztaldíszre mogyoró, dió, száraz virág, szukkulens (pozsgás növényke), rafia, gyapotvirág stb. Melléjük kerülhetnek még fából készült csillagok, apró díszek, melyeket hobbiboltban lehet kapni. A fakéreggel borított alapot madzaggal vagy természetes anyagból készült szalaggal is át lehet kötni.
Baán Szabó Ilona 1981 óta az iskola tanára, virágkötő szaktanárként ő oktat minket.
Elkészültek az adventi asztali díszek. Ilyenkor nézegetjük balról jobbra, jobbról balra a művet, melyet mi alkottunk, s bár mindig találunk rajta olyat, amit szebben-jobban is meg lehetett volna oldani, de igazság szerint iszonyú boldogok vagyunk, hiszen a saját munkánk gyümölcsét tartjuk a kezünkben. Ilyenkor máris azon gondolkodunk, hogyan készítsünk néhány hasonlót otthon is – gyakorlásképpen és főleg szeretettel.
