Fehér hajú, öreg néni. Régi bútorok között vezet minket szobáról szobára. A padló recseg a lábunk alatt; mindenfelé festmények és fényképek díszítik a falat. Élmények és emlékek – mindegyikről tud mesélni valami érdekeset. Végül odatipeg az almáriumhoz. Egy pici, 19. századi fényképalbum – egy nemesi család arcképcsarnoka – kerül elő, és egy hatalmas, bőrkötéses Biblia. Óvatosan nyitom ki. Az első oldalon karcos, régi írás látható – egy család tagjainak születési és házasodási adatai egészen 1780-ig. – Na, látod, fiam – mondja, – hát ezzel kezdődött az én szenvedélyem.
A 85 éves Vavrikné Szarka Erzsébet lassan ötven éve gyűjti az adatokat a felmenőiről. A családfáját egészen az 1100-as évekig tudja visszavezetni. Az ötvenes évek derekán csak „fiókba dolgozott”, hiszen a családkutatást abban az időben tiltották. A hatvanas évekre már annyi adatot gyűjtött össze, hogy szerette volna munkáját legalizálni. Ezért tagja lett a Prágai Genealógiai Társaságnak (genealógia=családfaku-tatás), majd a budapesti Kőrösi Csoma Társaságnak.
A kutatók egymásnak is segítenek, a szálak ugyanis gyakran összefutnak. –Könnyen előfordulhat például, hogy a teljesen más nevű és más faluból származó szomszédom ük-ük nagyapja az én ük-ük nagyapám is… Csak egy kis kutatás, és kiderül: mindannyian rokonok vagyunk. Mókás, de ez van! – mondja Erzsi néni csillogó szemekkel.
– Téged hogy hívnak, fiam? – veszi mindjárt kereszttűz alá kollégámat. Elég egy gyors bemutatkozás, és Erzsi néni előtt már nincs titok: fotósunk felmenője csicsói származású nemes. És, természetesen, ő is rokon. – A komáromi gimnáziumban fogászként dolgoztam – meséli –, hozzám járt az összes diák. Kérdezgettem őket, hogy hívják a nagy- és dédszüleiket. Megdöbbentő, de a gyerekek még a nagyszülők nevével sem voltak tisztában (főleg a női nevek estek ki).
S az is elfelejtődött, hogy kik voltak, mit csináltak, honnan származtak. Vezetgettem a fiatalokat, megkérdeztem: melyik község temetőjébe járnak, mi van ráírva a sírkőre…
– Amikor az első ágat sikerült kiderítenem – mondja –, egy hatalmas tapéta hátuljára írtam fel az adatokat. Ha felbontottam, a szoba egyik falától a másikig tekergőzött! Aztán jöttem rá, hogy másképp is lehet csinálni. Ezen a papíron nagyjából rajta van minden, amit sikerült kikutatni. Persze van olyan is, ami nem fért rá. És hogy milyen nevek olvashatók rajta? Rátvég, Márkházy, Laky, Bottka, Kenesei, Lelkes, Pázmány család. A Chernelházi Chernel család egészen az 1100-as évekig nyúlik vissza.
– A felmenők között ott találhatjuk Konkoly-Thege Miklós csillagászt, Kisfaludy Károly költőt, a híres Bocskaiakat, vagy Thaly Kálmánt, aki hazahozatta Rákóczi hamvait. A Nyéki család arról érdekes, hogy nekik van a legrégibb nemességük, de a nemességi levelük nem nagyobb, mint egy ív papír, amelyet a család leszármazottai még ma is őriznek. – Gyakorlatilag az egész Nagy-Magyarország ott csörgedezik az ereimben, és nemcsak az enyémben, hanem a tiédben is. S hogy mennyi náció keveredett össze bennem? Szlávok (Líska és Benesch), németek (az egyik Cinzeldorf nevezetű ősöm két énekét mai napig éneklik a reformátusok), angolok (Asbóth család) és franciák (Konti család), sőt, örmények is (Fark, Ákonc, Ávéd, Szarukán családok. Kopócs Tibor festőművész neve szintén örmény eredetű – valamelyik ősünk után vele is rokonságban vagyok.)
A tűzzománc alkotások a Szarka család felmenőinek nemesi címerei. Erzsi néni készítette ezeket is.
– A felderített családfák felmenői között vannak iparosok és polgárok, a legtöbben azonban nemesek. (Nekik könnyebb volt utánanézni a könyv- és levéltárakban, illetve a genealógiai szakkönyvekben). – A nemesek között vannak olyanok, akik a nemeslevelük mellé birtokot is kaptak a királytól (donációs nemesek); olyanok, akik csak nemeslevelet kaptak (armalisták); meg olyanok, akiket úgy neveztek, hogy „pinti” vagy „péntöl”, azaz „alsószoknya” nemesek, akik a feleségük után kapták meg a címet, és meglehetősen sok ugratásnak, élcelődésnek voltak kitéve.
Miközben szorgalmasan jegyzetelgetek, megkérdezem, melyik nevet hogyan kell írni.
– Mindegy az, fiam – legyint nagyvonalúan Erzsi néni. – Zarka vagy Szarka, Benesch vagy Benes, Tali, Thali vagy Thaly – mind egy családot jelent. Tudod, a nyelvújításkor a legtöbb név írása megváltozott. Meg aztán sokan vannak olyanok is, akik állandóan változtatják a nevüket. Hol „nemesítik” egy ipszilon odabiggyesztésével, hol magyarosítják, hol meg szlovákosítják. Az én véleményem erről: nem kell a nevet szégyellni! Az ember csak maradjon meg becsületesen annak, ami. – A növénynek is a gyökere adja az életet – mondja Erzsi néni.
– A törökök szerint például talajvesztett ember az, aki nem tudja visszavezetni a családját legalább öt generáción keresztül. Nemcsak egy népnek, hanem az egyénnek is tudnia kell, honnan jön, és hová tart. Hát azt mondom neked, fiam: amíg élnek a szüleid, nagyszüleid, addig kérdezd meg őket arról, kik voltak a déd- és ükszüleid. Írd le egy papírra a családod történetét és származásodat, mert lehet, hogy egyszer ez lesz a legnagyobb kincs, amit az utódaidra hagyhatsz.
Ahogy Erzsi nénit hallgatom, elgondolkodom: vajon én tudom minden dédanyám, dédapám nevét? A keresztnevek még „elmennek”, a vezetéknevekre azonban nem nagyon emlékszem…
Néhány foszladozó fénykép, néhány sztori, egy rakott szoknya egy tulipános ládában – ennyi maradt belőlük. Elhatározom magamban, hogy bizony, én is felnyitom azt a régi, bőrkötéses Bibliát, amelyet nagyszüleimtől örököltem, és kiírom belőle azokat a neveket, amelyek még nem merültek feledésbe. Maradjon valami belőlük is a gyerekeim számára.
Ha Erzsi néni megtudta, hol élt valamelyik felmenője, nem restellt autóba ülni, és kimenni „helyszínelni”. Mivel szabadidejében szívesen festeget – már több kiállítást is rendeztek a munkáiból –, magával vitte az ecseteit és festékeit is, és gyorsan papírra vetette, amit látott.
Egy nép tagjai vagyunk
Érdekes jelenségnek lehetünk tanúi, amennyiben hozzálátunk saját ősfánk elkészítéséhez. Ugyebár a felmenők száma generációnként duplázódik, azaz mindenkinek 4 nagyszülője, 8 dédszülője, 16 ükszülője, 32 szépszülője van. A sor természetesen folytatódik tovább. A következő generációban már 64, majd 128 felmenőt találhatunk. Ki gondolná, hogy csak a nyolcadik generációban 256, a tizedikben pedig már 1024 ősünk volt? És ez időben – hozzánk viszonyítva – még csak az 1700-as éveket jelenti!
A huszadik generációban 1 048 576, a harmincadikban 1 073 471 824, a negyvenedikben pedig – tehát nagyjából az Árpád-korban – szinte hihetetlen: 1 099 511 627 776 ősünk van! Meghökkenve ráébrednénk, hogy még ma sem él a Földön 1 billió ember – nemhogy a 900-as évek Kárpát-medencéjében. Ennek a látszólagos ellentmondásnak a magyarázata a következő: az ősök nagy része közös (azonos), ugyanaz a személy több helyen is szerepel. Itt, a Kárpát-medencében mindenki mindenkivel rokon. Egy tőről nemzettek (metszettek) minket, ezért vagyunk hát egy nemzet fiai.
