A muzsikával biztosra mehetünk. A muzsika boldogságot ad, érzéseket finomít, és nem utolsósorban közösséget kovácsol. És soha nem késő elkezdeni. Sokan azt mondják: én már ehhez öreg vagyok. Pedig soha nincs későn tanulni, dolgozni, és a legvégén a boldogságban megmártózni.
Riportalanyaink sem gyerekkorukban kezdtek el énekelni: felnőttkorukban szerezték meg azt a kincset, amely egész további életükben gazdagítja majd őket. Gazdagítja őket maga a muzsika, a sikerélmény – és a sok ember, akit a hobbijuk által ismertek meg. Mert énekelni jó! Szóljon hát a nóta!
Básti János
Básti János (35) szakmáját tekintve elektroműszerész (emellett hivatásos kántor). Egy 500 lakosú kis faluban, Ipolykeszin él családjával. Két fiú (9, 14) édesapja.
– Édesapám és nagyapám is magyar nótások voltak – kezdi. – Édesapám versenyekbe is benevezett. Innen az indítattás. Jómagam 2003-ban vettem először részt nótaversenyen. Persze, addig is énekeltem, de csak a magam örömére. Aztán az akkori polgármesterünk indítványozta, hogy vegyek részt a hazai magyarnóta-énekesek országos versenyén, az Őszirózsán. Harmadik lettem, és közönségdíjas, 2004-ben negyedik, és ismét közönségdíjas. Ugyanebben az évben Bényben, a Jákó Vera-versenyen a zsűri különdíját kaptam meg, Budapesten a Petőfi rádió Csendül a nóta nemzetközi nótaversenyén pedig a középmezőnyben végeztem. A következő években is helyezést értem el az Őszirózsán: 2005-ben második lettem, és közönségdíjas, tavaly pedig harmadik, és aranykoszorús minősítést is szereztem. Ez a legnagyobb elismerés, Tarnai Kiss László (a Petőfi rádió szerkesztője, műsorvezetője, és nótaénekes. A szerk. megj.), a zsűri elnöke adományozta négyünknek a 29 versenyző közül.
– A díjak tekintélyesek. Mennyi időt vesz igénybe a felkészülés?
– Először mindig kiválasztok három nótát (egy hallgatót, egy andalgót és egy csárdást vagy ropogóst a végére). Bizony jó két-két és fél hónapot gyakorolni kell, hogy a versenyen megfeleljek. Általában Magyar Nándor aranykoszorús hivatásos magyarnóta-énekes ad tanácsokat, mire vigyázzak az éneklésnél. Mivel minden versenyen sikeres voltam, úgy érzem, érdemes tovább foglalkoznom az énekléssel. Budapesten van egy nótaiskola, ott szeretném tovább képezni magam. Feleségem is buzdít és támogat, hogy tanuljak. Ezért nagyon hálás vagyok neki. Különben tavaly a versenyek mellett 40 fellépésem volt. Zongorista kollégámmal sokat szerepeltünk Rozsnyó, Szepsi, Tornalja és Rimaszombat környékén, és ott voltunk a Nagykürtösi járás minden falunapján. Nekem a nóta, az éneklés teszi teljessé az életet.
– Van kedvenc nótája?
– Leginkább a hallgatókat szeretem, mint például: Nótás kedvű volt az apám, Az én jó apámnál nincs jobb, Édesanyám de jó asszony… Csárdásból az Ördög bújt a vonóba, Hallod-e nótás-füttyös szép madár című nóták a kedvenceim.
A magyarnóta-énekesek kizárólag magyar nótákkal szerepelnek a nyilvánosság előtt. Fontos szerepük van a nóta életben tartásában. „Ez egy nagyon szép műfaj, ki vannak rá éhezve az emberek. Ugyanis érzelmeket hoz elő. A magyar nótában sok minden benne van.”
Olgyai Éva (41) Hodosban él. Nevelőnő. Egy 22 éves fia van. Februárban férjével együtt nagyszabású nótaestet rendezett falujában. Hazai és budapesti előadók léptek fel: csaknem 400-an voltak kíváncsiak a műsorra. Azelőtt nem volt ilyen a faluban.
– Gyerekkori álmom volt, hogy énekeljek – mondja. – De igazából nem mertem belefogni, sokáig lekötött a család, meg aztán kishitű voltam. Bár korábban a hodosi asszonykórusban szerepeltem. Aztán egyszer azt mondtam: megpróbálom, mit veszíthetek?! Főleg az első lépést volt nehéz megtenni, hiszen nem fiatalon kezdtem. Szólóban 2003-tól énekelek. Bős a magyar nótások egyik központja: itt ismerkedtem meg Máté Ottiliával, aki ösztönzésként csak annyit mondott: művelni kell a hangot! Szerepelni kell! Ez a krédó indított el az úton. Az elején kicsit döcögősen ment, de aztán egyre nagyobb örömömet leltem a szereplésben. Azóta is vallom: az ember zene nélkül nem teljes egész, csupáncsak töredék. Mióta énekelek, magabiztosabb, erősebb vagyok. És hihetetlen érzelmek virágoztak ki a lelkemben. Mert a szívemből énekelek! A nótaversenyeken először döntős voltam, aztán harmadik, tavaly pedig második... És ehhez jött az aranykoszorús minősítés, amire nagyon büszke vagyok. A sikerek hatalmas örömérzetet adnak, és ösztönzést: érdemes folytatni. Énektanártól tanulom a hangképzést. A hangot ugyanis finomítani kell. Kosár Judittal közösen raktuk le az alapokat.
Olgyai Éva
– Hallom, a tapasztaltabb kollégáktól is sokat lehet tanulni.
– Havonta járok Budapestre, a Kispesti Vigadó mellett működő nótaklub tagjai közé (Matus Ernő vezetett be ezekbe a körökbe). Itt szeretettel fogadják a fiatalabb generációt. Olyan nótaénekesektől tanulok, mint B. Tóth Magda, aki 35 éve énekel, és végtelenül segítőkész. A nóta előadásmódját tőle lesem el. A klub fellépéseket is biztosít számunkra, hisz csak színpadon fejlődünk. Sajnálom, hogy ilyesmi otthon, a Csallóközben nem működik. Igaz, Bősön is van nótaklub, de csak évente kétszer hívják össze a tagokat. Én úgy érzem: ennél több kell.
– Nem lehet egyszerű kilépni a nagyközönség elé.
– A versenyeken az éneken kívül a zsűri pontozza a megjelenést, a mosolyt, a színpadi bevonulást, a mozgást, az előadásmódot, a kommunikációt a zenekarral és a közönséggel. Ezektől kerek egész a produkció.
– A párja mit szól felesége sikeréhez?
– Támogat. Mert egy nő számára az ilyesfajta hobbi sok gond forrása. A munkahelyen is helyt kell állni, anyaként, feleségként is több kötelezettségem van, mint férfi kollégáimnak, akiknek a feleségük bebiztosítja az ételt, a tiszta ruhát…
Szerencsére besegítenek a szüleim. A férjem a szervezésben segít, jön velem, drukkol, biztat. A színpadon nincs mese: ragyogni, sugározni kell. Én arra törekszem, hogy át tudjam adni a nóta örömét.
Matus Ernő (42) Nyékvárkonyban lakik. Festő-mázolóként dolgozik. Két lánya (18 és 12 évesek) és egy 16 éves fia van. – A magyarnóta-éneklés a kedvtelésem – mondja szerényen, az utóbbi 3-4 évben egyre több fellépésre hívják.
– Úgy 10 éve foglalkozom énekléssel – kezdi. – Mindig is kedveltem a magyar nótát. Falunkban minden évben szerveztek nótaesteket, amelyekre Méhes György helyi nótaénekes meghívott engem is. Így indult. Aztán az öt évvel ezelőtti bősi országos magyar nótaversenyen megismerkedtem a többi énekes kollégával. Azóta több nótaesten, falunapokon, nyugdíjasnapokon részt vettünk már. Tagja vagyok a Kispesti Nótaklubnak, ezáltal Magyarországon is sok fellépésem van. Nemrég jártunk Székelyföldön, nagyon szép élmény volt. A marosvásárhelyi kultúrpalotában léptünk fel. Magyarország neves előadóival is színpadra léptem már: ez szintén felejthetetlen élmény.
– Versenyek?
– Korábban részt vettem a megmérettetéseken. Kétszer voltam országos második helyezett az Őszirózsán, és egyszer voltam harmadik a Jákó Vera országos nótaversenyen Szlovákiában. Egyre több fellépésem van: ez nagyon jó, mert tapasztalatot jelent. Persze járok hangképzésre, és minden hónapban elmegyek Budapestre a Kispesti Nótaklubba – ott is kapunk nótaképzést. A legnagyobb örömöt számomra a közönség tapsa jelenti: az egész hétre feltölt, segít a hétközna-pok taposómalmában. Az ember lelke a nótától gyógyul. Én úgy vélem, hogy annak, aki magyar nótát énekel, csak jó lelke lehet.
Matus Ernő
– Hány nótából áll a repertoárja?
– Színpadi fellépésre több mint 300 nótát el tudok énekelni. Mert különbség, mikor az ember csak úgy a maga mulatságára énekel, vagy pedig a színpadon. Különben sok kedves nótám van, és mindig tanulok új nótákat is, hogy bővítsem a repertoárt. Három gyermekem is ebben nevelkedik. Szeretik a nótát, járnak a fellépéseimre. Titkon remélem, hogy valamelyik gyermekem továbbviszi az éneklést, mert kevés fiatal foglalkozik a magyar nótával. Pedig művelni kell, hogy tovább tudjuk adni. Mert ha kihal a magyar nóta, kihal a magyarság is.
A nagymegyeri Katona Katalin (62) bérelszámolóként dolgozott. Ma már nyugdíjas, és – az ő szavaival élve – főállású nagymama. Két fia, egy lánya és hét unokája van. „Anyukaként istápol, tanácsokkal, odavágó taktikákkal segít minket” – mondják róla szereplő énekestársai.
– Gyermekkoromtól az éneklés a mindenem. A világ legszebb örökségét kaptam az édesanyámtól: a zene szeretetét – mondja. – Több mint 20 évig voltam a nagymegyeri Bárdos Lajos kórus tagja. Hálás vagyok Ágh Tibor karnagy úrnak, aki szigorúan irányított bennünket. Beletelt egy kis időbe, míg egyedül is színpadra mertem állni. Most egy nyugdíjasok alkotta éneklőcsoport tagja vagyok. Szólóban 16 éve énekelek. Nagyon szeretem a megmérettetést, rengeteg versenyen vettem részt. Az első a budapesti Jákó Vera amatőr nótaverseny volt, ahol 98 résztvevőből a döntőbe jutottam. Azután négyszer elnyertem Győrben a nyugdíjasok nemzetközi nótaversenyén legjobb külföldi dalos címet. A szlovákiai országos versenyen egyszer második, egyszer első voltam, legutóbb pedig aranykoszorús minősítést szereztem.
Katona Katalin
– Miért fontos a versenyzés?
– Mivel nem tanultam zenét, fontosnak tartom a visszacsatolást: a szakmai zsűri nem csupán értékel, hasznos tanácsokkal is szolgál. Mi, amatőrök is szívvel-lélekkel énekelünk, ahogy a neves előadóktól tanuljuk. Ez az életem: ez tart karban, kondícióban. Ha hívnak, megyek. Bármilyen bajom van, ha csörög a telefon, és megkérdezik, „Katika, eljössz-e”, igent mondok. És állandóan hívnak! Jártunk már Ragyolcon és Ipolyvarbón is, ami Megyertől elég messze van… De Esztergom környékén is többször felléptünk. Mi, magyar nótások sokszor mondjuk, hogy „csomagküldő szolgálattal” jutunk el a helyszínre. Volt, hogy a fiam elvitt Gútára, onnan az egyik dalostársam fia vitt be Újvárba, aztán pedig autóbusszal folytattuk az utunkat. Mert a családom, gyermekeim is támogatnak, hoznak-visznek.
– Mire a legbüszkébb?
– Arra vagyok a legbüszkébb, hogy átadtam gyerekeimnek a kultúra szeretetét. Gyermekeim a Poloska Színház tagjai, fiaim, és most már az unoka is néptáncot táncol.
