Imre János haikuja találóan írja le a hűtlenséget. A hűség nem létezik ellentéte, a hűtlenség nélkül. Amikor a hűségről beszélünk, akkor a hűtlenségről is szólunk. Mihalec Gábor, párterapeuta, mégis azt mondja: van kiút, csak nem szabad megengedni, hogy a hűtlenség kóbor madara fészket rakjon az ereszünk alá.
Mihalec Gábor magyar író, pár- és családterapeuta a hűségre tette fel az életét. Elsősorban a saját életében törekszik erre, mint mondja: máshogy nem lehet. Nem hagyja a véletlenre. A hűség egy párkapcsolatban ugyanis már nem magától értetődő. Pedig a házasság és a házassági hűség nem avult el, az ember sem változott meg: csupán a körülményei.
– A hűség nem lemondás, hanem egy kiváltságos, s főleg tudatos állapot, amikor is letehetjük a keresgélés terhét – mondja Mihalec Gábor. – Ez ellentmond a mai fogyasztói szemléletnek, ahol megszoktuk, hogy például akkor lesz olcsóbb az előfizetésünk egy magazinra, ha hűséget fogadunk, s egy évig járatni fogjuk. Így aztán a mai ember, aki fel-alá kószál az interneten az ingyenes posztok között, a kötéssel – a megkötözöttséggel – kapcsolja össze a hűséget. Pedig ez nem így van.
– Miért? A hűség nem kötés?
– A kapcsolatokban a megérkezést jelenti, azt, hogy el tudunk köteleződni. Igent mondunk a párunkkal – vagyis az egyetlen kiválasztott emberrel – a kapcsolatunkra, és nemet mondunk mindenki másra.
Azért is, hogy azzal az eggyel mélyre áshassunk, megéljünk olyan dolgokat, melyeket egy felületes találkozás, egy pillanatnyi élményszerű vagy szükségletorientált találkozás nem tesz lehetővé. Szabadok vagyunk, ezáltal odaajándékozhatjuk magunkat egymásnak, s elfogadhatjuk azt az ajándékot, amit a másik kínál nekünk.
– A mai negyvenes férfinemzedék kertelés nélkül hagyja ott a családot, mondván, hogy még kijár nekik valami több, szebb és jobb, hisz annyi a lehetőség a mai világban. Van bennük annyi tartalék, hogy még éljenek.
– Sok férfi gondolja ezt, hisz már jól áll a család, a gyerekek útjukra vannak indítva. S ilyenkor nem elég azt mondani neki, hogy szedje össze magát, azt a kicsit még igazán kibírhatná. A 40-55 év közötti életszakaszról beszélünk, sokszor egyetemet végzett férfiakról. Több kutatást végeztem a hűség témakörében, többek között azt is kutattam, hogy milyen az intimitás megélése a pároknál. Negyvenéves korig elég közel áll egymáshoz az ideálisnak vélt és a valósan megélt intimitás gyakorisága: általában heti 2-3 alkalom. Negyven és ötven között viszont az olló szétnyílik. Az én terápiás megfigyelésem is megerősíti, hogy ilyenkor történik a legtöbb hűtlenség. Ám ötven felett ismét közeledik egymáshoz a párocska: kicsit beletörődve, hogy bizony már nem leszünk soha fiatalok, emellett a vágy is csökkenhet. Ha ehhez hozzáadjuk a mostani, nem éppen házasságbarát trendeket, akkor már nem csodálkozunk a válások magas számán.
– Mit ért pontosan a „nem éppen házasságbarát” gondolkodásmódon?
– Sokan mondják, hogy a házasság nem rossz intézmény, csak egy kicsit sokáig tart. Limitálni kellene. Legyen egy lejárati ideje, aztán szabaduljunk fel, s lehessen elölről kezdeni, akár mással elköteleződni, ha éppen azt akarjuk. Vannak olyan elméletek is, amelyek megkérdőjelezik a monogámia létjogosultságát. Ha ugyanis az ember az állatoktól származik, akik jellemzően poligámok, akkor az emberre sem kellene ezt az irracionális elvárást ráhúzni. Zárójelbe hozzátenném, hogy az állatvilágban is vannak monogám fajok. Nekem volt egy afrikai törpepapagájom. Ha a párja elpusztul, nem áll össze másik egyeddel, sőt, néhány hét múlva ő is elpusztult, mert annyira kötődött a társához. Manapság a többszerelműség, a poliamor életforma is divatba jött, miszerint egyszerre több emberrel is kapcsolatban lehet állni. Ennek oka, hogy próbálják valahogy felmenteni magukat a férfiak a hűtlenkedéseik miatt. (Természetesen nőknél is gyakori a hűtlenség, de azért valljuk be, hogy a férfiakra jobban jellemző.) Viszont én mást mondok: mi lenne, ha abból kezdenénk a legjobbat kihozni, amiben benne vagyunk, és próbálnánk tudatosan megélni a párkapcsolatunkat? Még akkor is, ha 20-30 évnyi házasság van mögöttünk.
Mihalec Gábor
– A feleségekről még nem volt szó, ők sokszor nem értik, hogy mi történik. Ezért csak annyit kérdeznek a párjuktól, hogy harminc évig jó volt? Most meg már nem? Miért?
– A férjeknél ilyenkor már nagy az ellentét a vágyaik és a valóság között. Nem tudják elmondani, hogy harminc évig nem azért vettem ebben részt, mert nekem jó volt. Hanem azért, mert szerettelek téged, és ezért beáldoztam ezt-azt. De most már annyira feszül bennem a vágy, hogy nem tudok többé így létezni. A történetnek azzal kéne folytatódnia, hogy mi lenne, ha új egyezséget kötnénk. Beszéljük meg, hogy most, jelen állapotunkban kinek mi a fontos. Csak sajnos a férfi ezt a kérdést nem teszi fel, inkább mindent hátrahagy. Pedig ha merünk beszélni az érzésekről, a vágyakról, azzal esélyt adunk egymásnak is és a kapcsolatunknak is.
– Ha jól értem, második esélyre is van lehetőség, de ugyanazzal a személlyel.
– Pontosan. Írtam is erről egy könyvet: Házasság 2.0 a címe. A kapcsolatot cseréld, ne a társad!
– Van egy másik aggasztó jelenség is: a fiatalok összekerülnek, jön a gyerek, s néha már egy évet sem bírnak ki együtt. Szétválnak. Éppen abban az érzékeny időszakban, amikor egyéves a közös gyermek. Ez miért lehet?
– A ma felnövekvő fiatal generációban benne van a vágy az azonnali beteljesülésre, a gyors kielégülésre – és ezt széles jelentésben értem. Ez ma életük minden területére jellemző. Nincs meg bennük a türelmes várakozás képessége, hogy kicsit késleltetem a szükséglet kielégítését. Másrészt jelen van a szülővé válástól való félelem. Nem tudnak mit kezdeni azzal, hogy kibillen az eddigi szexuális gyakoriság, s ritkábban tudnak zavartalanul együtt lenni. A fiatal apa megijed: Húha, most már ez lesz az új normális? Azt kívánnám, bárcsak ott lenne a hátuk mögött egy jó tündér, aki a fülükbe súgná: Figyelj csak, ami most veled történik, az a világ legtermészetesebb dolga. Légy kicsit türelemmel, szorítsd össze a fogad! Legyél a társad támasza! Esetleg súgd a feleséged fülébe, hogy nincs semmi baj, hiszen a hormonháztartásod felborult, a szoptatás kimerít. Viszont a feleségnek is van ezzel dolga. Ő jelezheti a férje felé, hogy férfiként tekint rá. Jelezheti ezt szóban, jelezheti simogatásban, ölelésben.
Nem kell ennek mindig az ágyban végződnie, de a kapcsolódás maradjon meg. Ágyba bújni nem kötelező, de kapcsolódni igen! Summa summarum: Sajnos, egyfelől nincs, aki felvilágosítsa a mai fiatal férjeket, másfelől meg az van, hogy „neki ne mondja meg senki”. Miközben fejjel rohannak a falnak.
Mit szerettünk a másikban?
A mai ember sokszor azért hűtlen, mert tele van bizonytalansággal, benső ürességgel. Elég vagyok én neki? A kérdésre a választ újabb és újabb párhuzamos viszonyokkal kerüli ki. Mindemellett úgy érzi, hogy az elköteleződés megnyirbálná a személyes szabadságát.
„Először megkérem őket, mondják el, miért is jöttek össze annak idején, emlékezzenek vissza, mit szerettek egymásban. A párnak együtt kell dolgoznia a kapcsolat újjáépítésén, nem egyedül” – írja Aurore Le Moing, párizsi pszichológus. Mihalec Gábor párterapeuta ezzel ellentétben azt mondja: nem utána, hanem előtte kell észen lenni. A hűtlenséget meg lehet előzni, ha nem engedjünk, hogy a kóbor madár fészket rakjon az ereszünk alá. Leszállhat az udvarunkon, de azon kell lennünk, hogy mielőbb felkászálódjon, s tovarebbenjen. (A párterapeuta A hűség kódja című könyvében pont azokat a rejtjeles üzeneteket fejti fel, melyek jelzik a veszély közeledtét.)
Az ember is állat, és poligám?
Vannak elméletek, melyek megkérdőjelezik a monogámia létjogosultságát. Ha ugyanis az ember az állatoktól származik, akik poligámok, akkor az emberre sem kellene ezt az elvárást ráhúzni. (Habár az állatvilágban is vannak monogám fajok.) „Nekem volt egy afrikai törpepapagájom. Ha a törpepapagáj párja elpusztul, nem áll össze egy másikkal, sőt, néhány hét múlva ő is elpusztul” – mondja Mihalec Gábor.
Jár a férfiaknak egy második esély?
Egy második élet ötven év felett? A negyvenesek és ötvenesek kertelés nélkül hagyják el a családjukat, kamaszkorban levő gyerekeiket, és kezdenek új életet, mert nem akarják elhinni, hogy csak ennyi volt. Nekik még jár valami... Valami több, izgalmasabb, szebb. Közben meg hivatkoznak a rengeteg lehetőségre, ami az ezelőtti generációknak nem adatott meg. A régóta együtt élő párok már nem beszélgetnek az érzéseikről. A férfi nem mondja el, hogy újabban észrevesz más nőket is. Ez fáj neki... De a nő sem mondja: „Meglátok egy másik férfit, és eszembe jut, hogy mi lehetne vele... De én ezt nem akarom. Segíts nekem!” Ha ilyen őszintén tudunk egymással beszélni, akkor el sem jutnánk a hűtlenségig.
