Tetszik vagy sem, a pletyka kultúránk része. De úgy is mondhatjuk, hogy kizárólag az emberi fajra jellemző. Minden vallás szent írásai tiltják, ennek ellenére elemészthetetlen. Szerencsére! Mert bár lenézzük és megvetjük, haszontalan időtöltésnek tartjuk, az utóbbi időben egyre erőteljesebbek a rehabilitációját követelő hangok.
A felmentés a legváratlanabb helyről érkezett: tudósok kezdik felismerni a pletyka előnyeit. Mondván, hogy igenis nem léhaság és időpazarlás, hanem olyan evolúciós vívmány, ami stabilizálja az emberi társadalmat. És mint ilyen: evolúciós kötelesség!!! Ráadásul segít a lelki válságok kezelésében is. Hiszen míg a nők kibeszélik, ami a szívüket nyomja, elpletykázzák bajaikat, fájdalmaikat – és megkönnyebbülnek, addig a férfiak magukban tartják a problémákat, csendben szoronganak – és szép lassan eljutnak a betegágyig. Tehát magabiztosan kijelenthetjük: pletykázzunk a jó közérzetünk, az egészségünk érdekében!
Szvetelszky Zsuzsa pletykakutató hatalmas lépésre szánta el magát, amikor tudományosan próbálta megközelíteni a pletykát.
– Mi visz rá egy kutatót arra, hogy a pletykával foglalkozzon?
– Internet-szociálpszichológiával foglalkoztam, és az internetes műfajok közt találtam rá az internetes pletykára. Nosza, gondoltam, utánanézek. 2002-ben jelent meg a kutatásaimról szóló könyv. Azóta több természettudóssal is együttműködöm: mérjük a pletyka mozgását, átalakulását és egyéb tulajdonságait. Vizsgáljuk, hány lépésben terjed egy pletyka, hány lépésben terjed a jó hír és a rossz, kérünk-e segítséget attól, aki a rossz hírt terjeszti.
– Mi is valójában a pletyka?
– Kizárólag az emberi fajra jellemző kommunikációs forma. Alsóbb rendűnek tartják, mint a többi kommunikációs műfajt, holott megérdemli, hogy többet foglalkozzanak vele. Hiszen az emberek sokkal többet pletykálnak, mint amennyi választási beszédet tartanak, vagy mint amennyi üdvözletet mondanak. Tehát a pletykának hatalmas a helye a nap alatt. A nehézség abból ered, hogy nem nagyon megragadható. Mert egy beszédet, amelyet videó- vagy hangszalag rögzít, elemezhet az ember, ám pletykát nyilvánosan sosem mondunk. Kizárólag négyszemközt, vagy csak olyan emberek társaságában, akik ismeretségi körünkhöz tartoznak. Másfelől lépésről lépésre, továbbmondásról továbbmondásra változik. Ezért nem lehet olyan szépen elemezni, mint egy elbeszélést. Egy adott közösség a szerzője, és mindenki alakítja.
– Pletykatörténet nem létezik. Ez azzal is magyarázható, hogy a férfiak ezt mindig női elfoglaltságnak tartották, és a nőkkel kapcsolatos dolgokat egészen a múlt századig nem igazán vizsgálták?
– A pletykára haragszik minden olyan hatalom (és ugye, csak férfiakról lehet szó, mert a hatalmat csak ők gyakorolták), amelynek érdeke befolyásolni a közbeszédet.
Magyarul: próbálták elérni, hogy a köznép azt mondja, ami az ő hatalmi céljaiknak megfelel. Ezért érdeke minden hatalomnak, hogy tiltsa és elítélje a pletykát.
– Azért szégyelljük a pletykát, mert ezt sulykolják belénk?
– A pletykát évezredeken át elítélték. Alig pár évtizede tartunk ott, hogy nyilvánosan beszélhetünk róla. A férfiak már több ezer éve szidják a női kommunikációt, aminek nem volt szabad eljutnia a nyilvánosságra. A legkorábbi szentírások: a Talmud, a Biblia, a Korán, a Védák mind-mind szigorúan tiltják. Ami furcsa dolog, mert mindenki „csinálja”, kultiválja. Nincs olyan közösség a világon, ahol ne lenne pletyka. Azonkívül a témája nem fennkölt. A pletykában nem szerepel más, csak az, hogy X.Y.-nal mi történt.
– Aki könyvet ír a pletykáról, arról feltételezhető, hogy fontosnak tartja a pletykát. De miért fontos a közösség szempontjából?
– Több szempontból is. Az egyik az, hogy ellensúlyozni tudjuk vele a hatalom által ránk erőltetett hiedelmeket. El akarnak érni valamit, például, hogy szeressük X.Y.-t, egy igazgatót, egy politikust. Azok, akik személyes viszonyban vannak vele, és megtapasztalják az alkalmatlanságát, ezt elterjesztik – és ez jól is van így. A pletyka összetartja a csoportot, és új erőt hoz létre: a csoportorganizmust. Ha például mindenki tudja azt, hogy Péternek nem szabad pénzt kölcsönözni, mert nem adja vissza, akkor ez nagyon fontos tudás a csoport számára. A pletyka legjellemzőbb esete, amikor két ember, A és B pletykál egy harmadikról, C-ről. És erre is igaz az előbbi állításom, miszerint a kommunikációval erősödik a kapcsolat, jelen esetben A és B között. De fellép még egy érdekes dolog: ugyanis erősödik A-nak és B-nek is C-hez, vagyis a pletyka tárgyához fűződő kapcsolata. Tehát egy kommunikációval két kapcsolaterősítést végeznek el – és ezzel a csoport rengeteg energiát megspórol.
– Mi a különbség a férfiak közösségében, illetve a női közösségben terjedő pletykák között? És egyáltalán: ki pletykál többet?
– Neves férfi tudósoktól tudom, hogy a férfiak többet pletykálnak, mint a nők. A férfiak többsége a nőkről, a nők jó része pedig a férfiakról szeret a legjobban pletykálkodni. Emellett a nők számottevően többet pletykálnak a nőkről, mint a férfiak a férfiakról. A női pletyka konkrétumtól indul kifelé, és úgy általánosít – míg a férfi fordítva. A férfiak elkezdenek a világ nagy eseményeiről beszélni, hogyan is van ez a politikában, mígnem a végén megmagyarázzák, miért is sikkasztott szegény Feri. A nők fordítva kezdik: szegény Magdit elcsábította az a gonosz házasember, mígnem a végére kilyukadnak oda, hogy minden férfi csak azt akarja. A férfiaknak rendkívül tematizált a beszélgetésük. A fociról, a nőkről és az autókról beszélgetnek, míg a nők inkább a kapcsolatok ápolásra törekednek a pletykával. Nemrégiben jelent meg Csermely Péternek A rejtett hálózatok ereje című könyve. Nagyon izgalmas könyv, amely kifejezetten védelmébe veszi a nők kommunikációját. Hosszú oldalakat szentel annak, hogy a nők pletykálkodása hogyan erősíti meg a közösségek stabilitását, és kijelenti, hogy a férfiaknak erről példát kellene venniük.
– Mennyire jó a pletyka?
– A pletyka pozitív, hiszen csak akkor pletyka, ha terjed. És minél jobban terjed, annál több ember tudja hozzáadni a saját véleményét, és minél több ember adja hozzá a saját véleményét, annál kiegyensúlyozottabb lesz. Ha csak két ember pletykál, az nem pletyka, az lehet negatív is, tehát rágalom. Ha egy ember elkezdi egy közösségben terjeszteni, hogy X.Y.-nak csúnya fertőző betegsége van, esetleg hogy rossz a helyesírása – az nem pletyka, hanem rágalom.
Szándékos befeketítés. Ugyanis, ha az illetőnek nem rossz a helyesírása, és pletykaként kezd terjedni a hír, akkor már a harmadik lépésben azt fogja mondani valaki, hogy néha elront ugyan egy ly-t, de azért általában megbízhatóan gépel. És az igazság fog kikövesedni, a valótlan állítást ugyanis a csoport egyensúlyozza. Hiszen nem érdeke, hogy hazudjon saját magának.
– Mi a helyzet a bulvárlapokkal? Látszólag szabad utat engednek a pletykának, rehabilitálják.
– Nem, sőt, nagyon ártanak az ember személyiségének, mert elveszik a valódi pletyka elől a levegőt. Például két ember elolvassa a reggeli pletykalapban, hogy mi történt Jennifer Anistonnal, és ez alatt az idő alatt gyorsan megkávéznak, majd elrohannak a munkába. Mennyivel jobb lett volna, ha összefutnak a lépcsőházban, és megbeszélik, hogy a házmester mostanában kicsit elhanyagolja a lépcsőházat, mert a feleségével folyton veszekednek. Lehet, hogy ebből válás lesz, és akkor gondoskodni kell új házmesterről. Ezzel a közösségük javára cselekedtek volna. Ráadásul ha mindketten ugyanazt az újságot olvassák Jennifer Anistonról, akkor nem tudják átalakítani a pletykát. Nem tudják cáfolni, mert az egészet készen kapják a pletykalapból. Ám a házmesterrel kapcsolatban meg tudják beszélni, hogy a házmester csak hétvégenként mos rosszul fel. A hét elején még jókedve van, ám a felesége hétvégére elfárad, és akkor kezdődnek a veszekedések. Tudják tehát ütköztetni a véleményüket. A pletyka háromféleképpen mozog: terjed, erjed és gerjed. Itt a pletyka nemcsak terjedni, hanem gerjedni és erjedni is tud. Míg a pletykalapban minden változatlan. Pletykát imitál, hiszen ugyanazokat a történeteket mondja el a sztárokról, ami a barátainkkal, ismerőseinkkel kapcsolatban is a legfontosabb: kirúgták, fölvették, szakított, gyereke születik, férjhez megy. De mivel nem az ismerőseinkről szól, részint kiszorítja az érdeklődési körünkből a hozzánk közel álló embereket, részint behoz olyan személyeket, akikhez az égvilágon semmi közünk.
– A pletykalapok és a valóságot utánzó tévéműsorok tehát meglévő igényeinket erősítik meg, csak éppen rossz irányba. Ezek hatására elsatnyulhat ez a közösségi kommunikáció?
– Az embereket sok közös foglalatosságtól is elragadja a televízió. Ráadásul az a kukkolás, amikor sok millió ember nézi ugyanazt a műsort, már nem az, mint amikor faluhelyen kilesünk az ablakon, amikor egy idegen végigmegy az utcán. Amikor sokan néznek sokáig egyetlen embert és nem egymást – csőlátást eredményez. Figyelmen kívül hagyjuk, hogy mi történik körülöttünk, és azt hisszük, számunkra az az ember fontos, aki a valóságshow-ban vécézik vagy szeretkezik.
– Eljöhet-e az az idő, amikor nem lesz pletyka?
– Azt hiszem, hogy elindult a társadalom az individualizálódás felé. Egyre több az egyedülálló ember. Az elmagányosodás velejárója pedig az elpletykátlanodás. Csakhogy az ember nagyon okos – elpusztulna, ha társas élet nélkül kellene élnie! Ezért tehát megtalálja azokat az új eszközöket (nevezetesen a mobiltelefont és az internetet), amivel visszahozható a pletyka. A madridi robbantások után például rövid idő alatt hatalmas tüntetéseket szerveztek mobil segítségével több spanyol nagyvárosban. Vagy ha elindul egy fontosabb pletyka, abból az interneten pillanatokon belül lánclevél lesz. Nyugat-Európában arra is használják a mobilt és az internetet, hogy gépkocsis társközösségeket alakítsanak ki (például hogy egy szülő három-négy gyereket is vigyen magával az iskolába meg az edzésre). És az emberek eközben beszélgetnek. Nagyon izgalmas, ahogy a pletyka újratermelődik! Én tehát alapvetően optimista vagyok...
– Köszönöm a beszélgetést!
Bernád Emese
