Két-két és fél éves korban a gyermek már elég önálló, és ezt a szülők is megszokták már. Ezért is csodálkoznak gyakran, ha a gyerek egyszerre csak megint kezdi jobban igényelni a szülők segítségét. Ezen sem kell meglepődni, mert ez szintén természetes jelenség.
Előfordul, hogy a családban ilyenkor születik kistestvér, és a nagyobb gyerekkel az újbóli ragaszkodása ellenére sem foglalkoznak annyit. Így ő elutasítva érzi magát. Hallgatni kell a gyermekre. Ha igényli azt, hogy vele legyünk, adjuk meg ezt neki.
A gyerek hároméves kora körül – vagy korábban is – rájön, hogy a fiúk és a lányok között különbségek vannak. Hároméves korig kialakul a gyermek énje, három-négy éves korban pedig a nemiség van kialakulóban. Ekkorra esik az ún. öidipális időszak. A lányok rivalizálni kezdenek az anyával, a fiúk pedig az apával. Ha én nagy leszek, apuka lesz a férjem/anyuka lesz a feleségem – hallhatjuk a gyerektől. Ezt a helyzetet úgy kell megoldani, hogy a gyerek ne érezze magát elutasítva, megalázva. (Ne szidjuk meg, hogy: „Fuj, ilyen dolgokat ne mondjál!”) Magyarázzuk el neki, hogy az anya az apához tartozik. De ha majd nagy lesz, neki is lesz olyan jó felesége/férje, mint az ő anyukája/apukája, mert ő ügyes, és talál magának párt.
– A gyermek fejlődésének során vannak tipikus időszakok, amelyek törvényszerűen bekövetkeznek – mondja dr. Haid Katalin pszichológus. – Fontos, hogy a szülők ezekkel tisztában legyenek, és ne tartsák furcsának az adott korban természetes viselkedést.
Nyolc hónapos korban jelentkezik az ún. szeparációs félelem. A gyermek ekkor már tudatosítja, hogy ki az idegen, és fél, hogy valaki elszakítja őt az anyjától. Ha társaságba megyünk vele, sírva elutasítja azokat, akiket nem ismer, és hozzánk bújik. Ugyanebben az életkorban az is előfordul, hogy a gyermek eltaszítja magától az anyát, aki a karjában tartja őt. Ez azért van, mert a kicsi ekkor tudatosítja, hogy ő és az anya két különálló személy.
A kisgyermekkor sajátos fejlődési szakasza a dackorszak, amely két-három éves korban jelentkezik. A gyerekek ekkor „bontogatják szárnyaikat”, próbálják érvényesíteni a saját akaratukat. Ám gyakran korlátokba ütköznek – nem szabad azt, most nem lehet ezt, várni kell, lemondani –, ami feszültséget kelt bennük. Ez is egy nagyon fontos időszak.
A szülőnek meg kell találnia az arany középutat. Nem jó megoldás, ha a szülők mindent ráhagynak a gyerekre, mint ahogy az sem, ha semmibe veszik az akaratát. (Mindkét végletnek lesznek még később is negatív következményei.) Igyekezzenek csak azt tiltani, és abban korlátokat felállítani, amiben muszáj – így kevesebb lesz a konfliktushelyzetek száma is, és a frusztráció a kicsiben, hiszen többször tapasztalhatja, hogy követheti az akaratát. Ez erősíti a magabiztosságát.
A kérdezősködés is jellemző a kicsikre, elsősorban a három-öt évesekre. Ebben a korban a hely-, időösszefüggések iránt és az okok, miértek iránt érdeklődnek. Próbáljunk kielégítő választ adni a kérdéseikre. Ne legyenek tabutémák, mindent meg kell magyarázni a gyereknek, amire kíváncsi. Persze a korának megfelelően.
Foglalkozzunk minél többet a kisgyermekünkkel. (A foglalkozásnak legyen része a mesemondás és -olvasás.) Ennek köszönhetően épül ki a lelkivilága – e nélkül üres ember lesz.
