A vízparton, harmatos fűben fekve döbbenten pásztázza szemünk a fölénk boruló mélykék eget, a titokzatos sötétségben rajzó-sziporkázó tengernyi csillagot. A betonlelkű ember tágra nyitja a szemét: nem szabadulhat a végtelenség nyomasztó érzésétől, a maga kicsinységétől a világmindenséghez mérve. A sátrak már elcsendesültek, a tábortűz parazsa alig izzik, a fák levelei között néha még pittyent egy-egy madár.
Mikor bukkant fel az első csillag? Melyik percben múlt el az alkonyat, tűntek el a színek, hallgattak el az erdő állatai? Amikor kitöltöttük és átnyújtottuk a sokadik pohár vizet? Amikor a tűzre tettük az utolsó fahasábot? Amikor a keleti égen vörössárgán, megállíthatatlanul felbukkant a hold?
Nehezen érhető tetten a múló idő, a megállíthatatlanul mozgó földgolyó. Amikor munkánkat végezzük, észre se vesszük a füvön lassan elvonuló árnyékot, a tárgyak között sűrűsödő árnyakat, a fakuló színeket, a közeledő este jeleit, csendesülő hangjait. A felettünk elszáguldó időnek csak a következményeit látjuk: az apró növény nagyra nő, a málna beérik, és arcunkon megint megjelenik egy finom ránc.
Micsoda zsivajgás támad hajnali fél négykor a fák között! A könnyű álmú ember azonnal felébred a vad perlekedésre, a madarak nem nyughatnak, ők tudják, hogy amint fakódni kezd a sötétség, megérkezik az új nap. Mindig csodálkozásra késztet ez a nem fogyó energia, az a szenvedélyes közlési vágy, amely nem szűnő csicsergésre készteti a verebeket, trillázásra a rigókat, éneklésre a cinkéket. Befészkelik magukat a levelek közé, otthonuknak érzik az ugrálásra termett gyepszőnyeget. Innen küldik szanaszét fontos híreiket. Az ég madarai nem törődnek a globális felmelegedéssel, a génkezelt kukoricával, a munkanélküliséggel, a hazudozó politikusokkal, nem érdeklik őket a betegségek, a szétnyíló szociális olló, nem érinti őket a változó divat, a sokféle emberi törekvés – ők mindig megtalálják a maguk kis kenyérmorzsáit, mindig találnak lecsippenteni való zöld füvet, elhullajtott búzaszemet, ivásra alkalmas víztükröt.
Minek is aggodalmaskodnának? Kis testük úgyse képes változtatni semmin. És ezen nem is bánkódnak. Talán nekik van igazuk.
Gondolatainkban szorosan összefonódik a nyár és a víz – a tó, a folyó vagy akár a tenger. A tüzet oltja a víz, a napon dolgozva vagy átforrósodott, fülledt irodákban ülve vágyakozva gondolunk a tó csillogó tükrére, a fodrozódó folyóra vagy a tenger morajló, csapkodó hullámaira. Ki ne érezte volna, milyen mámorító pillanat az, amikor forró teste belemerül a hűvösen tiszta vízbe?
Ki ne emlékezne, hogyan árad szét benne a nyugodt boldogság, amikor egy kiadós fürdőzés után elnyújtózik a törülközőn, és a nap sugarai felszárítják testéről a vízcseppeket? Amikor semmire se gondolunk, csak a boldog nyugalom perceit élvezzük, s még a körülöttünk zsibongó emberáradat hangjai is csak szűrve hatolnak fülünkbe. Kár, hogy ritkán ajándékozhatjuk meg magunkat ilyen idegvasaló percekkel. Vagy talán lehetne gyakrabban is, ha nagyon akarnánk?
Nem szeretjük magunkat eléggé, mert megfosztjuk magunkat azoktól a pihentető óráktól is, amelyeket megengedhetnénk magunknak. Mert nem olyan fontos az éppen elvégzésre váró munka, hogy el ne lehetne halasztani, el ne lehetne hagyni. Azt hiszem, nagy tévedésben élünk azt illetően, mi a fontos az életünkben, és mi nem, mi tesz boldoggá, és mi nem. A lélek nyugalma az, amire legfőképpen törekedni kellene. Mert miért születünk? Azért, hogy boldogok legyünk. Erről mindig elfeledkezünk. Furcsa mennyországokat képzelünk magunknak, aztán egész életünkben azon dolgozunk, hogy ezt megteremtsük. A végén pedig dolgavégezetlenül meghalunk. Hát érdemes?
Nyáron az ember könnyedebb, nyitottabb. Ezt hozza magával a természet körforgása és a társadalmi szokások összessége is. Nyáron lazítunk, pihenünk, többet mosolygunk, nehéz, téli ruháinkkal együtt gondjaink egy részét is levetjük. Ebből a könnyedségből kellene átmenteni egy keveset – dehogy keveset, jó sokat! – a szűkösebb, azaz hidegebb, borongósabb, keményebb időkre is. Hiszen ezeket sem lehet elkerülni. Csak a szemléletünkön tudunk változtatni, s akkor máris más színben mutatkozik a világ.
