Újrakezdés

Némelyik esemény, közeli hozzátartozó halála, egy válás, betegség, esetleg a munkahely elvesztése alapjaiban rengeti meg életünket. De nem csupán a nagy dolgok zavarják meg az élet csendes folyását – a változások néha apránként, lépésről lépésre következnek be. Egyvalami mégis közös bennük – az az érzés, hogy ez így nem mehet tovább, új úton kell elindulnunk. Másképp kell élnünk, mint eddig. De hogyan?

A változás sokszor váratlanul indul. Az ötvenéves Mónika barátnőmnek hirtelen meghalt az édesanyja. Utána nem sokkal elment az édesapja is. A gyerekei felnőttek, kirepültek a családi fészekből. „Hirtelen semmi sem úgy volt, mint azelőtt. A szüleim halála után sok szabad időm lett, és előtolakodott a gondolat: tulajdonképpen miért élek? A gyerekeknek és a szüleimnek már nincs szükségük rám. Húsz évig másokért éltem, magamról egészen megfeledkeztem” – meséli Mónika. Úgy érezte, újra fel kell fedeznie, kicsoda ő valójában. S ahogy ezen tűnődött, rájött, hogy sok minden, ami eddig élete szerves része volt, már semmire sem jó. 

„Világosan láttam, hogy változtatni kell az életemen, de fogalmam sem volt, mit tegyek, hol kezdjem el. Keressek új foglalatosságokat? Kezdjek el tornázni, járjak futni, változtassak az étrendemen? Mi legyen a férjemhez fűződő kapcsolatommal? Hogyan mondjam meg neki, hogy néhány dolgon változtatni szeretnék? Túl sok volt a kérdés” – mondja barátnőm. Csak egyet tudott biztosan: nem élhet úgy, mint eddig. Mert az lehetetlen.

Az új kezdet

„Minden nap magában hordozza az új kezdet lehetőségét – mondja az életmódvezető. – Az ügyfeleimnek azt szoktam tanácsolni, hogy ne halogassák a dolgot, változtassanak máris. Ez minden életkorra vonatkozik. De azt is tudni kell, hogy erőfeszítés nélkül nem következik be változás.” 

A megkérdezett szakemberek szerint az új kezdetnek több szintje van. „Nagy szerepe van annak, milyen körülmények között született meg az újrakezdés gondolata. Sokat számít, hogy a változtatás vágya magunkból indul-e ki, vagy a környezet hatására. A »nagy reset« (újraindítás) különféle töréspontokhoz kapcsolódhat. Olykor azt érezzük, hogy a jelenlegi állapot egyáltalán nem felel meg nekünk, ugyanakkor nekiindulni is félünk, és foggal-körömmel ragaszkodunk régi szokásainkhoz.

Ha ránk is ez vonatkozik, akkor vizsgáljuk meg, hogy tudat alatt miért kötődünk a megszokott elemekhez annak ellenére, hogy rossz hatással vannak ránk.  

Ne erőltessük

Mivel változtatni nehéz, gyakran valamilyen külső hatás kényszerít bennünket arra, hogy másképpen éljünk. Miért van az, hogy általában a nagy megrázkódtatások, az élettől kapott pofonok lendítenek ki bennünket a régi állapotból, olyan erővel, hogy a változtatás mellett döntünk? Nem lenne jobb, ha összeszednénk a bátorságunkat, és kevésbé fájdalmas módon válnánk meg régi életünktől? 

Többnyire olyan eseményről van szó, amely kihúzza lábunk alól a talajt. Elveszítünk valamit vagy valakit, aki addig központi szerepet játszott az életünkben. Lehet az egy hozzánk közel álló személy, de lehet a munkahely elvesztése vagy más egzisztenciális kérdés is, például hittünk valamiben, ami egyszeriben elveszíti a jelentőségét. Megszűnik a biztonságérzetünk, és hirtelen nem tudjuk, hogyan éljünk tovább” – magyarázza a terapeuta. 

„A nagy megrázkódtatások után megváltozik a világlátásunk, az életszemléletünk, másak lesznek a kapcsolataink. Meginog az egész értékrendünk. Máskor úgy tűnik, magától indul el az átalakulás. A bensőnkben megjelenő változás szép lassan valósággá válik. Éppen ez a fajta folyamat szokott a legtartósabb lenni, nem is kell nagyon igyekeznünk, mert természetesen és fokozatosan következik be” – mondja a pszichológus.

Eddig, és ne tovább!

A munkahely elvesztése felér egy katasztrófával. Hirtelen „senki leszek”, haszontalan, fölösleges. Aki addig menedzser volt, sok beosztottnak parancsolt, elegáns irodája volt, most egyszeriben otthon ül ölbe tett kézzel. A munkanélküliség nemcsak a mindennapi életre van nagy hatással, hanem az önismeretre és az önértékelésre is. Adott esetben elindít egy gondolatsort: ki vagyok én a munkahelyi beosztásomon kívül?

„A teljesítményorientált világban a munka az identitás része lett. És amikor elveszítjük ezt a munkát, előbukkan a kérdés: ki vagyok én tulajdonképpen, ha nem vagyok sikeres menedzser?” – fogalmazza meg az érzést a pszichológus. Ilyen esetben mód nyílik arra, hogy átértékeljük professzionális pályafutásunkat, a munkatempónkat vagy a munka és magánélet közti egyensúlyt.  

„Hasonló a helyzet akkor is, amikor kiderül, hogy egy betegség támadott meg bennünket. A munka váratlan beszüntetése lehetőséget ad rá, hogy felülvizsgáljuk kapcsolatainkat, életcéljainkat. Az is előfordul, hogy rádöbbenünk, eddig háttérbe szorítottuk személyes szükségleteinket – ez megváltoztathatja önmagunkhoz fűződő viszonyunkat is” – vázolja a pszichológus. 

Amikor a gyerekek elköltöznek

Az élet új szakasza kezdődik, amikor megszületnek a gyermekeink, ugyanígy akkor is, amikor elmennek a szülői házból. Ez is olyan időszak, amikor elgondolkodunk azon, kik vagyunk tulajdonképpen, és mit jelent számunkra az új életszakasz. 

„Minden átmeneti időszakban változik az életszemléletünk és önmagunk megítélése. A serdülőkorban ráadásul még testi változások is bekövetkeznek. A szülővé válás idején megváltozik a szerepünk, mert felelősséget kell vállalnunk egy másik személyért. Eközben legtöbbször átértékeljük viszonyunkat a saját szüleinkkel is. Az átmeneti időszakok éppen ezért nagyon fontosak saját azonosságtudatunk alakulását tekintve is” – ecseteli a pszichológus.

A terapeuta is kitér az újraindítási időszak és az identitás válságának kapcsolatára. „Olyan változás jön, amelyik kibillenti az embert az egyensúlyából, és eltart egy ideig, amíg el tudunk igazodni az új körülmények között. Éppen ez az időszak alkalmas rá, hogy változtassunk az életünkön, és megválaszoljuk azokat a kérdéseket, hogy mi lesz most, mivé válok, miért fogok élni. Amikor például meghal valamelyik szerettünk, végiggondolhatjuk, milyen értékekkel gazdagított bennünket, hogyan tudjuk felhasználni ezeket, és hogyan tudjuk majd továbbadni a környezetünknek vagy a társadalomnak.”

A terapeuta szerint is a hozzátartozó halála az egyik legnagyobb megrázkódtatás, amely kihat életünk minden szegmensére. „Közeli személy halála után az élet sose lesz már olyan, mint azelőtt. Ehhez kapcsolódik az a gondolat is, hogy mi sem vagyunk halhatatlanok, s hogy az élet véges. Ilyenkor nemcsak a szeretett személy elvesztésével kell megbirkóznunk, hanem azzal a gondolattal is, hogy egyszer mi is elmegyünk.” 

Valami véget ér…

Egy közeli hozzátartozó halála nemcsak az önértékelésünkre van nagy hatással, hanem egyéb kapcsolatainkra is. „Válás esetén összeomlik a kapcsolatba vetett hit, amelyhez hosszú ideig ragaszkodtunk. Némely esetben inkább az ideált szerettük, amelyet elképzeltünk magunknak, semmint valóságos társunkat. Az illúzió elvesztése fájdalmas. Ugyanakkor lehetőségünk nyílik arra, hogy reálisan lássuk a másikat és magunkat, nem játszunk többé olyan szerepet, amely talán nem is felelt meg nekünk, bár erről nem volt tudomásunk. A kapcsolat felbomlásával a mi régi énünk is eltűnik, és éppen ez ad módot az újrakezdésre” – mondja a terapeuta.

…és valami elkezdődik

Újraindításra nemcsak egy kapcsolat lezárása után kerülhet sor, hanem a kezdetekor is. „A házasságkötés jelentős mérföldkő az emberek életében. Sokak véleménye szerint kár, hogy manapság az esküvést a közvélemény nem tartja fontosnak, mert „az csak egy papír”. Ez nem igaz. Az esküvő nem csak ceremónia, nem csak egy nagy eszem-iszom. Hanem ezzel hozzuk a világ tudomására, hogy mostantól kezdve egy másik élet kezdődik mindkettőnk számára – mondja a pszichológus. – A hasonló átmenetet jelentő rituálék nem csak híradások. Az esküvők, temetések és más ünnepi szertartások azt is jelzik, hogy részei vagyunk egy nagyobb közösségnek. Azt a reményt ébresztik bennünk, hogy nem vagyunk egyedül. A rítusoknak köszönhetően azt érezzük, összetartozunk a többiekkel, aminek alapvető jelentősége van az érzelmi biztonság szempontjából.” 

A biztonságot természetesen nemcsak ez és a körülöttünk élő emberek, valamint saját adottságaink jelentik, hanem a világban működő rend is.

„Például annak tudata, hogy ha megbetegszünk, van támaszt nyújtó egészségügyi rendszerünk. Lelki megnyugvást ad, hogy számíthatunk a segítségre. Bár válsághelyzetben nem mindig látjuk pontosan ezeket a biztonságos pontokat, hosszabb távon azonban tudjuk, hogy léteznek, és támaszkodhatunk rájuk” – mondja a pszichológus.

Soha nem késő

Nehéz időszakokban előfordul, hogy kedvünket veszítjük, és azt gondoljuk, hogy már túl késő átértékelni és újrakezdeni az életünket. Hogy ennek már nincs értelme.

„Ez egy tudat alatti stratégia is lehet, amely véd bennünket a kudarctól, csalódástól, az olyan emberek irigységétől, akiknek a váltás nem sikerült. Másrészt viszont előrelendít bennünket az a gondolat, hogy esetleg elszalasztunk egy lehetőséget. Néha az újrakezdést hatalmas változásnak képzeljük el, egy teljesen új iránynak, 180 fokos fordulatnak. Pedig a változásnak egész kis megjelenési formái is vannak. Amikor a változás a bensőnkben indul el, és az önmagunkkal, másokkal, az élettel, a világgal való kapcsolatunkat érinti. Amikor észrevesszük, hogy túl szigorúak vagyunk magunkhoz, túl sokat várunk el magunktól, nem élünk békében önmagunkkal. Pontosan ez az, amit a való életben újrakezdésnek nevezhetünk” – figyelmeztet a pszichiáter.