Nők, akik írnak és akik olvasnak

A nők régen is írtak, de elsősorban nem ezt várták el tőlük. Pedig egy nőnek is rengeteg közlendője van, és bizony másként látja a világot, mint egy férfi. Miért ír a nő? Elsősorban biztosan azért, amiért a férfi: hogy kifejezze önmagát. (Kiadja magából azt, ami nem akar bent maradni.) Összeállításunkban nőket mutatunk be, akik biztos kézzel tartják a tollat, s akiknek sikeres köteteik is megjelentek már. Milyen az, mikor egy nő ír?

Regényíró nőt már nehezebb volt találni, mint költőt. Nem véletlenül írta Virginia Wolf annak idején, hogy a nőnek leginkább a „saját szoba” hiányzik. A saját szoba, amelynek ajtaját akár napokra magára zárhatja, hogy elmerüljön alkotómunkájában. A nő ezt nem vagy csak nehezen teheti meg, mert közben hívja a gyereke, a férje zokniért kiabál, lefő a húsleves, etc.

Az árnyékok illatát Janković Nóra (Komárom) írta, akinek nevét olvasóink a lapunk hasábjairól ismerhetik.

– Gyerekkorom óta írok. Bár először balerinának készültem, és ettől még nagyim jóslata sem tudott eltántorítani (miszerint belőlem legfeljebb csámpás kacsa lesz). Elvégre mindig kacsából lesz a hattyú! Az iskolával aztán egy teljesen új időszámítás vette kezdetét. Kínlódtam az olvasással, és még többet az írással. Nagyim sorra tépte ki a lapokat a füzetemből, majd elém tett egy újat, és kezdtük elölről a leckeírást. Lehet, hogy örökre így maradt volna, ha harmadik osztályos koromban anyukámtól meg nem kapom a Münchausen báró kalandjait. A könyv szó szerint elvarázsolt! És innen már csak egy lépés volt, hogy megszülessen bennem az érzés: írni akarok. Méghozzá egy regényt!

Orromon egy fél kilós szemüveggel, arcomon a meg nem értett zseni sértődöttségével, padomban az Irgalommal körmölgettem világmegváltó gondolataimat. Az osztálytársaim gyanúsan méregettek, majd elkezdtek Notesznek hívni. Hiába, az írás magányos műfaj.

– Szerencsére ezek az ifjúkori zsengék nem maradtak fenn az utókor számára, mint ahogy azok a cikkek és interjúk sem, amelyeket az iskolaújságba írtam. Aztán jött a nagy szerelem, majd megszülettek a gyermekeim – és mélyre temettem az álmaimat. Ám egyre erősebb volt bennem a hiányérzet. Végre anya vagyok, van családom (amire egész gyerekkoromban vágytam), boldog vagyok, vajon mi hiányzik?! Harmincnégy éves voltam, és a világ legpocsékabb adminisztratív dolgozója, amikor rájöttem: hát az írás. Akkor belevágtam, megírtam életem első interjúját – és hamarosan az Új Nőnél találtam magam. Később a Szerelem Párizsban című nyári történetemmel megnyertem az Ulpius-ház könyvkiadó egyik pályázatát. És akkor döntöttem: női regényt fogok írni. És megírtam egy lektűrt az igazi szerelemről, mely egész életünkön át követ minket, mint az „árnyékok illata”.

Janković Nóra

Ďurica Katarina Somorján született, Nagyszombatban végezte az egyetemet – és a szerelem vitte Budapestre. Férje Feledy Botond külpolitikai szakértő, s nemrégen született meg második gyermekük. Katarina közben befejezte második regényét. Első regénye, a Szökés Egyiptomba nagy sikert aratott, szlovákra is lefordították. A lányok és nők falják, mert tele van kalanddal és érzésekkel, a főhős egy olyan lány, aki akár mi is lehetnénk.

– Újságíró vagyok, évek óta szövegekkel dolgozom – mondja. – Készítettem riportokat a szlovákiai választásokról, interjút Jane Goodallal, tudósítottam a menekültválságról, és népszerűek a facebookos posztjaim is. Utóbbiakat nemegyszer átvették a nagyobb hírportálok. Gyakran járok haza, sőt, havonta egy hetet otthon töltök. Igyekszem nem „kimaradni” vagy „lemaradni” a csallóközi eseményekről. Az egyetem után évekig a pozsonyi kis lakásomban éltem, hol egyedül, hol a húgommal vagy a barátnőimmel.

Dolgoztam hotelben, minisztériumban, a tévénél, hol többet, hol kevesebbet – ám sosem írtam. Csak terveztem, hogy egyszer írni fogok! Minden reggel azt mondtam magamban: Na, ma tényleg írni fogok! Aztán valahogy sosem jött össze.

– Kimentem futni, vagy simán „inspirációt gyűjtöttem”, színházba mentem, és a barátokkal a pozsonyi éjszakába. Biztonság okáért megnyitottam egy Word dokumentumot, és adtam neki egy hangzatos nevet: „Regény”. Pár kósza mondatnál nem jutottam tovább. Pedig mindenem megvolt ahhoz, hogy írjak: sok idő, üres, csendes lakás, kalandos nappalok és éjszakák. Aztán egy fogadáson megismerkedtem a férjemmel, és elmentünk Afrikába. Tanzániába utaztunk, és olyan jól sikerült a kirándulás, hogy utána összeköltöztünk. Azóta megszülettek a gyerekeink, Farkas 3 éves, Kamilla 10 hónapos. Otthon zaj van, zűrzavar, gyerekkacaj, és most bezzeg tudok írni. Fiam oviba jár, kislányom délelőtt másfél órát alszik. Tudom, hogy csak ebben az idősávban tudok dolgozni. Leülök a gép elé, és nincs kecmec! Nem megyek ki egy pohár vízért, csak a munkámra koncentrálok. Nekem ez vált be.

– Mindenki sikeres akar lenni, mindenki bestsellert akar írni, de csak addig, míg rá nem jön, hogy az munkával jár. Minden hobbi- és zugíró az évszázad regényét akarja megírni. Egy sereg ismerősöm „tud egy szuper történetet”, de sosem írt le belőle egy sort sem. 5 x átírni egy bekezdést, 33 x egy mondatot, órákig töprengeni az egyik mellékszereplő motivációján... Na, valahol itt kezdődik. 2013-ban jelent meg az első regényem, Szökés Egyiptomba. A vártnál sokkal jobban fogyott, lefordították szlovákra, és Preč! címmel az Evitapress kiadónál jelent meg. Ha összeadom, hogy hány emberhez jutott el a történetem, beleborzongok. Húazanyja!, jár a fejemben, és hálás vagyok minden egyes olvasómnak, hogy megtisztelt az idejével. Az olvasói leveleket imádom, az összesre válaszolok (ez itt biztatás!).

Ďurica Katarina

A könyv sikere a menedzselésen is múlik!

Ďurica Katarina: – Mindig azt mondogattam: csak készüljek el a kézirattal, aztán már sínen vagyok. Hát nem! Ezután jött a java: a kiadókeresés. „No name” szerzőként, ismerősök híján esélyem sem volt bejutni a nagy magyarországi kiadókhoz. Kitartóan küldözgettem kéziratomat, postán is és e-mailben is, de szerintem „spambe” ment az egész. Aztán végre lett kiadóm, szerződtünk, és azt mondtam, hogy innét már tényleg sínen vagyok. Hát nem!

– A megjelenés után kezdődött csak a kemény munka a regény „promozásával”: újságírókkal jártam kávézgatni, ebédelni, hogy írjanak rólam pár sort. Egyszer egy kisvárosba hívtak, hogy meséljek a regényemről. A termet és a székeket biztosították, de semmi mást. Én kerestem grafikust, aki megtervezte a plakátot. Én nyomtattam ki, és mentem el az akkor másfél éves fiammal fénymásolni a városba. Beszélgetőpartnert is én kerestem, s én szállítottam a helyszínre, mert nem volt autója. Igazi „one man show” volt. Tavasszal érkezik a második regényem a Libri kiadónál, és jól tudom, hogy a munka emberes része még csak ezután következik.

Juhász Anikó (20) Madarról. Anikó civilben számlázási ügyintéző, és fiatal kora ellenére már egy ifjúsági könyv társszerzője. Barátnőjével, a magyarországi Juhász Dórával két évvel ezelőtt jelentették meg az Összetört tükör című regényt.

– Dórival szinte az első pillanattól kezdve az írás volt a központi témánk. Mindig elküldtük egymásnak a munkáinkat, kitárgyaltuk a témáinkat. Végül megihletett Dóri egyik története, amelyik egy ikerpárról szólt, és felhoztam, talán kezdhetnénk vele valamit. Tizenhárom éves voltam akkor, Dóri tizennégy és fél. Négy évig dolgoztunk a regényen. A fő szál ugyanaz maradt: a szeretett ikertestvér utáni gyász. Először nem gondoltunk arra, hogy akár meg is jelentethetnénk, később aztán mégis felkerestük Lacza Gerőt, aki akkor a Madách-Posonium kiadó megbízott főszerkesztője volt. Ő felügyelte a munkánkat. Kritizált, ha kellett, és ha megérdemeltük, akkor megdicsért – meséli Anikó.

Miután megtudták, hogy kiadásra kerülhet a regényük, gőzerővel dolgozni kezdtek rajta.

– Sok mindent átírtunk benne, vagy leegyszerűsítettünk, egyrészt az időszűke miatt, másrészt „megnőttünk”. Ami tizennégy évesen még tetszett, az három év múlva már gyerekesnek tűnt – teszi hozzá. A közös kreatívkodás a világháló segítségével zajlott. Ez néha konfliktusokat szült, sokszor kompromisszumot kellett kötni, vagy elfogadni a másik érveit. Ez főleg a kezdeti időszakra volt jellemző. A főhős a regény végére gyászoló kislányból nővé érik, aki képes kiállni az igazáért, és minden helyzetben feltalálja magát.

– Kihoztuk magunkból a maximumot. Most persze azt érzem, lehetett volna jobb is. Számomra nem is a kész MŰ jelent sokat, hanem az út, amelyet Dórival végigjártunk, míg pontot tettünk a könyv végére – magyarázza Anikó, aki azóta is ír. Van pár regényötlete, egyen dolgozik is, de úgy érzi, még nem sikerült rálelni a saját hangjára. – Ha tehetem, klasszikusokat és kortársakat felváltva olvasok. Abban reménykedem, hogy a füzetemben körmölgetve egyszer csak rádöbbenek: Heuréka, megtaláltam, ez vagyok én!

Juhász Anikó

AZ OLVASÓK

Az Összetört tükör

Sándor Karina (17, Szentpéter, gimnazista). A könyv szerzőjével, Anikóval a gimnáziumban ismerkedtek meg, a Kaktusz iskolaújságnál dolgoztak együtt.

– Anikó könyve rendkívül bonyolult. Lélekábrázolás, szerelem, misztikum, kaland: mind megtalálható benne. Az olvasót folyvást meglepi, stílusa könnyed, csak úgy faltam a könyvet – mondja Karina, aki imád olvasni. Magát könyvmolynak tartja, aki szívesen olvas klasszikusokat, ifjúságit, de akár krimit is.

– A regényben a két testvér közül Olívia meghal, Lily pedig beleroskad elvesztésébe, és teljesen elvágja magát a világtól. Párja, Dany pedig jó szerelmesként elhiszi, hogy Olívia őrangyalként van jelen Lily életében. A nővér álmok segítségével üzen, és próbálja védelmezni testvérét. Nagyon tetszett az a rész, amelyben Lily mégis búcsút tud venni tőle, illetve hogy Dany és Lily szerelmének újrakezdését egy idézet előzi meg: „Pillantásunk nem látta más, mosolyunk nem érthette meg, két szív közt titkos suttogást, két reszketőn kulcsolt kezet” (George Byron). Ahogy Anikó befejezte, annál jobbat nem tudnék kitalálni. 

Balról jobbra: Sándor Karina, Flaska Katalin és Molnár Ildikó

Az Árnyékok illata

Flaska Katalin (végzettségét tekintve magyar–szlovák szakos tanár, Komárom).

– Nem bántam meg, hogy a kezembe fogtam Nóra regényét. A főhős Adél egy kisvárosi tanítónő. A regény másik főszereplője az a bizonyos női látásmód. A hangnem néha drámai, néha ironikus, nem nélkülözi az érzékiséget sem. Felveti a nagy kérdést: mi történik, ha egy nő ledobja magáról az elvárásokból szőtt szemellenzőt, és körülnéz? A titokzatos Férfi álomszerű alakja mindvégig belengi a történetet, ám valósággá csak egy mesékre jellemző fordulattal válik. Szóval, Nóra a „gyarló” férfiakat igazán gyarlónak ábrázolja. Azzal viszont, hogy a nők sem „ússzák meg”, és olykor hús-vér emberként szerepelnek a regényben, végleg belopta magát a szívembe.

Tükröt tart elénk, nők elé, ahogy félénken, meghunyászkodva „bénázunk” a megálmodott boldogság irányába. A könyv nekem tökéletes kikapcsolódást nyújtott.

A Szökés Egyiptomba

Molnár Ildikó Ekecsről. Levélből idézünk, amelyet Katarinának írt:

„Kedves Katarina! Biztos vagyok benne, hogy rengeteg ilyen üzenetet kap, de azért remélem, az enyémet is el fogja olvasni. 15 éves vagyok, és nagyon érdekel a keleti kultúra. Az elmúlt héten megvásároltam a Szökés Egyiptomba című könyvét. 3 nap alatt elolvastam. Fantasztikus, mesés, szórakoztató, tanulságos, empatikus és elgondolkodtató volt. Elismerésre méltó a könyv úgy egészében, ahogy van. Ilyen emberekre van szükség, mint maga. A családom apraja-nagyja magyar ajkú – és nem győzöm, győzzük hangsúlyozni nap mint nap azt, amit Karolina is mindig kihangsúlyoz a regényben, hogy ő szlovákiai magyar. Ha nem is válaszol, csak megnézi a levelemet, nekem már az is megtiszteltetés. Köszönöm az élményt, amit a könyve nyújtott. Tisztelettel: Molnár Ildikó Ekecsről.”