Még a részvényeknél sem mindegy, hogy mi a nevük, mert a nevük meghatározhatja a sorsukat. Érdekes felvetésnek tűnhet, hogy hatása van-e egy részvényár nevének a részvényár alakulására? És van.

A hatvanas évek elején volt a „tronics boom”. Minden cég, amelyik használta a „tron” szót a nevében, irreálisan magasra lett értékelve. A kétezres évek fordulóján ilyen volt a „dotcom” lufi. Vagy: Egy tanulmányban a svájci tőzsde 64 részvényét vizsgálták meg ilyen alapon. A trendi, jobban kiejthető nevű részvények jobban teljesítettek.

nomen-est-omen-kezdo.jpg

Áhim és társai

A gyerekorvos várótermében volt osztálytársammal, Hajnival futok össze. Eleven kisfiút vezetget. Mikor a nevét kérdezem, szemérmesen suttogja:

Áhim.

– No, ezt még nem hallottam – mondom vigyorogva. – Ne aggódj, az én lányomat meg úgy hívják, hogy Maja...

Összenézünk, és jót nevetünk. Pár hét múlva egy újdonsült nagypapával találkozom. Az unoka aranyos – de képzeljem, úgy hívják, hogy Alma! Szegény gyereket egy életen keresztül vásott almának fogják csúfolni! Igyekszem megnyugtatni a nagypapit: nincs semmi gond. Zoénak, Amirának és Tarának (kezdők kedvéért ezek női nevek); valamint Doriánnak, Dáriusznak és Christofernek esze ágában sem lesz gúnyolni a kis Almát. Valószínűleg a szüleink se adtak volna annyi egyforma nevet, ám a Csehszlovák Szocialista Köztársaságban, ahol a vezetékneveinket elszlovákosították, nemigen ajándékozhattak a szülők Kincső vagy Koppány nevet.

Régebben az apa neve a fiúra szállt, az anyáé pedig a lányra. A név érték volt, örökség.  „Nyoma” maradt a birtokleveleken, templomi iratokon, sírköveken. A családnév olyasvalami, mint a szemünk vagy a hajunk színe. A miénk!

Meglehetős zavart okoz a magyar ember fejében, hogy a szlovák helyesírás elszlovákosítja, és kificamítva rögzítik a történelmi magyar neveket (pl.: Pázmaň, Rakoci, Ziči, Vešeléni, Pálfi, lásd Pázmány, Rákóczi, Zichy, Wesselényi, Pálffy). Az 1990-es évek elején született, politikai indíttatású szabályzatmódosítást 7 szlovák nyelvész hagyta jóvá, és a szövegekben a nyelvi lektorok erre hivatkozva átírják a történelmi neveket.

A honfoglaló magyarok a nevet azonosnak tartották a lélekkel. Úgy tartották: a névvel együtt az újszülött a felvonultatott jó tulajdonságokat is megkapja. Olyan nevet adtak a gyermeknek, amely erőt és egészséget sugárzott. Például Üllő = fejedelem, Solt = szultán, Vajk = gazdag; a női nevek közül Nyuszt, Bíbor, Gyöngy, Tükör hódítottak). Ha a gyermek vagy felnőtt nagybeteg lett, úgy próbáltak segíteni rajta, hogy megváltoztatták a nevét. Ezt a szertartást lélekcserének nevezik. Világszerte divatozott ez a szokás. Ha a családban már meghalt egy kisgyermek, az újszülöttnek (hogy elrejtsék őt a rontó erők elől) csúnya nevet adtak: Nemvagy, Nemvaló, Ketüd (másodszülött) vagy Korcs. Hitték, mivelhogy nincs neve a gyereknek, nem lehet őt megrontani. A lélekvándorlás hitének megfelelően az ősök nevei is öröklődtek a családban. Ezért nem volt szabad élő családtag (nagyapa) nevét adni az újszülöttnek.

hirlevel_web_banner_1_416.jpg

Vezetékneveiket őseink hol így, hol úgy használták. Képzeljük csak el, miféle összevisszaság uralkodott a fontos birtokleveleken! Ezt elégelte meg II. József, a kalapos király, aki 1780-tól uralkodott (és különböző összeírásokat, népszámlálásokat végeztetett). Mindenki számára kötelezővé tette a vezetéknevek használatát – és azt is megszabta, hogy egy nevet csak egyféleképpen szabad leírni.

II. József abbéli buzgalmában, hogy az egész országot elnémetesítse, kötelezővé tette, hogy minden zsidó német nevet válasszon magának. Ekkor jöttek létre a tipikus „zsidó” nevek. Például Goldstein, Goldmark (az arany szóból), Grün (Zöld), Roth (Vörös), Weiss (Fehér). Érdekes, hogy kalapos királyunk önszorgalma nem terjedt ki a roma kisebbségre. Kiebrudálta őket a magyar országrészbe a német területekről; elnevezte őket újmagyaroknak, és választhattak maguknak magyar vezetéknevet (Lakatos, Sárközi, Rigó).

Régen a név fontos volt, nem volt mindegy, hogy valakit Szapolyainak vagy Jobbágynak hívnak. A szocializmussal ez eltűnt, szürke massza lettünk, a név már nem volt fontos. Ennek folyamodványa ez a közömbösség és összevisszaság névügyben.

Összhang és elhajlás

A nevek használatában Szlovákiában sokáig nyelvészi kifejezéssel élve onoetatizmus uralkodott. Magyarán az állampolgár személynevének – családnevének, illetve keresztnevének – a nyelvi formája összhangban volt az államszervező etnikum nyelvével. Ha nem volt meg ez az összhang, az állami hatóságok jogosultak voltak az állampolgár nevét – akár beleegyezése nélkül is – megváltoztatni. Így került lágyítójel sok vezetéknévre – Kovácsból egyszer csak Kováč lett, a nő esetében Kováčová. (Ha nem kérünk kivételt, ez még ma is így van.)

A neutrális forma használatával a kilencvenes évektől élhetünk, azaz ha nem szeretnénk, akkor elhagyhatjuk az -ová végződést. Az -ová, vagy -á használatát a szlovák nyelvben a nyelvészek inflexiónak nevezik – ami elhajlást és szóragozást jelent.

nomen-est-omen-belso.jpg

A szlovák nyelv megkülönbözteti a nőnemet a férfinemtől. És nem válogat: nemcsak a hazai személyek nevéhez teszi hozzá az -ová végződést, hanem a külföldi hírességek nevéhez is odabiggyeszti. Így lesz szlovák szövegkörnyezetben Sandra Bullock amerikai színésznőből Sandra Bullocková. Szegény őseink nem jószántukból váltak meg gyönyörű neveiktől, hanem mert a római egyház betiltotta azokat, mondván, hogy a „pogány” nevek rontást hozhatnak viselőjükre. A nyugati szentek nevei közül kellett válogatni. Körülbelül a 13. századig mindenki azt a nevet viselte, amit a keresztelésnél kapott – a vezetéknév ritka volt. Elterjedésük fokozatosan történt a 14 -16. században, a megkülönböztetés végett. Használatuk inkább a nemesekre volt jellemző. Kialakulásuk négyféleképpen történt:

  • -fi, -fia képző hozzáadással, pl.: Péterffi, Pálfy, Abafi
  • Helynévhez kötve az -i képzővel, pl.: Vághy, Gömöri, Zrínyi, Hunyadi, Falussy
  • Nem nemeseknél és inkább később mesterséghez kötve, pl: Szabó, Varga, Molnár
  • Tulajdonsághoz kötve, pl.: Balog, Fekete, Sánta, Szép.
Varga Klára
Cookies