A világ nyílik, mi nem tudunk kinyílni. Csiripelnek körülöttünk a madarak, harsog a zöld, a stégen vár a pad.
Tudjuk, hogy mit kéne érezni, szevasz tavasz! – mi mégsem érezzük. Fásultak vagyunk. Nem voltunk betegek, mégis elkapott bennünket a vírus.
(A kép a tőkési Duna-ágban készült. Fotó: Dömötör Ede)
Háy János:
AZ EMBER CSAK
Az ember csak jön, megy,
nem is tudja miért,
valaha cél volt,
s most nem érti, akkor
a cél mit ért.
Minden céltalan semmiség,
minden céltalan, jön,
megy a semmiért.
Vetődik partnak, mint a víz,
s aztán a mederbe visszatér.
Hullám volt,
egynek látszott,
s most nem látom,
csak nézem a tó vizét.
Elcsenni szép képet,
jó levegőt, a szem,
s a tüdő megdicsér.
Nézni a napot, úr-
isten mennyi fény.
Nyitni ablakot, a világ,
tényleg ennyire szép.
És tovább jönni és menni,
bár ahogyan tegnap,
ma sincsen miért.
Az ember csak jön, megy
és nézi a tó vizét.
