Nagyító alatt az öregotthonok. Ott tartunk, hogy lassan fél Szlovákia ausztriai időseket gondoz, míg nálunk az idősek ellátatlanok. Vagyis nincs válasz a kérdésre: mi legyen a magatehetetlen idős emberekkel?
A jelenkor egyik legnagyobb problémájáról, az öregkorról, az idős emberek, elsősorban a zavarodott elmeállapotú idősek ellátásáról beszélgetünk Tanka Andrea szociálpedagógussal (Érsekújvár), aki ezt mondja magáról: „Tizenöt éve dolgozom öregotthonban. Megtaláltam a helyemet. Olyan dolgokat látok át és tudok, amelyeket máshol nem volna alkalmam megtapasztalni. Sok mindent megtanultam, leteszteltem és megértettem. Sokszor akartam menekülni, amikor elfogott a letargia, de szeretem a munkámat. Ma már tudom, hosszú távon nem lehet ezt csinálni. Lehet, hogy változtatni fogok.”
(© Herbert Badham)
A pszichogeriátria
Régen az emberek nem értek meg olyan magas életkort, mint manapság. Mai jelenség, hogy a születések száma csökken, az életkor pedig nő. Ha egy társadalom öregszik, mindenképp szükség van nemcsak pszichiátriai intézményekre, hanem pszichogeriátriára is. A pszichogeriátria három pilléren nyugszik: ez az idősek kezelése, gondozása és a betegek orvosi, gyógyszeres ellátása. Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) már évekkel ezelőtt kidolgozott egy időskori lelki egészségkárosodásról szóló tanulmányt, amelyben specifikálták, hogy az orvostudomány melyik ágazatának kellene ezzel foglalkoznia. Ez a tanulmány a 65 év feletti embereket vizsgálta. A mai helyzet az, hogy sok Alzheimer-kórt diagnosztizálnak már ötven-egynéhány éveseknél is. Ugyanakkor az idősek kezelése óriási üzlet, erről sem szabad megfeledkezni.
A demencia, avagy a szellemi képességek visszafordíthatatlan hanyatlása
Orvosi szakszóval az elbutulásnak jól felismerhető tünetei vannak. Zavartság, az adatismeret zavara – a beteg korábban szerzett egy bizonyos tudást, de azt már képtelen használni. Magatartási zavarok – nem tud a helyzetnek megfelelően viselkedni. A magatartási szabályozás zavara – feledékenység, felfogásbeli nehezítettség, a gondolkodás minőségének romlása, absztrahálási képtelenség. A tér- és időbeli tájékozódás zavara – az eligazodás nehezítettsége a földrajzi térben, saját magán és más személyeken. Az összetett gondolkodás, a logika, a következtetés zavara – a beteg nem érti, ami körülötte történik, képtelen felfogni a változást.
A demencia okai
A demenciának (a magyar szaknyelv erre az elbutulás kifejezést használja) három fontos megjelenési formája van: az Alzheimer-kór (a betegek 50-60 százaléka), az érrendszeri eredetű demenciák (agyvérzés, szélütés utáni állapot – 20-30 százalék), a maradék 10 százalék pedig az alkohol és fertőzések, balesetek okozta állapotok. A legnagyobb gond az, hogy a hozzátartozók sokszor későn viszik orvoshoz a beteget, mégpedig azért, mert az öregedéssel bizonyos változások is együtt járnak, amit a hozzátartozók természetesnek tartanak. Ilyen például a feledékenység. De tudni kell, hogy ezek az állapotok nem járnak együtt automatikusan az öregedéssel, hiszen találkozunk olyan nyolcvan év feletti emberekkel, akik remekül emlékeznek mindenre, képesek naponta valami újat hozni. De ez a ritkább.
Ma több a stressz, sok a kihívás, és a szüntelen leterheltség, a regeneráció hiánya miatt az emberek gyorsan kiégnek. Ezért az elmeállapot kopása, romlása hamarabb jelentkezik. Attól is sok függ persze, hogy milyen géneket örököltünk.
Az első lépések
Ha a hozzátartozó elviszi a család öregét a körzeti orvoshoz, az is gyakran rámondja, hogy öregkori demencia, és beutalja a beteget ideggyógyászhoz vagy pszichiáterhez. Ez az a két szakágazat, amely diagnosztizálja a betegséget, és megállapítja, hogy a beteg melyik szakaszában van a betegségnek. Fontos momentum, hogy időben kapjuk el a betegséget. Ne vegyük természetesnek, hogy van „jóindulatú” feledékenység. Nem szabad elnézőnek lenni. Ez a legnagyobb hiba. Mert ha időben elkezdődik a kezelés, gyógyszerekkel, pszichoterápiával stabilizálni lehet az állapotot, a beteg tartani tudja meglévő képességeit.
A feledékenység pszichológiai funkció. A gyerek is felejt. Öregkorban teljesen más feledékenységről van szó. A beteg ember fontos dolgokat felejt el. Az időskori demencia inkább paranoiás tünetekkel szokott kezdődni, például olyasmivel, hogy a beteg megjegyzi, valaki járt itt, járnak ide valakik, elvitték ezt meg ezt... Beleéli magát, hogy járt nála valaki (nem létező dolgot fogad el létezőnek). Az már későbbi szakasz, hogy a beteg elfelejti, hol van, nem talál haza, elfelejti a gyereke nevét – ez súlyos formája a betegségnek. Sokat ront a beteg állapotán a veszteség, ha meghal egy közelállója. Ez nagyban fokozza a lelki traumát, és a beteg állapotának romlását idézi elő. Az elmeállapotot általában rontják a különféle csapások.
Otthon vagy intézetben?
Ma az idősek szempontjából áldatlan a helyzet. Régen a nők a háztartást vezették, nem voltak állásban, tehát ha a nagymama megbetegedett, gondoskodni tudtak róla. Manapság ez nagyon ritka, mert általános a kétkeresős családmodell. A negyvenes-ötvenes nők munkába járnak, reggel elmennek hazulról, este térnek haza. Arról nem is szólva, hogy a beteggondozás nehéz feladat, s profizmust igényelne. Sajnos, a nyugdíjkorhatár is megemelkedett (a nők esetében 62 év). Fájdalmas döntést kell hozni a családnak. A szellemi leépülés összetett probléma. A szellemileg leépült emberhez állandó felügyelet kell. Vannak szakképzett, fizetett gondozónők, akik el tudják látni az idős embert, de ezt kevés család engedheti meg magának (s ha meg is engedhetné, az örökséget sokszor nem így akarja „elkótyavetyélni”). Marad az intézet. Ez is megoldás, de azzal számolni kell, hogy jönnek az adaptációs gondok. Magyarán: öreg fát nehéz átültetni.
Hogyan válasszuk ki az otthont, ahol a beteget elhelyezzük?
Elöljáróban szögezzük le, hogy nem létezik jó otthon. Az idős, beteg ember soha nem fogja elfogadni azt, hogy idegen helyen kell élnie. Az idős ember semmi újat nem akar. Neki a saját ágya, a saját szekrénye kell! Megyei hatáskörű és községi hatáskörű intézmények közül választhatunk. A beteg, agykárosodott embernek olyan otthont keressünk, amely megfelel neki is, és a családjának is. Amikor otthont választunk, nagyon fontos figyelni arra, mit kínál az otthon. Az otthonok kínálatát és működését a 448/2008-as számú törvény szabályozza, amely részletesen meghatározza az ellátást, a nyújtott szaktevékenységet. Tudni kell, hogy a törvény sok variációt kínál. Az intézményekben nagyon hangsúlyosan jelen van a szociális munka is, a terápiák és az egészséggondozás is.
Az elhelyezés menete
Amikor a demencia gyanúja felmerül, a családtag elmegy a háziorvoshoz, aki felállítja a diagnózist. Ha demenciát állapít meg, megbeszéli a családtaggal, hogy gondozót fogadnak-e, vagy az intézet mellett döntenek. Ez utóbbi esetben elindítja az elhelyezés folyamatát. A családtag első feladata az, hogy az internetről megszerzi a szükséges űrlapokat, majd azokat az orvos kitölti. Amikor ez elkészült, a kérvényt benyújtja a megyéhez. (A község csak akkor foglalkozik az esettel, ha a beteg a gondozói szolgálat vagy a községi napközi otthon szolgáltatásait veszi igénybe.)
A megyei hivatal felülvizsgáló orvosa a háziorvos vagy a kezelőorvos véleményét alapul véve a megyei hivatal szociális dolgozójával együtt meghatározza, hogy az idős, beteg ember melyik intézményben kaphat elhelyezést (szociális és egészségügyi szakvélemény). Az ő diagnózisuk alapján kategorizálják a beteget. A hozzátartozó ezt a döntést kapja kézhez a megyétől. Ezután a család elkezdi keresni a megfelelő intézményt. Ekkor már általában tudják, hová akarják elhelyezni a beteget. A konkrét intézet és a család a belépéskor szerződést köt a szolgáltatásokról.
A nyújtott szolgáltatások ára, ami magába foglalja az elhelyezést, az étkezést, a tisztálkodást, a használati tárgyak rendben tartásának stb. költségeit, állami intézményben 300-400 euró között van. A megye hatáskörébe tartozó intézmények ellátási tarifáját a megye határozza meg. A magánintézmények másképpen működnek.
Hol legyen az intézmény
Helyben? Akkor a választási lehetőségek leszűkülnek. Ennek ellenére mindenki azt szeretné, ha hozzátartozója minél közelebb lenne hozzá, mert gyakrabban tudja látogatni. Jobb ennél az a szempont, hogy melyik intézmény a legjobb a beteg számára. Tudni kell, hogy azok a jó otthonok, amelyek a gyógyszeres, a szociális és a perszonális szolgáltatást is nyújtani tudják. A gyógyszerezés nagy gond az otthonokban. A lelki és elmebetegségeket másképp kell gyógyítani időskorban, mint fiatalkorban. Ezért lenne nagyon fontos, hogy az előzőekben említett pszichogeriátriai diagnosztizálás megtörténjen. A hozzátartozóknak ezért azt ajánlom, hogy vigyék el a beteget a bazini, a pozsonypüspöki vagy a pozsonyi egyetemi kórházba vagy a hronovcei kórházba, ahol van pszichogeriátriai rendelő. Ez azért fontos, mert a rosszul meghatározott diagnózis miatt a betegek fölöslegesen kapnak orvosságokat, bódítókat. Az említett kórházakban az orvosok a bent fekvő beteget figyelni tudják.
Az ambulánsan előírt gyógyszerek hatását az orvos nem tudja ellenőrizni. Nagyon fontos megtalálni a helyes, személyre szabott adagolást, hiszen a gyógyszerekre minden ember szervezete másképpen reagál. Fontos megállapítani a problémás napszakokat, mikor van delírium, depresszív állapot, mikor jelentkeznek erősebben a lelki zavarok. Ezt nem lehet általánosítani, de aki egész nap együtt van a beteggel, ki tudja tapasztalni. A fenti intézmények be tudják állítani a gyógyszeradagolást. Ha a beteg kísérőlevéllel kerül intézménybe, akkor jobban el tudják látni. Az öregotthonokban az ápolószemélyzet nincs felkészülve a különféle lelki-szellemi betegségek személyre szabott ellátására. Általában nem ismerik az időskori lelki betegségeket, ezáltal nincs is személyre szabott ápolás. Ezért véleményem szerint azok a betegek szerencsésebbek, akiknek jól beállított terápiájuk van.
(© Charlotte Harris)
Az első benyomás
Az intézmény megválasztásakor a hozzátartozóknak körültekintőnek kell lenniük. Vannak kiabáló jelek, amelyek óvatosságra intenek. Például: hogyan veszik fel a beteget, hogyan készítik el az anamnézist. Nem jó, ha csak azt kérdezik, milyen gyógyszereket szed a beteg, meg hogy elhozták-e a gyógyszerek listáját, mert akkor csak annyi fog történni, hogy a betegnek reggel, délben és este automatikusan beadják a gyógyszereket. Hiba, ha a családot nem ismertetik össze az intézet topmenedzsmentjével, ha nincs kijelölve konkrét személy, akivel a család a mindennemű kommunikációt lebonyolíthatja, ha nem kínálja fel az intézmény, hogy a család továbbra is aktív részese lehet a beteg életének (nyitott napok, „örülni fogunk, ha továbbra is szoros kapcsolatot tartanak fenn az ápolttal, hiszen továbbra is az önök hozzátartozója, életük része, függetlenül attól, hogy jelen vannak a demencia jelei”).
Intő jel, ha az intézmény nem konzultál, nem tartja a kapcsolatot a családdal. A közös megbeszélések nagyon hasznosak, mert az ápolószemélyzet megismeri a beteg családi hátterét. Ezek a beszélgetések azért is nagyon fontosak, hogy a családtagok kiadhassák magukból a fájdalmat, hiszen a család is szenved az idős ember betegségétől és attól, hogy el van szakítva tőle. Nagyon nagy baj, ha nincs pszichiáter, aki rendszeresen vizitel az otthonban, ha nincsenek aktív, időskort támogató programok. Meg kell nézni, ki vezeti ezeket a programokat, személyre szólóak-e vagy csoportosak, építő jellegűek-e, vagy csak ki vannak pipálva.
Fontos megkérdezni, hogy egy alkalmazottra hány személy jut, rugalmas-e az étkezés bebiztosítása, magas-e az elhalálozási index, védekeznek-e a fertőző környezettel szemben. Ha rossz vagy kellemetlen a hozzátartozók első benyomása az intézményben, akkor nincsenek jó helyen. Mást kell keresni.
Javulás várható?
Jó esetben az intézménynek van elképzelése a betegápolásról, s ez az elképzelés összhangban van a család, a beteg és a társadalom elvárásaival. Vannak céljaik, vannak elképzeléseik, nem szegregálnak, hanem integrálnak. Sok esetben a szegregálást választják, mert könnyebben tudnak dolgozni a beteggel. A megye általában városokba, nagyvárosokba teszi az államilag fenntartott öregotthonokat. A községekben általában magánintézmények vannak.
Az öregség óriási társadalmi probléma, amelyre az iskolában kellene kezdeni a gyerekek felkészítését. Szemléletváltásra lenne szükség, hogy az öreg ne csak egy csomag legyen, amit valahol el kell helyezni. Ma az otthonok túlnyomó részében nincsenek teljesítve az alapvető követelmények. A különböző diagnózisú betegek össze vannak keverve, nincs alapvető higiénia, szociális törődés. Csak semmitmondó arckifejezésű, öreg betegek vannak. Az lenne a cél, hogy adjunk értelmet az otthonokban élő emberek életének is.
