Barátnőt keresek „Középkorú" jeligével! Húszévesen könnyű barátnőt találni. Negyvenévesen viszont előbb találunk pasit, mint barátnőt. De azért nem lehetetlen. Hogyan segíthet a keresésben egy piros kalap? Állítólag azok a nők, akik piros kalapot viselnek, könnyebben megbirkóznak a lelki és egyéb válságaikkal. De vegyük csak sorjában.

Gyerekeink negyedikesek voltak, a város másik végén találkoztunk, az osztálytársuk születésnapi buliján. A nő rám nézett, és várta, hogy egyetértsek vele. „A gyerek születésnapja mindig nehéz téma. Megjelennek a szülők is, akik soha nem veszik észre, mikor kell felállni és elmenni, igaz?” – néz körül, és iszik egy kortyot a kávéjából. Az arcát vizsgálva eszembe jut, hogy biztosan társaságra van szüksége, és ennek érdekében lépéseket is hajlandó tenni. Azt is éreztem, hogy ez az alig negyvenes, fürgének látszó szőkeség egyedül van. Elég volt egy pillanat, hogy rájöjjek: ő is barátnőket keres, akárcsak én.

piros-kalapos-nok-kezdo.jpg
A Piros Kalapok Társasága! Vagy harminc éve alakult meg ez a társaság. Közel egymillió ötven év feletti tagja van, mindannyian nők, akik rendre azzal a céllal gyűlnek össze, hogy megünnepeljék ezt a „hibbant világot”.

Egy tanulmány kimutatta, hogy ezek a vidám – és sokak szerint kelekótya – piros kalapos összejövetelek segítenek a nőknek átvészelni az érett kor nehézségeit. Lehet, hogy a piros kalapos bohóckodás nem való minden nőnek, de mutatja, hogy a barátság érett korban is fontos, és felettébb inspiráló lehet. És igenis, nem kell szégyellni, hogy érettebb korban keresünk barátnőt! Hisz a régiek útközben lemorzsolódnak, emellett a világjárvány is megtizedelte az emberi kapcsolatokat.

„Ne keressen tovább! Én is szeretnék egy jó barátnőt!” És ahogy kiejtettem a számon ezt a mondatot, rádöbbentem, hogy igazat mondok. Két barátkozásra „kiéhezett", az életközép küszöbén álló asszony összejön a gyerekeiknek szervezett születésnapi bulin...

Barátsággal a boldogság felé

Egy 2021 januárjában született nagy nemzetközi tudományos vizsgálatból – melyet 99 ország részvételével a Kolumbiai és a Michigani Egyetem pszichológusai készítettek – kiderült, hogy a barátság főleg a nők értékrendjében áll az első helyen. A barátok különféle szükségleteket elégítenek ki az életünkben: a szegényebb országokban támogatást nyújtanak (megosztjuk egymással azt, amink van), a gazdagabb országokban pedig pozitív érzelmeket adnak (kiöntjük egymásnak a lelkünket, együtt örülünk, együtt nevetünk).

A tanulmány legfontosabb megállapítása pedig az volt, hogy egy barát nemcsak „ráadás” az életünkben, hanem kifejezetten kulcsszereplő.   

Az amerikai és kanadai kutatók figyelme pár éve a Red Hat Society (Piros Kalapok Társasága) felé fordult. Ez a nemzetközi társaságnak közel egymillió ötven év feletti tagja van – mindannyian nők – a világ harminc országából, akik rendre azzal a céllal gyűlnek össze, hogy megünnepeljék ezt a „hibbant világot”. Egy, a Cambridge University Press kiadóban megjelentetett tanulmány kimutatta, hogy ezek a vidám és sokak szerint kelekótya összejövetelek igenis segítenek a nőknek átvészelni az érett kor nehézségeit.

S hogy melyek ezek a válságok, amelyekkel minden negyven éven felüli nőnek szembe kell néznie? Hát például: faképnél hagyhatják őket egy fiatalabb nőért. Nagy gond még az üresfészek-szindróma: hamarosan kirepülnek a gyerekek, a nők pedig nem tudnak kivel törődni többé, nem tudják kiélni a gondoskodó ösztöneiket. Vagy épp azért bánkódnak, mert unatkoznak. A piros kalapos bohóckodás nem való minden nőnek, de mutatja, hogy a barátkozás érett korban is természetes és kívánatos dolog.

elofizetes_uj_no_370.png

Mint az első randin!

Az újonnan megismert, szókimondó „barátnőmmel" a beszélgetés kezdettől fogva kellemes légkörben zajlott – kései barátkozás, extrákkal. Közeledni kezdtünk egymáshoz. Nem kellett sietni: már elég sokat éltünk ahhoz, hogy ne legyenek nagy elvárásaink egymással szemben. Megbeszéltük a második találkozót. Egy kicsit szorongtam, hogy mit vegyek fel, hogy leendő barátnőmnek a legjobb oldalamat mutassam... Sok ember azt hiszi, hogy idősebb korban nehéz barátot találni – sok minden útját állja, például az otthoni kötelességek, amelyek miatt meggondoljuk, hogy kire pazaroljuk az időnket.

A valóságban ez nem így van! Nincs jobb kor az ismerkedésre, mint a negyvenedik életév. Még bizonytalanok vagyunk magunkban, ám mégis örülünk, hogy el tudjuk kerülni a nagyobb buktatókat. A gyerekek ismerkedésében ugyanis gyakori, hogy védtelenül vetik bele magukat az új barátságokba. Utána pedig mérhetetlen fájdalmat jelent számukra, mikor a barátjuk elárulja őket. Mert egy barát elvesztése is gyásszal jár. „Örök harag..." A felnőtt azonban már számol ezekkel az érzelmi megrázkódtatásokkal, már nincs rajta rózsaszín szemüveg.

„Te szeretsz reggel tovább aludni, igaz?” – kérdezte újdonsült barátnőm az első találkozásunkkor. S ezzel kezdetét vette egy kérdésfolyam: Zizi nem azt akarta megtudni, hogy kiféle-miféle vagyok, inkább afelé tapogatódzott, hogy nem vagyok-e „szaranya", aki reggel lustaságból nem kíséri el a gyerekét az iskolába... „A gyereked túl önálló, ugye? És a férjed valami vállalkozó? Tehetősnek néztek ki...”

A rossz szájíz csak azért maradt meg, mert mindjárt az elevenemre tapintott. Egyik gyerekemet sem kísérgettem az iskolába, mert azon a véleményen vagyok, hogy önállóságot kell tanulniuk. Ennél rosszabb nem történt. Azután már csak egy kérdés maradt: „Akarsz velem barátkozni?”

A járvány hónapjai, amikor csak nagy lelkifurdalással álltunk le beszélgetni ismerőseinkkel, rokonainkkal, már ha egyáltalán szóba mertünk állni velük, mély nyomot hagyott a lelkünkben. Az Ukrajnában kitört háború megint más irányba terelte a gondolatainkat, még nagyobb gödörbe nézünk bele...

A felmérések szerint a Covid–19 előtti időszakban az európai lakosságnak mindössze 16 százaléka küszködött lelki problémákkal, ma viszont már több mint 30 százaléka! Megháromszorozódott az öngyilkossági kísérletek száma, és a depressziók előfordulása is megkétszereződött. A kutatások kimutatják, hogy elsőképp a félelem – és a társas kapcsolatok hiánya a felelős ezért az áldatlan helyzetért. Számos tudományos munka mutatott rá, hogy a barátságnak nagy szerepe van az emberek testi és lelki egészségének a megőrzésében.

Varga Klára
Kapcsolódó írásunk 
Cookies