Úgy vágyunk a tökéletes karácsonyra! Pedig a karácsony pont attól tökéletes, hogy tökéletlen pillanatokból áll össze...
Gondosan tervezgetünk, nézegetünk. Kigondolunk, elképzelünk, szorgoskodunk. Kell a lelkünknek, hogy odategyük magunkat, mert hisszük, hogy csak így születhet meg a csoda. S ez így van rendjén: mert mikor, ha nem karácsonykor? Egyszer egy évben a világ zajából annyit engedünk közel magunkhoz, amennyit elbírunk. Amennyi a javunkra válik. Dönthetünk úgy, hogy nem járjuk be ezerszer a karácsonyi díszben pompázó üzleteket. Nem kötelező éjjel-nappal karácsonyi dalokat hallgatni, vagy szívhez szóló, megható filmeket nézni. A karácsonyi finomságokat sem kell kilószámra gyártani.
Ha nekünk az a tökéletes karácsony, hogy végigtársasjátékozzuk az ünnepeket forralt bor és sós ropi kíséretében, akkor tegyük azt. Nem vagyunk egyformák, s ez így van jól. Hiszen a szeretetet ünnepeljük ilyenkor, ami szeret és elfogad minden embert. Olyannak, amilyen. Ha mégis úgy érezzük, hogy eljött a mi időnk, vessük bele magunkat a karácsony közepébe – a mi tökéletes karácsonyunkba. A jutalom nem marad el: megéri a csillogó gyerektekintetekért.
Száll a porcukor, mint ezer hópihe, víg táncot jár, miközben gyermekeink a belehempergetik a csokigolyókat. A közös családi mézeskalácssütés szintúgy kihagyhatatlan, még ha sok takarítással is jár, mert ragad utána a konyhapult. A karácsonyi élményekre olyan szüksége van a világnak, mint éhezőnek a falat kenyérre. Ebből tud meríteni a gyermek, ha messzire kerül a szülői háztól. Azok az illatok! – gondol majd vissza ezekre a pillanatokra sok évtized múlva. Dekorációgyártás közben ragasztópisztollyal összeragasztani a papírt, a kezünket, az asztalt, vagyis mindent lent és fent: ez is hozzátartozik az ünnep tökéletlenségéhez. Fenyőfát állványba faragni, a fűrészt idén sem találni: jó az úgy! Egy év múlva legalább majd lesz min kacagni, lesz mit mesélni.
Van teendő bőven: betlehemet kirakni a könyvespolcra, Máriát, kis Jézust megigazítani, báránykákat glédába állítani, karácsonyfát feldíszíteni, mécseseket, gyertyákat kirakni az asztalra, ablakpárkányra. Fényesen szép az ünnep, hiszen karácsonykor születik meg a fény. A gyertyák világítják meg a legszebben a kipirult arcocskákat.
S ez az igazi ajándék: a sok közösen töltött pillanat, perc és óra. Mert az időnk, bármennyire valószínűtlen is, de véges. Mire szentestén csenget a Jézuska, minden a helyére kerül. A finomságok ott sorakoznak a tálcán, a mézeskalács és a gesztenyegolyók a lerakóasztalkán várakoznak a többi finomsággal egyetemben, hogy felkerüljenek az ünnepi asztalra. A csillogó karácsonyfa időben kihúzza magát, kár izgulni, mert a végén a padló is felmosódik, a konyhapult is letörlődik, a vacsora is feltálalódik...
A dobozok megbújnak a kamrában, az ünnepi ruhák élre vasalva várják, hogy részt vegyenek a családi ünneplésen. Csengő csendül, angyal száll, itt a Jézuska, s a karácsonyfa alatt ott a temérdek ajándék. A gyerekek boldogan ugrándoznak, s a család közösen énekel: Mennyből az angyal...
Ilyen a tökéletes karácsony. Túlságosan idilli a kép? Meglehet. Tulajdonképpen nem is ez a fontos az ünnepekben. A lényeg a szívünkben van. Úgy hívják, hogy szeretet. (Amiben benne foglaltatik az utálatos nagynéni, a rosszalkodó, kevésbé tökéletes kamasz rokon is, de mi vagyunk egymásnak, s most együtt állunk a fényben.)
Mindig van egy még tökéletesebb karácsony, még csillogóbb fa, boldogabb család, gusztusosabb halászlé, mint a miénk. A karácsony nem attól lesz tökéletes, hogy nincs porcica a sarokban, és hatféle sütemény vár az asztalon. Hanem attól, hogy együtt vagyunk mi, kevésbé tökéletes családtagok.
