A Társulat című tehetségkutató verseny célja az István, a király jubileumi előadás szereplőinek összeválogatása. Ami számunkra fontos: a legjobb nyolc férfi között ott versenyzik két felvidéki fiatal, a gútai Vadkerti Imre és a nagyszarvai, jelenleg Budapesten élő Derzsi György is.
Van-e olyan közöttünk, aki ne ismerné Frank Júlia nevét? Szakácskönyvei háziasszonyok generációinak mutattak és mutatnak utat a főzés tudományának útvesztőjében, vágnak rendet a konyhai praktikák sorában.
A fa természetes, meleg, emberközeli, ezért kedvelik a vevők, de elsősorban a szakember, aki naponta örömmel fogja kezébe ezt a nemes alapanyagot. Puksa Zsolttal (Léva) beszélgettünk szeretett szakmájáról.
Nem véletlen, hogy a nővérkék – nők. A betegápolásban ugyanis odaadásra van szükség, s ebből több jutott a nőknek. A nők, a nővérkék áldozatot is hoznak – innen elvesznek, oda odaraknak –, szüntelenül egyensúlyoznak a családjuk és a munkahelyük között.
Mi a jellemző a jelenkori hazai építészetre, és milyenek az elvárások? Erről beszélgettünk négy kiváló építésszel, akiket magasan jegyeznek a szakmájukban.
A hetvenkét éves Judi Denchnek nincs miért szomorkodnia. Élete folyamán hazavihette az Oscar-szobrot, évtizedek óta Anglia egyik legsikeresebb színpadi színésznője. Pillantsunk bele az életébe!
Berecz András mesemondó, az Ökrös és Egyszólam együttesek énekese októberben töltötte be 50. születésnapját. A rangos eseményt barátai és rajongói körében ünnepelte: a Művészetek Palotájában adott vidám koncerttel.