Útinaplónkban szerkesztőségünk tagjai a leghamarabb vagy éppen leggyorsabban elérhető úti céljaikat mutatják be, szálláslistával. Kövessenek bennünket, vagy épp utánozzanak. Így utazunk mi a nyáron!

Balatonfüred szerkesztőink zömének szívügye – úgy ismerem a Jókai-villa berendezését, mint a tenyeremet, a Szívkórház előtti téren pedig mindig Tagoréra, az indiai költőre gondolok, akit itt kezeltek, és a lenti sétányt róla nevezték el. A Vaszary-villának évek óta minden kiállítását megnézem, itt figyeltem fel a kiváló magyar festőkre – Vaszary János azóta is a kedvencem. Szerintem jobban megfestette a Riviérát, mint a franciák, a Balatonról nem is beszélve. Füred más, mint a bulizós, harsány Siófok, lassú és nagyvilági: épp ezért szeretjük.

vaszary-janos-kirandulas.jpg

OLLÁRY ILDIKÓ KEDVENCE BALATONFÜRED

Kevés olyan hely van ma Magyarországon, ahol az ember annyira átélheti a nagypolgári életérzést, mint Balatonfüreden. A reformkori városközpontot nagyvonalúan felújították, a domboldalból tucatszám kinövő reformkori villák és kúriák éles ellenpólusát képezik a Tagore-sétány nyüzsgő forgatagának. Talán éppen ezek a kontrasztok adnak különleges rezgést az északi part fővárosának.

Füred számomra mindent megtestesít, amit a nyárban szeretek. Eszembe jutnak róla a hosszú vízparti séták, a hajókázások, az ínyenc fogások, a borkóstolók és a nagy beszélgetések – nem csoda hát, hogy újra és újra visszavágyom. Kedvenc panorámám a Karolina kávéház teraszáról nyílik, ahol nemcsak az elénk terülő kékségen, de a jachtklub hajóin is legeltethetjük a szemünket. A másik favoritom pedig a Kedves Cukrászda, amelynek a brunchkínálatát Füreden járva bűn nem kipróbálni.

Ha az ember halmozná az élvezeteket, s mindeközben egy kis wellnessre is vágyik: nekünk a Flamingó Hotel eddig minden évszakban bevált. Az apartmanok közül pedig a Pastel Guesthouse-szal vannak hasonlóan pozitív tapasztalataink, amely ugyan a parttól negyedórányi sétára található, ám vintage stílusú berendezésével ékszerdoboznak számít a város szívében.

balatonfured.jpg

M. ANDO KRISZTINA ADMONTOT AJÁNLJA

Motorral süvítünk!

Többször jártunk már Ausztriában. Sok mesebeli tájat, hegyet, szurdokot, vízesést – de macskaköves utcát is végigjártunk. Megcsodáltuk a régi házakat, végigettük a vidéki vendéglők (a Gasthofok) ízletes ételeit. A panziók és az olcsóbb kempingszállások mind, egytől egyig kifogástalanok voltak. A legtöbbször tükörsima aszfalton robogtunk, ami fontos szempont egy motoros túránál. Ajánlom Annaberget, Mariazellt, Hallstattot, Grossglocknert, Heiligenblutot, Timmelsjochot, Söldent… Mégis Admont a legkedvesebb a szívemnek, mert ez Stájerország gyöngyszeme (és egyben legrégebbi települése).

Igazi mezővároska – de kultúrája sem akármilyen, 80 ezer kötetével itt található a világ legnagyobb kolostorkönyvtára. Admontnak magyar vonatkozása is van. Itt élt apácaként, elfeledve Zsófia magyar hercegnő, miután olyan megalázóan bántak vele a német-római császár udvarában. (A császárfi jegyese volt, de a németek a magyarokat műveletlen fajankóknak tartották, aminek a hercegnő itta meg a levét.) A bencés kolostor csodás parkjában egy pihentető tavacska is található. Jó tudni még: a székesegyházzal szemben a turisztikai információs centrumban helyi térképekkel látják el a turistákat. A férjemmel a Villa Elisabethben szálltunk meg két éjszakára. A szállás a főút és a vasút mellett található (egyik sem zavaró), könnyen megközelíthető, zárt parkolóval rendelkezik.

A villában szép szobák vannak, kellemes légkör uralkodik, a reggeli bőséges, a tulajdonosnő pedig szívélyes. Jó időben kinti medence, parkosított udvar és nyugágyak állnak rendelkezésre. Állítólag garantáltan Covid-mentes!

A mezővároskát körbeölelik az Alpok hegyei. Hangulata már elsőre megragadott, így jól megjegyeztem a nevét. Ide még egyszer vissza kell jönni! Kívánságom tavaly teljesült. A férjemmel a Villa Elisabethben szálltunk meg két éjszakára. A szállás a vasút mellett található (nem zavaró), a főútról könnyen megközelíthető, zárt parkolóval rendelkezik.

Mi van a közelben?

Félórányi autóútra van Strechau vára, amely egykor Mátyás király ezüstserlegének, a Corvinus-kehelynek is rejtekhelyéül szolgált. Középkori tornya, árokhídja és árkádos udvara igazán mesebeli. Az autóbolondoknak a Steyr Oldteimer autókat bemutató kiállítása lehet érdekes. Családi szórakozásként pedig szóba jöhet a vízi kalandpark Gesäuseban, ahol gyerekek és felnőttek is tutajozhatnak, kenuzhatnak. Kicsit továbbautózva Sankt Gallen városkába jutunk: a főutca számos polgári és iparosházával csodás összképet ad. Érdemes egy kávézó teraszára kiülni, és csak bámészkodni, élvezni a stájer vidéki hangulatot...

admont_0.jpg

SALLAY ERIKA A MAGAS-TÁTRA SZERELMESE

Rendre az Atrium hotelben (Újtátrafüreden) foglalunk szállást. A családi szoba teljesen megfelel az igényeinknek. Rengeteg olcsó panzió is fellelhető a környéken, mi mégis hűségesek vagyunk ehhez az igényesebb szállóhoz, mert érdekes spa-szolgáltatásokat kínál a gyerekeknek. (Masszázsokat is!) Néha azon szoktunk viccelődni, hogy mi a Tátrába járunk masszíroztatni...

Látnivalók

Nagy élmény volt siklóvasúttal felmenni a Tarajkára (Hrebienok). Míg nem voltunk családos szülők, persze sokkal többet túráztunk: a Rainer-kunyhót, a Zamkovszky- menedékházat és a Bilíket, plusz a vízeséseket is kötelező jelleggel meghódítottuk és kipipáltuk. A gyerekekkel csak addig gyalogolunk, amíg az számukra is komfortos és biztonságos. Jelentem, mára ők is megszerették a természetben való csatangolást.

Családunk a Tátra szerelmese: a Magas-Tátra az abszolút kedvenc. Nekem már az odaút és a megérkezés is egy csoda: sosem fogom megszokni a látványt, ahogy a síkból egyszer csak kiemelkedik egy magashegy. Két kisgyermekkel persze némiképp korlátozva vagyunk a felfedezésében, de évről évre messzebbre merészkedünk. Gyerekeink egyre rutinosabb túrázók.

További nagy élményt jelentett az egész család számára a Tricklandia park. Az elnevezés az optikai illúziókra utal: 500 négyzetméteren 24 különböző attrakció található itt. A fiúk napokig a hatásuk alatt voltak – idénre pedig beígértünk nekik egy barlanglátogatást és a szepesi várat. A vár és társított emlékhelye, Lőcse a világörökség része. (Azonnal el is olvastam A fekete várost Mikszáth Kálmántól, hogy tudjak miről mesélni a fiúknak, a karantén alatt pedig már megnéztük együtt a filmet. Ahogy sejtettem, nekik is Quendel úr, az agyafúrt kereskedő alakja tetszett a legjobban – bár lassúnak találták a film tempóját... De ezzel én is így voltam. Hiába, egyre jobban rohanunk.) Idén se hagyjuk ki a juhtúrós galuskát, s remélhetőleg még egy igazi „szalasra” is eljutunk. Kezdem is nézegetni a kínálatot...

magas-tatra.jpg

VARGA VIRÁG SZENTENDRÉRE JÁR

Nálam a pécsi dzsámi török harcosai ütköztek meg az őrségi Szentgyörgyvölgy erdei lakóival, végül a Dunakanyar koronázatlan királynője – Szentendre – vitte el a pálmát!

Hogy miért imádom?

Elsősorban a hangulata miatt: a zegzugos, macskaköves sikátorok a középkort idézik, a sarkon túl a fehérre meszelt vályogfalak és tengerkék ablakkeretek pedig a görög szigeteket. Egy teljes utcahossznyit sétálhatunk a kifeszített színes esernyők alatt, miközben kézművesműhelyek portékáiban gyönyörködhetünk. A kékfestőtől kezdve a szivárványszínekben tobzódó óriásnyalókákig mindent megtalálható itt, mi szem s szájnak ingere.

A Szamos Marcipán Múzeumban megismerhetjük a marcipángyártást, majd sok-sok termen keresztül életnagyságú mesealakokat csodálhatunk meg – marcipánból megformázva! A gyerekek imádni fogják, de a felnőttek sem unatkoznak a körbejárás alatt!

szentendre-szines-esernyok.jpg

A MikroCsodák Múzeumába belépve pedig ne lepődjünk meg azon, ha semmit nem látunk: a múzeum nem hazudtolja meg a nevét. Mikroszkópok alatt vehetünk szemügyre 15 darab egyedülálló művet, melyeket a művész hol egy tű fokába, hol egy mákszembe rejtett el (szó szerint!). A skanzent se hagyjuk ki: itt a régi hagyományokat és a paraszti munkákat tanulmányozhatjuk, élő helyszíneken. Minden olyan, mint volt régen! Ha még tart a nosztalgiahangulat, akkor megnézhetjük a Retro Design Centert is. Tévedés ne essék, nem valami retró ruhákat árusító kínai üzletről van szó: a központban a 70-es és 80-as évek hangulatában berendezett tereket csodálhatunk meg. Az összes helyiség teljesen korhű: az evőeszközök, a szappantartó, a könyvespolcok, de még a retró tévében lejátszott műsorok is. Ezek mind-mind visszaröpítenek a szocialista panellakások korába.

Szálláshelynek a Dunakavics Boutique Apartmant ajánlom: Szentendre központi részén fekszik, ennek ellenére megfizethető áron kínálják a szobáikat. A szobák hihetetlenül fiatalos eleganciával vannak berendezve, első pillantásra beléjük szeret az ember. Emellett persze a kiszolgálásra is odafigyelnek: nem véletlen, hogy a szálláskereső-portálok mindegyikén majdnem maximum pontos értékelést kaptak!

 

Kapcsolódó írásaink: Menjünk világgá, a világ közepére!; Ezekkel a könyvekkel átvészelhetjük a nyarat

web-bannerek-instagram.jpg

Új Nő csapata
Galéria 
Cookies