Hol vannak a rendes fiúk és a rendes lányok? A fiúk a lányokat hibáztatják, a lányok a fiúkra mutogatnak.

Vajon kinek az oldalán van az igazság?

rendes-fiuk-rendes-lanyok-kezdo.jpg

A fiúk

Csaba, 23 éves

– Én csak rendes lányt keresek, más nem nagyon érdekel. Csak az a baj, hogy nem tudom, hol vannak a rendes lányok. Alap, hogy a lány ne legyen rosszindulatú, buta, legyen valami, amit szeret csinálni, ne csak a Facebookon cseteljen reggeltől estig. Lehessen vele sportolni, strandra menni, bulizni, és tartsa tiszteletben azt, hogy a barátaimmal is foglalkozom. Legyen kedves. Jó, ha el lehet vele beszélgetni, de ne meséljen el mindent a barátnőinek, amit bizalmasan megosztok vele. Szeretem azokat a filmeket, amelyek érzelmeket váltanak ki az emberből, mint például a Forest Gump és a háborús történetek.

– Örülnék, ha együtt tudnánk megnézni őket. Szeretem azokat a lányokat, akik sokat beszélnek. Én nem vagyok túl beszédes, de szívesen hallgatom az embereket. Külsőre ne legyen cicababa, inkább természetes, de azért ne túlsúlyos. Szabó Zsófi például a Jóban-rosszban-ból igen csinos. Ha valakit szeretek, pár kiló ide vagy oda, továbbra is tetszeni fog. A rendes lánynak elég egyszerre egy pasi, nem szeretem, ha flörtöl. Volt egy öt évig tartó kapcsolatom, és nehezen viseltem, amikor véget ért.

Nagyon tudom szeretni az embereket, és ha a kedvesem már csak feleannyira szeret engem, mint én őt – boldog leszek. Nem várok el többet, mint amit én adok.

Bálint, 25 éves

– Szerintem a rendes lányok azok az átlagos lányok, akikkel bárhol találkozhatunk. Engem viszont nem ők érdekelnek. Az olyan lányok izgatnak, akikben van valami különleges, valami érdekes. Volt egy olyan barátnőm, akit nagyon szerettem. Ő gyereklelkű volt (a szó jó értelmében) – ezért volt különleges. Különleges lehet attól is, hogy intelligens – nem félek az okos lányoktól. Az okoskodás és nagyképűség viszont nem azonos a tudással. Ismerek olyan lányokat is, akik flörtölnek, játszanak a fiúkkal, és ez nagyon jól áll nekik.

– Nem úgy állok hozzá, hogy ebből biztosan nem lehet semmi hosszú távra, nálam mindig van esély a komoly kapcsolatra. A külső tulajdonságok természetesen számítanak: a sportosan karcsú lányokat szeretem, de azért csinosnak tartom a gömbölyűket is. Nálam fontos a hűség, és az, hogy szexuálisan is összhangban legyünk. Az anyagiak nem igazán érdekelnek. Keresek annyit, ami nekem bőven elég, és tudok gesztusokat tenni, ajándékokat adni. A saját korosztályomban keresek társat, 22-30 éves korig. Talán az a gond, hogy keveset járok ki, és akkor is a megszokott bandával.

István, 30 éves

– Nem kell, hogy egyformák legyenek a hobbijaink, vagy ugyanaz érdekeljen minket. Az a lényeg, hogy a csajt érdekelje az, amit a másik mond, és ne legyen teljesen béna. Ne legyen olyan sem, mint a bólogatós kutya a hátsó ülés kalaptartóján. Fontos, hogy legyen határozott arca, temperamentuma, de legyen szép is. Bár a szépség belülről ered. Az ideálom a sötét hajú nő. Színésznőben, mondjuk, Sandra Bullock, de tetszik a szőke, vékony Eszenyi Enikő is. Én úgy tekintek a nőre, mint leendő anyára, pedig, ugye, az ideálom nem találkozik az anyatípussal. Az is igaz, hogy nagyon válogatós vagyok, és félek az elköteleződéstől. Az a baj, ha jönnek a gyerekek, akkor már nem mi vagyunk a fontosak, hanem ők. Ezt nehezen viselném. Szeretem a bulikat, a koncerteket, és nem bánom, ha a barátnőm is velem tart. De fontos, hogy feltalálja magát, ne kelljen mindig csak vele foglalkozni, az ő komfortját lesni, ha egyszer szórakozni megyünk.

elofizetes_uj_no_0.png

Zsolt, 37 éves

– Az én véleményem biztosan eltér az átlagostól. A külsőnél fontos, hogy a lány ne legyen se túlságosan sovány, se túl kövér. Az a baj, hogy a mai csajok elég sablonosak. Tizenkettő egy tucat. Csak a buli számít nekik. Az ivászat nagy divat, akárcsak a csavargás. Semmilyen céljaik nincsenek, nincsenek hobbijaik. Régebben még azt láttam, hogy minden lánynak volt valamihez viszonya, például a sütéshez-főzéshez. A mai csajokat az autóm márkája érdekli: ennyi.

– Fejből tudják a toplistát a zenecsatornákon, meg a divatot, csak a bulikat és a piákat ismerik. A korosztályomban a lányok már férjnél vannak, gyerekük van. A fiatalabbak, a 20-22 évesek nagyon is tetszenek, de velük nem tudok miről beszélni. Nem gondolom, hogy belemennék már egy komoly viszonyba. Már csak azért sem, mert tudok főzni, és azért, hogy ellásson valaki, nem kell feltétlenül megnősülnöm – ahogyan az a régi világban volt. Sok pasi csak azért nősült, hogy legyen, aki kiszolgálja, mert egy tojást sem tudott megsütni. A mai csajok a pénzt szeretik, s ha lesz elég pénzem, nem kések le semmiről. Ötvenévesen is találok magamnak nőt.

Van egy könyvem, amely hasznos segítséget nyújt a randikhoz. Ilyen kérdések vannak benne: „Mit tennél, ha nyernél 1 milliót?” A válaszok alapján tudom kategorizálni a nőket, és eddig nem csalódtam benne.

A lányok

Kinga, 20 éves

– Rendes srácból kevés van. Aki rendes, az mindig hazakísér, és eljön érted. Ha hazakísér, nem gond neki feljönni pofavizitre a szülőkhöz. Megbízható. Naponta többször felhív telefonon. Az esti SMS-küldést sem tartja nyavalygásnak. Én nem sértődöm meg azon, ha a kedvesem kimegy a haverjaival, csak szóljon róla. Elvégre vannak csajos bulik is. Nem vagyunk összenőve. A megjelenése nagyon fontos: lehessen rajta látni, hogy ápolt, törődik magával. Lehetőleg ne legyen nálam alacsonyabb, és bírjon felemelni.

– Valamilyen szinten egyeznie kéne az érdeklődési körünknek. Nem muszáj mindenben, de azért legyenek közös pontok. Nekem fontos a színház, a koncertek, és szeretném, ha a kedvesem szívesen elkísérne színházba. A hazugságot nem bírja ki egyetlen kapcsolat se. Ha egyszer hazugságon kapom a párom, akkor adok neki még egy esélyt, de ha azt is eljátssza, szakítok vele. Nem tudok úgy együtt lenni valakivel, hogy ne tudjak megbízni benne. Arra senki se számítson, hogy nem derül fény a hazugságra, mert úgyis rájövök. A komoly kapcsolattól nem félek, mert egy kapcsolat attól lesz hosszú távú, hogy jól működik. 

Sára, 29 éves

– A barátomban megint csalódnom kellett. A rendes fiúk nem hazudják azt, hogy függetlenek – miközben feleség és kisgyerek várja őket odahaza. Olyan pasira vágyom, aki megért. Ha szomorú vagyok, megvigasztal. Akivel jó együtt lenni. A külső annyiban számít, hogy ne legyen túl kövér vagy ápolatlan. Azért nem bánnám, ha jóképű lenne. Szeretném, ha nem lennének anyagi gondjai, jó állása vagy vállalkozása lenne. Az álmom egy családi ház a városban, ahol élek, ezért szeretném, ha neki is lenne ilyen álma... Nem szeretnék elköltözni a szülővárosomból, és a gyerekeimet is itt szeretném felnevelni. Mivel itt nem találtam meg a társamat, abban reménykedem, hogy ha valaki igazán megszeret, akkor arra is hajlandó, hogy ideköltözzön. A jó pasi hűséges és családcentrikus, elfogad olyannak, amilyen vagyok – és nem vág át. Ennyi csalódás után nehéz elhinnem, hogy létezik ilyen.

rendes-fiuk-rendes-lanyok-belso.jpg

Hilda, 37 éves

– Hogy vannak-e rendes pasik? Azt gondolom, többen vagyunk, akik egy legyintéssel vagy fintorral válaszolunk erre a kérdésre. „Ugyan….! Egyetlen rendes pasi sincs.” Ki a rendes pasi? Egy olyan férfi képe rajzolódik ki elém, aki tudatában van képességeinek, reális önismerettel rendelkezik, és ennek megfelelően racionális céljai vannak az életben. Fontos, hogy ne legyen kisebbségi komplexusa, amit úgy igyekszik leküzdeni, hogy a nője önbizalmát akarja kikezdeni. Mert értem én, hogy minden férfi szereti, ha félistenként tekintenek rá, de valaki nem attól látszik többnek, ha a gyöngébb nem fölé hatalmasodik...

– A férfinak gerince van, felelősséget vállal a tetteiért, és nem a párját vagy épp a csillagok állását hibáztatja, ha nem úgy alakulnak a dolgai, ahogyan ő szeretné. Ugyanakkor IGENIS azt gondolom, vannak rendes pasik. Ahogy vannak rendes nők is. Csak valahogy nem találunk egymásra. Mert az ellentétek vonzzák egymást, és a jó kislány biztos egy rossz fiúba szeret bele, mert valahogy az imponál neki, a rendes fiú fejét pedig egy számító nő csavarja el. De mégis ott a remény, mert azt gondolom, mindenki, akivel találkozunk, tükröt tart elénk. Ha nyitottan, kellő elfogadással fordulok a férfi felé, és nem feledkezem meg a női méltóságomról sem, hiszem, hogy bevonzok egy hasonló férfit...

A rendes lányok rendes fiút keresnek, a rendes fiúk rendes lányt. És mégsem találkoznak. A fiú sorolja az igényeit: a lány főzni, sütni tudjon, az se baj, ha okos, ha szép, ha kedves, alkalmazkodó, s elnézi a pasis estéket. Mindenki minőségi partnerre vár.

Az a fiú is, aki az internetes pornón való szocializálódása miatt képtelen a normális kapcsolatra. Az a rendes lány is, aki elsősorban a fiú pénztárcáját és autókulcsát kémleli: na, legalább egy terepjárója legyen, alább nem adom! Vannak dolgok, amik nem változnak. A lányt mindig is az érdekelte, hogy jövendőbelije partiképes legyen (azaz legyen pénze, jövedelme, amiből majd el tudja tartani a családját). A lányt még ma se a pornó érdekli. Megjelent a piacon a nők számára készített pornó, de a letöltési adatok nem hazudnak: a nők nem kérnek a női pornóból. A nők azt akarják, amit évszázadokkal ezelőtt anyáik. Biztonságot. 

S a rendes fiúk hiába kérik számon a rendes lányokon a pornószínésznők teljesítményét, mindketten a lelkük mélyén egyre vágynak: családra és gyerekre. Gond csak abból van, hogy a pornószínésznők nem a fészekrakó hajlamaikról híresek. S az se biztos, hogy a slusszkulcsos fiúkból lesznek a legjobb férjek.

Siposs Ildikó
Cookies