Régen a tinik körében nagy népszerűségnek örvendett a ruhacserebere. Ezeregy oka volt annak, miért kölcsönöztek egymásnak ruhát a barátnők. Többek között azért, mert nem pazarolták ruhavásárlásra a zsebpénzüket, mint a mai lányok, nem jártak hétvégenként „shoppingolni”, ugyanis akkor még nem voltak plázák, csak a nagyvárosokban.

Alapjában véve egy vidéki lánynak nem lógott húsz szoknya és harminc trikó a szekrényében. Csupán annyi, amennyire éppen szüksége volt. Akkor költöttek cipőre, ha lekopott az orra, vagy ha a csizma már az utolsókat rúgta. És csak olyan ruhadarabokat vásároltak, amit több alkalomra is fel tudtak venni. De akkor miben jártak a hétvégi bulikra, puccosabb bálokba? Mindig akadt valami gönc. Ha nem a saját szekrényükben, akkor a barátnőében… Szerintem klassz dolog ruhát cserélni!

ruhacsere-kezdo.jpg
(Kép forrása: freshexchange.com)

Ruhát cserélni? Ennél cikibb dolog nincs!

Mondaná a többség. Bezzeg pár évvel ezelőtt! A barátnők az esti bulikat megelőzően átnézték egymás ruhatárát, és kedvükre válogattak. Ruhapróba közben pedig jókat kacarásztak egymáson, ha éppen nem ült a szoknyaméret vagy túl szűk volt a garbó nyaka. Olyan volt ez, mint ma egy próbafülkés kihívás: vajon rám jön? És, ugye, nem volt elöl-hátul tükör, amelyben aprólékosan megnézhettük volna magunkat. Be kellett érni a ruhásszekrény derékig érő tükrével – na meg a szobalámpa tompa fényével. Ma ez teljességgel elképzelhetetlen volna! Ugye, lányok? Márpedig régen ez volt a módi.

Ruhát cserélni nem csupán szuper dolog volt, hanem természetbarát is! Ma már nemigen mernek egymás között csereberélni a lányok (kivéve a lánytestvéreket, talán), mert ciki! Pedig régen nem volt szégyen, sőt! Miért is lett volna az?

Egyik ruhára sem volt ráírva, hogy nem az enyém, hanem „kölcsönruha”. Viszont az aranyszabályt mindenkinek be kellett tartani: Kölcsönruha visszajár, tisztán és megkímélt állapotban!

Alig hordott ruhák

Manapság rengeteg holmit halmozunk fel. A ruhák kidőlnek a szekrényből, de az új darabnak azért még találunk egy zugot a polcon... Valljuk be, az utóbbi években vásárlási mánia kerítette hatalmába a fiatal lányokat. És akkor még ott vannak a glamour-hetek, a kuponnapok, az óriási leárazások, melyek csak fokozzák a flancolási kedvet... Bűn lenne itt hagyni. Ha csak egyszer veszem fel, már akkor is megéri. Majd belefogyok, de nem hagyom itt!

Sorjáznak az érvek, hogy miért ne hagyjuk az üzletben a cuki kis göncöt. Sok nő boldogsághormonját a ruhashopping indítja be! (A táskákat aztán eldugdossák a férjük vagy párocskájuk orra elől.) Olyan barátnőm is volt, aki megvette, majd otthagyta az üzletben a ruhát – nem merte hazavinni. Végül raktározási díjat számoltak fel neki. A ruha meg csak gyűlik és gyűlik... Itt-ott szelektálni támad kedvünk, ilyenkor néhány göncöt kidobunk a szekrényből. A kérdés csak annyi: hová vigyük, kinek adjuk?

heni-barna-sarga.jpg
Imádom a sárga és a barna kombinációját, és főleg ősszel hordom. A bőrszoknya új, a 15. osztálytalálkozónkra rendeltem, de felvettem már az orvoshoz is. Imádom, könnyű a tisztán tartása és az anyaga annyira rugalmas, hogy időtálló. A garbó, mellyel kombináltam a szoknyát egy 2019-es gyors vásárlás eredménye. Anyum bőrkabátot szeretett volna magának vásárolni. Rászántam magma, elkísértem őt a vásárlói körútra. A New Yorker bejárata előtt sorakoztak a garbók.

Sokszor senkinek sem kell, mert a mai ruha (még a márkás is) nem sokat ér, nincs minősége. Szemre jól néz ki, de mosás után már csáléra áll, a keresztszövött nem keresztszövött, kifakul, göbösödik, és szó szerint keresztben áll. A túltermelés eredményeképp pedig lassan lerongyolódik a Föld.

Az elmúlt húsz évben különösen pazarlóvá váltunk. A ruhákat egyre rövidebb ideig viseljük – azért is, mert nem sokat érnek. Egy ruhadarabot átlagosan 36 százalékkal rövidebb ideig hordunk, mint tizenöt évvel ezelőtt.

A kilencvenes években ehhez képest sokkal, de sokkal kevesebb ruhaneműt vásároltunk. Különösen szembeötlő Kína esete: szűk húsz éve egy kínai még átlagosan kétszázszor vett fel egy ruhát, mostanra alig több mint ötvenszer. Ezek az adatok a Nature-ben megjelent tanulmányból származnak, amelyik részletesen taglalja a modern kori ruhapazarlást.

minden_reggel_ujno.sk_40.png

Ortega úr modellje

A fast fashion rabjai vagyunk! A „folyamatos divat” fogalmát a Zara tulajdonosa, Amancio Ortega találta ki. Üzleti modellje alapján immár kéthetente érkezik boltjaiba új áru. (Régen csak ősszel, télen, tavasszal és nyáron cserélődött a divat!) Bezzeg most! A fast fashion olyan boltláncokat takar, amelyek az aktuális trendeknek megfelelő olcsó ruhák széles választékát rendkívül gyorsan juttatják el a piacra.

A legismertebb láncok a H&M, a Zara, a Bershka és a Pull & Bear. A gyors gyártásra, olcsóságra, nagy forgalomra és gyorsan tönkremenő ruhákra épülő modell magában hordozza a túlfogyasztást.

A fast fashion az impulzusvásárlásra épít: a rendkívüli olcsóság felesleges vásárlásokba hajszolja bele a fogyasztót.

A nő csupa olyasmit vesz, amire nincs is szüksége – hisz otthon tele van a szekrény! A fast fashion láncok a 2000-es években kezdték ellepni a bevásárlóközpontokat. Üzletileg rendkívül sikeres modellről van szó; ma a gyors bekerülés határozza meg a világ ruhaiparát. (Az új darabok, melyeket a nagy divatmárkák modelljeiről koppintanak le, alig pár hét alatt bekerülnek a körforgásba. Az új ruha modellezése, megvarrása azelőtt hónapokba telt, ma elég rá két-három hét.) Éjjel-nappal dolgoznak az olcsó ázsiai ruhagyárak, hogy mi itt, Európában túlfogyaszthassunk.

A régi időkhöz hasonlítva hiába vesz ma jóval több ruhát egy átlagos uniós állampolgár, a nyugati fizetésekhez képest döbbenetesen alacsony ár miatt mégis kevesebbet költ. Egy nyugati ember 2009-ben még a jövedelme 12 százalékát költötte ruhára, ma mindössze 5 százalékát.

heni-guess-ruha-2.jpg
A másik ruhám friss és ropogós, a netről rendeltem. Guess márka.

Ruhamegvonás? Ilyen is van!

Egyre több blogot találunk a neten azzal a szalagcímmel, hogy: „Egy évig nem vásároltak ruhát”. A nők körében hatalmas kihívásnak számít, ha egy évig megvonják maguktól az új ruhát. Magyarán: egyre többen egy évig nem vesznek semmi újat! A fogadalom célja az életmódváltás. Főleg a lánytestvérek és az anya-lánya párosok fogadják jó szívvel a hasonló kihívásokat, ők ugyanis aktívan tudnak csereberélni egymás közt. Így meglévő ruhatáruk tekintélyes része forgalomba kerül, s végre minden egyes darab használatba van fogva.

Ki lehet bírni a böjtöt?

Aki kipróbálta, az mind azon a véleményen van, hogy simán ki lehet bírni. Tény, hogy aki egyszer nemet mond a vásárlásra, az fogyasztóként nemigen esik vissza. (Ugyanis a kóros vásárlás is függőségnek számít, és így bizony vannak visszaesők.)  

A sokat próbált nők azt tanácsolják: a plázákban nézzük olyan szemmel a kirakatokat, mint a múzeumokban a kiállítási tárlókat. Gyönyörködjünk a felvonultatott szépségekben, de ne rámoljuk ki a vállfákat.

Így lehet végleg istenhozzádot mondani a ruhapazarlásnak. A jelszó tehát: Célzottan vásárolj! Egy alkalmi vételhez nem feltétlenül kell feltúrni a webshopokat, mert a gardróbvásárokon vagy az internetes használt ruhás kiárusításokon is kincsekre bukkanhatunk. Sok lány árulja soha nem hordott ruháit, a legszebb darabok sokszor csak ránk várnak. 

Varga Henrietta
Kapcsolódó írásunk