December 26-án hatalmas katasztrófa rázta meg a világot: az Indiai-óceán fenekén megmozdult a föld, és Délkelet-Ázsia szépséges, paradicsomi tájai egy csapásra romhalmazzá változtak.
A szökőár következtében több mint 200 000 ember lelte halálát a partokon, a természeti csapás következtében kártyavárként dőltek össze házak és épületek.
Mindent, mindent romok és szemét borított.
Azoknak sem volt könnyű, akik életben maradtak: nem maradt semmijük, se házuk, se vagyonuk, se betevő falatjuk. Az élet azonban folytatódik tovább: a halottakat el kell temetni, a szemetet el kell takarítani, a betegeket el kell látni...
A humanitárius szervezetek a világ minden pontján összefogtak, és siettek a katasztrófasújtott területek megsegítésére. Így tettek a bősi Általános Központi Mentőszolgálat tagjai is, akik gyűjtést szerveztek az érintett területek fertőtlenítésére. El is indult a 14 fős kis csapat Fülemits Krisztián vezetésével Srí Lankára. A mentőosztag 8 napig (reggel 6-tól este 6-ig) dolgozott keményen, Galle, Ambalangoda, Karapitiya, Matara és Hambantota városokban.
A 600 liter folyadékkal 12 épületet (kórházakat és iskolákat) fertőtlenítettek. Képeik a katasztrófa utáni állapotokat mutatják.
Bevetésen a bősi csapat.
Az emberek többsége állandóan, végtelenül kedvesen mosolyog. Mi azt gondoltuk, talán fel sem fogták, mi történt velük.
„Mindenünk elveszett. De mi megmaradtunk egymásnak.” A házak többségéből csak az alapok maradtak meg. Az ottaniak sátrat húztak a házuk helyére, egy ideig ott élnek majd.
A lányok olyan bájosan mosolyognak, mintha legalábbis a McDonad’sban lennének. Ki hinné, hogy újságpapírba csomagolt segélykosztot ebédelnek?
„Gyermekem, ugye nem vagy köztük!” Egy anya a kórház falára kitett halott gyermekek fotói közt keresi elveszett fiát.
A kórházakban csak délután egy és három óra között fogadták a látogatókat, ezért hatalmas tömegek várták, hogy láthassák hozzátartozóikat.
Ebédosztáskor hatalmas sorok kígyóztak.
Amíg tudlak, táplállak. Te biztosan nem éhezel.
Valamikor Paradicsom volt itt.
