Volt egy középkori magyar király, aki kimondta: Hogy boszorkányok márpedig nincsenek. („A strigákról (varázserővel bíró, vámpírszerű lények) pedig, mivel ilyenek nincsenek, semmiféle vizsgálat ne tartassék.”).
Ezzel tájainkon jó időre felfüggesztették a ma igencsak büszke és felvilágosult Európa más országaiban oly szívesen alkalmazott boszorkányégetéseket. Elgondolkodtató, mit tenne vajon Könyves Kálmán, ha valamilyen csoda folytán október 31-én, november elseje előestéjén egy manapság olyan divatos Halloween partira tévedne boszorkányok, vámpírok és zombik közé?
Itt van Amerika
Az Egyesült Államok multikulturális ünnepeinek egyike eljutott tehát kis hazánkba – és úgy tűnik gyökeret is eresztett benne. A töklámpás-faragás mifelénk sem volt ismeretlen szórakozás, de mára fesztiválnyi méreteket öltött. Nincsen ezzel semmi baj, hiszen éppen szezonja van a sütőtöknek. Azonban eléggé érdekes jelenség, hogy az egykori szüreti bálok helyét átveszik az idegen tévésorozatokból ismert halloween partik.
Ma már az sem meglepő, ha valaki arról panaszkodik, hogy neki semmi ideje sincs kimenni Mindenszentekre meg Halottak napjára a temetőbe, mert még tököket meg álarcokat vásárol a Halloween partira, és azon töri a fejét, mi mindennel díszítse ki a házát erre a nevezetes ünnepségre. Idő kérdése, hogy a gyerekek - szintén a mesék és filmsorozatok hatására – mikor kezdenek el nálunk is csokit gyűjteni. Elvégre milyen cuki dolog bulizni a sötétség éjszakáján, amikor állítólag lehull az élők és holtak világa közti lepel és a bolygó lelkek szabadon kószálhatnak a föld színén!
Multikulti
A Halloween hagyománya Európából ered – na de eredetileg nem volt ebben sem bulizás, se viccelődés a halállal. Amerikában a kelta eredetű hagyományt – innen ered a rémisztő töklámpás, bár ők eredetileg karórépából faragták – egy kis vuduval, meg egyéb babonákkal is megbolondították. Nosza, boszorkányok, szörnyek, zombik, induljon a parti!
A zombi a vudu egyik eleme: a horrorokból jól ismert, saját akarat nélküli mozgó, de már oszló élőhalott. A Halloween minden kelléke megvásárolható, és ha jó a buli, akkor ugyan ki fog olyan kellemetlen dolgokkal foglalkozni, mint az elmúlás?
A titokzatos Samhain
A kelták két évszakot ismertek: a nyarat és a telet. A tél kezdetét november 1-jén ünnepelték, ez volt egyben az új év kezdete is. (A nyár május 1-jén kezdődött.) Ez az évkezdet azonban nem volt olyan vidám, mint a mi Szilveszter éjszakánk és az arra virradó új év napja. Ez a sötétség éjszakája volt, amikor ártó és gonosz szellemek jöttek a földre az emberek közé. Azzal ijeszthették csak el őket, ha vicsorgó lámpást faragtak, amelyikbe egy szál égő gyertyát tettek. A családtagok szellemeit pedig megvendégelték, terítettek a számukra az asztalnál.
Ezen a félelmetes éjszakán egész Anglia területén maskarákba bújt felnőttek vonultak fel, hogy elijesszék a gonosz, ártó szellemeket. Írországban és Skóciában ma is él a kelta hagyomány, amit a kereszténységükbe is beépítettek. Samhaint felváltó ünnep neve a Halloween (All-Hallows-Even – a minden szentek éjszakájának különös rövidítése). Itt azonban még szó sincs bulikról, bálokról, a maskarás felvonulást is igen komolyan vették, és gyermekek nem is vehettek részt rajta. Samhain egyébként a kelták napistene, akit az ide vonatkozó legenda szerint éppen rabságba ejtett a sötétség.
Pomona lesz a bűnös?
A rómaiak a betakarítást és a szüretet ünnepelték ezen a napon, amelyet Pomonának, a gyümölcsfák és kertek istennőjének szenteltek. Talán ez kapcsolható a november 1-jei vigaságokhoz. A halottak tisztelete a római hagyományban megvan, csak az emlékezés napját, a Parentaliát ők február hónapban tartották. A gazdagabbak áldozatot mutattak be, a szegényebbek virágot és gyümölcsöt áldoztak halott elődeik, rokonaik tiszteletére. Volt egy másik, különös ünnepük is, a Lemuralia (Limuria) – ilyenkor a halottak rosszindulatú szellemeit kergették ki a házakból, és ördögűzést tartottak. Ha ezt a sokmindent egybegyúrjuk és tudjuk, hogy a rómaiak eljutottak Nagy Britanniába, a birodalom szétesése után ott is maradtak a kelták mellett – már sejthető, honnan eredhet a Halloween.
Ördögűzés
Az ördögűzés a keresztény egyházban is ismert fogalom, a Szentszék hivatalosan elismerte a nemzetközi ördögűzők társaságát, melynek a világ harminc országában 250 katolikus pap a tagja. Sokan úgy vélik, puszta babonaság, mások meg azt hiszik, hogy éppen olyan hókuszpókusz,mint amilyet a horrorfilmekben láthatnak. A papok, akik exorcizmust végeznek, a gonoszt valójában a hit erejével, imával, kereszttel, szenteltvízzel kényszerítik távozásra. Ehhez már csak azt kell eldönteni, hogy ki a valódi megszállott, és ki az aki „csak“ pszichés beteg. Az utóbbiakat ugyanis nem vállalják. Földi életünk alapja a fény (ezt a véleményünket ugyan egyáltalán nem osztanák a sötétségben élő baktériumok, vagy az éppen kristálylétben szunnyadó vírusok, de ez minket most ne zavarjon).
A növények, állatok és az emberiség nem élhet a nap fénye nélkül. A fény tehát minden, ami jó: a Nap fénye éppúgy, mint a gyertya fénye. A sötétség pedig minden, ami rossz – ez az ördög alapeleme.
A halloweeni töklámpás legendája
A töklámpást az írek Jack lámpásának hívják. Jack O´Latern, a részeges kovács története olyan, akár egy magyar népmese. Jacket az ördög magával akarta vinni a pokolba, de ő furfagosan kieszelt egy cselt. Azt ajánlotta, az ördög válasszon egy almát előbb az előttük álló fáról. Az ördög felmászott az almafára, de lejönni már nem tudott, mert azalatt Jack egy keresztet rajzolt a fa törzsére. Egyezkedésbe kezdtek, és a kovács csak úgy engedte le az ördögöt a fáról, hogy az nem vihette magával Jacket a pokolba. Igenám, de amikor Jackvégül mégiscsak meghalt, a menyország nem fogadta be a lelkét, mert iszákos volt, bűnben élt. A pokolba meg az ördög nem fogadta be. Ott rekedt hát a két világ határán. Az ördögtől végül kapott egy kis parazsat a pokol tüzéből, hogy annak fényénél visszatalálhasson az élők világába. A parazsat egy kivályt takarmányrépába tette, így bolyong az idők végezetéig. Idővel a nehezen faragható répát, a könnyebben megmunkálható tökkel helyettesítették és megszületett a ma is ismert töklámpás.
Mindenszentek és Halottak napja
Évszázadok óta az a szokás, hogy elhunyt szeretteinkre emlékezünk ezeken a napokon. Ilyenkor mindenki elutazik a távolabbi temetőkbe is, hogy a régebben elhunyt rokonainak sírjánál is megállhasson egy kis emlékezésre. Virágot, koszorút, mécsest helyezünk a sírokra. Otthon gyertyát gyújtunk azokért, akik már nem lehetnek közöttünk. Ez az emlékezés nem könnyű. Amíg élünk, legszívesebben sosem hallanánk a halálról. Ha mulatunk a sötétségen, vagy nevetségessé tesszük, úgy gondoljuk, mi vagyunk az erősebbek, legyőztük. Pedig – legalább egyetlenegyszer – mindannyiunknak szembe kell nézni vele.
