Jády Mónika sokáig a munkatársunk volt itt az Új Nőben. Majd a szerelem Svájcba repítette, ma egy gyönyörű kislány édesanyja. Hogy él gyakorló háziasszonyként a koronavírus idején? Olvassuk csak első levelét.

A kiszolgáló a sajnálatát fejezte ki, de nem engedte be velem a boltba a nyolcéves kislányomat. Kisbabát vihet csak be a szülő... Svájc azon országok közé tartozik, amelyeket a leginkább érint a pandémia (az első Olaszország). Itt a felnőttek kezet fognak találkozáskor – és a gyerekek is kezet fognak az óvodában és az iskolában a tanítókkal. Ennek is vége szakadt.

svajci-levelek-1-kezdo.jpg

Itt is az olaszokkal indult!

Az első beteg február 25-én kapta meg a pozitív tesztet Tessin kantonban. Ez a kanton Olaszországgal határos. A fertőzött nem sokkal előtte vett részt egy rendezvényen Milánó környékén. Eleinte a tessini hatóságok nem hoztak semmilyen megszorító intézkedést, a határt sem zárták le. Tudni kell, hogy Svájcban naponta csaknem 68 ezer olasz lépi át a határt, svájci munkahelyére igyekezve. Először Tessin hirdette ki a szükségállapotot, aztán további kantonok is követték a példát.

A Szövetségi Tanács múlt hét pénteken döntött úgy, hogy az egész országban szüneteltetik az iskolai oktatást. Napközi ellátást csak azoknak a gyerekeknek biztosítanak, akiket a szülő nem tud otthon tartani vagy máshol elhelyezni. A cégek egy része már korábban bevezette az otthoni munkát, ám vannak munkahelyek, ahol fizikailag is jelen kell lenni (élelmiszergyárak, szállítás stb.). Ezen a kedden jelentették be az egész országra vonatkozó „lockdownt”, azaz szerdától az élelmiszerboltokon, gyógyszertárakon, benzinkutakon kívül más szolgáltató nem tarthat nyitva. Bezártak a fitnesztermek, a szépségszalonok, a ruha- és virágboltok...

Ám mindenki úgy nyomul, ahogy tud: mert az élet azért nem állt meg. A pilatesoktatónk például a YouTube-ra tölti fel a videóit, hogy ebben a nehéz időszakban is tudjunk tornázni.  

Ott sincs arcmaszk, se liszt!

A gyógyszertárakban már régóta nincs arcmaszk és kézfertőtlenítő: ezeket vásárolták fel legelőször – akárcsak itthon Szlovákiában. (Maszkban viszont alig látni valakit a boltban.) A konzerveket, tésztafélét már hamarabb elkezdték nagyobb tételben felvásárolni, egy ideig hiánycikk volt például a paradicsomos bab. (Azóta újra van elég.) 

Múlt pénteken, mikor bejelentették, hogy az iskolák bezárnak, kezdődött csak az igazi áruhalmozás! Szombaton reggel 9-kor csaknem teljesen üresek voltak a közeli szupermarketben a polcok: elfogyott a toalettpapír, elfogyott a rizs, a liszt, az élesztő, a cukor, alig volt már burgonya... Egyébként ajánlás, hogy eleve legyen otthon egy kis tartalék alapélelmiszerekből. Nálam nem volt otthon, de ez nem jellemző a svájciak egyharmadára. A sajtó rendszeresen arra figyelmeztet, hogy felesleges nagy tételben vásárolni, van készlet mindenből. Szerdán megnéztem a szupermarketben a WC-papíros polcot: teljesen üres volt. Folyékony szappanból sem volt sok. Sütőport, friss vagy szárított élesztőt se találtam.

jady-monika-svajci-levelek-1.jpg
Jády Mónika

Hurrá, sütőpor!

Ma végre sikerült sütőport vennem. Viszont csak sorszámmal lehetett bemenni a boltba, mivel egyszerre csak meghatározott számú vásárló tartózkodhat bent (az irányérték 10 négyzetméter személyenként). Egy bevásárlókocsival csak egy személy közlekedhet: kisbabát be lehet vinni, a nyolcéves kislányomat már nem engedték be velem. A bolti eladók számára biztosítanak kézfertőtlenítőt, ámde maszk nélkül dolgoznak. (Az itteni ajánlás az, hogy aki nem beteg, annak nem kell maszkot hordani.) Mikor végeztem a bevásárlással, háromszor annyian sorakoztak kint, mint amikor bementem: fegyelmezetten, betartva az egymás közti ajánlott távolságot...

Amúgy már hetekkel ezelőtt felhívták a figyelmet a gyakori és helyes kézmosásra (normál esetben ezt nem annyira forszírozzák az óvodákban, iskolákban), a kézfogás kerülésére (itt a felnőttek kezet fognak találkozáskor, és a gyerekek is kezet fognak az óvodában és az iskolában a tanítókkal). És így tovább.

Az üzletekben készpénz helyett a kártyával való fizetést forszírozzák. Az itteni két nagy üzletlánc boltjaiban az önkiszolgáló kasszáknál is lehet fizetni. Én is ezt preferálom.

Futárok kíméletben!

Az online rendelés nem igazán opció. Itt a futárokat nem dolgoztatják halálra. Ekkora rohamra ugyanis nincsenek felkészülve, s ezt őszintén be is vallották – és senki nem kövezi meg őket érte. Az egyik üzletláncnál a következő két hétre már nem tudnak kiszállítást vállalni. Azt ajánlják, írjuk meg a listát, és csak akkor rendeljünk, ha már lesz szabad kapacitásuk. Viszont az árukészlet napról napra változik. Amit tegnap a kosaramba raktam, az lehet, hogy két hét múlva már hiánycikk lesz...

Maradj otthon?

Tavasz van, harsog a zöld, ebben a szép időben sokan kint sétálnak a közterületeken. Itt a játszótereket sem zárták még le. (Mi a lányommal szerencsések vagyunk: ki tudunk menni  a kertbe, úgy hogy nem megyünk el itthonról.) A nyugdíjasokat kritika érte, hogy nem veszik komolyan a helyzetet. Elég megnézni a Facebookon a hozzászólásokat. Van, aki buszra ül, és kirándulni megy... 

web-bannerek-instagram.jpg

Uri kanton tegnap este 6 órától a 65 éven felülieknek kijárási tilalmat rendelt el. Ez azt jelenti, hogy naponta maximum két órát mehetnek ki az idős emberek, egyedül vagy kettesben. (Ebben a két órában kell intézni a kutyasétáltatást is.) Boltba már nem mehetnek, csak szükség esetén orvoshoz vagy szűk családi körben zajló temetésre. Illetve csak az mehet ki, aki fontos munkát lát el az egészségügyi rendszerben. A bevásárlást a családtagokra, szomszédokra, önkéntesekre kell bízni, akik az ajtóig vihetik az élelmiszert. Több mint 5000 a fertőzöttek száma... Svájc azok közé az országok közé tartozik, amelyeket a leginkább érint a pandémia. (Az első helyen Olaszország áll.)

Hogyan tovább?

A Szövetségi Tanács három opcióról tárgyal ma (március 20.): Uri kanton mintájára országos kijárási tilalom a 65 éven felüliek számára; kijárási tilalom mindenkinek, de csak az esti órákra; általános kijárási tilalom Ausztria mintájára...

Jády Mónika
Cookies