A színház világa egyszerre kíméletlen és varázslatos: aki erre az útra lép, annak minden este újra kell születnie a színpadon.
Beszélgetés Varga Líviával, a Kassai Thália Színház művésznőjével.
– Fiatal korod ellenére elmondhatod, hogy a világirodalom legjelesebb drámáiban már szerepeltél, hiszen az Anna Karenyinától kezdve A revizorig bezárólag igencsak hosszú a szerepeid listája. Van még tovább?
– Nincs bennem félelem. Mára van annyi élményanyagom, örömem, fájdalmam, hogy mindig tovább tudjak lépni. Igen, sok jó szerep megtalált, de az Anna Karenyinában például nem a címszerepet alakítottam, epizódszerepem volt. Pedig a „bűnös” Anna szerepe – már amennyiben bűnnek számit az, ha valakit legyőz az elemi szerelmi szenvedély – az egyik legnagyobb álmom.
– Eger, Komárom… Innét miért szerződtél át a kassai Tháliához?
– Három évig voltam az egri Gárdonyi Géza Színház tagja. Jól éreztem ott magam, de a szerepeimmel nem igazán voltam megelégedve. Először Komáromban voltam vendég két szerep erejéig, de még mindig hiányzott az igazi kihívás. A Tháliában panaszra nincs okom, hiszen jobbnál jobb darabokban játszom. Az egyik kedvencem Egressy Zoltán Vesztett édene. A darab Madách Imre és Fráter Erzsébet (akit az anyós ki nem állhatott) házasságát mutatja be valós levelezések alapján, és merőben más szemszögből – illúziók nélkül.
Fráter Erzsébet szerepe rendkívül igényes: az elején egy kissé frivol asszonyt, Madách börtönbe hurcolása után egy harmadik gyerekét váró, anyagi problémákkal küszködő feleséget, majd a gyermekeiért küzdő megkeseredett anyát, végül egy megtört, bánatát italba fojtó emberi roncsot kell eljátszanom.
– Melyik szerep az igazán testhezálló számodra?
– Nem vagyok naiva alkat, leginkább azokat a szerepeket kedvelem, ahol lánggal, szenvedéllyel élhetem meg az érzéseimet – akárcsak a valós életben. A mostani repertoárunkból ezért is volt nehezebb számomra Perticsné megformálása Csáth Géza Janika című darabjában. A női főszereplő egy visszafogott asszony, aki még akkor is képes hidegen, józanul viselkedni, amikor legkisebb gyermeke – aki a szeretőjétől fogant – halálával egy időben fény derül a titkos szerelmi viszonyára is.
– Szerepről szerepre változnod kell, fel kell építened egy új karaktert. Ezt hogyan éled meg?
– A változás a mi hivatásunkkal együtt jár. Akkor jó, ha a rendezővel sikerül egyeztetni az elképzeléseinket, és így létre jön egy alkotó, áldott állapot. Mint már mondtam, hitelesen csakis a saját élményanyagomból, érzéseimből tudok „építkezni”. Perticsné szerepével ezért is küszködtem sokat, hiszen ő hideg ember, míg én temperamentumos nő vagyok. Meg kellett tagadni önmagam, visszafogni a gesztusaimat – életem legnehezebb szerepe volt.
– Ennyire szenvedélyes alkat vagy?
– Lobbanékony vagyok. Számomra érzelmekben nincs középút: ha szeretek valakit, akkor olyan hőfokon lángolnak az érzelmek, hogy szinte elégetem magamat, s ugyanilyen elsöprően tudok haragudni is. S talán mert a végletek elviselése még számomra sem könnyű, bizony hamar eltörik nálam a mécses.
– S van valaki, akit ezzel a mindent elsöprő szerelemmel szerethetsz?
– Az előző kapcsolatom két éve lett a múlté. Miután pontot tettem a végére, szükségem volt némi időre, hogy rendet tegyek a lelkemben. Ráadásul annyi munkám volt, hogy nem igazán volt időm „keresgélni”. Fél évvel ezelőtt ismét rám talált a nagy szerelem. Sajnos nem egy városban élünk, elég nagy távolság választ el minket, de igyekszünk minél több időt együtt tölteni.
– A kedvesed szakmabeli?
– A párom nem szakmabeli, de támogat, és mellettem áll. S nem féltékeny alkat, mert bizony a múltbeli tapasztalatok alapján tudom, hogy az ilyesmi mennyire megkeserítheti az ember életét.
– Szinte sugárzik belőled a boldogság…
– A magánéletben soha nem tudtam palástolni az érzelmeimet. Ráadásul nagyon szeretem a tavaszt, hisz virágzik a bodza és az akác. Télen általában bezárkózom, és kedvenc hobbimnak hódolok: nézegetem az eddig Oscarra jelölt filmeket, és gyűjtöm a filmtörténet remekeit.
A tavasz viszont a megújulás időszaka számomra. Ilyenkor nem tudok ellenállni a divatos, nőies vonalú ruhák csábításának. Szeretek öltözködni, számomra ez az önkifejezés módja.
– Léváról származol. Mi az, amit útravalóként magaddal hoztál a szülői házból?
– A szüleim rendkívüli emberek, akik mindig arra neveltek, hogy az életben a legfontosabb a szeretet. Türelem, odafigyelés, alázat, a másik ember elfogadása – mindezt tőlük tanultam. És ezt is: „Ha ledob a ló, vissza kell rá kapaszkodni.” Még most is igyekszem úgy alakítani az életemet, hogy minél többet lehessek velük. A premiereken csak akkor nyugszom meg, ha tudom, hogy már elfoglalták helyüket a nézőtéren.
– Ilyenkor nem játszol kicsit másképpen?
– Kicsit erősebb bennem a megfelelni vágyás, szeretnék nekik tökéletes színházi élményt ajándékozni. Ők a legfőbb kritikusaim. Mint minden kritika, az övék is fáj, de tőlük maradéktalanul elfogadom. Viszont az újságokban megjelenő kritikák néha bosszantanak, mert nálunk nem csupán hozzáértő, tanult színikritikusok előjoga, hogy bírálják az előadásokat.
