Két férfi, aki tetszik a nőknek. Két színész, aki megdobogtatja a női szíveket. Vajon az ő szívük kiért dobog? Kinek adják a Valentin-napi „Szív küldi szívnek szívesen” kártyát?
Tyukodi Szabolcs három éve érkezett Kolozsvárról, ahol színművészeti főiskolát végzett. Azt mondja sokat veszített, de sokat is kapott a Komáromi Jókai Színházban. Legutóbb Szép Ernő Patika című színművében a patikussegéd szerepét bízta rá Verebes István.
– Ön tetszik a nőknek. Mi a helyzet fordítva: mit néz meg először egy nőn?
– Fontos, hogy szép legyen. De azért az sem mindegy, hogy mit beszél.
– Ön szerint a távolság megöli a szerelmet?
– Arra gondol, hogy Kolozsvár autóval ötszáz kilométer? Igen, a távolság tönkreteheti a szerelmet. Ez történt a legutóbbi kapcsolatommal is.
– Van kedvenc nőtípusa?
– Ezen most nagyon töröm a fejem, de azt hiszem, nincs.
– Ismerkedéskor el szokta mondani, hogy színész?
– Azt a legutoljára hagyom. Bár volt egy korszakom, amikor arról ábrándoztam, hogy milyen jó lesz, ha majd színész leszek, mert sikerem lesz a nőknél. Később aztán mégse használtam ki az előnyömet.
Tyukodi Szabolcs
– Úgy tudom, a Vízöntő jegyében született. A napokban huszonhét éves lesz. Azt tervezte, hogy itt tart majd?
– Amikor elkezdtem a színészetet, naiv voltam. Fogalmam se volt, miről szól a pálya. Régen filmeket szerettem volna csinálni. Később attól voltam oda, hogy az ember egy másik ember lesz, kifacsarja a lelkét, közben olyasmiket hoz ki magából, amiken saját maga is meglepődik. Lényegében ezért lettem színész, érdekel a lelki búvárkodás. Igazság szerint remekül érzem magam a bőrömben, a színházban.
– Mennyire hasonlítanak egymásra a patikussegéddel a Patikából?
– Sok a közös bennünk – de nem csupán kettőnkben. Mindannyian a boldogságot hajszoljuk.
Sokan eveznek abban a hajóban, amiben Balogh Kálmán, aki reménytelen szerelemben él, egy olyan közegben, ami kiüríti az embert.
– Mondták, hogy a második felvonást az első pillanattól kezdve pizsamában próbálta.
– Arról szól, hogy éjszaka felébred a patikusné és Kálmán, a patikussegéd. Mindketten pizsamában. Egy jelenetet jó minél korábban abban a jelmezben, abban a cipőben próbálni, amiben az ember majd az előadásban játszik. Ezért bújtam pizsamába fényes nappal, mert úgy éreztem: nekem jót tesz, ha már a rendelkező próbán pizsamában vagyok, és nem farmerben. Kapaszkodót ad.
– Mondták azt is, mindig Balogh Kálmán szövegét gyakorolta. Még a tájolások során is, amikor az autóbusz megállt valahol öt-tíz perces pihenőre. Ez a szokása?
– Elárulom, nem vagyok jó szövegtanuló. A monológokkal úgy vagyok, hogy leülök, és bevágom az utolsó betűig, mert próbán, súgóval nem tudom megtanulni. Majd a szöveget mozgáshoz kötöm, és a következő próbán már az „adja” a szöveget... Számomra ijesztő lenne, ha a rendező már az olvasópróbára teljes szövegtudást kérne. Pedig van ilyen.
– Kinek küld Bálint-napra üdvözletet?
– Nem igazán ünneplem a Valentin-napot. Mindentől óvakodom, ami nagyon amerikai. A McDonaldsban sem étkezem soha. Az idei Valentin-napon majd elmegyünk vacsorázni a barátnőmmel, aki zenész.
Manases István, akárcsak Tyukodi Szabolcs, Erdélyből származik – csoporttársak voltak a Kolozsvári Színművészeti Főiskolán.
– Mikor döntötte el, hogy színész lesz?
– Gimnazista koromban inkább reál beállítottságú voltam, így a Kolozsvári Építészeti Főiskolára jelentkeztem. De már az első szemeszterben ráébredtem, hogy ez nem nekem való… Tisztán emlékszem: egy ködös novemberi napon, éppen analízisórán, mikor a tanár hatalmas lendülettel felrajzolt néhány integráljelet a táblára, belém hasított a felismerés: Úristen, mi közöm van nekem ehhez az egészhez?!
– Alig diplomázott le, már zsebében volt a Kassai Thália Színház szerződése. Pedig Kolozsvárt és Kassát két határ választja el egymástól...
– Vizsgaelőadásunkkal felléptünk a kisvárdai Határon Túli Színházak Fesztiválján. Itt meglátott minket Darina Poldaufová, a Kassai Thália Színház akkori dramaturgja. Neki fiatal magyar színészekre volt szüksége, mi pedig (mármint a csoportunk) együtt akart maradni.
Manases Iván
– Azt mondják, mindjárt az első kassai évadban egymásba szerettek Germán Zillével. Ez is sorsszerű találkozás volt?
– Határozottan. Ő Marylin Monroe, én pedig Tony Curtis szerepét alakítottam a Van, aki forrón szeretiben. A mi szerelmünk igazi love story, amilyeneket az amerikai filmekben látni… Már negyedik éve vagyunk együtt.
– Zillével épp egy évvel ezelőtt szerződött át a Komáromi Jókai Színházhoz. Jól érzi itt magát?
– Köszönöm, jól.
– És a szerepek? Melyiket szereti a legjobban?
– Szeretem a Vérnász felszarvazott és csalódott Vőlegényét, aki végül párbajban hal meg – ez főszerep. De ugyanúgy szeretem a Patika Jóvér Janiját, ami kisebb szerep, sőt, szeretek a Chicagóban is játszani, pedig ott aztán igazán epizódszerepet kaptam.
Szerintem egy középszerep egy jó előadásban nagyobb élményt nyújt, mint egy főszerep egy rossz produkcióban. Minden szereppel meg kell dolgozni.
– Vannak szerepálmai?
– Nincsenek. Csak egyet tudok: nem szeretek bonviván lenni! Semmi sem áll tőlem távolabb. Nemes lelkű, szép és szerelmes fickó – a nézők meg alig várják, hogy végre színpadra lépjen a táncos-komikus...
– Pedig alkatához épp a hősszerelmes passzolna...
– Szerintem hibás dolog a fizikum alapján behatárolni az embert. Például láttam az egyik színházban a Rómeó és Júliát, és egy alacsony srác volt a Rómeó, és egy magas, vékony lány a Júlia. Egyik sem az a százmosolyú szépség… És csodálatosak voltak! Percről percre, a nézők szeme előtt szépültek meg!
– Hogy készül egy-egy szerepre?
– Amikor elkezdjük a próbafolyamatot, még szűz minden! Szinte nem tudok megmozdulni, két szót szólni a színpadon. Mintha le lennék bénulva. Aztán az összes rendelkezés lassan-lassan beépül az agyamba, és a szerep kikristályosodik. De addig a szerepben élek: még az utcán is a szöveget mormolom.
– Milyen rendezőkkel szeret dolgozni?
– Az a jó rendező, aki tudja, mit akar. Sajnos, egyre több az olyan rendező, akinek gőze sincs az egészről. Azt hiszi, neki csak annyit kell mondania: gyere jobbról balra, vagy kerüld meg az asztalt. Pedig a rendezőnek pontos támpontot kellene adnia. Olyan ez, mint egy folyószabályozás: a rendezőnek meg kell építenie a medret, hogy az előadás ne folyjon szét. És vigyáznia kell, hogy a meder jó széles legyen, hadd lubickoljon benne a színész....
