Beszélgetés Korognai Károly színész-rendezővel, a kassai Thália Színház művészeti vezetőjével.
– Pályafutása igencsak lenyűgöző, hiszen évekig a Szegedi Nemzeti Színház igazgatójaként, majd a veszprémi színház művészeti vezetőjeként működött. Milyen kihívást látott a Thália Színházban?
– Az előző két évadban is dolgoztam a társulattal vendégrendezőként. Nagyon jól éreztem magam a Tháliában, nem különben Kassán. Mikor felkínálták a művészeti vezető posztját, gondolkodás nélkül igent mondtam. Ez az a munka, amit nagyon szeretek: és amihez szerintem a legjobban értek.
Nehéznek tartom a Thália Színház helyzetét. Alacsonyak a bérek, ebből adódóan például a háttérszemélyzet szerződtetése komoly gondokat okoz, a műszaki feltételek messze nem kielégítőek, a színészkollégák pedig szakmai odaadásból, a játék szeretetéből tartanak ki.
– A Janika című darabot már másutt is megrendezte, Szegeden pedig már alakította Pertics Jenő szerepét. Mennyiben különbözik a mostani bemutató a korábbiaktól?
– Csáth Géza darabjával legelőször Szegeden találkoztam, ahol Valló Péter rendező egy rendkívül egyszerű színpadi világot valósított meg. Két évvel később Pécsett már nekem nyílt lehetőségem a Janika megrendezésére. Nagy volt a színpad, nagy díszletet alkalmaztam. Itt színészként nem szerepeltem. Most a Thália Színháznál ötvöztem a korábbi tapasztalataimat, rendezőként és főszereplőként is részesévé váltam az előadásnak. Szőke Anita díszlet-és jelmeztervező egy tipikus kispolgári otthon kulisszáit álmodta körénk. Az írásmű szigorúan konvencionális, a formai megvalósítás tekintetében nincs túl nagy mozgástér. Csáth egy agysebész pontosságával „hagyta ránk” instrukcióit.
– El lehet kerülni az ismétlődéseket?
– Nem szoktam "lekoppintani" a korábbi előadásaimat. Akárhányadik alkalommal is rendezem ugyanazt a darabot, az a célom, hogy egy teljesen új produkciót hozzak létre.
– Amikor fent van a színpadon, nem változik meg a színész-rendező viszony?
– A színházban működik egy hierarchia. A rendező afféle kapitány, aki ha komolyan veszi a színészek érdekeit, ötleteit, és legfőképpen vezetni tudja őket, akkor jól végzi a dolgát. Amikor azonban a rendező egyben szereplő is, ez a felállás némileg kibillen, ilyenkor másfajta, sokkal bonyolultabb, érzékenyebb pszichológiával kell a kollégák felé közelíteni. Másfelől a partnerek részéről is szükséges a fokozott tolerancia. Úgy érzem, a "Janika" próbaidőszaka ebből a szempontból tökéletes volt.
– A kilencvenes években több filmben is játszott, sőt egy televíziós sorozatot forgatott New Yorkban. Azóta azonban csupán színházban dolgozik. Nem zavarja ez, hiszen a filmmel szemben a színház a mának szól, a siker sokkal inkább a pillanaté?
– Gyerekkoromtól szeretem a film világát, a mai napig nagy filmfogyasztó vagyok. Úgy gondolom, hogy egyszer mindenképpen megrendezem a saját nagyjátékfilmemet. Több ötletem van, félig- vagy teljesen kész könyvek, vagy éppen csak címek sorakoznak a számítógépemben. Az első helyen egy "Family Train" munkacímű áll. Azt a kérdést feszegeti, hogy a szülők, nagyszülők élete, döntései miképpen hatnak ki a következő generációk életére, teszik azokat akaratlanul is tönkre.
– Említette, hogy a film inkább szatirikus, groteszk stílusú lenne. Fontos Ön számára a humor?
Erre egy színészi alapvetéssel szeretnék válaszolni, amelyet mélyen vallok: aki nem tud vígjátékot játszani, poént elmondani, az biztos, hogy nem tud jó alakítást nyújtani egy tragédiában sem.
– Élete különböző városokban zajlott. Melyik az a város, amelyik az otthont jelenti?
– Mindenképpen Szeged, hiszen ott él a kislányom. Számomra ő az origó. Mindennél és mindenkinél fontosabb az életben.
– Emberileg és szakmailag mennyire elégedett?
– Jól érzem magam a bőrömben, de azt nem mondhatom, hogy elégedett vagyok. Szakmai szempontból sok mindent sikerült elérnem, ráadásul ha jó társulat vesz körül –mint most is –, és jók a feladatok, akkor nagy bennem a nyugalom. Magánélet? Minden nem lehet tökéletes.
