– Elnézést, kérdezhetek valamit?
– Jól van! Próbálja meg. 

Az üveg mögötti hölgy hangjából határozott gúny csendül ki. Tisztelettudóan, tömören elé tárom a gondomat, fél perc alatt érkezik is a válasz, hiszen a kompetens személy felé fordultam. Közben a hölgy is megenyhül, együttérez velem. Ugye, nem is fájt annyira – gondolom magamban, de fennhangon csak további szép napot kívánok neki, miután megköszöntem a segítőkészségét. Miért? Miért kell alapból bunkónak lenni?

marciusi-lapajanlo-szeretethimnusz.jpg

Szóljak bár emberek vagy angyalok nyelvén,
ha szeretet nincs bennem,
csak zengő érc vagyok vagy pengő cimbalom.

– Hol lakik az apja? Ki viseli gondját, milyen gyógyszereket szed, hol a családja? Miért hagyja magára, ha a maga apja? 

A betegfelvételi irodában állok, ezernyi kérdés záporozik rám. Igyekszem gyorsan válaszolni mindenre, de az ötvenes, vallatótiszt kinézetű doktornőt nem igazán érdekli a válaszom, abban éli ki magát, hogy megszégyeníthet. Pedig nem is ismer, semmit nem tud rólunk, egy perce még azt sem tudta, hogy létezünk. Remegnek a kezemben a papírok, a végén olyan vagyok már, mint a mosott rongy. Kitámolygok a folyosóra, ahol apu megkérdezi: 

– Na? Elintézve? 

– Persze. Gyere, bekísérlek a szobába. Két-három napig maradsz. Nem vészes…

Legyen bár prófétáló tehetségem,
ismerjem az összes titkokat és minden tudományt, 

legyen akkora hitem, hogy hegyeket mozgassak,
ha szeretet nincs bennem, mit sem érek.

Egy apró kézművespékségben várakozom huszadmagammal, dől rólunk a víz, nincs levegő, a sor meg csak nem fogy. Szombat délelőtt van. Úgy látszik, a fél város most akarja beszerezni a kovásszal készült finom kenyérkét. 

– Maga mér nem vesz kesztyűt? 

Mindenki megdermed, és egy emberként a hang irányába néz.

– Összevissza tapogatja a kenyereket, aztán bekoszolja mindet! – dübörög tovább a mély férfihang.

Az idős néni megfélemlítve motyog az orra alatt. 

– Csak ezt az egy kenyeret fogtam meg. Viszem a géphez felvágni. 

De az úriember tovább hőbörög, szidja a nyugdíjasokat, minek most jönnek, nekik van idejük hétköznap is.

A nyugdíjas néni a fejét ingatja, a sor elfordul, mintha nem is látná a jelenetet. A néni meggörnyed, megfizeti a kenyérkéjét. Az ajtóban a lánya várja, akin a sapka-sál úgy lóg, mint az ovisokon. Mentálisan fogyatékos, jócskán túl lehet az ötvenen. A sorsa az arcára írva: valószínűleg a néni vigyázott rá egész életében. Nem volt választása, ezt dobta neki a gép.

A szeretet türelmes, a szeretet jóságos,
a szeretet nem féltékeny,
nem kérkedik, nem gőgösködik,

nem tapintatlan, nem keresi a magáét,
haragra nem gerjed, a rosszat föl nem rója,

nem örül a gonoszságnak, de együtt örül az igazsággal.

Mindent eltűr, mindent elhisz,
mindent remél, mindent elvisel.

– Maga mit csinált? Nem jól nyomtatta ki a vinyettát. Így nem tudom rárakni a csomagra. El van mosódva a kódvonal. 

– Rendben, elnézést. De most mihez kezdjek? 

Először próbálom ezen a futárszolgálaton keresztül küldeni csomagomat. Ráadásul nem is én vagyok a feladó: a lányomnak teszek szívességet. 

– Menjen haza, és nyomtassa ki újra. Nincs énnekem magára időm. 

Elrakom a csomagot a táskámba, közben annyit mondok a paprikás hölgynek:

– Nem fog menni, én csak így tudom otthon kinyomtatni... 

Elfordulok tőle. Már a harmadik helyről küldenek el. Szertefoszlott a remény, pedig a neten az volt, hogy beveszik az én csomagomat is, de hát nem. Na mindegy, valamit majd kitalálok. Köszönök, nyitom az ajtót, amikor utánam szól a hölgy: 

– Várjon! Át tudja küldeni nekem ímélben a vinyettát? 

– Hogyne! Köszönöm szépen. 

S már diktálja is az ímélcímét. Kapom a mobilomat, pittyen a hölgyé is, átszalad a szomszéd irodába, fél perc, s lobogtatja a vinyettát. Felragasztom a csomagra, készen vagyunk. Megköszönöm a kedvességét. Nem is az bánt, hogy kioktatott, hanem az, hogy miért kell nekem mindenhez érteni... Először próbáltam a csomagfeladást, hát nem tudhatok még minden szabályt. Miért kell az egyik embernek a másikkal mindjárt bunkónak lenni?

A szeretet nem szűnik meg soha.
A prófétálás véget ér,
a nyelvek elhallgatnak,
a tudomány elenyészik.

Tudásunk csak töredékes,
töredékes a prófétálásunk is.

De amikor eljön a beteljesedés,
ami töredékes, véget ér.

minden_reggel_ujno.sk.png

Nyomom a féket, óriási csattanás, az autóm átrepül az út másik felére. A parkolóból kiálló sofőr nem vette észre a tűzpiros kis Fiatomat, s nekitolatott. Üveg csörömpöl, kerék durran, az idősebb úr kiugrik a volán mögül, hogy rendben vagyok-e. Szerencsére én megmaradtam, lassan az útpadkához kormányozom a defektes autómat. Érkezik a segítség, felhívom az egyik ismerősömet: már keresi is a pótkereket... Addig a kár okozójával megoldjuk az adatfelvételt, hogy jelenteni tudjuk a biztosítónak a kárt. Enyhén sokkos állapotomat látva mindenki segíteni próbál, míg oda nem jön egy pökhendi fiatalember. 

– Hol a háromszög? Miért itt áll az autó? Ez itt kocsibeálló, nem tudok kijárni. 

A járókelők a fejüket ingatják, de azért nekirugaszkodnak, s arrébb tolják az autómat, hogy pökhendi uram elszáguldhasson az Audijával. 

– Mit várhatunk tőle? – jegyzi meg az egyik. – Rendőr. 

Amikor még gyermek voltam,
úgy beszéltem, mint a gyermek,
úgy gondolkodtam, mint a gyermek,
úgy ítéltem, mint a gyermek.
de mikor férfivá nőttem,
elhagytam a gyermek szokásait.

– Normális vagy? Úgy megrázlak, hogy csak! 

Az ötéves forma kislány laposan körbesandít, látja-e valaki a jelenetet. Az anyukát nem érdekli, de a kislány szégyelli magát. Szégyelli az anyukáját, legszívesebben a föld alá bújna. A múltkor elbújt a pláza vécéjében, utána anyuka a hazaúton végig ordított vele, pisszenni sem mert. Az az ugató, nyerítő hang! A múltkor még a fülét is be kellett fognia, úgy ordított egymással anya és nagymama. Hazaérve bekuckózott a szobája sarkába a babájával, s estig ki sem jött onnan. Ő nem szerette a csúnya szavakat, a háta is belebizsergett az emlékbe.

– Milyen jó a babának, hogy nem hall. Bárcsak én is baba lennék! 

Ma még csak tükörben, homályosan látunk,
akkor majd színről színre.
Most csak töredékes a tudásom,
akkor majd úgy ismerek,
ahogy én magam is ismert vagyok.

Most megmarad a hit, a remény, a szeretet
– ez a három,
de köztük a legnagyobb a szeretet.

Novák Zita
Cookies