Okát nem tudják, állítólag az a baj, hogy ma később szülnek a nők, s idősebb korban már nehezebben megy a szervezetnek a visszarendeződés. A másik oldalon régen senkit nem izgatott, ha nagyobb volt a nő hasa, természetesnek vették, hisz szült!

A kismamák sejtik, hogy baj van, mikor az a fránya poci nem tűnik el. Ilyenkor másznak fel az internetre, s keresik kétségbeesetten a választ: most mi legyen? Sok nő nem is tudja, hogy szétnyílt a hasizma!

szobor.jpg

Szülés után a pocak nem akar eltűnni, de sokszor ez áll a köldöksérv vagy a nagy hátfájások mögött is. A várandós anyukák hasát senki nem vizsgálja, aluldiagnosztizált jelenségről van szó. Pedig nem kell hozzá műtét, tornával is tehetünk az „úgy maradt” pocak ellen. (Természetesen nem kétszáz felüléssel, mert pont ez az, amit ilyenkor nem szabad csinálni!)
Sokan nem is tudják, hogy ez a bajuk. Nem csupán a nőket sújthatja a károsodás, a férfiak – főleg a sörpocakosok – hasizma is szétnyílhat. Anyukáinknak még fogalmuk sem volt róla, hogy mi a baj, évekig jártak nagy pocakkal, sokan gratuláltak is nekik, hogy jön az újabb baba. Ők meg szégyenkeztek, mert senki nem mondta meg nekik, hogy miért ilyen nagy a hasuk. Lássunk egy kis anatómiát!

Hogy megértsük, mit jelent a hasizom szétnyílása, a hézag, amiről a későbbiekben szó lesz, a linea alba (fehér vonal) – egy kötőszövetből álló fonat, amely összekapcsolja az egyenes hasizom jobb és bal oldalát. A terhesség idején a méh megnövekszik, a linea alba a relaxin hormon hatására fellazul. A hasi szervek, az izmok és az izmokat fedő hártyák a méh növekedéséhez igazodnak. A terhesség végén a köldöktájékon csak egy bőrréteg marad, s alatta a magzatot tartalmazó méh. A szülés után időt kell adni a szervezetnek, hogy visszarendeződjön a régi formájába. A méh összehúzódik és elnyeri eredeti nagyságát, az izmok és a hártyák is visszahúzódnak eredeti helyükre. A szoptatás ebben sokat segít.

A hasat még a változókor előtt rendbe kell tenni! Egy ötvenéves nő hasizma már kötött, merev, zsírpárnák vannak a bőr alatt, a mellkas is rugalmatlan

A gyermekágyi hat hét, esetleg a császármetszés gyógyulása után lehet csak elkezdeni dolgozni a hasizommal. A YouTube-on sok videó található, amelyek szerint otthon is meg tudjuk állapítani a rektusz diasztázist, az egyenes hasizom szétválását. Az önvizsgálathoz feküdjünk hanyatt, lábunkat összezárva nyújtsuk ki, és emeljük fel kb. 20 cm magasra. Simítsuk meg a hasunkat. Ha a köldök felett és alatt domborodást veszünk észre, akkor bizony diasztázisunk van (szétnyílt a hasizmunk). Ezután lábunkat helyezzük a földre, térdben hajlítsuk be, emeljük meg a tarkónkat, és ujjainkkal tapogassuk végig a linea albát. Ha 2 cm-nél nagyobb rést tapintunk ki az egyenes hasizom két térfele között, az szintén diasztázisra utal. A hasizmoknak ezt az állapotát gyógyítani kell. Erre is találhatók videók, de ezekkel óvatosnak kell lenni, mert nem mindenkinek jók a bemutatott gyakorlatok. (Szakértő edző tanácsát kell kikérni mindig.)

Az anyaság ára

A diasztázis nem tartozik a veszélyes diagnózisok közé, nem az életünk függ tőle! Viszont azt tudnunk kell, hogyan előzhető meg. A hasi műtétek után is szükség van rehabilitálásra, csak erre senki nem gondol. A térdműtétek után hónapokig lábadozunk, szülés vagy epeműtét után azonban nem törődünk a hasunk állapotával.

Laparoszkópiás (kulcslyuksebészetes) epeműtét során nagy mennyiségű szén-dioxidot pumpálnak a hasüregbe, ami szép lassan kiszivárog, de hasizmok kitágulnak a feszítéstől. Ha ezután a nő teherbe esik, a baba egy legyengült izomzatú hasba érkezik. A terhesség nagy megpróbáltatás a szervezet számára. A szülés után sok asszonynak nem húzódik vissza a hasa, mert a ferde hasizmok nem úgy működnek, ahogy kellene. Nem feltétlenül operációval kell rendbe tenni. Célzott tornagyakorlatokkal nemcsak a diasztázist lehet eltüntetni, hanem a haránt hasizmot és a külső és belső ferde hasizmokat is helyre lehet állítani helyes légzőgyakorlatokkal, a hát, a has és a medencefenék izmainak tornáztatásával. Nem könnyű feladat, de az eredmény elég gyorsan megmutatkozik. A kidülledő has eltűnik, megváltozik a testtartás és a gerinc állapota. Megszilárdulnak a húgyhólyagot és a medencét tartó szövetek, megerősödnek a medencefenék és a has izmai, az is előfordul, hogy elfakad a petefészken levő ciszta – és nem lesz szükség műtétre. Sok asszony észreveszi, hogy a harmadik szülés után is szilárd a hasa.

hasizom5_0.jpeg

Egyre nagyobb a hasam!

Már három hónap telt el a szülés óta, de a kismama kövérnek érzi magát, még nem húzódott vissza a hasa... Futni kezd a kiserdőben, hasgyakorlatokat végez. Csak úgy, a maga feje után. Ám ezzel többet árt, mint használ, mert nem tudja, milyen a helyes légzés. A meggyengült hasizmok közé pumpálja a levegőt, és ettől a hasizmok még jobban kitágulnak. Reggel még úgy-ahogy elégedett az alakjával, de ebéd után már domborodik a hasa. Ez csak azt mutatja, hogy a hasizmok nincsenek rendben. „Megiszom egy pohár vizet, és olyan a hasam, mintha terhes volnék.” Ez egy tipikus mondat, amit egy ilyen kismama napjában többször elmond. Miért? Edzés közben fontos a helyes légzés. Ha rosszul tornázunk, akkor a hasizmok nem támasztják meg a belső szerveket! Szervezetünk azonban okos – és a nem megfelelő nyomást, aminek kitesszük, igyekszik kompenzálni. Például úgy, hogy a támasztás feladatát átveszi a gerincoszlop. Ez a feladat azonban már túl sok a gerincnek, amit fájdalommal jelez. A hasizom is reagál, és egyre növekszik. Ez olyankor szokott előfordulni, ha a nők nem szakszerű gyakorlatokat végeznek. Ilyenkor megesik, hogy el-elcsurran a vizeletük, vagy ágyéksérv és aranyér alakul ki.

Tudni kell, hogy mi a has szerepe – és akkor bármilyen gyakorlatot végezhetünk. De ha nem tudjuk, mire figyeljünk, hogyan lélegezzünk, milyen legyen a testtartásunk, akkor még az egyszerű deszka póz is veszélyes lehet. A TRX-gyakorlatokat az amerikai haditengerészeknek találták ki, hogy a viszonylag kis területű fedélzeten is át tudják mozgatni az összes izmukat. Ám „hasizom nélkül” lehetetlen elvégezni ezeket a gyakorlatokat. Pedig ezek nem a kockás hasról szólnak – mégis fontos, hogy a hasizmok is rendben legyenek. Az átlagnő sem kockás hasat akar, inkább szép idomokat, ám ezeket is meg kell támogatni, ki kell támasztani, amihez szilárd izomzatra van szükség.

A rectus diastasis gyerekeknél és újszülötteknél (koraszülött babáknál) is kialakulhat. Kismamáknál gyakori, lassan minden második szülő nőt érint.

Még a változókor előtt

Minden hasat rendbe lehet hozni, de előbb le kell fogyni! Húszkilós túlsúllyal nem várhatunk csodákat. A kipárnázott hason nehéz lemérni, hogy az anyuka mit tornázik, s helyesen tornázik-e? (Négy-öt kilogramm túlsúly még nem akadály.) A szakemberek mindig hangsúlyozzák, hogy a hasizmokat még a változókor előtt rendbe kell tenni! Az ötvenedik életév után a nők szervezetében csökken az ösztrogénszint, a hasizmok kötöttek, zsírpárnák vannak a bőr alatt, és gyakran a mellkas is rugalmatlan. A gyakorlatok már nem hoznak olyan eredményt, mint a harmincéveseknél.

Szülés előtt

A mai nők egy évtizeddel később szülnek, mint anyáik korosztálya. Az érettebb test több felkészítést igényel a terhességre. Sajnos, a nők ritkán gondolnak arra, hogy baj is történhet, hiszem soha nem volt gondjuk a hasukkal. A kismamák egytől egyig a szüléstől félnek. És igen, a (kendőben) hordozás is leterhelheti az izmokat, itt is fontos a helyes testtartás! A fizikoterapeuták nem tartják helyesnek, ha a kismama több órán keresztül magára kötözve hordozza a kisbabáját. Bevásárolni vagy egy rövid sétát tenni kendőben – az rendben van. Ám mikor hazamegyünk, szilárd felületre kell fektetni a gyermeket, hogy kinyújtózhasson. Erre gondolnak is a kismamák, de magukra nem, pedig nekik is szükségük lenne egy jó kis nyújtózásra. A baba cipelése közben a medence más helyzetbe kerül, és előfordulhat, hogy a hasfal rossz helyzetben rögzül. Vagy más: Vajon tudják-e a kismamák, hogy milyen helyzetben kell szoptatni? Hogy érzi magát közben a hasuk? Hogyan kell fölkelni az ágyból? A nők görnyednek, görbén tartják a hátukat. Tanuljunk meg helyesen lélegezni, helyesen tolni a babakocsit, helyesen felemelni (a kisgyereket). Akkor sem szabad elengedni a hasat, amikor lehajolunk... Gondoljunk arra: nem mindegy, mihez szoktatjuk.

Bagyinka Tímea tíz éve foglalkozik a diasztázissal (LoveYourBelly), és szabadalmaztatott egy speciális hasizomtornát. Normál tornával diasztázis esetén az egyenes hasizom nem fejleszthető. Tímea online oktatást is vállal.

Harcoljunk magunkért

A gerincferdüléses serdülőnél később nagy valószínűséggel megjelenik a diasztázis is... Ragaszkodjunk hozzá, hogy gyerekeink mozogjanak, tornázzanak. Mifelénk miért szokás önzőnek nevezni azt a nőt, aki a maga számára is elvár egy-két óra szabad időt? Nézzük meg például a német és a norvég asszonyokat! Ők négy-öt napra is elutaznak a tornaközpontokba, és időt fordítanak magukra. Mert a hasunk reagál! Ha jó tanácsot adunk neki, jól fog viselkedni. Nem jó, hogyha a diasztázist zumbával, pilátesszel vagy a jógával gyógyítjuk. A diasztázissal forduljunk inkább fizikoterapeutához vagy szakoktatóhoz. Milyen sok időt szánunk arra, hogy megtanuljuk a hordozókendő helyes felkötését? Szánjunk legalább ennyi időt a hasizmainkra is. A legelérhetőbb hasi torna a gyors gyaloglás és az úszás.

Varga Klára

 

Kapcsolódó írásaink: Hat kocka, Szétnyílt hasizom

web-bannerek-hirlevel-01_1.jpg

Új Nő csapata