A magány az egyik legrosszabb emberi érzés. Van egyáltalán kiút belőle?
A magány egyfajta „én már senkinek sem kellek, egyáltalán nem vagyok fontos senkinek” életérzéssel párosul. Minél inkább így érezzük magunkat, annál kevésbé fogunk tudni nyitni, és máris belekerültünk a 22-es csapdájába. A kiút nehéz, meg kell találni az ösvényt, ahol barátokkal találkozhatunk.
(© Maiko Takeda)
A Carnegie Mellon Egyetem kutatói által végzett tanulmány szerint optimistább emberek azok, akiket támogató kéz segít. A kísérletben 163 házaspár vett részt. A pár egyik tagjának választania kellett, hogy egy könnyű puzzle-t rak ki, vagy beszédet tart – ami, ugye, nagyobb kihívás. Az eredményből kiderült, hogy akit a párja biztatott a nehezebb feladat elvégzésére, az sokkal elégedettebb volt, mint aki – önbizalomhiányos társa unszolására – a puzzle-t választotta. Sőt, fél évvel később az előbbiek kapcsolata még harmonikusabbnak bizonyult. Akik mögött tehát ott áll egy biztató társ, barát, szülő, azok sokkal könnyebben néznek szembe a kockázattal. (Forrás: Mindennapi pszichológia magazin.)
Nem akarunk alkalmazkodni!
Rengeteg a fiatal magányos vagy szingli férfi és nő, akik az egyedülálló életet választották. Egyedül könnyebb – tartják.
– Ma az ember már semmit sem hajlandó feladni magából, és nem hajlandó alkalmazkodni – kezdi a beszélgetést Szalatnyai Erika pszichológus (Békéscsaba). – A karrieristának fontosabb a pénz és a pozíció, mint a család. Barátai sincsenek, mert a barátságot is ápolni kell, és erre nincs idő. És az ember egyszer csak azt veszi észre, hogy egyedül maradt. Ha pedig valaki sokáig van egyedül, és megy neki egyedül is, már nem keres mást, nem fog máshoz.
A magányosan élők száma egyre csak nő. Minek egy másik embert kerülgetni? Elég az online kapcsolat – tartják sokan. Itt a szabályokat mi magunk szabjuk meg.
A gépet bármikor ki lehet kapcsolni, de a hús-vér embert nem tudom egyik pillanatról a másikra kitenni az életemből – mondják sokan. Könnyebb online beszélgetni. Viszont ez nem valódi kapcsolat. Itt az offline gombot bármikor benyomhatjuk, az életben viszont nem. Folytathatunk mély beszélgetéseket a chatszobában, de nem fogjuk látni a másik ember gesztusait. S a nélkül torzul a kép.
Mi, nők sokkal inkább ki vagyunk téve az elmagányosodás veszélyének. Életünk láthatatlan damillal van körülhatárolva, például: akármeddig nem halogatható a gyerekvállalás.
Ha pedig elválunk, s utána maradunk egyedül, még nehezebb. A gyerekét vagy gyerekeit egyedülállóként nevelő nő nem a legkeresettebb partner. Légy erős! A gyerek előtt nem mutathatod, neked mennyire fáj! Legyen a gyereked a vigaszod. Ilyen és ehhez hasonló jó tanácsok röpködnek az anya felett. Ám az ember, az anya is társas lény. Szüksége van valakire, akihez este hozzábújhat, akinek elmesélheti a napközben átélt élményeit. Sokan beleesnek a hibába, hogy már az első pasiban, aki randira hívja őket, életük párját látják. Görcsösen megpróbálják hozni a legjobb formájukat, holott talán egy kissé szétszórt, bohókás nőci jobban bejönne az új álompasinak...
A mozikban évekkel ezelőtt bemutatott Újra otthon című film egy hasonló cipőben járó, 40 éves nőt (Reese Witherspoon) mutat be, aki a válását követően újra randizni kezd. Születésnapi buliján három feltörekvő, jóképű filmessel ismerkedik meg, majd kezdetét veszi a romantikus kaland. A film, persze, túlzásokra épít, mégis alapvetően ajánlott a hasonló helyzetben lévőknek. A kedves, humoros sztori ad egy kis lökést a mindennapokhoz. Lényeg, hogy ne hagyjuk a magányt elhatalmasodni rajtunk. Ismerkedjünk, szórakozzunk! Szenteljünk több időt meglévő hobbinknak, vagy keressünk újakat. Rengeteg olyan edzéstípus van, amikor csapatba bekerülve, interakcióba kerülünk másokkal. A lényeg, hogy ki kell mozdulni a négy fal közül!
