Mindketten Dunaszerdahelyről indultak. A két fiú, aki egyik napról a másikra sztár lett. Rabul ejtették a lányok szívét. A mosolyukkal és azzal, amit a pályán művelnek.
Szerintünk tonnaszám kapják a leveleket. Női magazinok esdekelnek kockahasukat megmutató fotóikért. Egyértelmű, világos választ kértünk tőlük arra vonatkozólag: hogyan sikerülhetett? Most ők beszélnek.
Ketten a sikercsapatból! A 2003/2004-es szezonban megnyerték a labdarúgó szlovák kupát, a múlt kiírásban a szlovák bajnokságot, idén pedig részt vehettek a labdarúgó Bajnokok Ligájában. Az Artmedia Bratislava a második szlovák csapat, amelynek ez sikerült. Borbély Balázs csapatkapitánnyal és Ján Ďurica balhátvéddel beszélgettünk.
Borbély Balázs 2000-ben került az Artmediához, három éve ő a csapatkapitány. Ján Ďurica két és fél éve tagja a ligetfalui csapatnak. – Tizenegy éves korom óta focizom – kezdi Ján. – Dunaszerdahelyen nőttem fel, játszottam a helyi ificsapatban, majd eljutottam az A csapatba. Pozsonyba Petr Kašpar menedzser vitt el két és fél évvel ezelőtt. Örülök, hogy odakerültem, hiszen a legjobb szlovák csapatról van szó. Korábban is játszottam profi szinten, de nem az első, hanem a második ligában. Közgazdasági szakközépiskolába jártam, a továbbtanuláson nem gondolkodtam. Reméltem, hogy focista lehetek. Ez teljesült, vagyis azt csinálom, amit szeretek. Mára a futball a mindenem, az életem. Ebből élek!
– Hatéves koromtól focizom – mondja Balázs, aki öt éve került az Artmediához. – Szülőfalumban, Egyházkarcsán kezdtem rúgni a bőrt, ötödikes koromban Dunaszerdahelyen folytattam. Sportiskolásként az atlétika, a labdajátékok sem álltak távol tőlem, de a foci maradt a nagy szerelem. Az ificsapatból eljutottam a DAC felnőttcsapatába. Gimnazista koromban is naponta edzettem – fél négykor kezdődött az edzés, hat óra volt, mire hazakerültem. Sűrű volt, de megérte. Mindig vigyáztam, hogy ne menjen a tanulás kárára, persze sokszor hullafáradtanrogytam az ágyba. Leérettségiztem, majd elkezdtem a győri tanítóképzőt, de végül győzött a foci. Hét éve focizom profi szinten.
Balra: Ján Ďurica, jobbra: Borbély Balázs
– A családban más is focizott?
Ján: – Az öcsém, aki egy évvel fiatalabb nálam, szintén focizik. Sőt, az édesapám is játszott. Az egész család büszke rám, örülnek a sikereimnek, ott vannak minden mérkőzésen.
Balázs: – Anyu családjában is voltak focisták, és apu is focizott. Ő vitt ki először a pályára. Persze, a tehetség nem minden, 50%-ban nem ezen múlik a siker. Fontos a hozzáállás, az, hogy „a fejben minden rendben legyen“. Aki a felkészülést nem veszi komolyan, az a meccsen nem számíthat csodára.
– A labdarúgás a munkátok, mindent ennek kell alárendelnetek. Mit jelent ez?
Balázs: – A bajnokság idején napi egy, a felkészülés szakaszában napi 2-3, edzőtáborokban napi 3-4 edzésünk van. Mindig más: valamikor csak futás, máskor csak játék. Természetesen a meccsek előtt nincs bulizás, alkohol. De senki nem ellenőrzi, mit csinálunk. A lényeg az, hogy felkészülten járjunk a meccsekre és az edzésekre, hogy a legjobb formánkat hozzuk. Nekünk is ez az érdekünk, hisz a fizetésünk a teljesítménytől függ. Próbáljuk úgy alakítani a dolgot, hogy minden héten legyen egy szabadnapunk. A felkészülések, bajnokságok után több pihenés jár. Most, télen december hatodikától január ötödikéig szabadságolhattunk, és nyáron is kapunk 10-14 nap szabadot.
– Vannak étrendi megkötések?
Balázs: – Igyekszünk egészségesen táplálkozni. Egyébként nincs megszabva, hogy mit szabad, és mit nem, de a versenysúlyunkat tartanunk kell. Azt mindenki maga tudja, hogy mit engedhet meg magának. A szezon elején és a felkészülés végén mindig megmérik a súlyunkat, és persze szezon közben is néhányszor. Vannak klubok, ahol minden hét elején lemérik a játékosokat. Súlyfölösleg esetén adnak egy határidőt, ameddig le kell fogyni. Pénzbüntetés is kiróható arra, aki nem tartja a súlyát.
Ján: – Nekem van személyi edzőm. Ő határozza meg, mit ehetek, milyen gyakorlatokat végezzek. Korábban nem gondoltam volna, hogy mennyire fontos a rendszeres evés. Vagyis reggeli, tízórai, ebéd, uzsonna, vacsora. Ha kimarad egy étkezés, azonnalmeglátszik a teljesítményen. Ha mérkőzés van, 3-4 órával előtte eszünk, aztán már nem. Esetleg egy kis csokiszelet jöhet szóba. Inni ásványvizet, vitaminitalt kapunk.– Mivel töltitek a szabadidőt?
Ján: – Az edzések, edzőtáborok, mérkőzések kitöltik szinte minden időnket. Ha például Bajnokok Ligája meccs van szerdán, hétfőn már együtt a csapat. Elemezzük az ellenfél játékát videofelvétel alapján, kedden reggel elutazunk, este edzünk a stadionban, a következő nap játszunk, aztán éjjel haza. Szabadidőmben a barátaimmal találkozom, szívesen vagyok otthon a barátnőmmel, szeretek moziba járni. A Playstation a hobbim, néha teniszezem, másra nem nagyon futja.
Balázs: – A szabadidőmet a családommal és a barátaimmal töltöm. Elmegyünk moziba, vagy más programot szervezünk. Hazamegyek a szüleimhez, játszom a keresztfiammal, aki négy és fél éves: még focizni is szoktam vele. Nyáron teniszezem, télen pedig fallabdázom.
– Van példaképetek?
Ján: – Legnagyobb példaképem Beckham volt, aki mostanában már inkább csak modell, mint focista. Aztán Raul, akivel személyesen is találkozhattam a spanyolok elleni mérkőzésen. A meccs előtt két héttel láttam őt a moziban a Gól című filmben. Aztán hirtelen egy pályán játszottunk! Ezzel egy nagy álmom teljesült.
Balázs: – Én nem tudnék csupán egy vagy két nevet mondani. Nekem többek játéka tetszik.
– Mit jelent számotokra a siker? Hogyan élitek meg?
Balázs: – Hozzátartozik a pénz és az ismertség. Egyelőre kellemes a hírnév. Nem figyelik minden lépésünket a paparazzók, mint a külföldi focistákét, és eddig csak pozitív visszajelzésekkel találkoztam. A bevásárlóközpontokban megszólítanak bennünket, főleg a mérkőzések után: és szívből jön a gratuláció. De minden csoda három napig tart. Megpróbálom reálisan nézni a sikert, próbálok úgy viszonyulni az emberekhez, mint azelőtt. Amikor ez az egész elmúlik, ugyanazok állnak majd mellettem, akik korábban.
Ján: – Benne vagyok a szlovák válogatottban. Kellemes, hogy írnak rólunk az újságban, autogramot kérnek, gratulálnak.
Szavakkal nehéz leírni, milyen érzés az, amikor több ezren drukkolnak nekünk. A legszebb éveink ezek! Bekerültünk a Bajnokok Ligájába, és annyi pontot szereztünk, amennyire korábban nem is gondoltunk.
Sajnos a világbajnokságra nem sikerült kijutni, a spanyol csapat kemény ellenfélnek bizonyult.
– A lányok részéről nagyobb az érdeklődés, amióta ismertek vagytok?
Ján: – Igen, a siker ezzel jár. De van komoly barátnőm, akivel nagyon boldog vagyok.
– Mi az, ami megragad benneteket egy lányban?
Ján: – A hajszín meg ilyesmi nem számít. Fontos, hogy jól érezzem vele magam, és hogy ne legyen affektált. A lányok sem szeretik, ha a fiúk másnak akarják mutatni magukat, mint amilyenek a valóságban.
Balázs: – Külsőleg nincs ideálom. A vonzerő különös, összetett dolog, nehéz pontosan leírni. Mindenkit más fog meg.
– Ha befejeződik a pályafutásotok, mivel szeretnétek foglalkozni?
Balázs: – Vállalkozásba fognék, de szóba jöhet az edzői munka is. A harmadszintű edzői vizsgát már letettem (járási szinten már edzősködhetnék). Remélem, azért még legalább tíz évig a pályán lehetek.
Ján: – Szeretnék tréneri képesítést szerezni a testnevelési főiskolán. Szívesen dolgoznék ügynökként, aki fiatal tehetségek után kutat, vagy fiatal tehetségeket edzenék itthon. Vannak klubok, ahol ezt elhanyagolják. És ez hiba. Kiskortól kezdve fontos a srácokkal foglalkozni.
– Mi volt a legemlékezetesebb pillanat az utóbbi időszakban?
Balázs: – A legutóbbi félévre egészében szívesen emlékszem vissza, a sikerekre és a kudarcokra egyaránt. Csodálatos érzés, hogy eljutottunk a Bajnokok Ligájába, ahol nem négyezren, hanem akár ötvenezren is szurkolnak a nézőtéren!
– Köszönöm a beszélgetést, és további sikereket kívánok!
Fotó: Fogas Ferenc és Németh Péter
