Az orvosi nevén „szisztémás lupusz eritematózus”-nak nevezett, de általában csak SLE-nek emlegetett betegségnek nincsen elfogadott magyar neve.
A latin „lupus” fordítható ugyan „farkasnak”, ill. „bőrfarkasnak”, ám e jelentése inkább az egykor rettegett bőrtuberkulózis által okozott kifekélyesedett, valóban farkasmarásra emlékeztető bőrbetegségre használatos.
Az SLE korábban az ismeretlen eredetű „reumás”, kötőszöveti betegségek közé tartozott. Ma is többnyire a reumatológus szakorvos hatáskörébe tartozik, ám ma már tudjuk, hogy ún. autoimmun betegségről van szó. Tehát olyan kórról, amelyben a szervezet védekezőrendszere, az immunrendszer a saját sejtjei ellen termel ellenanyagokat, és okoz testszerte gyulladást.
Az SLE az egyik leggyakoribb autoimmun betegség, és – sajnos – főleg a szebbik nemet sújtja. Kb. tízszer gyakoribb a nőkben, és ami fokozza a bajt: rendszerint a fogamzóképes korban, a 15-40 éves korosztályban alakul ki. Ebből kifolyólag ismételten volt alkalom megfigyelni, hogy ez a hullámzó lefolyású, javuló-rosszabbodó betegség a terhesség alatt, főként annak elején, ill. a szülés után különösen hajlamos a fellángolásra. Ezért a belgyógyászat tankönyve sokáig – még az én medikus éveim alatt is – nem ajánlotta az SLE-ben szenvedő nőnek a teherbe esést, ill. ha a terhesség mégis létrejött, annak megszakítását szorgalmazták, „mert a terhesség kb. az 5. hónap körül magától is többnyire megszakad”.
Szerencsére ez az 1974-ben megfogalmazott vélemény mára alaposan megváltozott: a lupusz önmagában nem ellenjavallata a terhességnek!
Ma már tehát az SLE-ben szenvedő nő is vállalkozhat a terhességre, persze annak tudatosítása mellett, hogy – az egészséges nőkkel szemben – bizonyos rizikót is vállalnia kell. A lupuszban ugyanis nemcsak a spontán vetélés, ill. a terhességi görcsroham (eklampszia) rizikója nő meg, de a magzati halál és a koraszülés kockázata is!
Ezért nagyon fontos, hogy a teherbe esés „tervezett” legyen, és a kezdet kezdetétől ne csak nőgyógyász, hanem reumatológus – s ha szükséges, egyéb szakorvos – is figyelje a terhesség alakulását, és irányítsa az esetleg fellángoló SLE kezelését. E fellángolás kockázata mérsékelhető, ha a terhesség a betegség „nyugalmi” fázisában következik be, azaz ha legalább fél év telt el az utolsó fellángolástól.
A terhesség – az egészséges nő terhessége is – „másállapot”. Ennek a „másságnak” a lupuszban szenvedő kismama esetében van egy sajátos vonása: maga a terhesség is produkálhat olyan tüneteket (vérnyomás-emelkedés, fehérje megjelenése a vizeletben), amelyek csak gyakori ellenőrzéssel és szigorú odafigyeléssel különíthetők el a lupuszfellángolás tüneteitől. Külön gondot okoz a megfelelő gyógyszer alkalmazása, hiszen az esetleges mellékhatások nemcsak az anya, de a magzat életét is veszélyeztethetik.
Bizonyos gyógyszerek egyáltalán nem szedhetők magzatkárosító hatásuk miatt. Ezért is nagyon fontos a teherbe esés tervezése, hiszen a magzatkárosító hatás rizikója a fogamzást követő hetekben a legnagyobb! A lupuszban szenvedő nő a terhessége kezdetétől fogva veszélyeztetettnek minősül, és fokozott figyelmet érdemel férje, környezete részéről.
