Évről évre nő azoknak a száma, akik negyvenéves koruk felett akarnak gyermeket szülni. Nem csoda, hisz a nőknek magukat és a karrierjüket is fel kell építeniük, s az idő ezzel jócskán kitolódik. Gyermeket viszont szeretnének – legalább egyet, egyetlenegyet... Régen a nők ebben a korban már nagymamák voltak. Mekkora az esély teherbe esni negyven felett? Valóban nagy az egészségügyi kockázat? Hisz ük-ükanyáink még ötvenévesen is szültek: azt a tíz gyermeket valamikor csak meg kellett szülni...

A legújabb kutatások azt mondják, mindenről az akceleráció tehet. Ahogy telik az idő, a gyerekek egyre korábban érnek... Kilencedikes lányok ma már aktív nemi életet élnek. A nő viszont meghatározott számú petesejttel születik, abból a kor előrehaladtával már nem lesz több. Ez az oka annak, hogy nehezített a későbbi teherbe esés, mert a petefészek a nő negyvenéves korára sokszor már kimerül... A nő biológiai órája ketyeg; ezt a jelenséget nem a rosszindulatú tudósok találták ki. Nem véletlen, hogy egyre több harmincas nő küszködik korai menopauzával – nekik valószínűleg az átlagnál is kevesebb petesejtjük volt, ezért a petefészkük hamarabb kimerült.

szulni-akarok-de-csak-40-felett-kezdo-2.jpg
(© Patrizia Burra)

Mesél az orvos

Nőgyógyászunk egy történettel kezdi a beszélgetést.

Nóra 45 éves, a szokásos évi kontrollra érkezett. A vizsgálaton egy nagy méretű miómát mutatott az ultrahang: ez még tavaly nem volt ott. Ami azt jelenti, hogy rekordgyorsasággal növekszik. Ezenkívül Nóra menstruációja is akadozik, és néha kellemetlenül erős a vérzése. Mivel két gyermeke már van, óvatosan azt tanácsoltam: a legjobb megoldás a műtét lenne. A méh eltávolítása. Nóra azonban tiltakozni kezdett: »De doktor úr, én szeretnék még egy gyermeket!« Ilyen esetek is előfordulnak a rendelőben, bár nem gyakran. Nórának végül nem lett gyermeke, mert az orvosok nem tanácsolták az újabb teherbe esést. De olyan esetek is előfordultak már, amikor a páciens kívánsága teljesült...

Egy másik páciensem az első gyermekének születése után 11 évvel szeretett volna még egy babát. Az asszony 42 éves. Három éve kísérleteztek nála mesterséges megtermékenyítéssel, és most végre két embriót sikerült beültetni a méhbe. Beágyazódott mind a kettő! Erre a »komplikációra« senki nem számított. Két pici gyermek ebben a korban! Félelmetes gondolat volt. Én orvosként felvilágosítottam, hogy lehetőség van redukcióra, ami magyarul azt jelenti, hogy az egyik magzatot el lehet távolítani. Az asszony nehéz döntés előtt állt. Be kell vallanom, nagy megkönnyebbülés volt számomra, amikor végül úgy döntött, hogy megtartja mind a két gyereket. Most a terhesség utolsó hetei telnek, és ő úgy határozott, hogy természetes úton hozza világra a magzatjait... Nem mondtunk nemet: elvégre elméletileg minden nő tud szülni. Csak ebben a modern korban hitettük el velük, hogy szülni csak a kórházban lehet.”

Miért vállal később gyermeket a nő? Mert sokszor nincs más választása. Ma már a házasság nem életbiztosítás, a kapcsolatok seperc alatt felbomlanak. A nő ezért előbb egzisztenciát teremt, hogy tudja megalapozni a saját életét is, ne kelljen nyomorognia...

Tovatűnő petesejtek

Ma már tény, hogy az életkor felfelé tolódik: a nők egyre későbbi életkorban vállalnak babát. Már régen megszűnt az a szemlélet, hogy „furcsa” az a nő, aki huszonéves korában nem megy férjhez és nem szül gyereket. Mivel manapság a nőknek lehetőségük van arra, hogy karriert fussanak be, utazgassanak és megismerjék a világot (vagy csupán csak élvezzék az életet, mint a férfiak), az átlag szülési életkor első gyermek esetében 29,6-ra emelkedett. Az sem ritka, hogy az elsőszülő anya túl van a 40. életévén.

A jelenségnek több oka van. A nő nem szül, mert nem találja meg a párját. A férfiak ugyanis nem akarnak elköteleződni (még negyvenévesen sem), vagy lelépnek, ha a nő a babát kezdi emlegetni. A nőknek sem kicsik az elvárásaik: tökéletes férfira vágynak, aki legalább olyan sokoldalú és képzett, mint ők maguk. Ilyen férfi pedig nem sok van, vagy azok meg fiatal lányokról álmodoznak. Sokszor a nő sokéves együttélés után jön csak rá, hogy a mostani párja nem az igazi (mert egyáltalán nem akar családot). Csak eddig a nő szemet hunyt eme tény fölött, mondván: a remény hal meg utoljára. És ez a remény a harmincas évei végére szépen meg is halt.

A negyvenes nők második csoportjába azok tartoznak, akiknek egy gyermekük már van, de úgy gondolják, hogy egy másodikat is szeretnének. A 40 és 50 év közötti nők a kismamák 5 százalékát teszik ki. Nem igaz, hogy ez csak a mai korra jellemző: az idősebb nők mindig szültek, csak régen nem az első vagy második, hanem a tizedik gyermeküket. Röviden: a nők addig szültek, ameddig szülni tudtak. Ma ezen a téren nagy változás következett be, hisz „szabályozni” tudjuk a gyermekvállalás idejét, s inkább csak azok a gyermekek születnek meg, akiket várnak a szülők.

minden_reggel_ujno.sk_0.png

Ám van valami, ami semmit sem változott: a teherbe esés képessége. A férfiak ivarsejtjei életük végéig termelődnek – a petesejtek viszont nem. A petefészkekben akkor van a legtöbb petesejt, amikor a lánygyermek még az anyuka hasában van. Születés után a peték száma rohamosan csökken, és mindaddig fogy, amíg a nő el nem éri a változókort. Ekkor a petefészkek működése teljesen leáll. Ha a nőnek kevesebb petesejtje van, mint a többi nőnek általában, és nem esik időben teherbe, akkor már csak idegen petesejt segítségével lehet gyermeke.

Mennyi petesejtünk van?

Ezt meg lehet állapítani részletes ultrahangvizsgálattal és az anti-Müller-hormon vizsgálatával (amely előre jelzi a jövőben termelődő petesejtek mennyiségét). Általában azt lehet mondani, hogy a 42. életév felett a teherbe esés esélye nagyon kicsi, egy menstruációs ciklus alatt mindössze 5 százalék (a húszéveseknél több mint 25 százalék).

Ha mégis létrejön a terhesség, gyakoribbak a szövődmények. Ezek közé tartozik a terhességi cukorbetegség és a magas vérnyomás, valamint az ezekkel összefüggő preeklampszia és eklampszia (terhességi toxémia), amelyek nemcsak a gyermek, hanem az anya életét is veszélyeztetik.

Az idősebb anyák (a kockázatot némileg növeli az idős apák életkora is) gyermekeinél gyakoribbak a fejlődési rendellenességek, például a Down-szindróma; sokszor előfordul vesztés és koraszülés.

Fogamzásgátlót szedek!

Sokszor találkozunk azzal a kérdéssel: Vajon a hormonális fogamzásgátlók szedése hatással van a termékenységre? A nők azt hiszik, hogy mivel a szedés alatt nincs ovuláció, az antibébi-tabletta úgymond kíméli a petesejteket. Ám ez nem igaz. Melyik időszak a legjobb a teherbe esésre? Jó lenne, ha tudnánk. Mindenki szívesen ad tanácsot, az anyánktól kezdve a nőgyógyászig. A jó időpontot végül mindenkinek magának kell kijelölnie. Orvosi szempontból a legmegfelelőbb a 30 évig terjedő életkor, legalábbis az első gyermeket tekintve...

Mikor forduljunk orvoshoz, ha ez nem sikerül? Általában egyéves próbálkozás után. Ha azonban a nő már betöltötte a 35-öt, előbb is segítséget kérhet – már csak azért is, mert a biztosító csak 40 éves korig téríti a mesterséges megtermékenyítés költségeit. (A leginkább sikeres életkor a 37. évig terjed.) Ötvenéves korban már nem végeznek mesterséges megtermékenyítést.

A nő kombinál....

Előfordul, hogy a nőnek még 35 éves kora után sincs senkije, akivel családot alapíthatna – viszont nem akar lemondani a gyermekről. Ilyen esetekben mód van a petesejtek korlátlan ideig tartó lefagyasztására (és felhasználására egy későbbi időpontban). Ugyanez vonatkozik a spermiumokra is. De mindez persze csak statisztika... Ha gyermeket akarunk, ne hagyjuk, hogy a környezetünk (vagy az orvosunk) eltérítsen a szándékunktól. Ma az orvostudomány igenis sok mindenre képes; és ha egészséges életmódot folytatunk, negyvenéves korunk után is születhetünk – vaginálisan is – egészséges gyermeket. Sok színésznő jó példa erre, aki a gyermeke megszületése után egyenesen kivirágzott.

Szekeres Éva
Cookies