Senki sem ismeri annyira a gyermeket, mint a saját szülei. A szülői szeretet, figyelem és gondoskodás egy életre szól, tehát a szülői szerep egyszeri és megismételhetetlen. Ez a szerep azonban az élet folyamán sokat változik.
Híres szülők gyerekének lenni olyannak tűnhet, mint megnyerni a lottót. Csupa csillogás, fényűzés és végtelen lehetőségek. A valóság azonban nem idilli: a sztárcsemeték folyamatos médiafigyelem alatt nőnek fel, magánéletük és gyermekkoruk a kamerák előtt zajlik.
Felnőttkorunkig, sőt még a szülők halála után is kísérthetnek azok az elvárások, amelyeket velünk szemben támasztottak. Vajon kell-e teljesíteni ezeket a kívánságokat, vagy eljön az az idő, amikor félre kell tennünk őket?
Pénzt kérnek kölcsön, becsapják őket, mert hiszékenyek, túl sokat isznak (!), veszélyesek, ha volánhoz ülnek… Nem a serdülőkről van szó, hanem a mi hetven-nyolcvan éves szüleinkről. Mit tehetünk?
Varázspallót és minden drága pénzen vesztegetett csodát a gyerekeink lába elé rakunk! A hároméves mondja meg, hogy anyuci bemehet-e az üzletbe... A világ...
Ne hallj, ne láss, ne szólj! Az egymás mellett ülő három majmocska jutott eszembe a következő történetről. Legjobb hallgatni, bedugni a fejünket a homokba. De vajon mit lehet elérni hallgatással?
