Mi kell egy sikeres kutyatalálkozóhoz? Hogy sikerült a miénk, mit tudtunk meg a kutyusainkról és egymásról, vagyis a kutyázó emberekről?

Az Új Nő nemrégiben tacsitalálkozót rendezett, ahol a gazdik és a szakértők megosztották egymással az állattartás édes-keserű tanulságait. Lássuk!

_40a4386.jpg

Mi kell egy sikeres találkozóhoz? 

Ezt Darnay Krisztinától kérdezzük, az Új Nő menedzserétől, aki az esemény főszervezője volt, s minden tudását és szervezőképességét latba vetette, hogy a gazdik és kutyusaik komfortosan érezzék magukat.

_40a4516.jpg

Krisztina, magazinunk lapmenedzsere köszöntötte a vendégeket.

Szóval, elsőképp kell egy kellemes udvar a kutyusoknak, árnyékos fákkal a fejük fölé és zölddel a talpuk alá. Ezt nyújtotta a dunaszerdahelyi Villa Rosa panzió, ahol diszkrét kényeztetésben (finom falatok, ajándék üdvözlőkoktél) részesültünk mindnyájan.A kutyusokat is kutyacsemegével, friss vizecskével várták, mi, gazdik pedig epres frizzantéval, az Új Nő koktéljával csillapítottuk első szomjunkat. 

_40a4447.jpg

Jöttek a vendégek tacsikkal, tacskók nélkül kísérőnek, a kutyusok összebarátkoztak, sőt, kutyaszerelem is született, baráti rokonszenv pár négylábú kedvenc között. A végén mindenki jól járt, mert jól érezte magát.

_40a4405.jpg

– A gazdik megérdemelték a figyelmességet, hisz vették a fáradságot a nagy melegben, és elhozták nekünk kedvenceiket – mondja Krisztina. – Sőt, némely négylábú pajti még csokornyakkendőt is kötött, Teodor tacsi gazdija pedig tacskómintás inggel és cipővel készült az eseményre. A vendégek egy órával előbb érkeztek (helyesen!), hogy ráhangolódjanak az estére, a helyszínre és a többi résztvevőre. Egész este hangulatos zene szólt, vendéglátónk zacskókat, lapátokat is elhelyezett az egyik sarokba, kis táblácska mutatta kedvenceink illemhelyét...

_40a4310.jpg

Aki azt hiszi, ennyi elég egy sikeres találkozóhoz, az téved. Fel kellett még díszíteni hozzá az udvart fényekkel, az előadóknak biztosítani kellett a hangtechnikát, a mikrofonokat. S nem utolsósorban: felkészült előadókat kellett keresni, akik beavattak bennünket a kutyanevelés titkaiba. Tóth Szimona kutyakozmetikus és kutyahotel-tulajdonos pedig ajándékutalvánnyal kedveskedett a tombolában résztvevőknek. 

_40a4476.jpg

Mint megtudtuk, az „ülni, állni, lábhoz, helyedre” azok a jelszók, melyekre kedvenceinknek hallgatni kell, s a jutalomfalat csak akkor jár, ha a kutya a feladatot sikerrel teljesíti. Az estén még felvetődött pár kérdés, melyek azonban bonyolultabbak, s melyeket alant próbálunk kifejteni.

_40a4398.jpg

Kis és nagy négylábú kedvenceink melegséget lopnak a szívünkbe és az otthonunkba. Ahol gyerek van, onnan nem hiányozhat a kutya. Ahol pedig nincs, oda venni kell egyet, hisz például rengeteg magányos, idős ember hű társa a kutya.

_40a4328.jpg

Előadónk Dórák Szabolcs kutyaoktató és nyugalmazott rendőr főhadnagy volt, és Nagy Vivien, aki 11 éves kora óta foglalkozik kutyaoktatással, apportírozással, mellette pedig a pozsonyi Rendőr-akadémia hallgatója

_40a4527.jpg

Mesél a kutyakozmetikus,Tóth Szimona aki kellemes hangulatú kutyahotelt is működtet...

_40a4508.jpg

Kényes kérdések

Egyre többet tudunk az állatokról, figyelünk az étrendjükre, az egészségükre. A kutyázókra egész iparágak épülnek, az állatok jogai fontos témává váltak – mondták a bevezetőben előadóink. Ezért gondoltuk úgy mi itt az Új Nőben, hogy a közeljövőben foglalkozni fogunk négylábú kis kedvenceinkkel – jó és rossz értelemben is. Mert vannak itt fogalmak, melyeket nem árt tisztába rakni, ilyen például a kényeztetett kutyák (és a túlkényeztető gazdik) kérdésköre. Sokan mondják, hogy némely gazdik mintha jobban szeretnék a kisállataikat, mint az embertársaikat – vagy mint saját magukat. Mi ez a jelenség, mi áll a háttérben, és hogyan jöhetünk ki jól ebből? 

_40a4452.jpg

Tény, hogy vannak emberek, akik azért vonják be olyan nagy mértékben a kutyákat az életükbe, hogy velük helyettesítsék emberi kapcsolataikat. Ez jó is lehet, főleg idős emberek esetében, akiket elhanyagolnak a családtagjaik.

Azonban sosem szabad elfeledkezni közben az állat valós igényeiről és jelleméről. Nem a legjobb dolog emberi tulajdonságokkal felruházni kis kedvenceinket – beszélő kutyák csak a mesékben vannak. Az sem a legjobb dolog, ha tévét veszünk kis kedvencünknek, nappalit rendezünk be neki, s az asztalnál vele eszünk (bizony, ilyen is van). 

_40a4389.jpg

Csányi Vilmos etológus írta, hogy az ember sokszor úgy tekint a kutyára, mint olyan élőlényre, amelyik kielégíti pszichés szükségleteit. Babusgatja, gügyög neki, szülinapot rendez, kutyalakodalmat, egyszóval elnézőbbek vagyunk kis kedvenceinkkel, kedvesebbek, mint saját anyósunkkal vagy párunkkal. (Néha nem véletlenül. Hisz a kutya nem szól és nem ugat vissza, a párunk annál inkább.) Ha a kutya rosszat csinál, felássa a kertet, szétrágja a papucsot – a miénk e héten például három pár papucsot „végzett ki” –, kiabálunk vele, majd ölbe vesszük. Ha társunk rossz fát tesz a tűzre, későn jön haza, vajon másnap őt is ölbe vesszük? Bizony nem.  Igazság szerint kellemesebb egy hűséges szemmel rajtunk csüngő, kritikát nem megfogalmazó lénnyel kedvesnek lenni. A kutya szeret bennünket, feltétel nélkül, és nem beszél vissza. Soha! Egy örökké hálás lénnyel bizony könnyebb jónak lenni. Ezért szeretjük és kényeztetjük feltétel nélkül négylábú kis és nagy kedvenceinket. Az állatok felé fordulunk, s tőlük várjuk azt a megértést és szeretetet, amit embertársainktól nem kapunk meg (vagy nem olyan módon, ahogy mi szeretnénk). A kutya soha nem ugat vissza, vagy szerencsére nem értjük, mit ugat...

_40a4483.jpg

Animal turn vagy human turn?

Jó, jó dolog, hogy az állatokkal ennyire jóban tudunk lenni; ugyanis meglehet, hogy ezt a szoros kapcsot és szeretetet az ember javára is lehetne fordítani... Valahogy áttranszformálni. Az ember szeret gondoskodni, ezért gondoskodik az állatokról. Azonban (mint Csányi Vilmos mondja) sosem szabad úgy gondoskodni, hogy az az állat számára káros legyen, például ne etessük őket a saját ételeinkkel (csoki tilos!), ne kenegessük őket embernek szánt kozmetikumokkal, s ne várjunk el tőlük olyat (megértést például), amire csak az ember képes. 

Az lenne a jó, ha a kutyákat szerető emberek embertársaik felé is ugyanolyan szeretettel tudnának fordulni, mint kedvenceik felé – legalábbis erre biztatnak azok a kutyapárti pszichológusok, akik a nyitás hívei. 

⤋⤋⤋ GALÉRIA ⤋⤋⤋

Nagyvendégi Éva
Cookies